bezár
 

irodalom

2022. 11. 05.
Szimbolikus térfoglalás: kopjafák a Felvidéken
L. Juhász Ilona szegedi előadása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
L. Juhász Ilona néprajzkutató, a Fórum Kisebbségkutató Intézet keretében létrehozott komáromi Etnológiai Központ tudományos munkatársa 2022. október 26-án az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékén a felvidéki kopjafák mint emlékjelek történetéről tartott gazdagon illusztrált előadást, amelynek során beszélt tévhitekről, mítoszokról, a díszítésekről, és arról is, hogy hogyan készülnek el a kopjafák.

A kopjafa szó újkeletű kifejezés, a köznyelvben a díszesen faragott, fából készült oszlopra használjuk. A köztudatban magyarságszimbólum. Szlovákiában is tudják, hogy ahol kopjafa található, ott magyarok is élnek, és hogy ők állították. Eredetéről sok teória és tévhit született. Koltay Gábor 1996-ban bemutatott Honfoglalás című filmje ráerősített arra a mítoszra, hogy már a honfoglaló őseink is állítottak sírjaiknál kopjafákat. Így erősítette azt a tévhitet, hogy ősmagyarság-szimbólum. Sokan foglalkoztak a témával, például a kopjafa megjelenését nyelvészeti és etnográfiai szempontból vizsgálták meg, erre most az előadó bővebben nem tért ki, de jelezte, hogy a 2005-ben megjelent, „Fába róva, földbe ütve…” című könyvében részletesen ír erről. Hofer Tamás a kopjafa-mítosz elterjedését a 19. század elejére datálja, amikor a képzőművészet és az irodalom képviselői ezt az elképzelést terjesztették el alkotásaikban. Malonyai Dezső népművészettel foglalkozó könyvében sok ilyen ábrázolás van.

Az előadó egy 20. századi, Tichy Kálmán által készített márvány síremlékről is mutatott felvételt, amely kopjafa stílusban készült. Sok helyen találni még hasonló síremlékeket. Mutatott olyan ábrázolásokat, amelyek alapján elkészítik a fafaragók a díszeket. A magyarországi evangélikusoknál is szokás volt kopjafát állítani, akárcsak a szlovákiai evangélikusoknál és a reformátusoknál is – attól függően, melyik településkörzetben voltak. Ma már nincsenek Szlovákiában vallási felekezethez köthető kopjafák. Napjainkban már a Gyetvai-típusú kereszttel és a nemzeti szimbólummal díszítettek a jellemzők.

sz2

A kopjafa eredetéről tehát különféle teóriák születtek. A legmerészebb Kovács András Táltos, a déli mágustanok terjesztőjének elmélete. Hivatkozásai mindig pontatlanok, nem megbízhatók, ezért nem is tartják munkáit hitelesnek a tudományos életben. Tanodájának honlapján azt írta, 1965-ben dr. Móricz János a Frankfurter Allgemeine Zeitungban közölt egy cikket, mely szerint ecuadori kutatásai során találkozott olyan őslakosokkal, akik közül sokan magyarul beszéltek. Ők megmutatták neki a táltosok barlangját, amely egy hosszú barlangrendszer termekkel, aranytárgyakkal, könyvtárral, és megvolt nekik 70 000 évre visszamenőleg laminákon a Föld története székely rovásírással. Állítása szerint szintén Ecuadorban a helyiek mutattak neki egy kopjafát, amelyen Attila és Csaba neve volt olvasható. Kovács szerint ez azt bizonyítja, hogy az ősmagyarok Dél-Amerikából, az óceánt átutazva jöttek Európába. Ez az elmélet persze teljes mértékben nonszensz.

Ezt követően L. Juhász Ilona kitért a Felvidéken állított kopjafák sorsára és történetére a kezdetektől napjainkig. 1976-ban, a mohácsi csata évfordulóján állítottak fel először fából faragott síremléket. Azért egy ilyen emlékjelre esett a választásuk, mert ősmagyar-szimbólumnak tekintették, lényegében emiatt lett közkedvelt emlékmű-forma. Szlovákiában, Őrsújfaluban (Komárom mellett) 1977-ben állították fel egy kempingben az első kopjafát egy rendezvény emlékére magyar egyetemisták és értelmiségiek. Később Gimesen, Abrocsoson, Gömöralmágyon, Gombaszögben, Jászón és Csicseren is megjelentek ezek az emlékjelek. Egyes készítők fontosnak tartották, hogy a kopjafán lévő motívumok hasonlítsanak az adott tájegység jellegzetes jeleire. Nincs annak nyoma, hogy a szocializmus időszakában más magyarok lakta településen is állítottak volna kopjafákat. Magyarországon kívül egyedül Szlovákiában állítottak ilyen emlékjeleket, más határon túli magyarok lakta részen (Erdély kivételével – de ott nem emlékjelként!) ez nem volt jellemző. A kopjafák felvidéki népszerűsége az erdélyi magyarság iránti szeretetre vezethető vissza. Szlovákiában divat volt a ’70-es és ’80-as években az „Erdélyjárás”, és egy egyetemistának illett Erdélybe elmennie. Az erdélyi magyarokat tartották az igazi magyaroknak, példaképek voltak. Megnőtt a székelyek iránti érdeklődés. Erdélyben felkeresték a temetőket, lefényképezték a kopjafákat. Innen jött az ötlet, hogy az 1977-es művészeti táborban is felállítsanak egyet. Az ilyen táborokban a résztvevők fafaragók segítségével kopjafákat készítettek és állítottak fel, meghatározó volt ebben a kollektív munka, a faragás mellett énekeltek és gitároztak.

sz3

1989 előtt a kopjafák állíttatói az értelmiségiek és az egyetemisták voltak, a csehszlovák állam által alapított Csemadok égisze alatt. Csak zárt helyen kerülhetett a felállításokra sor, a hatalom ugyanis megtiltotta, hogy köztereken helyezzék el őket. 1989 után már bárki állíthatott fel kopjafát egy elhunyt (pl. vadásztárs) emlékére. De emeltek kopjafákat egy esemény, történelmi személy emlékére is. Készült például a TSZ alapításának évfordulójára, a település írásos említésének évfordulójára, az 1848/49-es szabadságharc emlékére, a honfoglalás vagy a Millecentenárium évfordulójára, esetleg valamilyen rendezvény alkalmára (pl. falunap). Egyes emlékjelnél rovásírással szerepelt a „vagyunk” felirat. Ezzel akarták tudatni a szlovákiai magyarok, hogy a politikai elnyomás ellenére léteznek. Ornamentális díszítést jellemzően a protestánsok, keresztes kopjafát pedig a katolikusok készítettek. A katolikusok által állított kopjafáknál az egyháznak nagy szerepe van. A felavatás előtt istentiszteletet tartanak, majd a pap megáldja a kopjafát. A készítője bemutatja, hogy mi mit jelképez. 1989 után már mindenféle díszítés jellemző volt (pl. magyar koronás címer, csodaszarvas, turul, szent korona…), nem voltak szabályok. Az előadó sok példán, gazdag fotódokumentáción keresztül mesélt a kopjafák ábrázolásairól.

Sok településen találhatók kopjafaparkok (pl. Gombaszögön). Ezeket általában valamelyik művészeti táborban állították fel, majd megőrizték, és ezután került be a falu parkjába. A kopjafák időközben visszatértek a sírokhoz, de már nem követik a hagyományokat és funkciójukat; keverednek rajtuk a szimbólumok és ornamensek, amelyek az adott területre jellemzőek. Gyakori az elhunyt sírhelyének kettős megjelölése, azaz a márvány síremlék mellett van egy kopjafa is. Ilyet rendszerint azoknak emelnek, akiknek jelentős szerepük volt a szlovákiai magyar közéletben, vagy a család fontosnak tartotta a hovatartozását bizonyítani.

sz4

Az előadó később a kopjafák közkedveltségének kérdéséről is beszélt. Utazásai során gyakran érdeklődött, hol található kopjafa. Gyakran azt se tudták, mi az. Emlékművek esetében mindig egy kisebb közösség dönt arról, mit állítanak fel. A közösség egy részének tetszenek a kopjafák, a nagy része közömbös, de van, aki kritikus, aki nem érti, miért egy egykori sírjelet kell állítani egy esemény kapcsán. A kritikusok egy része csöndben marad, mert gyakran nemzetárulónak titulálják őket.

1989 előtt a szlovákoknak nem volt gondjuk a kopjafa-emeléssel, közömbösek voltak. Később viszont már kritikusak lettek, például a honfoglalás évfordulójára emelt kopjafa felállítását sokan kritizálták, a lebontását kérték. Van viszont arra is példa, hogy a szlovákok szeretik a kopjafákat, például egy zsolnai férfi kopjafákat állított fel a telkén, mert megtetszettek neki.

Végezetül L. Juhász Ilona arról mesélt, miért fontos beszélni a kopjafákról. A hamis kopjafa-mítoszt cáfolni kell. A hamis mítoszok miatt olyan kép alakult ki, amit meg kell vizsgálni. A kopjafák történetét a gyökerétől kezdve alaposan meg tudjuk vizsgálni, jól lehet a témában kutatni. A kutatást megkönnyíti, hogy a művészeti táborok résztvevői közül sokan még élnek, meg tudjuk őket kérdezni. Napjainkban már az összes kopjafa másolat vagy restaurált. Vizsgálatuknál fontos szempont, hogy nem szabad esztétikailag értékelni, inkább mint jelenséget kell kezelni őket. A faragásukra mára már egy egész iparág, „etnobiznisz” épült. A kopjafákat 2011-ben hungarikummá nyilvánították.

L. Juhász Ilona előadása később felkerül a Tanszék Youtube-csatornájára.

Fotók: Berta Petra

nyomtat

Szerzők

-- Tatár Eszter --


További írások a rovatból

irodalom

Balázs Imre József Éjszakák a zenben című kötetének bemutatója
Bemutatták Németh Gábor Dávid: Lebegő arborétum (Prae Kiadó, 2022) című verseskötetét
Cantu Mari Go című könyvének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés