bezár
 

zene

2022. 11. 01.
A filozófus hangjegyei
Jean-Jacques Rousseau zeneszerzői munkássága
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Jean-Jacques Rousseau nevével elsősorban filozófiai diskurzusban találkozhattunk, de a fejlődéslélektanban is jelentőset alkotott; Émile, avagy a nevelésről című könyvének bizonyos részei számos pszichológust megihlettek gyermeknevelési témáik megfogalmazásakor. Az azonban még a frankofón területeken sem közismert, hogy valójában zeneszerzői ambíciókkal indult neki Párizsnak. Ezeket részben meg is valósította; több műve is megjelent, majd feledésbe merült, noha első és egyetlen operája a maga idejében sikert aratott. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan alakult Rousseau életének ezen meghatározó része, és mit hagyott ránk, mondhatni autodidakta zeneszerzőként.

Rousseau 1712-ben született Genfben egy protestáns család második gyermekeként. Édesanyja a születése után néhány nappal elhunyt, így eleinte apja nevelte, majd nagybátyja, itt érték első meghatározó zenei élményei, hiszen nagynénjétől számos dalt tanult.

1731-ben találkozott Madame de Warens bárónővel, akivel szerelmi viszonyt kezdtek, de ezt a fiatalember a bűntudat folyamatos érzésével élte meg, hiszen anyának szólította a bárónőt, és bizonyos szempontból akként is tekintett rá. A bárónővel való kapcsolat tovább fokozta Rousseau zenei érdeklődését, nála tökéletesítette a kottaírás és -olvasás alapjait. Tőle kapott egy énekeskönyvet, ebből kezdett autodidakta módon tanulni. Madame de Warens elküldte egy kórusiskolába, ahonnan elszökött, mivel nem érezte magáénak az ott található szigorú életformát. Első zeneszerzői próbálkozása már korábban, 1730-ban volt. Megkísérelte hozzáértő zenészként felhívni magára a figyelmet, ám a darab, amelyet egy barátja házi koncertjén előadott a jelenlévő zenekarral, csúfosan megbukott. Ráadásul a meglehetősen rosszul megírt, mégis nagy magabiztossággal felkonferált mű végén egy akkoriban ismert menüettet is megpróbált saját szerzeményeként feltüntetni. Mindezt álnéven tette, de így se maradhatott titok a kiléte. Ekkor belátta, hogy segítségre van szüksége, így Blanchardhoz fordult, hogy zeneszerzést tanuljon tőle, ám hamar vissza kellett térnie Chambérybe, ahol immár saját néven kezdett részt venni a város zenei életében. Itt több rövid művet is komponált, ekkoriban azonban még számtalanszor bizonyítania kellett, hogy tényleg ért a zenéhez. Ebben az időben írta meg első operáját, ezt azonban nem ítélte elég jónak ahhoz, hogy megtartsa. Egy második operát is írt 1741-ben, ennek bizonyos részeit megmutatta több zeneértő barátjának, akik bátorították, hogy fejezze be, de ez is az előző sorsára jutott.

Szintén 1741-ben Párizsba utazott, ahol megpróbált egy új kottaírási módszert elfogadtatni, de az ötletét senki sem vette komolyan, nem foglalkoztak vele az Akadémián. 1743-ban hosszan betegeskedett, ezalatt folytatta a zeneszerzést. Több dalt, kórusművet és duettet írt, majd ismét egy operába kezdett, azonban előző sikertelenségeiből tanulva ezúttal hagyott időt magának a tervezésre, kidolgozásra. Így született meg a Les muses galantes, egy három felvonásos opera. Darabja írása közben Velencébe utazott, ahol megismerkedett az olasz operával, ebből ihletet merítve fejezte be a művet. Ekkortájt ismerte meg feleségét, Thérèse Levasseurt, aki mindig támogatta és tanácsokkal látta el.

2

Egyik barátja, M. de la Poplinière javaslatára Rousseau megmutatta operáját Jean-Philippe Rameau-nak, a kor elismert francia zeneszerzőjének, ő azonban nem volt hajlandó elolvasni a kottát, így úgy döntöttek, elhívják, hogy hallgassa meg. Rameau éles kritikát fogalmazott meg, bizonyos részekről azt mondta, nem írhatta őket Rousseau. Véleménye szerint a darab egyes pillanatai egy művész tehetségéről árulkodtak, máshol viszont mintha egy hanyag, a zenéhez kicsit sem értő embertől származtak volna. Rousseau maga is elismerte, hogy a műve számos szabálytalanságot tartalmazott, ezt azzal magyarázta vallomásaiban, hogy nem kapott hosszan tartó, következetes, valódi zenei nevelést és támogatást.

Rousseau egy másik támogatója, Richelieu, aki csupán műkedvelő volt, egyáltalán nem osztotta Rameau véleményét, sőt, érdemesnek találta arra, hogy nagyközönség előtt is eljátsszák darabot. A bemutató másnapján felajánlotta Rousseau-nak, hogy lehetővé teszi, hogy bemutassák az operát a király előtt, ha eszközöl rajta néhány változtatást.

Szintén Richelieu felkérésére Voltaire szövegeire írt zenét egy opera hiányzó részeihez Rameau stílusában. Az opera bemutatásra kerülhetett, de a három szerző közül csak Rousseau ment el a főpróbára, és zenéje ismét ellentmondásos megítélésben részesült. Egyik kritikusa ekkoriban Madame de Poplinière volt, aki Rameau-t kérte fel, hogy írja meg ugyanezt a művet, neki azonban nem volt ideje befejezni a munkát. Rousseau zenéjét megtartották, de a közönség nem tudta, hogy ezt nem Rameau írta. A mű megért néhány színházi próbát, de nem mutatták be. Rousseau ekkor úgy döntött, a továbbiakban csak saját örömére komponál, mégis ezután írta meg leghíresebb művét.

Passyban látott hozzá egyetlen híressé vált operája, a Le devin du village-t (A falusi jós) munkálataihoz. A darab első változatát barátai támogatásának köszönhetően szinte teljesen befejezte három hét alatt. Nagy hatással volt rá az olasz opera, különösen az opera buffa, arra törekedett, hogy ez hallható legyen művében. A történet szereplői egyszerű emberek, egyszerű, hétköznapi nyelvezetet használnak, és a zene is ezt a természetközeli, békés hangulatot adja át. Egy hétköznapi szerelmi történetről van szó, amelyhez bárki könnyen kapcsolódhat. Először anonim módon játszották az operában, még a zenészek se tudták, kinek a művét játsszák, Rousseau így akarta elkerülni a korábbi sikertelenséget.

Az opera legsikeresebb bemutatójára 1752-ben került sor Fontainebleau-ban a király és Madame Pompadour, valamint az egész udvar előtt, és hatalmas sikert aratott. Több, mint száz előadást tűztek műsorra belőle. Ezután a Lettre sur la musique française (Levél a francia zenéről) című levelében azt írta, felhagy a zeneszerzéssel, de továbbra is komponált kisebb műveket, operájához pedig további részeket írt 1753-ban a karneválra, majd folytatta az 1770-es években, amelyek a későbbi bemutatókon már a darab részét képezték. A Vallomásokban cím szerint megemlít még néhány általa írt zeneművet, de ezekről keveset tudni, jelentős részük nem maradt fenn. Akkor is foglalkozott zenével, amikor nem komponált, hiszen fiatalon tanított, ő írta az Enciklopédia zenével kapcsolatos szócikkeit, nehezebb időszakaiban pedig kottamásolásból élt.

Az, hogy Rousseau zenei munkássága feledésbe merült, több tényezőn is múlhat. Egyrészt már a maga idejében kivívta a nép haragját, amikor többször is az olasz zene felsőbbrendűségét hirdette a franciával szemben, amelyet akkoriban leginkább Rameau személyesített meg. Arról is írt, hogy a francia nyelv nem énekelhető olyan szépen, mint az olasz. Másfelől zeneszerzőként egy volt a sok szerző közt, filozófusként és íróként viszont olyat életművet hagyott maga után, amely a felvilágosodás legnagyobb alakjai közé emelte. Ráadásul Rousseau idejében számos olyan híres zeneszerző élt, akik igazán nagyot alkottak, újítottak; gondoljunk csak a bécsi klasszikusokra.

Azt gondolom azonban, hogy nem érdemes teljesen figyelmen kívül hagyni életművének ezen részét. Meglehetősen egyszerű zenét írt, de talán pont ez az egyszerűsége segíthetné hozzá a klasszikus zenéhez kevésbé kötődő közönséget ahhoz, hogy jobban érdeklődjön akár az opera műfaja iránt. A Devin nem tartalmaz semmi bonyolultat, semmi olyat, ami miatt ne lehetne befogadható gyakorlatilag bárki számára. A Youtube-on egyben megtekinthető, egyszer mindenkinek érdemes végighallgatni, akár háttérzeneként is. Azt pedig különösen érdekesnek tartom, hogy Rousseau tulajdonképpen ide-oda hányódva, rendszertelenül szerezve zenei képzettséget, itt-ott tanulva hosszabb-rövidebb ideig különböző mesterektől, tulajdonképpen magának kellett megtalálnia saját stílusát, hangját, zenei környezetét. Talán ez az útkeresés érhető tetten kisebb-nagyobb próbálkozásaiban, ami teljesítménytől függetlenül is tanulmányozásra érdemes fejlődéstörténet.

nyomtat

Szerzők

-- Kardon Annamari --

Kardon Annamari vagyok, útkereső, örömzenész. Végzettségem szerint francia szakos bölcsész és life coach, jelenleg pszichológusnak tanulok. Szeretem az embereket, célom, hogy minél több irányból tudjak hozzájuk kapcsolódni. E cél megvalósításához eszközeim többek közt az írás és a zene, mindkettővel kiskorom óta foglalkozom.


További írások a rovatból

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Szőcs Márton válaszol
Iamyank lemezbemutató koncertje a pécsi Szabadkikötőben
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Sőrés Zsolt válaszol

Más művészeti ágakról

Szabó Márton István: Betonszféra, Scolar kiadó, Budapest, 2022.
A közelmúlt román prózájából
Vít Klusák Örökre szóló pillanat című filmje a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
irodalom

A „Mészöly Miklós és a kortárs irodalom” című rendezvényről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés