Kristóf Gábor a társadalmi valóság e némiképp kirojtosodott-felfeslett szövetében jelenik meg erősen absztrahált golf-tematikájával. Kristóf a pandémia alatt találkozott elsőnek egészségügyi sétája köreit róva a golf „kifelé zárt, befelé nyitott" mikrokozmoszába. Ekkor botlott bele ugyanis a Kiscelli Múzeum melletti golfklubba, ahol látszólag semmiféle jelét nem mutatta a covid-krízis, lévén saját szabályokkal bíró privát klub, így nem vonatkoztak rá az állami lockdown-szabályozások. Ez a szociális kettősség pedig bosszantóan igazságtalan képet mutatott: miközben a privilegizált elit nyugodtan golfozik, a panelrengeteg között meghúzódó játszóterek hintáit csak a szél lökdöste. Kristóf Gábort ez a dichotóm társadalmi alakzat egyszerre taszította és vonzotta is: a szépen megmunkált művi környezet és a sporteszközök esztétikuma mellett ott volt a természeturalás masszívuma, a táj kizsákmányolásának és a privilegizált társadalmi helyzet kapitalista rögvalósága  is.

A Contintental Citygolf Club, háttérben lakóépületekkel. Budapest, 2022. Fotó: Kristóf Gábor

A sport paradox mivolta inspirálta tehát abban, hogy ezt művészetén keresztül felfejtse és szétszálazza. Erre elsőnek 2021-ben tett kísérletet, a Picnic on the driving range első golf tematikájú, erősen installatív, táj fókuszú kiállításával, amely a szlovák Schemnitz Galériában volt látható. A golfpályákon elszórt labdák képe Kristófban Szinyei Merse Pál Majális (1873) című képét idézte elő, s ezen inspirációk összekapcsolódásának eredménye volt a kiállítás. A tárlaton Kristóf Gábor a felszeletelt golflabdáktól, a traktorkerekeken át a locsolócsőig számos különféle eszközt használt fel az installációkhoz. A labdákra úgy tekintett, mint időzített bombákra, amikből ezek a potenciális víziók aztán megszülettek. Legutóbb pedig az ennek párdarabjaként is értelmezhető Untitleistet láthattuk a Kisterem Galériában, ahol Kristóf már a kiállítás címében egy enigmatikus szójátékot ad a kezünkbe. Különös szóösszetétel ez az alkotótól, melynek több komponense van: a golf laikusaként az feltételezhető, hogy a képzőművészetben a konceptuális munkákat fémjelző címadás elhagyásának tradíciójára – Cím nélkül (Untitled) – vezethető vissza, azaz mintha a kiállítás direkt „cím nélküli” lenne. Azonban már itt megjelenik az a séma, hogy – nemcsak a címnél, de a munkáknál is – kifejezetten a golf szakzsargonjából vett terminusokkal és szóösszetételekkel van dolgunk. A terminus Titleist a márkanévre utal, ami a címvédőt jelenti, de közben újra is definiálja az egészet az „un-” előtaggal, kiforgatja önmagából, egy antihőst generál, aki a társadalom egyébként szerves részét képezi. Egy fogalommeghatározási kísérlet maga a kiállítás, ami ezt a bizonyos Untitleistet próbálja elemeire szedni, bontogatni.

Szinyei Merse Pál: Majális (1873). Olaj, vászon, 127x162,5cm

Radiátor, korlát, kerítés – az a közös vonás bennük, hogy tömeggyártott fém termékek, s úgy kapcsolódnak a kiállításhoz, hogy ugyanazzal a szinterezési technikával készülnek, mint Kristóf munkái. A lényeges különbség köztük viszont abban rejlik, hogy míg az előbbi az akromatikus színek palettáján mozog, addig Kristóf a gyári színpalettán túllépve alkot. A művész 2015-ben kezdett el ezzel a szinterezés technikájával foglalkozni, s ehhez kapcsolódóan feldolgozni a RAL-színskála bővíthetőségének lehetőségeit. Hosszú kísérletezésének eredménye az, hogy ezek a szinterezett felületek plasztikusan hatnak, melyeken bonyolult formációkat, betűket és alakzatokat tudott létrehozni. Ez a technika a zománc mai kortárs megfelelője, ez pedig szintén lényeges komponense a kiállításnak, hiszen itt kapcsolódik a bonyhádi hagyatékhoz, amit egyaránt szeretett volna feldolgozni, visszahozni a murálokat a zománc hagyományából. Gábor munkáiban nemcsak az anyag által idéződik meg a bonyhádi zománc-program; a színek kilépnek a térbe, csakúgy, ahogy a bonyhádi zománcművészet egyik kiemelkedő alkotásán, a DÉDÁSZ épületén megvalósult zománcfríz (1969) kompozíciója, ami erősen kiemelte az áramszolgáltatót a szocialista monstrumok tucatjai közül. Lantos Ferencnél a frízsor tematizálja a művész geometrikus formákra redukált absztrakt stílusát, Gábornál pedig a geometria helyét a betűkészletek vették át, s az alkot egy sajátos formavilágot. 

DÉDÁSZ zománcfríz. Archív fotó

Annyira immerzívek ezek a munkák, hogy közelről nézve teljesen belefeledkezünk, mert annyira sok minden történik. Egy játszótér, s ha mi is elkezdünk játszani – a gadameri értelmezésnek megfelelően, hiszen a játék mindig együttjátszást igényel – lassanként kirajzolódik a megoldás egyik része: driving range, 8, dog balls, next tee, next wee – a munkákon golfkifejezések, szlengek dekonstruálását láthatjuk. A golf sajátos, zárt világára az is ráerősít, hogy unikális, érthetetlen nyelvezeten beszélnek, amit egy odatévedt nem ért meg, ezeket a ráerősítéseket pedig Gábor is belekomponálta munkáiba. Itt tehát minden munkának az az alapja, hogy a művész ezeket a kifejezéseket különböző kompozíciókba rendezte, az utolsó rétegeken ezeket láthatjuk, illetve megfigyelhető felülírás is. Az első kiállítóteremben az Untitleist IV. című alkotás két zománclapból áll, a fekete, sárga és fehér színek dominálnak, eltérő kompozícióban. A dog-balls terminus rekonstruálását rejti, mely a golfban arra utal, aki egy lyukba 8-szor üt – ami igen rossz pontszámnak számít. A szavakon felül megjelenik egy újabb kódrendszer, a szám. itt a 8-as csakugyan a dog-balls kifejezésre erősít rá: a szám megfordításából ered a terminus. A második kiállítótérbe lépve még inkább kiütköznek a színek: az alapszínek hol harsányabb, hol élesebb árnyalatai tűnnek fel. Az Untitleist XIII. című munka a golf egy igen szerves komponensét rejti: dress code. Ez csakugyan köthető a már említett golfcore-esztétikához, ami elvette a tenisz elől azt a kitüntetett pozíciót, hogy esztétikája valamelyest beivódjon a hétköznapi emberek tudatába, nem hétköznapi módon. A sztereotip golfozó tipikusan egy öreg férfi, aki galléros pólót, elegáns (golf)cipőt és rosszul szabott térdnadrágot visel – ez a kép az 1993-as Összeomlásban is visszaköszön – azonban a golfcore ezt mára már teljesen felforgatta és újragondolta, de Kristóf Gábor is, aki megváltoztatná a dress code-ot és olyan abszurd szabályokat emelne be, minthogy minimum öt színt kellene viselnie egy játékosnak. A golf úgy tartja, hogy a játék iránt tanúsított tisztelet, elegancia és professzionalizmus az, ami megköveteli az öltözködés szabályait, jóllehet inkább elrejti azt a feszültséget, ami mégiscsak ott van ebben a látszólag napsugarasan-felhőtlenül nyugodt sportban. Kristóf Gábor szerint az az igazán abszurd ebben, hogy felnőtt emberek kényszerítik bele magukat egy szélsőségesen szabálykövető struktúrába. Nemcsak a szavak, de a rétegek is párhuzamban vannak a golffal: a golf különböző valóságrétegei jelennek meg, egyre-egyre bekerülünk egy buborékba, s minél mélyebbre jutunk, annál közelebb a megfejtés.

Untitleist V. (Sisyphos) 70,3x78,2 cm, powder coated steel, 2023

Kristóf Gábor szeretete a szavak iránt a kiállítás minden szegletén nyomot hagynak, de ez megmutatkozott előző, 2021-ben megrendezett kiállításán is, ugyanis a Picnic on the driving range bevezető szövegét is ő írta, a mostani alkotásain pedig ahogy játszik a szavakkal, ahogy ráfügg egy terminológiára és kifordítja, továbbviszi, úgy a szavak krízisén keresztül eljut aztán egy letisztult formáig. A szöveg egy absztrakciós eljárássá avanzsálódik. Az Untitleist bevezető szövegét ezúttal a kurátor, Piotr Sikora írta, aki nagyszerűen összekapcsolja a szöveget mint technikát és a dimenziók kérdését. Piotr ugyanis elrepít minket abba a párhuzamos valóságba, amit gondolni vélünk a golfról. Mintha kitörne egy apokalipszis, de a társadalom e szűk rétege túlél a driving range kifogástalan, milliméter pontosságú azonossággal zöldellő pázsitján, a bunker kifordított valóságában, mivelhogy a realitás felett állnak. Godard Vigyázz jobbról (1987) című filmjében a főszereplő egy ideális társadalmat keres, ami lehet, hogy nem is ezen a bolygón található: hová lett Isten? Hová lett a horizont? Lassan élhetetlen a Földünk, de megjelenik a golfpálya, mint egy kis oázis, amin látszólag minden rendben van. Persze csak az egyén szintjén. Valóban egyszerre vonzó és taszító ez a világ, de közben fenséges is – az alkotó sem foglalkozott volna ezzel a sporttal, ha nem látott volna benne valami kiváltképp esztétikusat. Sikora szövege Mark Twain idézetével indít, ami gyakorlatilag keretbe is foglalja a kiállítás mögött húzódó eszméket: „A golf sosem a golfról, hanem mindig valami másról szól”. Piotr kétségkívül nagy hangsúlyt fektet az agresszió hangsúlyozására: határa van a például golfpályának, de a dühnek nincs. Belülről jön és messzire kihat. Ez a rendszer erényt avanzsál az erőszakból, csak szép köntösben tálalja.

A golfpálya is szép tájburkolat, nagyon esztétikus, azonban művi kialakításukhoz a valós, élő természettől kell elvenni területet: ergo nem a természetben játszódik, hanem a természet ellen. Illeszkedés helyett természeturalás. Egy óriás társasjáték, ami leginkább a dominanciával játszik. A már említett Godard-film is diagnosztizálja, hogy a vízfelhasználás sokszor mennyire helytelenül történik: tengereinket konkrétan „kiisszuk” egy kortyban. De hol helyezkedik el ebben a pompás közegben az Untitleist? Egyáltalán megtaláljuk a golfpályán? Az Untitleist V. című kép Kristóf Gábor egy lehetséges válasza arra, hogy ki is ő. Sziszüphosz alakját idézi meg, a szabadságértelmezésen keresztül pedig valamelyest összejátszik a golffal. A golf, ha valóban eszképizmusként tekintünk rá, szabadságot ad, de csak a felszínen. Csak az illúzióját teremthetjük meg, hogy ne érezzük a valós világ apatikus, agonista, romló valóját, amelynek mi is részesei vagyunk.

Minden tekintetben játékos kiállításról beszélhetünk. Szójátékok, szimbólumok, jelentésátvitelek: megfejtések halmaza az egész kiállítás. Kristóf minden munkája önmagában is egységet alkot, környezettől függetlenül. Össze- és kijátssza a társadalom polarizáltságát, alkotásai – annak ellenére, hogy kritikai programmal operálnak – tökéletesen beillenek egy golfclub falai közé is. Mintha direkt odakészültek volna. A golf sport, alapvetően „szép játék”, mégis nagyon komolyan veszik, ezt Kristóf a golfterminusok beemelésével, a szín- és formavilág használatával tehát újra játékossá teszi, de úgy, hogy közben észlelésre sarkall. Még mindig ugyanaz a negatív konnotáció társul a sporthoz, ami eddig is kísérte: a burzsoázia megfeszült játéka, ami szól az önreprezentációról, az individuumról, elszeparáltságról; végtére is nem tudja levetkőzni a társadalmi jólét szimbólumát. Manapság azonban ez a jelentéstársítás kezd feloldódni, elszakadni ettől az ideológiától, hiszen egyre szélesebb rétegnek elérhető. Hogyan változna a golf megítélése, ha a marginalizált társadalmi osztálynak is a kikapcsolódás lehetőségét jelentené? A gerillagolf-kezdeményezések próbálnak erre valamiféle választ adni, azonban ezzel az a probléma, hogy tulajdonképpen csak kiveszik a játékot az „elit köntösből”, de nem történik más. Kristóf Gábor munkáiban egyszerre hozza hozzánk közel majd távolítja el a golfot, hangsúlyozza a környezet szépségét, közben destruktív mivoltát is, s a végén nem tudjuk eldönteni, hogy elég-e az, amit mutat magából és elhisszük azt, amit látunk vagy megpróbálunk a mélyére hatolni és ott játszani. 

Untitleist IV. (Dog-balls) 85,8x63 cm, powder coated steel, 2023

Bár a Kistermes Untitleist-kiállítás már nem látható, itthon is és külföldön is találkozhatunk Kristóf Gábor munkáival. A Kiscelli Múzeum állandó udvari kiállításán helyett kapott Kristóf Gábor egy konstrukciója, a Continental City Weeds (2022), június végén pedig a Wannsee Contemporary csoportos kiállításán tekinthetjük meg alkotásait.

Kristóf Gábor: Untitleist
Kurátor: Piotr Sikora
Budapest, Kisterem, 2023. 02.15. - 2023. 03.31.