bezár
 

irodalom

2023. 03. 01.
A jelen idő ajándéka
Juhász Tibor Visky Andrással beszélgetett a SZÓKÖZ legutóbbi alkalmán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Február 22-én Visky András József Attila-díjas író volt a Három Szerb Kávéház SZÓKÖZ elnevezésű, irodalom- és olvasásnépszerűsítő eseménysorozatának vendége. A beszélgetés fókuszában a tavaly megjelent, Kitelepítés című regény állt, amely mind a kritikusok, mind az olvasók körében töretlen népszerűségnek örvend. A könyvvel kapcsolatban többek között olyan kérdések kerültek elő, mint hogy mit jelent a siker, illetve hogy milyen szerepet tölt be a bosszú vagy éppen a megbocsátás gesztusa a fogság tapasztalatában. A szerzőt Juhász Tibor író, költő, a pozsonyi Irodalmi Szemle és a zalai Pannon Tükör szerkesztője kérdezte.

Juhász Tibor kezdésként a szép számmal összegyűlt hallgatóság azon tagjaihoz szólt, akik még nem ismerték a regény kontextusát, és röviden összefoglalta számukra a Visky-család történetét. A református lelkész édesapát az 1956-os megtorláshullám következtében bebörtönözték, feleségét és hét gyermeküket – köztük az akkor kétéves Andrást – pedig a Duna-deltába internálták. A fogság az évek során a szerző eddigi életművének legmeghatározóbb témájává vált: költői, valamint színházi tevékenysége mellett első regényében is ez a tapasztalat artikulálódik. Juhász szerint a Kitelepítés a korábbi műveket tekintetbe véve a pálya kulminációs pontjának tekinthető. Ezzel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy hogyan éli meg Visky András a sikert, illetve azt, hogy a könyv népszerűségének köszönhetően számtalanszor újra szembesülnie kell az eseményekkel, és újra kell mondania a velük történteket.

A szerző néhány éve írt egy esszét Augustinus Fiatalkori párbeszédek című művének formáját követve, amelyben elmondása szerint sikerkritikusként tetszelgett önmaga előtt. Úgy vélte, hogy a piaci kereslet felől nézve semmi sem tekinthető műalkotásnak, a két fogalom ugyanis teljes ellentétben áll egymással: míg a piac mérhető, a műalkotás lényege éppen a mérhetetlenségében rejlik. Akkoriban még meggyőződése volt, hogy őt el fogja kerülni a siker, azonban – ahogy ő fogalmazott – mindannyian belelépünk egyszer a saját gereblyénkbe, ami esetében a Kitelepítés. A regény népszerűségét szerinte csak úgy lehet kezelni, ha kiengedi a kezéből az autoritást, nem tekint magára alkotóként, hanem útjára bocsátja a könyvet, és hagyja, hogy az létrehozzon dolgokat. Elmondta, hogy az olvasók sokszor olyasmiket tudnak erről a történetről, amiket ő maga addig a pillanatig nem is sejtett, éppen ezért élvezi nagyon a velük folytatott beszélgetéseket. Számára minden kérdés új, még akkor is, ha korábban már feltette valaki, hiszen a hang, ami megszólítja őt, mindig más.

Azt is elárulta, hogy nem engedte az est házigazdájának, hogy előre elküldje neki a kérdéseit, a jelen idő ajándékánál ugyanis szerinte nincs értékesebb.

Kitelepítés

Visky önironikus felhanggal megjegyezte, hogy bár a kitelepítéshez, illetve ehhez kapcsolódóan a szabadságvesztéshez és az apahiányhoz való állandó visszakanyarodás okán nyugodt szívvel lehet őt monomániásnak tartani, neki ezek a tapasztalatok határozták meg a létét.

Az ő lágerbeli elvágyódása mindig a jövőben gyökerezett, mivel nem volt felidézhető emléke a múltról, így értelemszerűen visszavágyni sem tudott oda.

Juhász a továbbiakban arról kérdezte a szerzőt, hogy miként kristályosodott ki a regény fragmentált, mégis folyamatos olvasásra késztető formája. Visky elmondása szerint a Kitelepítés legjelentősebb forrása egyértelműen a Biblia volt, hiszen ez az egyetlen könyv végig velük maradhatott egy szerencsés véletlen folytán, bár szerinte az ehhez hasonló Véletlenek – szigorúan nagy V-vel – nem állnak messze az isteni eseményektől. Az édesanya mindennap felolvasott egy-egy részletet, a gyerekek pedig a saját sorsukat kezdték látni a Szentírás szövegeiben. Az egyiptomi fogság történetének köszönhetően például biztosan tudták, hogy meg fognak szabadulni, és mindig úgy képzelték, hogy a Duna a Vörös-tengerhez hasonlóan kettéválik majd előttük. Visky hozzátette, hogy a román pusztában nem látszik a túlpart: egyszerre félelmetes és felemelő tájat festett a közönség szemei elé. A szűk barakk ellenpontjaként elképesztő tágasság vette körül őket, melyet nyáron a portenger, télen pedig a végtelen hótakaró teremtett meg. Mindez állandó félelmet is jelentett ugyanakkor – nyáron a Duna, télen a fagy fenyegette a családot.

Juhász Tibor

A történtekkel kapcsolatban Visky leszögezte, hogy mivel az ő emlékezete a legkisebb gyermeké, a regény értelemszerűen nem épülhetett csupán erre. Írás közben kellett ráébrednie, hogy a valóság nem egyéni, hanem közösségi konstrukció: mindannyiunknak dolgozni kell azon, hogy összetartson minket. Legidősebb testvére például egész másképp áll a múlthoz, hiszen neki az emberi élet azon ősi hagyományát kellett magára vennie, miszerint az elsőszülött az apa helyébe lép. A szerző két nővére is eltérő módon emlékszik vissza bizonyos eseményekre, köztük arra a napra, amikor az édesanyjuk visszatért hozzájuk a halál torkából. Egyikük szerint csak felült az ágyban, és szólt hozzájuk, a fiatalabb nővér azonban teljes bizonyossággal állítja, hogy közben zene szólt.

Nem volt kérdés, hogy a regénybe melyik verzió kerüljön be, Visky szerint ugyanis a feltámadás mindig költészeti elem: innen tudta, hogy a kisebbik testvérnek van igaza.

A családból nemcsak Visky András írt a fogságról: az édesapa Fogoly vagyok című kötetének keletkezési körülményeibe ezúttal a hallgatóság is betekintést nyerhetett. Visky Ferenc eleinte hosszas unszolások ellenére sem akart írni, mondván, csak az élőszó képes valóban fennmaradni, hiszen még az alexandriai könyvtár is leégett. Mivel azonban András fia már névváltoztatással fenyegetőzött, mégis munkához látott, a kézirat viszont első olvasásra teljesen reménytelennek tűnt. Visky András ennek ellenére nem adta fel: fogott egy ollót, és kivágta a szövegből a magyarázó részeket. Az üres helyeket teremtette meg ezáltal, melyeknek hála sokan valamiféle posztmodern töredékkönyvként kezdték olvasni Visky Ferenc és Richárd rabbi legendás barátságának történetét.

Fogoly vagyok

Ezek után a szerző felolvasott egy részletet a Kitelepítésből, melyben a gyermek András ígéretet tesz édesanyjának, hogy mindent megjegyez és mindent megír, ha eljön az ideje, majd megtudhattuk azt is, hogy a megír kifejezést ebben az esetben a megbosszul szinonimájaként használja. Adta magát a kérdés, hogy milyen szerepet játszott a bosszúszándék a regényírás folyamatában.

Visky némi gondolkodás után kifejtette, hogy szerinte kötelességünk elszámolni a múlttal, ami egyúttal azt is jelenti, hogy olykor meg kell találni a bosszú megfelelő, sőt, elengedhetetlen formáját.

Egy író számára ez nem lehet más, mint nyelvvé alakítani és átélhetővé tenni olyan történeteket, amiket eddig még nem beszéltek el. „Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére” – vallja a Szentírás a jó cselekedettel történő bosszúállásról. A szerző szerint a műalkotás szerepe pontosan ez: folyamatos bosszút hajt végre, de ez a bosszú szelíd, megtisztító válasz az erőszakra.

Felolvasás

Juhász szerint az a legmegdöbbentőbb a Kitelepítés elbeszélőjében, hogy nem a harag, hanem az elfogadás hangján szólal meg. Ezzel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy meg lehet-e bocsátani a fogvatartóknak, egy politikai berendezkedésnek vagy magának a történelemnek.

Visky szerint megbocsátani csak konkrét személyeknek lehet, a politikának sosem, a történelem legnagyobb kihívása azonban az Istennek való megbocsátás.

Ő sosem fogadta el azt a rendszert és azt az életformát, amiben léteznie kellett, amivel viszont képes volt megbékélni, az a saját sorsa és a tény, hogy ennek az életnek lehetnek jelentései. Ezen elfogadás a boldogság egy különös formájának is tekinthető, ugyanakkor idáig hosszú út vezetett, melynek fontos és nehéz állomása volt a bűntudat megélése és annak a feldolgozása, hogy nem tudta megmenteni az édesanyját attól, amin keresztülmentek.

A beszélgetés végéhez közeledve Visky azokról az alkalmakról mesélt a hallgatóságnak, amikor visszatért a fogság helyszíneire, és újra szembesülnie kellett a múltjával. Először Esterházy Péter kereste fel őt – mint a „szegény Duna szakértőjét” –, hogy egy közös utazás során gyűjthessen információkat készülő regényéhez. Az egyik testvérrel, Visky Péterrel kiegészülve érkeztek meg a hajdani lágerhez, ahol azonban a beszántott területen csak két fejfát találtak. A szerző később a Román Televízió csapatával egy másik helyre is elment, ahol viszont megmaradt egy régi barakk. Elmondta, hogy elképesztő volt felnőtt szemmel látni mindazt, amit a gyermeki emlékezet őrzött meg: minden sokkal kisebbnek tűnt, ugyanakkor a döngölt padló, valamint a falak és a szentjánoskenyérfa illata éppen olyan volt, mint a fogság éveiben.

Újra megjelentek előtte a láger lakói: miniszterek, diplomaták, ismert figurák lebegtek a porban – egy korábbi korszak emberei, akikben már megszűnt a félelem képessége.

Visky Ferenc mindig azt mondta a gyerekeinek, hogy ha szerencséjük lesz, egy napon ők is börtönbe kerülnek. Ez persze elsőre abszurd kijelentésnek tűnhet, a lelkész édesapa szerint azonban akkoriban csak így maradhatott hű önmagához az ember.

Visky és Juhász

Zárásként szó esett még Nényu karakteréről, aki a szerző bevallása szerint a legkevésbé fikcionalizált szereplő a regényben: vannak ugyanis olyan események, amiket nem lehetett volna jobban kitalálni. Nényu – akkor még Márika – az 1947-es éhínség következtében egy sokgyermekes, székely családból érkezett a Visky-házba, ahol eredetileg csak két hetet töltött volna. A hihetetlenül karakteres és jó humorral bíró lány azonban egy napon bejelentette, hogy többé már nem mozdul mellőlük.

Így történt, hogy a fogságot önként vállalva követte őket a Duna-deltába, annak ellenére, hogy megmondták neki, az anyát és hét gyermekét nem azért telepítik oda, hogy életben maradjanak.

Ez természetesen csak olaj volt a tűzre. Nényu onnantól kezdve mindent megtett, hogy gondoskodjon róluk. Ha kellett, ételt lopott, a lágerben ugyanis a Tízparancsolat ide vonatkozó eleme némileg módosult: a Ne lopj! felszólításból Ne lopj nappal! lett, abban pedig közösen megegyeztek, hogy ezt az apró változtatást Isten is jóváhagyja.

Visky András

Az est befejezéséhez érkezve természetesen a közönség tagjai is feltehették a kérdéseiket. Az egyik jelenlévő például arra volt kíváncsi, hogy képes lehet-e még az ember a bizalomra, ha besúgók közt válik felnőtté. Visky rövid szünet után elmesélte, hogy amikor fiatal házasokként rájöttek a feleségével, hogy lehallgatják őket, fel kellett tenniük a kérdést, hogy attól a pillanattól fogva nekik szeretkeznek vagy maguknak. Az utóbbi mellett döntöttek, és megpróbáltak úgy élni tovább, mintha nem figyelnék minden lépésüket.

Az édesapja ugyanakkor más taktikát választott: ha olyan lelkésztársa érkezett hozzá, akiről tudta, hogy nem bízhat benne, Visky Ferenc közös bibliaolvasásra invitálta az illetőt, a kiválasztott szöveg pedig egy besúgásról szóló zsoltár volt.

Közönség

Egy másik résztvevő arról kérdezte a szerzőt, hogy hogyan érdemes elkezdeni a Bibliával való ismerkedést egy olyan olvasónak, aki nem rendelkezik vallásos háttérrel. Visky elmondta, hogy az édesapja mindig lineárisan haladt, az egész magunkhoz vétele ugyanis nagyobb élményt nyújt az egyes részletek értelmezésénél. Szerinte a Bibliát nem feltétlenül tudjuk pontosan megérteni, ugyanakkor befejezni, letenni sem lehet, mert nem ereszt el. Az utolsó kérdés az apafigura, valamint Isten regénybeli ábrázolására vonatkozott. Visky bevallotta, hogy sokszor illették már azzal a kritikával, hogy Isten reálisabb figura lett a Kitelepítésben, mint Visky Ferenc, hozzátette ugyanakkor, hogy ez a való életben sem volt másképp. Az édesapja már túl nagyra nőtt a szemében, mire végre megismerhette őt, Istent viszont mindvégig olyan valakinek látta, akihez lehet humorral közelíteni és aki olykor hibázik. Az ő munkaköri leírásához hozzátartozik, hogy meggyőzze az embert a létezéséről, azt azonban még tőle sem várhatjuk el, hogy mindig tökéletesen végezze a feladatait.

Fotók: Mariia Kashtanova

 

 

nyomtat

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét
irodalom

Vaktérkép
Nádasy Ádám a Szófa rendezvényén beszélt legutóbbi kötetéről és sokminden egyébről

Más művészeti ágakról

Kristyna Litten: 80 kutyával a Föld körül
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés