bezár
 

irodalom

2022. 10. 05.
Metaforákat gyártani az életről és az égről
Prae Műfordítótábor, tábori napló, 3. nap
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A hétfő esti beszélgetés hajnalig folytatódott: táborozóink nem fogytak ki a kérdésekből, Vonnák Dia pedig szívesen velünk maradt, hogy mindenkivel válthasson néhány szót. Másnap azonban szokás szerint tíz órakor kezdetét vette a műfordítói szeminárium, melyre Rácz Péter ezúttal Borbély Szilárd szövegével készült. Délutáni vendégünk Péczely Dóra volt, aki az általa szerkesztett kortárs antológiákról tartott előadást, este pedig Tóth Réka Ágnes, a Prae Kiadó szerzője érkezett, akivel én beszélgethettem fordításairól és első önálló verseskötetéről.

A megszokottnál izgatottabban ébredtem kedd reggel: a tábor első két napján nagyon tartalmas beszélgetéseket hallgattunk, így alig vártam, hogy ezúttal én kérdezhessek egy kortárs szerzőt. Réka érkezéséig azonban még sok program várt ránk, köztük az utolsó Rácz Péter által vezetett műfordítói szeminárium. A workshop rendhagyó módon néhány technikai információval kezdődött: Buda György például arról kérdezte a fiatalokat, hogy ismernek-e a saját országukban műfordítói érdekképviseletet, illetve biztatta őket, hogy informálódjanak és bátran lépjenek kapcsolatba tapasztaltabb pályatársaikkal. Ezek után rá is tértek Borbély Szilárd Kafka fia című regényére, melyből egy levélrészletet fordítottak. Elsőként feltérképezték a szövegben ábrázolt viszonyokat, tisztázták, hogy ki a megszólaló és a címzett, majd a táborozók feltehették az önálló fordítás során felmerült kérdéseiket. Megbeszélték többek között, hogy mit jelentenek a jóllakatni, a rabbi vagy éppen a hivatalnok szavak, valaki pedig azt szerette volna tudni, mikor használjuk a napirendre térni kifejezést.

Rácz Péter szemináriuma

Délben már Péczely Dóra is csatlakozott hozzánk, aki nemcsak a Prae Kiadó, hanem a Pagony ifjúsági részlegének, a 12–18 éveseket megcélzó Tilos az Á Könyvek szerkesztője is. Erről a kezdeményezésről mesélt nekünk a délutáni előadás keretében, nem titkolta azt sem, hogy a projekt meglehetősen nehezen indult, hiszen a felkért kortárs írók eleinte ódzkodtak az ötlettől, hogy ifjúsági irodalmat hozzanak létre. Ennek azonban paradox módon szerencsés kimenetele is lett, hiszen számos, ma már elismert, akkoriban azonban még könyvvel nem – vagy nem régóta – rendelkező szerző debütálhatott Dóra felkérésének köszönhetően a kiadónál: többek között Kemény Zsófi és Mán-Várhegyi Réka. A Pagony nagy sikerű, kortárs magyar gyerekverseket összegyűjtő antológiája, a Friss tinta! után az idősebb korosztály számára is szerettek volna valami hasonlót létrehozni. Így született meg Dóra szerkesztésében a Szívlapát, amely 150 kortárs, akkor élő szerzőtől származó verset tartalmaz Dániel András illusztrációival. A kötetbe téma szerinti bontásban kerültek be a szövegek, amelyeknél a legfontosabb választási szempont az volt, hogy egy körülbelül 16 éves középiskolás tudjon hozzájuk kapcsolódni. Az egyik ciklus például többféle szempontból közelíti meg a szerelem érzését, de van a transzcendencia problémáját körbejáró, istenes, sőt ördögös verseket tartalmazó blokk is.

Péczely Dóra

A következő, Lehetnék bárki című antológia 30 év alatti kortárs költők verseit és már nem élő pályatársaik szintén 30 éves koruk előtt keletkezett szövegeit helyezi egymás mellé Locsmándi Mátyás illusztrációival kiegészülve. Dóra szerint neki az volt a legizgalmasabb ebben a projektben, ahogy a korábbi versek a kötetekből kiemelve, egy másik narratíva részeként kezdtek működni. A harmadik bemutatott válogatás tavaly jelent meg Szevasz címmel, és 25 novellát tartalmaz téma szerint öt csoportra osztva, Szinvai Dániel rajzaival. Dóra elárulta, hogy többen kifogásolták ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy alig van benne humor, hiányzik belőle a könnyedség, és a legtöbb szöveg hangulata meglehetősen sötét.

Ő azonban úgy gondolja, fontos, hogy az irodalom teret adjon olyan motívumoknak is, mint a halál vagy éppen a bántalmazás, és a kötet segítségével ezekről a kérdésekről is gondolkozhassanak az olvasók.

Megtudhattuk, hogy már a negyedik antológia is készül, ami 35 év alatti kortárs szerzők novelláit helyezi majd Kosztolányi és köre mellé olyan témákat érintve, mint például párkapcsolat, szülők vagy éppen állatok és emberek.

Hegy

A táborozók egészen vacsoráig fent maradtak Dórával a kisházban, közben azonban megérkezett Tóth Réka Ágnes is, akivel, bár most találkoztam először, szerencsére könnyen megtaláltuk a közös hangot, így előzetes izgalom nélkül vághattunk vele esti beszélgetésünkbe. Rékát nehéz volt röviden bemutatni, hiszen rendkívül sokoldalú alkotó: nemcsak verseket ír és fordít – többek között Lana Del Rey, Hera Lindsay Bird vagy éppen Ocean Vuong műveit –, hanem színházzal is foglalkozik. Doktori fokozatot az Orfeo művészeti csoport felnőtteknek szóló bábelőadásainak vizsgálatával szerzett, jelenleg pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház dramaturgja. Kezdésként erről a sokszínűségről kérdeztem, ő pedig elmondta, hogy számára ezek a tevékenységek nem választhatók teljesen szét, hiszen a szövegekkel való munka összefűzi őket. A fordítás is például a színháznak köszönhetően jött az életébe, amikor egy előadás feliratozásához Saeed Jones, Richard Siken és Ocean Vuong verseivel kellett dolgoznia. Időközben elkészült első önálló könyve, ami a Prae Kiadó gondozásában, Péczely Dóra szerkesztésével jelent meg, Simon Mártonnal közösen pedig lefordították Lana Del Rey bemutatkozó verseskötetét is, ami a Violet a fűben hátrahajol címet kapta.

Mivel Lana nevének említésére sok táborozó szeme felcsillant, természetesen erről a kötetről is beszélgettünk. Nagyon kíváncsi voltam például, hogy milyen személyiség rajzolódik ki ezekből a szövegekből, hogy mit tudhatunk meg sokak kedvenc énekesnőjéről a sorait olvasva.

Réka szerint a „glamúros” amerikai álom helyett egy bizonytalan és nagyon őszinte nő személyes vallomásait olvashatjuk, melyekben Lana próbálja magát maníroktól mentesen definiálni, formába önteni.

Mindezt úgy teszi, hogy közben bizonyos dolgokat elhallgat, és csak sejteti, hogy milyen traumákkal kellett szembenéznie. Ezek után kinyitottam a könyvet, és megmutattam a táborozóknak a formailag is különböző, néhány esetben egész oldalakat kitöltő írásokat, és arról kérdeztem Rékát, hogy mi teszi ezeket verssé, és gondolhatunk-e Lanára költőként. Szerinte az amerikai lírában nagy hagyománya van az élőbeszédszerűségnek, ami a magyar stílustól ugyan távol áll, de nagyon felszabadító és jó értelemben hétköznapi tud lenni. Elmondta, hogy ő nem szereti azt az elitista dilemmát, hogy ki lehet költő, és ki nem: tetszik neki viszont, ahogy Lana feszegeti a határokat. Az énekesnő maga is azt nyilatkozta, hogy sok versét például vezetés közben mondta fel, sőt, album is készült belőlük a saját hangján, ami szintén távol áll attól hagyományos elképzelésektől, hogy a költők az íróasztal fölé görnyedve rímeket faragnak. Réka szerint ideje félretenni ezeket az előfeltevéseket, amiben sokat segíthet például a külföldi alkotók fordítása.

A Violet a fűben hátrahajol nemcsak a benne található szövegek miatt különleges, lapjain ugyanis a versek mellett Lana Del Rey saját fotóit is láthatjuk. Réka bevallotta, hogy sem ő, sem Simon Marci nem rajonganak az illusztrált verseskötetekért, itt azonban a képek egy másik szemüveget adnak az olvasóra, melyen keresztül Lanával együtt utazhatunk elmosódott, melankolikus tájakra, vagy éppen léphetünk be egy-egy pillanatra az ő saját univerzumába. Ezek után beszélgettünk még egy kicsit a fordítás technikai részéről is: Réka elmesélte például, hogy először felosztották egymás között Marcival a szövegeket, később pedig közösen dolgoztak rajtuk, majd Szenderák Bencét, a kötet szerkesztőjét is bevonták a munkába, aki rengeteget segített nekik az esetleges félrefordítások megtalálásban és korrigálásában. Elárulta azt is, hogy nemegyszer meggyűlt a bajuk a tipikusan Kaliforniához kapcsolódó szavakkal és helységnevekkel, és Lana hangját is nehéz volt eleinte úgy eltalálni, hogy semmi mesterkéltség ne maradjon benne. Szerinte ez utóbbi esetében szerencsés volt, hogy ketten dolgoztak a fordításon, hiszen így a női-férfi szempont jól érvényesülhetett: nem billentek át sem az érzékenység, sem a túlzott határozottság irányába.

A Lana-blokk végén Réka a SportCruiser című versből olvasott fel részletet, ami egyik közös kedvencünk, és amiben Lana repülőleckéket, majd vitorlásórákat vesz, hogy saját maga navigátora lehessen.

Végül rájön, hogy sem a pilóták, sem a hajóskapitányok nem olyanok, mint a költők: „nem gyártanak metaforákat az életről és az égről”.

Réka és én

A továbbiakban áttértünk Réka költészetére, amely – mint megtudhattuk – már gyerekkorában kezdetét vette egy összegemkapcsozott kötettel, amit aztán egy sikeres verspályázat is követett Grecsó Krisztián és Varró Dani zsűrizésével. Ugyan később a színház került előtérbe Réka életében, a szentesi drámatagozat alatt is sokat foglalkozott versekkel, sőt, itt kezdett el számára fontossá válni, hogy azok meg is szólalhassanak. Saját kötetéből legtöbbször Matisz Flóra Lili zenés kíséretével olvas fel – a Margó Fesztiválon is ebben a felállásban állnak majd színpadra október 16-án. Ugyan ezúttal zene nélkül, de Réka természetesen felolvasott nekünk is néhány verset. A Lazúr szövegében összetört váza, vakfoltok és orchideák kerültek a szemünk elé, az Ultraibolyában kivirágzott egy ablak üres hajnalok és lusta vadállatok között, az Amazonasban pedig nőstények és hímek násztáncát nézhettük – szerelem vagy neurológiai rendellenesség –, és megtanultuk, hogy az egyeket és a kettőket mindig be kell tartani.

A beszélgetés elején már beszéltünk Lana Del Rey alkotási módszereiről, én azonban arra is kíváncsi voltam, hogy hogyan ír Réka. Elárulta, hogy bár a színházi munka inspirálja, ha túl sok minden történik körülötte, képtelen alkotni – nyugalomban, egyedül tud igazán dolgozni. Az Ultraibolyával kapcsolatban a címekről kérdeztem még, aminek nagyon megörült, és kiemelte, hogy a kötetben található összes cím – Rézgálic, Hermelin, Okker, Ribizli – egy-egy színre utal.

Ez azért fontos, mert az egész kompozícióban fontos szerepet játszik a látás, valamint előkerülnek virágnevek is, amik a színekkel összefonódva erős természeti keretet adnak ennek a „szövegdzsungelnek”.

Ide kapcsolható a borító is, melyen Gallai Judit Ágnes festménye látható egy nőfejű gepárdról, akiről nem lehet tudni, hogy menekül vagy ő a tettes, illetve, hogy az átváltozás melyik szakaszában van éppen.

Zárásként Réka röviden mesélt még a napokban bemutatott Nem lövöm fejbe magam című, kortárs amerikai verseket tartalmazó antológiáról, melyben Tarfia Faizullah-szövegek fordításaival szerepel. Egyet meg is hallgathattunk ezek közül, melyben a lányok „vagy belenőnek a testükbe, vagy elszakadnak tőle”.

Réka sajnos nem maradt itt velünk Dunabogdányban, de a táborozók kihasználták a maradék időt, amit velünk töltött, és kérdezték színházról, költészetről, fordításról. Késő este fáradtan tértem vissza a szobámba, ugyanakkor feltöltődve is, hiszen nagyon örültem, hogy megismerhettem Rékát, és ismét egy tartalmas és élményekben gazdag napot zárhattunk.

Fotók: Bakó Sára, L. Varga Péter

nyomtat

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

DH_BUDAPEST konferencia – 2022. 11. 23-25.
Erdélyi költők zenés irodalmi estje a Kis Présházban
Bemutatták Kiss Dávid első verseskötetét

Más művészeti ágakról

Desiré Central Station 2022 – No Filter
Laurent Charbonnier & Michel Seydoux: A tölgy ‒ Az erdő szíve
Marie Kreutzer: Fűző


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés