bezár
 

irodalom

2022. 10. 20.
Mintha a magyar valóság vált volna horrorrá
Bemutatták Veres Attila új kötetét az őszi Margón
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron október 15-én mutatták be Veres Attila új horrorkötetét, A valóság helyreállítása című novellagyűjteményt (Agave kiadó) a Nemzeti Táncszínház kamaratermében. A szerzővel Sepsi László beszélgetett.

A beszélgetés kezdetén – melynek során előzetes aggodalmai ellenére Veres nem ájult el a kimerültségtől – Sepsi A tranzisztor című novella cselekménye kapcsán az első generációs értelmiségiek kizsákmányolt és önkizsákmányoló életére terelte a szót, arról kérdezve Verest, létezik-e ezen kívül más opció? Veres szerint határozottan nincs – ezért is írta meg a szóban forgó szöveget, melyben egy rossz anyagi helyzetben lévő lány misztikus üzleteken keresztül próbál felkapaszkodni a társadalmi ranglétrán. Ha más lehetőség is létezik, az csak a szerencse műve lehet: az ember csak valamiféle önfeladással, önpusztítással tud anyagilag előrelépni.

Ezután Sepsi arról faggatta az írót, hogy mi a fő különbség új kötete, és az előző, Éjféli iskolák című könyv között, amely öt éve jelent meg. Veres kiemelte, hogy míg az előző könyvben szép számmal szerepelnek korábbi, átírt szövegek, ebben teljesen új novellák kaptak helyet, melyeken meglátszik az elmúlt öt évben szerzett írástechnikai fejlődés és élettapasztalat. A korábbi kötetnél kérdés volt, hogy érdekel-e ez a műfaj egyáltalán bárkit, érdemes-e megírni a novellákat, azonban A valóság helyreállítása esetében ez nem merült fel hátráltató tényezőként, Veres mondhatni biztos volt a dolgában. Ugyanakkor tartalmi szempontból is különbözik a két könyv, hiszen A valóság helyreállításánál hangsúlyosabb szerepet kapott „a fantasztikumról leválasztott, tiszta, hétköznapi történések visszaadása”.

Sepsi a humorra és a humor hiányára, mint meghatározó differenciára terelte a szót: míg a korábbi köteten sokkal többet nevetett, az új kötet kiábrándultabb, keserűbb, csak alkalmanként él az iróniával. Veres ezt azzal magyarázta, hogy az Éjféli iskolákban a humor arra is szolgált, hogy az olvasó jobban tudjon kapcsolódni a realitástól gyökeresen eltérő, abszurd világokhoz, de A valóság helyreállításánál erre már nem volt szükség. Másfelől a kötet a kortárs valóságról szól, jelenleg Magyarország pedig „kevésbé humoros”.

Míg első, Odakint sötétebb című könyvében a rémület forrásai a klasszikus horror-monstrumok voltak; friss kötetében mintha „maga a magyar valóság vált volna horrorrá”. Továbbá ez a könyv sokkal karakterközpontúbb, az iszonyat forrása mindig valamely karakter, vagy maga a rendszer; egyes novellákból teljesen ki is veszett a fantasztikum. Bár az Odakintben a magyar valóság humorforrás, az új könyvben nem, sőt Veres ezúttal egy aktuális problémákat felvető, kritikus és meglehetősen politikus kötettel jelentkezett. Arra a kérdésre, hogy miért ilyen hangsúlyos a politika a kötetben, Veres egy elvetett koncepcióval válaszolt. Egy társadalmi problémákat tematizáló regénytervvel fordult kiadójához, és bár el is kezdte írni, munka közben realizálta, hogy az országban történő folyamatok olyan abszurdak, hogy ezt a valóságot nem lehet regényben megírni; sokkalta jobban illik hozzá a novelláskötet fragmentáltabb, különböző realitásokat bemutató, központi narratíva nélküli szerkezete, melyhez szervesebben illeszkedtek a politikai témák. Ezt az országot ugyanis nem lehet egy egységes történetben bemutatni, hiszen nincs egységes identitása, egységes értékei, vagy jövőkép – a kötet tehát strukturálisan képezi le, hogyan látja Veres az ország jelenlegi helyzetét.

Ezután Sepsi arról kérdezte Verest, hogy miért gondolja, hogy az írás szükségképpen iszonyatos, és a tébolyhoz vezet; az író szerint azért, mert nem létező dolgokon gondolkozunk úgy, mintha valóság lenne. Az írás, ahogy a legtöbb kreatív tevékenység, szükségszerűen határterülete az őrületnek. Veres szerint az írás a skizofréniához hasonló agyi működési mechanizmusokat használ: valami nem létező valóságként kezd el működni a fejedben, így a szövegek kiadása az őrület terjesztése. Ha azt állítja a szerző, hogy nincsen valóság, hanem csupán a fentebb említett egységhiány, széttöredezettség létezik, az azért van, mert minden fikcióvá vált, mindenki a saját fikciójában él. A fikció tehát elvesztette funkcióját. A szerzőnek fontos volt, hogy támadást intézzen a fikció koncepciója ellen a kötetében. Ezt úgy tudta megvalósítani, hogy az első és utolsó novellába beleírta saját magát szereplőként, a könyv megírásának tényét és azt, hogy ez egy fikció, ezt kezdi ki és teszi nevetség tárgyává. Csak úgy tudja megtámadni a fikciót, ha azt támadja meg, aki a fikciót írja, vagyis saját magát.

Ezt követően Sepsi hangzatos kérdést intézett a szerzőhöz: miért tölti fel a kultúrát borzalommal? Ugyanis míg előző kötetében a szex volt az iszonyat egyik fő forrása, itt hol a nyelv, hol egy láthatatlan zenekar. Veres ezt azzal indokolta, hogy a kultúra eszközein keresztül tudunk kapcsolódni egymáshoz és a múlthoz, illetve más kultúrákhoz is. Az, hogy valaki más kultúrából érkezik, máshogy beszél, mint mi stb., az átírja az elmét oly módon, hogy megértjük, mások hogyan gondolkodnak, ugyanakkor a kulturális „másság” kiváló horroralap. A kultúra olyan dolgokkal is összekapcsolhat minket, amelyek rosszak, iszonyatosak, ez esetben az elménk átírása is káros lehet számunkra.

A novelláskötet minden szereplője magányos, vágyik a személyközi kapcsolatokra – emelte ki Sepsi –, ugyanakkor a megjelenő szekták, sem jelentenek kiutat a magányból. Mi jelenthet tehát kiutat a magányból, ha sem az egyedüllét, sem a közösség, sem a kultúra nem opció? Az identitás eltörlése egy extatikus pillanatban – felelte Veres. A létmagánytól a fantasztikumban az egymásban való teljes identitásfeloldás és az ebből következő újfajta létmód menthet meg. Vagy a totális őrület. Ennek kapcsán kerültek szóba a szerző korábbi novelláiban is rendre előforduló szubsztanciák, melyek az identitás feloldásával, egy valóságon túli valósággal kecsegtetnek.

Zárásként Sepsi az utolsó novellában megjelenő etikai imperatívuszra terelte a szót, mely az istennek való ellenszegülés tematizálásaként jelent meg a szövegben. Veres megerősítette, hogy ez szándékos etikai kiállás. Szerinte a hatalom minél erősebb és abszolútabb, annál inkább szemben kell vele állni, kritizálni kell, hiszen a hatalom természeténél fogva rátelepszik mindenre és korrumpálja önmagát, ezért minden embernek kötelessége megpróbálni felszámolni a hatalom erejét. „Köpni kell a hatalomra” – foglalta össze végszóként, mely után a közönség kérdései következtek.

nyomtat

Szerzők

-- Endrey-Nagy Ágoston --


További írások a rovatból

Kötetlenül Pásztor Andreával
Keresztes Szent János: Vers az isteniről című írása kapcsán – fordította Takács Zsuzsa
Kun Árpád: a takarító férfi, Magvető kiadó, Budapest, 2022.

Más művészeti ágakról

Dubinyák Réka: Ali, a magyar jezidi
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Szőcs Márton válaszol
Andrei Kutsila Amikor a virágok nem hallgatnak című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Andrej Losak Szétrombolt kapcsolatok című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés