Somfai Lászlónak és Konrád Györgynek

I. Adagio ma non troppo e molto espressivo

Azt nem tudom, hogy mikor jöttem rá, hogy legjobban kvartettezni szeretek, de arra a pillanatra, amikor ráébredtem, hogy mindezt Tornyai Péterrel egy vonósnégyesben szeretném, tisztán emlékszem. Egy kurzuson voltunk mindketten fiatal zeneakadémistaként, amikor egy tanárunk felvetette, hogy blattoljunk le egy tétel Kurtágot. Péter a Zeneakadémián a hegedű és zeneszerzés szakokra járt, de kvartettekben brácsázni szeretett, sok zeneszerző kollégájához hasonlóan, Haydntől Brittenig, és Mozarttól Dvořákon át Hindemith-ig. Kurtág zenéjével én addig nem nagyon találkoztam, de ez a tétel, a Microludiumok V. tétele (Lontano, calmo, appena sentito), egyből szíven ütött. Ráadásul azon a próbán és utána a kurzus többi napján egyértelművé vált számomra, hogy Péter érti és ismeri ezeket a zenéket, és szemmel láthatóan azt is tudta, hogyan kell egy vonósnégyesnek próbálnia. Teljesen el voltam ámulva.

Ehhez hasonló élményben csak akkor volt részem, amikor elsős zeneakadémistaként péntekenként 2 és 6 között Dukay Barnabás óráin ültünk (hivatalosan szolfézs/öszhangzattan, a gyakorlatban inkább: Bevezetés a zenén keresztül az élet rejtelmeibe), és miután Dukay órái méltán legendásak voltak, két fiatal konzis zongorista is be- bejárogatott az órákra. Kicsit nagyképű dolognak tűnt ez nekem elsőre (“inkább gyakorolnának..”), de aztán ugyancsak behúztam fülemet-farkamat, amikor az egyik első alkalommal szóba került a nápolyi szext (amiről én akkor még csak nem is hallottam), a két fiatal konzis meg egymást lökte el a zongora elől, hogy újabb és újabb darabokat idézzenek fel, fejből, amelyekben kitüntetett helyen szerepel ez az akkord.

Az is feltűnt, hogy ezekkel a fiatal zenészekkel találkoztam a legtöbbször koncerteken, ráadásul velük söröztem is legszívesebben, így aztán, amikor megalakult a Classicus Ensemble 2009 végén, nem volt kérdés, hogy ezt a két zongoristát, Fejérvári Zoltán és Palojtay János kerestem meg Tornyai Péter mellet.

Erre a felállásra azonban nincs repertoár, így az ensemble koncertjeire mindig hívtunk egy vagy több vendéget, és adta magát, hogy egy brácsás és csellista két hegedűssel kiegészülve kvartetteket is elő tud adni. Így 2009 és 2014 között több mint féltucat hegedűssel játszottunk vonósnégyeseket, de mindig csak az adott műsorba illő egy-egy darabot. Az évek alatt azonban lassan kialakult az igény a stabil felállásra, mert látszott, hogy csak úgy lehet továbblépni, egy-egy koncert tanulságait továbbvinni. Akkoriban már minden nyáron jártunk Arnóth Balázs kurzusára, a Nagymarosi Zenei Napokra. Arnóth kiemelkedő tanáregyéniség, a zenéhez való viszonya alapvetően meghatározó Péter és magam számára is, a Mozart-Schubert tengely zenéinek megismerését, megszeretését neki köszönhetem. A kurzusán is minden évben játszottunk együtt Petivel, és az akkoriban ott jelen levő két hegedűssel, Kruppa Bálinttal és Surján Péterrel alakult ki az első stabilabb felállás.

2014 októberében adtuk az első koncertünket Classicus Quartet néven, amikor is Haydn, Mozart és Beethoven G-dúr vonósnégyeseit adtuk elő a CEU-ban, ahol a Classicus Ensemble-nak  a 2011/12-es tanévtől kezdve havi rendszerességű koncertsorozata volt. Ezt a három kvartett is Nagymaroson köztük el tanulni; nagyon sokat adott hozzá a játékunkhoz Arnóth. A következő időszakban elég széles repertoárt szólaltattunk meg, Purcelltől Bartókig, közötte Sztravinszkij összes vonósnégyesre írt művével. Azonban nem értünk még meg az elköteleződésre, mindenkinek különböző projektjei futottak párhuzamosan a kvartettezéssel, és a dolog lassan elhalt.

2015-ben érkezett egy felkérés, hogy tanuljuk meg az eredetileg zeneszerzés szakot végzett Dobszay Lászlónak az 1956-ban, a diplomakoncertjére írt vonósnégyesét. Nagyon örültem a felkérésnek, mert nagyon nagyra tartottam Dobszay munkásságát, a klasszikus periódusról írt munkája pedig az az egy könyv, amit a legjobban tudtam hasznosítani zenészként. Az ezzel a koncerttel elinduló új szakaszban már Rácz József és Baksai Réka volt a két hegedűs. Ezúttal már sokkal komolyabban vetettük bele magunkat a munkába. Rendszeresen próbáltunk, és széles repertoárt tanultunk meg, ráadásul sok kortárs művet. Ősbemutatókat is játszottunk, például Dargay Marcell vonósnégyesét vagy a 7 szó projektet, ahol Haydn Krisztus hét szava a kereszten című művének tételei között hét fiatal szerző reflexióit szólaltattuk meg. Ugyan mindenkinek volt munkahelye a kvartett mellett, mégis rengeteg energiát tettünk a kvartettezésbe. Hamar meglehetősen sok koncertünk lett, nem csak CEU-n, hanem a Zeneakadémián is, többször felléptünk a Tavaszi Fesztiválon, valamint külföldön is sok helyen Törökországtól Svájcig.

Ebben az időszakban Wagner Rita dolgozott velünk párszor. Fantasztikus luxus így visszanézve, hogy egy ekkora zenész minden további nélkül meghallgatott minket időről-időre, eljárt a koncertjeinkre, és mindig lelkesedett, amiért lelkesedni lehet. Hogy hiánya fájó, az semmit nem mond a tényleges helyzetről. Aki nem ismerné, Steven Isserlis nekrológja adja legjobban vissza, hogy kit is veszítettünk el nemrég.

II. Allegro molto vivace

Az évek során két fontos impulzus ért, mely a kvartettezés melletti elköteleződés irányába vitte az életemet.

Az egyik: Somfai László előadásai a Zeneakadémián. Én az évek során három kurzusát ültem végig, Haydn, Beethoven és Bartók vonósnégyeseiről. Teljesen lenyűgözött az a tudásanyag, amit Somfai mozgásba hozott egy-egy előadásához. Eleve a vonósnégyes a közmegegyezés szerint a műfajok hierarchiájában igencsak felül van, a zeneszerzői munkának egyfajta zsinórmértéke, ahol az interpretációban a hangszerjáték mellett az értelmezés minősége is döntő fontosságú. Ez egyfajta intellektuális felhangot ad neki; nem véletlen Goethe sokat idézett mondása, miszerint egy vonósnégyes négy intelligens ember párbeszéde. Ezt tudta Somfai lenyűgözően tálalni; megmutatta, hogy mennyi tudás van összegyűjtve ezekről a szerzőkről, művekről, és ezek mind rendelkezésre állnak, megismerhetőek, kutathatóak. Felvillanyozó volt belelátni az akkor még csak folyamatban lévő Bartók kotta-összkiadás munkálataiba. Somfai tökéletesen eltalálta számunkra a tudomány és a gyakorló zenészek érintkezési felületének az optimumát. Nem a papírológiát tanította nekünk, hanem a papírológia segítségével egyértelműsített forráshelyzet tanulságait. Úgy tűnt, hogy minden tudományos eredménynek van direkt interpretációs következménye. Hogy egy szintén kvartett játékos kollégámat idézzem, Somfai kurzusa volt az egyetlen a Doktori Iskolában, amelyet később a gyakorlatban hasznosítani tudott.

A másik meghatározó élményem a magyar kvartettezés doyenjéhez, Konrád Györgyhöz kötődik. Gyuri bácsi egy fantasztikus egyéniség, és a Tátrai kvartett tagjaként végigjátszotta a teljes repertoárt oda-vissza. Egyszer felhívott, hogy nem érnék-e rá, mert következő héten lesz a születésnapja, ráadásul Párkányi István is Budapesten lesz, hozzak csellót. Kicsit rejtélyesnek tűnt a telefon, de az adott napon megjelentem Gyuri bácsi lakásán, ahol a következő jeleneteknek lettem tanúja. Az összenyitott két szoba egyikében ki volt rakva négy szék és négy kottatartó, a másik szobában pedig fotelek, és egy asztal. A fotelekben üldögélt a rokonság és az ünneplő barátok, az asztalon sok üveg vörösbor, amit ajándék gyanánt hoztak az ünnepeltnek. Az ügymenet a következő volt: a borokból bontottak egy-egy palackot, ittunk, majd négy ember átvonult a szomszédos helyiségbe, és a kottatartókra kirakott Mozart és Haydn kottákból  (szigorúan a Peters-féle kiadások) eljátszottunk pár tételt. Ezután mindenki visszatért az asztal köré, újabb bor nyílt, majd adott esetben más felállásban (Gyuri bácsi családjában szinte mindenki hegedűs vagy brácsista) újabb tételek hangzottak el.

Nem tudom kellően hangsúlyozni, hogy nekem, profi zenészként mekkora rádöbbenés volt ez és az ezt követő, hasonló alkalmak. Ablak nyílt a vonósnégyesezés múltjára és egyben természetes működési módjára, közegére. Igaz, hogy az itt egybegyűltek mind hivatásos zenészek voltak, nem pedig mondjuk egy vidéki város értelmisége, jogászok, orvosok, de így is egy mára letűnt világ utolsó fénynyalábjai villantak fel számomra. Ráadásul mind Gyuri bácsi, mind Párkányi István zenélése a vonósjáték aranykorát idézi; az ő zenélésükön felvállaltan nem ejtett semekkora karcolást a huszadik század második felének talán legerősebb előadói trendje, az ún. historizmus. Olyan volt ez, mintha egy régi felvételt hallhattam volna, de mégis élőben. A nem zenész olvasóknak talán úgy tudnám ezt visszaadni, mintha valaki ma úgy mondana verset, mint ahogy Babits szavalta az Esti kérdést: csodáljuk, szeretjük, és mégis, mi, ma már egyszerűen nem tudunk így mondani. Ezért is volt ennyire elementáris ez az élmény. Külön öröm, hogy Gyuri bácsi többször színpadra is lépett velünk az évek során.

III. Allegro moderato – Adagio

Időközben a Classicus Quartettel egyre több koncertünk adódott, némelyik sikeresnek is bizonyult, és miután valameddig eljutottunk, felmerült az igény, hogy tudatosabban tervezzük meg az életünket. Régi közhely, hogy nincs kvartettből csodagyerek; a fiatal kvartettek előtt különböző, jól kipróbált utak állnak, nekünk is ezekben lett volna érdemes gondolkodni. A régebbi kvartettek között még voltak, akik kezdőként sokáig csak a Haydn vonósnégyesek lassú tételeit játszották; lassan mozdultak el Beethoven, majd egyre újabb vagy vonásnemekben komplexebb zenék felé. Manapság azonban az a nemzetközileg legbeváltabb módszer, hogy egy fiatal társaság legelőször is kinéz magának egy versenyt. Ezek után keresnek egy mentort, aki általában egy mára visszavonult, jelentős vonósnégyes tagja, akinek a vezetésével elkezdenek dolgozni. Szigorú munkával megtanulják a versenyanyagot, és ezt a repertoárt csiszolják tucatnyi koncerten és mesterkurzusokon. Ez általában maximum két koncertnyi anyag, benne jellemzően egy-egy Haydn, Mozart vagy korai Beethoven kvartett, egy romantikus mű, egy a verseny felkérésére írt kortárs darab, és végül a döntőben egy kései Beethoven vonósnégyes. Így állhatnak elő az olyan helyzetek, mint amikor egy később világhírűvé lett magyar vonósnégyes a legenda szerint első koncertjén Beethoven Nagy Fúgáját és Bartók 5. vonósnégyesét játszotta.

Akik ezek után egy versenyen jó eredményt érnek el, megpróbálnak valamilyen menedzser /impresszárió/koncertszervező szárnyai alá kerülve karriert csinálni, míg a többi kvartett tagjai rendszerint kénytelenek előbb vagy utóbb zenekari munkákat vállalni, és a vonósnégyesezés jellemzően onnantól fogva hátrább és hátrább szorul az életükben.

A Classicus Quartet esetében ez a karriertípus nem lehetett sokáig téma, mert amikor egy megbeszélésen ezt fel akartam hozni, még jóformán bele sem kezdtem, amikor Péter és Józsi egyből kijelentették, hogy ez az egész, és különösen a versenyzés kategorikusan ki van zárva.

Nem volt könnyű innen tovább lépni. Sokat gondolkodtam, hogy egy ilyen szűk piacon milyen lehetőségeink vannak. Nemzetközi téren gyakorlatilag lehetetlen versenyeredmény nélkül labdába rúgni, mert egy ismeretlen kvartettnek még egy lemezét sem hallgatja meg senki, és ha mégis, akkor sem tudják eladni, mert a koncertszervezők kizárólag a versenygyőzelemben bíznak mint értékmérőben és mint eladhatóságban.

Mi a jövőt illetően csak annyiban tudtunk megegyezni, hogy nagyjából egyenlő arányban szeretnénk klasszikus, romantikus, modern és kortárs darabokat játszani. Ez amúgy ritkaság, mert az első, a mai értelemben vett profi vonósnégyesektől napjainkig Beethoven kvartett-termése van mindig a középpontban, sőt a mai napig arra a legbüszkébbek a vonósnégyesek, ha egy prominensebb koncertteremben adhatnak elő teljes Beethoven-ciklust. Ezek az együttesek jellemzően Haydntől csak pár vonósnégyest tartanak repertoáron, és kortárs darabokból sem tanulnak meg túl sokat. Más vonósnégyesek pedig specializálódnak, vagy bélhúros-régizenés irányba, mint például a kiváló Salomon és Mosaïques kvartettek, vagy pedig a 20. századi-kortárs repertoárra, mint például az Arditti vagy a Kronos Quartet.

Egy másik ambíciónk az volt, hogy lehetőleg tematikus koncertműsoraink legyenek. Ezt az elvet a Classicus Ensemble műsorain csiszoltunk, ahol sokféle, főleg társművészetekből átvett gondolati szálra tudtunk műsorokat felhúzni. Ennek a műsorpolitikának nagy előnyei vannak, nevesül, hogy a legelhasználódottabb slágereket is új megvilágosításba tudja helyezni, másfelől pedig, ami még fontosabb, így a repertoár árnyasabb zugai is terítékre tudnak kerülni.

IV. Andante ma non troppo e molto cantabile – Più mosso – Andante moderato e lusinghiero – Adagio – Allegretto – Adagio, ma non troppo e semplice – Allegretto

Ez idő tájt pattant ki Tornyai Péter fejéből egy fantasztikus ötlet, a Wohltemperiertes Streichquartett, miszerint egy koncertsorozaton a 12 alaphang egy-egy hangnemére épülő vonósnégyeseket szólaltatnánk meg. Az ötletet továbbfejlesztve a koncertek mindegyikére egy fiatal magyar szerzővel is írattunk darabot, valamint minden évben terveztünk egy koncertet, amelyet a huszadik század nem egyféle tonalitásban megírt darabjainak szentelünk, olyan szerzőktől mint Bartók, Kodály, Seiber, Dobszay, Kurtág György és Eötvös Péter, valamint Sztravinszkij és Webern.

Itt már csak az volt a kérdés, hogy ezt a sorozatot hogyan lehet eladni. Én az ötlettel álltam elő, hogy Budapest négy koncerthelyszínén évi egy-egy koncertre talán rá lehet venni a szervezőket, de nem fűztem nagy reményt az egészhez.

Nagy szerencsémre viszont először Gőz Lászlót kerestem meg a BMC-ben, aki a találkozónk második percében már mélyen eltemetkezett a projektleírás lapjaiban, majd egy újabb – rendkívül hosszúnak ható – perc után egyszer csak felnézett a papírokból, és annyit mondott, hogy remek ötlet, ezt az egészet ő szeretné megcsinálni a BMC-ben. Nem tudom, hogyan lehetett ennyire nagyvonalú, annyit tudtam kihúzni belőle, hogy az ő zenésszé válásában komoly szerepet játszott a Bartók Vonósnégyes Beethoven sorozata, amit anno a Zeneakadémia kakasülőjéről hallgatott végig. A következő csoda öt perc múlva következett be, amikor Gőz odahívta Zöld Kriszta koncertszervezőt, aki meggyőzte Gőzt azokról a dolgokról, amik aztán igazán egyedivé és működővé tették a sorozatot, például hogy a koncertteremben legyenek az alkalmak, ne a könyvtárban, vagy hogy egy zenetörténész beszéljen az elhangzó művekről a koncert előtt.

Ekkor találtuk ki azt is, hogy az akkoriban nyíló Pierre Boulez Saal Frank Gehry tervezte terméhez hasonlóan közepén üljünk egymás felé fordulva, és körénk üljenek a nézők, úgy, mint ahogyan a Joachim kvartett is ül a híres róluk készült festményen vagy ahogy a XIX. századi házmuzsikák ábrázolásain láthatjuk.

2018 januárjában indult el a sorozat, és az örömünk határtalan volt. Jó visszajelzéseket kaptunk a közönségtől és a szakmától is. Sok értelmiségi és művész is járt a koncertjeinkre, aminek nagyon örültünk. Igaz, hogy egyúttal a szélesebb közönség felé sosem sikerült nyitnunk. A sorozat előrehaladtával a koncepcióból adódó problémák is fokozatosan kezdtek a felszínre kerülni. Először is, hogy minden sok. Túl hosszúnak és nehéznek bizonyultak a műsorok mind nekünk, mind pedig a közönségnek. A zenetörténeti felvezetésekkel sokszor 6-tól 9 utánig elhúzódtak a koncertek. Közülünk továbbra is mindenkinek volt állása, Józsi az Operában, Réka a Concerto Budapestben játszott akkoriban, Peti a Zeneakadémián, én pedig a Széchenyi Egyetemen tanítottam. Sokszor gondoltam a Budapest Quartettre, akik elsőként döntöttek úgy az első világháborút követő években, hogy megpróbálnak csupán a kvartettezésből megélni. Az is korlátozta a lehetőségeinket, hogy hárman is akkoriban lettünk családos emberek.

A zenészek és a színészek között fontos különbség, hogy a színészek a szövegtanuláson túl elsősorban együtt próbálnak, míg a zenészek elsősorban egyedül gyakorolnak, és csak már adott számú (értsd: kevés) próba van a koncert előtt. A vonósnégyes ez alól kivételnek számít, mert az egyéni munka mellett az összecsiszolódás rengeteg próbát is igényel. Nekünk általában nagyon limitált volt a gyakorlásra fordítható időnk és a próbaszámunk is. Ez persze nem csak velünk szokott előállni. Jellemzően két lehetőség adódik ilyenkor. Sok olyan kvartett van, közöttük a legnagyobbak is, akik emiatt egy szezonban egy vagy maximum két műsort vállalnak. Mi ezzel szemben csak a Wohltemperiertes-sorozatban négy műsort terveztünk egy évre. A másik megoldás az, hogy meg kell tanulni minél hatékonyabban próbálni. Ebben, úgy érzem, sokat fejlődtünk az évek során.

Ez visszavezet a fiatal kvartettek előtt álló pályamodellekhez. Híres példa a Takács vonósnégyes, akik mind a szüleikkel laktak vonósnégyesezésük első éveiben, és így megtehették, hogy semmit ne vállaljanak el, délelőttönként egyénileg gyakorolhassanak, délután pedig próbáljanak. A Busch kvartett is intő jel lehetett volna számunkra, akiknek alapszabálya volt, hogy nem játszhatnak mással, csak a kvartettel. Mi még a munkahelyeken túl is rengeteget dolgoztunk, részben egzisztenciális megfontolások miatt, részben pedig a sok kortárszenei projekt esetében úgy éreztük, hogy becsületbeli ügy segítenünk. A sorozatunkban pedig alapszabály volt, hogy csak úgy adhatunk elő egy darabot, ha azt már valahol korábban is műsorra tűztük.

Péternek ráadásul volt egy másik vonósnégyese is, a Rondó (később Dohnányi) kvartett. Ez a formáció jó pár évvel előttünk alakult, de a tagok szakmai-családi helyzete miatt a Classicus Quartet alakulásának éveiben csak takaréklángon működött, így eleinte nem okozott problémát. Az évek során azonban ahogyan ők is újraaktivizálták magukat, az épp egybeesett a Classicus nehezebb időszakával…,de erről majd kicsit később.

Nem várt nehézségnek bizonyult az egzotikusabbnak számító hangnemekben az intonáció kérdése. Kívülről úgy tűnhet, hogy nincs itt semmi látnivaló, vonós hangszereken mindig munkát igényel a tiszta játék. Azonban egy vonósnégyes esetében sokkal kényesebb az intonáció, mint például egy olyan összeállításban, amelyben van zongora is, mert így nincs semmilyen fix pont, amihez igazodni lehet, különösen azokban a hangnemekben, ahol az üres húrok sem részei a tonalitásnak. Nem hallgattam sajnos Mező tanár úr, a Bartók Vonósnégyes kiváló csellistájának intelmeire, aki még akadémista éveim alatt hívta fel a figyelmemet arra a trükkre, hogy a tisztán behangolt cselló G-húrján egyet, C-húrján pedig kettőt kell csavarni a finomhangolóval felfelé, és akkor minden sokkal könnyebben működik. Azt, hogy mi fiatalos nagyképűségből nem így tanultunk meg kvartettben intonálni, sok tíz, ha nem száz munkaóránk bánja.

Az intonáció mibenlétéről amúgy némileg meglepő módon egy zongoristától, Kemenes Andrástól tanultuk a legtöbbet. Ő magyarázta el, hogyan kell az akkordokat a hangszerek zengő felhangjaihoz igazítani. Ez azért meglepő egy zongoristától, mert az pontosan egy olyan hangszer, amelyen ebből nagyjából semmi nem jeleníthető meg. Még meglepőbb volt, ahogy ugyanezen a kurzuson (Bach egyik contrapunctusából egy pár ütemes szekvencián dolgozva) megtanította nekünk a saját zsargonjában mikrodinamikának keresztelt jelenséget, azaz a hangok belső életének, irányainak a művészetét. Mondanom sem kell, ez a másik, zongorán gyakorlatban kivitelezhetetlen technika. De hát nem is csak zongorista ő, hanem zenész. Ahogyan Mozart vonósnégyeseket játszik zongorán, az a világ minden kvartettjének tanulságos kell, hogy legyen.

Itt érdemes kitérni arra, hogy mi nem dolgoztunk nagy nevű vonósnégyesek tagjaival. Ezt is részben büszkeségből (gőgből?) tettük, mert úgy éreztük, hogy elsősorban a szerzőknek és a daraboknak tartozunk elszámolással, nem kellenek nekünk mások tippjei és trükkjei. Akkoriban azt gondoltuk, hogy ezek mind kisebb-nagyobb megalkuvások, és mi majd persze megmutatjuk, hogy ezek nélkül is lehet boldogulni. Talán mondanom se kell, hogy így csupán annyi történt, hogy a saját kárunkra, hosszú évek alatt tanultuk meg ugyanezeket a trükköket, vérrel, verítékkel. Ma például már gondolkodás nélkül újrahangszerelünk akkordokat, mert sok szerzőnek nem volt akkora vonóshangszeres rutinja, hogy tudja, melyik az a felrakás, amely a legjobban megszólal; inkább azt írták le, amit elvben meg lehet szólaltatni. Devich Sándor kvartettezésről szóló könyvét  (A vonósnégyes egykor és ma) is tanulságos volt ezen esszé írása közben újraolvasnom; ma már bánom, hogy nem igyekeztem tőle is minél többet megtanulni azokból a dolgokból, amiket csak ő tudott.

Ugyanakkor persze nekünk is voltak mestereink, viszont egyikük sem vonós. Érdekes, hogy a négy legjelentősebb, vonósnégyeseket tanító magyar tanáregyéniség, Weiner Leó, Mihály András, Kurtág György és Rados Ferenc közül egyedül Mihály volt, aki csellistaként aktív kvartett-tapasztalattal rendelkezett. Nagyrészt nekik köszönhető, hogy a huszadik században Budapesten gyakorlatilag minden évtizedre jutott egy-egy nemzetközileg is sikeres, jelentős kvartett. Az alábbi  vázlatos felsorolásban csak egy tucatnyi vonósnégyest említek, zárójelben az alapítás évszámával: Hubay-Popper (1886), Waldbauer-Kerpely (1910), Budapest (1917), Léner (1918), Magyar (1935), Végh (1941), Tátrai (1946), Bartók (1963), Kodály (1966), Takács (1975), Keller (1987), Kelemen (2010).

A Classicus Quartet mesterei közül mindenekelőtt Kurtág Györgyöt kell említenem. A BMC-s koncertjeink többségén jelen volt, a színpadra kiérve mindig első dolgunk volt felnézni az erkélyre, hogy eljött-e, világít-e fehér haja a sötétben a korlát felett. Mindig volt valamilyen reakciója a koncert után. Akik csak hírből ismerik, azok is tudhatják, hogy nehéz az ő mércéjéhez felnőni. Így aztán sokféle fejmosásban részesültünk az évek alatt, néha egyénileg, néha együtt. Lassan eljutottunk oda is, hogy fel-felhívtuk, hogy nem lenne-e kedve meghallgatni minket. Eleinte a saját darabjait játszottuk neki, legelőször a Microludiumokat, később más szerzők műveit is. Sokan beszéltek már arról, hogyan tanít, sokan le is írták, és nem is nagyon van ezekhez mit hozzátenni: minden Kurtággal töltött perc aranyban mérhető. Tanítását egyfelől hihetetlenül széles perspektíva, a zeneirodalom egészére való rálátás, másfelől pedig egy rendkívül aprólékos close reading, azaz az egyes hangok kapcsolatának teljeskörű feltárása és intenzitásának megélése jellemzi. Külön emlékezetes volt, amikor Bartók 3. vonósnégyesét játszottuk Kurtágnak, aki a próbára megérkezve úgy próbálta ki a teremben lévő pianínót, hogy fejből elkezdte játszani a darabot. Ha Márta néni rá nem szól egy ponton, eljátszotta volna végig. Az óránk végén pedig (amire jellemzően este 11 magasságában került sor), leírta nekünk az “A bolhási kertek alatt” kezdetű népdalt, hogy jobban értsük a Codában a népdalsorok végének  bővülését (“Kata”).

A legemlékezetesebb alkalomnak Kurtág Márta néni emlékkoncertje bizonyult. Mozart g-moll kvintettjének lassú tételét (és az azt követő átvezetést), valamint Beethoven utolsó, F-dúr kvartettjének lassú tételét választotta Kurtág ebbe a műsorba; a Márta nénivel közös szépségideáljai lehetnek ezek zenék. Gyuri bácsi hosszú órákon keresztül, egészen különleges intenzitással próbált velünk a koncertet megelőző napokban. Mind a próbák, mind a koncert felejthetetlen élmény.

A másik nagy tanárélményünk Rados Ferenc. Ő is élő legenda, a világ legnagyobb zenészei hivatkoznak rá rutinszerűen, Kavakostól Schiffig, Isserlistől Gersteinig. Az ő látásmódjára talán az analitikus szó illik legjobban. Hihetetlen mélységben, szinte röntgenszemekkel látja át darabokat, és hámozza ki a kompozícióba kódolt információk szintjeit, olyan mélységében értve a zenét, mint talán ma senki. Az ő fülének is nehéz megfelelni. A darabok szerkezetét szeretné tisztán visszahallani, ami komoly kihívás. Így a leggyakrabban elhangzó mondat az óráin: Nem értem. Sok anekdota kering zenészek között, hogy milyen meglett, sokszoros Grammy-díjas sztárokat tudott Rados megríkatni egy-egy órája után, de szerintem ezek elhomályosítják azt a tényt, hogy ő igazi, vérbeli pedagógus, aki mindig tökéletesen ki tudja választani alig belátható méretű arzenáljából az adott játékosnak legmegfelelőbb instrukciót.

V. Presto

Világhírű kvartett keres két hegedűst és csellistát - szól a régi vicc.

A sorozat harmadik évében utolért bennünket minden vonósnégyes életének legfőbb rákfenéje, a tagcsere. Sokszor hallottuk kvartettező tanáraink keserű bon mot-it, hogy a kvartett egy házasság, annak egyetlen előnye nélkül, pláne ismertük a nagy kvartettek sztorijait, akik egy ponton már nemhogy egy emeleten, hanem egy hotelben sem voltak hajlandóak megszállni, de valahogy olyan távolinak éreztük ezt magunktól. A Late quartet című film is bosszantott, amely egy vonósnégyes életéről szól, és amelyikben, mint állatorvosi lóban, minden lehetséges probléma megjelenik, ami valaha is előfordult egy kvartettben.

Nálunk is több ok vezetett ide, de leginkább azzal nem tudtunk mit kezdeni, hogy az évi négy műsor mellé még sok izgalmas felkérést kaptunk, amelyeket nem szerettünk volna visszamondani, ugyanakkor senki sem érezte úgy, hogy feladná az állását. Ezek az okok persze zenei és technikai kérdésekben törtek a felszínre, amelyek jelentősen rontották a morált. A Busch kvartett említett alapszabályaiból a többit sem ártott volna szigorúbban venni, miszerint 1. Minden vitás kérdést, legyen az zenei vagy üzleti, szavazással kell eldönteni. 2. Döntetlen esetében nincs változtatás. 3. A tagok egyenlő fizetséget kapnak. 4. Házastársak, párok nem lehetnek jelen próbán vagy megbeszélésen. Legalább az utolsó két ponttal nem adódtak problémáink.

Persze a tagcserékre is sok példa van. Alig akad pár kvartett, akik lényegében egy felállásban tudtak egy karriert végigcsinálni, mint például az Amadeus, a Guarneri, vagy a Hagen kvartett. Máshol gyakorlatilag egy-egy erős prímás-egyéniség köré szerveződött minden, Ivan Arditti és Rudolf Kolisch is több focicsapatnyi zenészt elnyűtt maga mellett. Más kvartettekben pedig ha nem is folyamatosan, de valamennyire rendszeresen jelen van a változás, mint például a majd’ 150 éves Gewandhaus Quartetben vagy a Julliardék esetében.

Az új tagok fejvadászása nehéz helyzet. Nagy kérdés, hogy valójában kit is keres egy kvartett. Olyat, akiről már kiderült, hogy jó kamarazenész? Híres ellenpélda a Takács Quartet Takács-Nagy Gábor távozása után csatlakozó brit primáriusa, Edward Dusinberre, aki lebilincselő memoárjában (Beethoven for a Later Age) bevallja, hogy úgy került alig 24 éves fiatalemberként Dorothy DeLay javaslatára próbaidőre a kvartetthez, hogy előtte lényegében semennyi kamarazenei tapasztalata nem volt, egy £15 haknit nem számítva, amit a Downing Streeten játszott, Margaret Thatcher karácsonyi partján. Ráadásul — legend has it — Thatcher elégedetlen volt a Csendes éj szerinte túlontúl lassú tempójával.

Simon Albert (“Jumi”), a Zeneakadémia legendás tanárának bon mot-ja is sokszor eszembe jutott, aki szerint voltak azok a zenészek, akik “szólistának még jók lehetnek”. Végh Sándorról mondták idősebb tanáraim, hogy fiatalkorában néha játszott versenyműveket, de azokban sosem volt annyira átütő, mint később vonósnégyes elsőhegedűseként. Be kellett látnunk, hogy tényleg nagyon ritka az az állatfaj, aki képességei alapján nyugodtan kereshetne sok pénzt szólistaként vagy egy zenekar koncertmestereként, mégis a kvartettezés rögös útját választja.

És a fejvadászat a munka könnyebbik fele. Utána újra össze kell csiszolódni. A vonósnégyes-hangzás ideálja ugyanis az, mintha egyetlen hangszerként szólna a négy játékos. Ehhez azonban gyakorlatilag teljesen azonos vonóhosszakkal, vonónyomással, vonóhelyeken kell mind a négy embernek zenélni. A Borodin kvartett, amikor a hetvenes években disszidálások után újraszerveződött, két évig egyáltalán nem adott koncertet, hogy újra teljesen összeszokjanak a tagok. A Budapest Quartet nagy tagcsere-hullámát, melynek során a budapesti zenészeket végül kiszorították az oroszok, az okozta, hogy a különböző iskolákon szocializálódott zenészek nem azonos vonáskultúrát hoztak magukkal. A budapestiek a gyors rövid hangokat a csúcsnál játszották — Das Spitzenquartettként gúnyolták őket —, az oroszok pedig középen ugratták a vonót (ún. spiccato), ami egy brilliáns, virtuóz technika, de sokan, közöttük Bartók éppen ezért nem kedvelték. (Nem hagyható ki itt Jasha Heifetz vicce, miszerint: Mi az: Egy orosz? Nihilista. Két orosz? Sakkparti. Három orosz? Anarchia. Négy orosz? Budapest kvartett.) A Léner kvartett pedig, amikor a második világháború után újjászerveződött, sürgönyt küldött Budapestre, miszerint Weiner küldjön utánuk egy csellistát. Hogy kit, azt Weinerre bízták, a lényeg az volt, hogy az ő kamarazene óráin szocializálódott legyen — ilyen erős volt egy-egy műhely renoméja. Varga Lászlóval, a New Yorki Filharmonikusok későbbi szólócsellistájával igencsak jól jártak, persze ők ezt akkor nem tudhatták.

VI. Adagio quasi un poco andante

A tagcserék tehát utolértek minket, mert a sorozatban félúton, a meglehetősen katasztrofálisan sikerült 10-ik koncert után (fisz tonalitásban…) mindkét hegedűsünk kiszállt. Két rövid zárójel: semmi sem hatott olyan demoralizálóan, mint a pandémia alatti streamelt koncertek. Ennek az oka valószínűleg nem csak az inspiráló közönség hiánya volt, sokkal inkább az, hogy a koncertek így olyanok voltak, mint egy felvétel, amelyet viszont nem lehet utólag korrigálni, sőt ott marad az interneten mindörökké. Azok a kis pontatlanságok, amik egy koncerten szinte nekünk sem tűntek volna fel, a streamelés közepette mind tragikus hibáknak hatottak, amelyek lavinaszerűen sodorták el minden oldottságunkat.

A másik zárójel a kritikákról szól, professzionális recenziót nem nagyon írtak rólunk, igaz, más magyar kamarazenei koncertekről sem nagyon szoktak, a fesztiválokat leszámítva. Az egyetlen kivételt persze éppen a fent említett koncert jelentette. Annak alapján, ahogyan megéltük azt a koncertet, alig mertem megnyitni a linket…ahol viszont csupa szuperlatívuszokban írtak rólunk.

Péterrel ketten maradtunk tehát. Én nem nagyon találtam arra példát, hogy egy kvartettben az alsóház, azaz a brácsás és a csellista legyen a fix pont, bár Misha Schneider a már említett Budapest Quartetből (akinek híres mondását a kvartettezésről az esszé címben idézem), és Valentin Berlinsky a Borodin kvartettből csellistaként voltak primus inter pares meghatározó tagok. Összességében azért inkább a prímások ambíciója mozgat egy vonósnégyest. Szigeti József hírhedten személyzetként hivatkozott a kollégáira, Léner Jenő pedig Léner úrnak szólíttatta magát, és a gázsi kétötödére tartott igényt. Egy nagy magyar kvartettprimárius kollégáihoz való hozzáállásáról is hajmeresztő sztorikat meséltek nekünk egykori kamaratársai.

Nálunk egy évig három hegedűs cserélődött két széken, Pintér Dávid, Osztrosits Éva, és Langer Ágnes. Végül a csiszolódás során a legkülönbözőbb szakmai-emberi körülményeken túl inkább az döntött, hogy Dávidnak és Évinek volt másik vonósnégyese is, így Ági maradt velünk. Hozzá csatlakozott Kökény Eszter, aki civilben a Nemzeti Filharmonikusok prímszólamát erősíti.

A tagcserék okozta nehézségek mellett persze ugyanilyen fontos  az örömökről és a sikerekről is szót ejteni. A legszebb emlékek közül is kiemelkedik Bartók összes vonósnégyese a Bartók Emlékházban, amit Farkas Zoltánnal közösen csináltunk a Bartók Rádió Zenebeszéd című műsorait idéző formátumban. A BMC-s sorozatunk mellett tucatnyi ősbemutatót játszottunk, külön megtisztelő, hogy például Eötvös Péter vagy Jeney Zoltán sokszor minket keresett meg egy-egy darab vagy projekt kapcsán. És a sorozatunkat is kibővíthettük végül három koncerttel a vége előtt, amelyeken azoktól a szerzőktől válogattunk darabokat, akik így vagy úgy kimaradtak addig a műsorainkból.

VII. Allegro

A Wohltemperiertes Streichquartett 19 koncertjére visszatekintve nincs okunk sem panaszra, sem szégyenkezésre. Eljátszhattuk a vonósnégyes-irodalom gerincét, összesen 71 művet. Sikerült nagyjából tartanunk az eredeti elgondolást, miszerint azonos arányban szólaltak meg különböző korok művei (csak a modern darabok aránya lett nagyobb), ráadásul alig maradt ki jelentős szerző a műsorainkból. Jelentős darabból sem nagyon sokat hagytunk ki, persze könnyen lehetne még 70 fantasztikus vonósnégyest felsorolni, de tényleg tucatnyi olyan mű van csak, amelyet kifejezetten sajnálok, közöttük Schubert G-dúr vonósnégyese, Beethoven pár kvartettje mindhárom korszakából (op 18/4, op. 95, op. 127), Berg Lírikus szvitje és Ligeti kvartettjei.

A sorozat belső arányaival is elégedettek lehetünk. Az egyetlen szerző, akinek műveihez ma már másképpen nyúlnék, az éppen Beethoven. Még a sorozatunk előtt játszottunk egyetlen G-dúr művet az op. 18-as sorozatból, utána viszont egyből az op. 131-es cisz moll kvartett következett, amely az egész repertoár egyik legnagyobb falatja. Ráadásul a sorozatban végül az öt kései kvartettjéből négyet műsorra tűztünk, de a középső korszakból és a korai kvartettekből csak egyet-egyet. Lehet, hogy mégis a 20. század nagy kvartettjeihez hasonlóan, kronologikusan végig kellett volna venni a Beethoveneket, szinte minden mást megelőzve?

Sok olyan mű van, amelyet ennek a sorozatnak köszönhetően ismerhettem meg alaposabban. A repertoárból kedvenc művemmé vált Borodin D-dúr, Csajkovszkij esz-moll, valamint Janácek mindkét kvartettje, de különösen a második (“Intim levelek”). A jobban sikerült interpretációink közül Sosztakovics 8-ik vonósnégyese emelkedett ki. A sorozat egyik csúcspontja az első intermezzo koncert volt, melyen Sztravinszkij, Kodály, Webern és Eötvös Péter műveit játszottuk. A másik csúcspontot az A-tonalitású koncert jelentette; az ezen elhangzó Beethoven a-moll vonósnégyes talán a legjobban sikerült produkciónk lett. Tényleg nem szívesen dicsekszem ezzel, de amit Kurtág a koncert után mondott nekünk, az egész életemben motiváció és mérce marad számomra.

Így érkeztünk meg sorozatunk zárókoncertjéhez. A tervünk eredetileg az volt, hogy a műsor a bevezető koncertjének legyen párja. Ott Haydnt, Bartókot és Kurtágot játszottunk, a zárkoncerten pedig Haydn utolsó, befejezetlen vonósnégyeséből szólaltattuk volna meg az elkészült két tételt, majd Bartók 6. vonósnégyesét követte volna Ligeti első kvartettje, amelyet széles körben Bartók hetedikjeként is szoktak emlegetni, végül Kurtág Officium Breve-je. Ehhez képest ez előtt a koncert előtt újra utolért minket a tagcsere réme, ugyanis Langer Ágival elváltak útjaink. Egyelőre nem is kerestünk nagyon új hegedűst a helyére, inkább próbáljuk felmérni, hogy miként, hogyan lenne érdemes továbblépni.

A zárókoncertünk két félideje ezek után a múltat és jelent jeleníti meg. A múltra a koncert második félideje reflektál, amelyben Mendelssohn oktettjét az elmúlt években velünk játszó zenészekkel együtt szólaltatjuk meg.

Az első félidőben a megmaradt három zenész, Kökény Eszter, Tornyai Péter és jómagam fogunk vonóstriózni, kicsit az Orlando Trióhoz hasonlóan, akik hárman folytatták a munkát, amikor kivált a kvartettjükből egy hegedűs. Ők ekkor készítették el legendás lemezüket, amelyen Kurtág vonóstrióit játsszák (Signs, Games and Messages, ECM 1993). Ezt a repertoárt szólaltatjuk meg mi is, Bach Háromszólamú invencióival párba állítva. Így zárkoncertünk ugyan egyfelől lezárás, de talán az újrakezdés csíráját is magában hordja.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 19. - ZÁRÓKONCERT

2023. június 3, szombat, 18:00
BMC, Koncertterem

J. S. Bach: Háromszólamú invenciók - Kurtág György: Jelek, játékok és üzenetek vonóstrióra

1. Bach: C-dúr háromszólamú invenció
2. Kurtág: Perpetuum mobile
3. Bach: e-moll háromszólamú invenció
4. Bach: h-moll háromszólamú invenció
5. Bach: D-dúr háromszólamú invenció
6. Kurtág: A Very Slow Waltz for Walter Levine
7. Bach: F-dúr háromszólamú invenció
8. Bach: a-moll háromszólamú invenció
9. Kurtág: Jelek VI
10. Bach: c-moll háromszólamú invenció
11. Kurtág: Virág az ember - Zsigmondy Dénesnek
12. Bach: Esz-dúr háromszólamú invenció
13. Bach: B-dúr háromszólamú invenció
14. Kurtág: Hommage á J.S.B.
15: Bach: f-moll háromszólamú invenció
16: Kurtág: Virág az ember, Mijakónak
17: Bach: g-moll háromszólamú invenció
18. Bach: G-dúr háromszólamú invenció
19. Kurtág: Hommage á Ránki György (Pizzicato-keringő)
20. Bach: d-moll háromszólamú invenció
21. Kurtág: Ligatura Y
22. Bach: E-dúr háromszólamú invenció
23. Bach: A-dúr háromszólamú invenció

*****

Mendelssohn: Oktett, op. 20.

Kökény Eszter, Pintér Dávid, Osztrosits Éva, Baksai Réka - hegedű
Tornyai Péter, Répászky Ágnes - brácsa
Zétényi Tamás, Mód Orsolya - cselló

Bevezetőt mond Molnár Szabolcs zenetörténész.

A Wohltemperiertes Streichquartett sorozat korábbi koncertjei

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 1.- SOROZATINDÍTÓ KONCERT
2018. január 27, szombat, 18:00
BMC, Koncertterem
 
Haydn: C-dúr vonósnégyes , op. 76, no. 3 (“Kaiserquartett”)
Kurtág: Hommage à Mihály András (12 mikroludium vonósnégyesre)
*****
Bartók: 1. Vonósnégyes
 
Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 2. – C
2018. április 14., szombat, 18:00
BMC, Koncertterem
 
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr vonósnégyes K.465 ('Dissonanzenquartett')
Szigeti Máté: Second Movement
*****
Franz Schubert: Quartettsatz D.703
Dmitrij Sosztakovics: 8. vonósnégyes
 
Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.
 

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 3. – CISZ/DESZ
2018. június 9, szombat, 18:00 
BMC, Koncertterem

Giacomo Puccini: Krizantémok
Leos Janáček: 2. vonósnégyes („Bizalmas levelek”)
*****
Matkó Tamás: Eine Melodie für János Valuska
Ludwig van Beethoven: cisz-moll vonósnégyes op.131

Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 4. – D
2018. november 17. (szombat) 18:00
BMC, Koncertterem

Haydn: d-moll vonósnégyes, op 76, no. 2 („Quintenquartett”)
Borogyin: D-dúr vonósnégyes
*****
Kedves Csanád: Con discrezione
Schubert: d-moll vonósnégyes, („Halál és a lányka”)

Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 5. - INTERMEZZO
2019. március 16. (szombat) 18:00
BMC, Koncertterem
 
Igor Sztravinszkij: Kettős kánon, vonósnégyesre 'in memoriam Raoul Dufy' (1959)
Igor Sztravinszkij: Concertino, vonósnégyesre (1920)
Anton Webern: 6 Bagatell vonósnégyesre Op.9.
Kodály Zoltán: 2. vonósnégyes Op.10.
*****
Igor Sztravinszkij: Három darab (Trois pièces) vonósnégyesre (1914, rev 1918)
Eötvös Péter: Joyce (2017)

Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás
K.m: Osztrosits Éva – hegedű; Szűcs Péter – klarinét

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 6. - Esz
2019. szeptember 14. (szombat) 18:00
BMC, Koncertterem
 
Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr vonósnégyes, K.428
Anton Webern: Langsamer Satz (1905)
*****
Balogh Máté: Das Rhein am Tomasee
Pjotr Iljics Csajkovszkij: esz-moll vonósnégyes, Op.30

Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás

Bevezetőt mond Molnár Szabolcs zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 7. - E
2019. december 7. (szombat) 18:00
BMC, Koncertterem
 
Ludwig van Beethoven: e-moll vonósnégyes, op. 59, no. 2 (“Razumovszkij”)
Dargay Marcell: Heraclitus in E (In memoriam Zoltán Jeney)
*****
Giuseppe Verdi: e-moll vonósnégyes
Gabriel Fauré: e-moll vonósnégyes, op. 121

Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 8. - F
2020. február 1. (szombat) 18:00
BMC, Koncertterem
 
Richard Strauss: Szextett a Capriccio című operából
Ludwig van Beethoven: F-dúr vonósnégyes, Op. 135
*****
Bolcsó Bálint: senza f[…]
Maurice Ravel: F-dúr vonósnégyes

Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás
K.m: Konrád György – brácsa, Varga István – cselló

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 9. - INTERMEZZO II
2020. szeptember 26. 18:00
BMC, Koncertterem

Dobszay László: Vonósnégyes (1956)
Seiber Mátyás: 3. vonósnégyes  („Quartetto lirico”) (1952)
Bartók: 3. vonósnégyes (1927)

Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás

Bevezetőt mond Molnár Szabolcs zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 10. – Fisz
Online koncertpremier a Budapest Music Centerből

Joseph Haydn: fisz-moll vonósnégyes, op.50 no. 4
Dmitrij Sosztakovics: 7. vonósnégyes, fisz-moll, Op. 108
*****
Tornyai Péter: Wohltemperierte Zeit - zwei polyrythmische Studien für Streichquartett
Arnold Schönberg: 2. vonósnégyes, op. 10

Classicus Quartet - Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás
K.m: Brassói-Jőrös Andrea – ének
    
Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 11. – G
2021. június 12, szombat, 18:00
BMC, Koncertterem

Joseph Haydn: G-dúr vonósnégyes, op. 77 no. 1.
Claude Debussy: Vonósnégyes, op. 10
*****
Szőcs Márton: Trois moments chromés sur sol
Wolfgang Amadeus Mozart: g-moll kvintett, K. 516

Classicus Quartet - Langer Ágnes – hegedű, Osztrosits Éva – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló
K.m: Ludmány Dénes – brácsa

Bevezetőt mond Molnár Szabolcs zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 12. – ASZ/GISZ
2021. szeptember 11, szombat 18:00
BMC, Koncertterem

Antonín Leopold Dvořák: 14. (Asz-dúr) vonósnégyes, op. 105
Leoš Janáček: 1. vonósnégyes „Tolsztoj Kreutzer-szonátájától inspirálva” (1923)
*****
Horváth Bálint: Rondeau – premier
Dmitrij Sosztakovics: 10. (Asz-dúr) vonósnégyes, op. 118

Classicus Quartet: Pintér Dávid – hegedű, Osztrosits Éva – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 13. – 'A' 
December 18, szombat, 18:00
BMC, Koncertterem



Sándor László: Hodégétria

W. A. Mozart: A-dúr vonósnégyes, K. 464

***** 
Ludwig van Beethoven: a-moll vonósnégyes, op. 132




Classicus Quartet: Pintér Dávid – hegedű, Langer Ágnes – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló


Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 14. – 'B'
2022. február 19, szombat, 18:00
BMC, Koncertterem


Ludwig van Beethoven: B-dúr vonósnégyes, op. 130

*****

Horváth Balázs: Überleitungen (...zu den vier Teilen der Streichquartette von W. A. Mozart, KV 483…)

Johannes Brahms: B-dúr vonósnégyes, op. 67

Classicus Quartet: Langer Ágnes – hegedű, Pintér Dávid – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 15. – 'H'
2022. június 12., vasárnap, 18:00.
BMC, Koncertterem

Futó Balázs: Lo stesso ma non troppo – ősbemutató

Samuel Barber: h-moll vonósnégyes, op. 11

*****

Pjotr Iljics Csajkovszkij: Adagio lamentoso (Tornyai Péter átirata a 6. „Patetikus” szimfóniából)

Joseph Haydn: h-moll vonósnégyes, op. 64 no. 2.

Classicus Quartet: Langer Ágnes – hegedű, Kökény Eszter – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló
Km: Balogh-Jámbor Janka - cselló

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 16. - VARIÁCIÓK ÁLOMRA

2022.szeptember 30, szombat, 18:00
BMC, Koncertterem

Dimitrij Sosztakovics: 3. (F-dúr) vonósnégyes

*****

Lera Auerbach: 10. vonósnégyes “Frozen Dreams” 

Robert Schumann: 3. (A-dúr) vonósnégyes, Op. 41/3

Classicus Quartet: Langer Ágnes – hegedű, Kökény Eszter – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 17. – VALLOMÁSOK ÉS AFORIZMÁK
2022.november 20, szombat, 18:00
BMC, Koncertterem

Bartók Béla – Soós András: Mikrokosmos – válogatás

Mieczysław Weinberg: 15. vonósnégyes, op. 124

*****

Bartók Béla – Soós András: Mikrokosmos – válogatás

Felix Mendelssohn: 4. (e-moll) vonósnégyes, op. 44/2

Classicus Quartet: Langer Ágnes – hegedű, Kökény Eszter– hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

DAS WOHLTEMPERIERTE STREICHQUARTETT 18. – RAMEAU-TÓL RAVELIG
2023. február 11, szombat, 18:00
BMC, Koncertterem



Tornyai Péter átiratai Loius Couperin, François Couperin és Jean-Philippe Rameau műveiből

Maurice Ravel: Vonósnégyes
*
****

Franz Schubert: C-dúr vonósötös, D. 956



Classicus Quartet: Langer Ágnes – hegedű, Kökény Eszter – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló
K.m: Hartmann Domonkos - cselló

Bevezetőt mond Farkas Zoltán zenetörténész.

A sorozatban elhangzott művek korszakok szerint csoportosítva

Barokk művek

J. S. Bach: Háromszólamú invenciók, BWV 787-801
Loius Couperin: Prélude No. 1 (Tornyai Péter átirata)
François Couperin: Les Charmes, Les Moissonneurs (Tornyai Péter átiratai)
Jean-Philippe Rameau: Les Savagues, La Joyeuse (Tornyai Péter átiratai)

Klasszika (14 mű)

Joseph Haydn: fisz-moll vonósnégyes, op.50 no. 4
        h-moll vonósnégyes, op. 64 no. 2.
        d-moll vonósnégyes, op 76, no. 2 („Quintenquartett”)
        C-dúr vonósnégyes , op. 76, no. 3 (“Kaiserquartett”)
        G-dúr vonósnégyes, op. 77 no. 1.

Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr vonósnégyes, K.428
                A-dúr vonósnégyes, K. 464
                C-dúr vonósnégyes K.465 (‘Dissonanzenquartett')
                 g-moll kvintett, K. 516

Ludwig van Beethoven: e-moll vonósnégyes, op. 59, no. 2 (“Razumovszkij”)
            B-dúr vonósnégyes, op. 130
            cisz-moll vonósnégyes op.131
            a-moll vonósnégyes, op. 132
             F-dúr vonósnégyes, Op. 135

Romantika (14 mű)

Franz Schubert: Quartettsatz D.703 (1820)
        d-moll vonósnégyes, („Halál és a lányka”) (1824)
        C-dúr vonósötös, D. 956 (1828)
Felix Mendelssohn: Oktett, op. 20 (1825) 
        4. (e-moll) vonósnégyes, op. 44/2 (1837, rev. 1839)
Robert Schumann: 3. (A-dúr) vonósnégyes, Op. 41/3 (1842)

Giuseppe Verdi: e-moll vonósnégyes (1873)
Johannes Brahms: B-dúr vonósnégyes, op. 67 (1875)
Pjotr Iljics Csajkovszkij: esz-moll vonósnégyes, Op.30 (1876)
        Adagio lamentoso (Tornyai Péter átirata a 6. „Patetikus” szimfóniából) (1893)
Borogyin: D-dúr vonósnégyes (1881)
Giacomo Puccini: Krizantémok (1890)

Antonín Leopold Dvořák: 14. (Asz-dúr) vonósnégyes, op. 105 (1895)
Anton Webern: Langsamer Satz (1905)

Modern (23 mű)

Claude Debussy: Vonósnégyes, op. 10 (1893)
Maurice Ravel: F-dúr vonósnégyes (1903)
Arnold Schönberg: 2. vonósnégyes, op. 10 (1907-1908)
Bartók Béla: 1. Vonósnégyes (1907-1909)
Anton Webern: 6 Bagatell vonósnégyesre Op.9. (1911-1913)
Igor Sztravinszkij: Három darab (Trois pièces) vonósnégyesre (1914, rev 1918)
Kodály Zoltán: 2. vonósnégyes Op.10. (1916-1918)
Igor Sztravinszkij: Concertino, vonósnégyesre (1920)
Leos Janáček: 1. vonósnégyes „Tolsztoj Kreutzer-szonátájától inspirálva” (1923) 
Gabriel Fauré: e-moll vonósnégyes, op. 121 (1923-1924)
Bartók Béla – Soós András: Mikrokosmos – válogatás (1926-37)
Bartók Béla: 3. vonósnégyes (1927)
Leos Janáček: 2. vonósnégyes („Bizalmas levelek”) (1928)
Samuel Barber: h-moll vonósnégyes, op. 11 (1935-1936)
Richard Strauss: Szextett a Capriccio című operából (1941)
Dmitrij Sosztakovics: 3. (F-dúr) vonósnégyes, op. 73 (1946)
Seiber Mátyás: 3. vonósnégyes  („Quartetto lirico”) (1952)
Dobszay László: Vonósnégyes (1956)
Igor Sztravinszkij: Kettős kánon, vonósnégyesre 'in memoriam Raoul Dufy' (1959)
Dmitrij Sosztakovics: 7. (fisz-moll) vonósnégyes, Op. 108 (1960)
Dmitrij Sosztakovics:    8. (c-moll) vonósnégyes, op. 110 (1960)
Dmitrij Sosztakovics: 10. (Asz-dúr) vonósnégyes, op. 118 (1964)
Mieczysław Weinberg: 15. vonósnégyes, op. 124 (1980)



Kortárs (16 mű)

Lera Auerbach: 10. vonósnégyes “Frozen Dreams” 
Balogh Máté: Das Rhein am Tomasee
Bolcsó Bálint: senza f[…]
Dargay Marcell: Heraclitus in E (In memoriam Zoltán Jeney)
Futó Balázs: Lo stesso ma non troppo – ősbemutató
Eötvös Péter: Joyce
Horváth Balázs: Überleitungen (...zu den vier Teilen der Streichquartette von W. A. Mozart, KV 483…)
Horváth Bálint: Rondeau – premier

Kedves Csanád: Con discrezione
Kurtág: Hommage à Mihály András (12 mikroludium vonósnégyesre)
    Jelek, játékok és üzenetek - vonóstrióra
Matkó Tamás: Eine Melodie für János Valuska
Sándor László: Hodégétria

Szigeti Máté: Second Movement
Szőcs Márton: Trois moments chromés sur sol
Tornyai Péter: Wohltemperierte Zeit - zwei polyrythmische Studien für Streichquartett