bezár
 

irodalom

2023. 07. 05.
Naszreddin tükre
Aaron Blumm: Ki ölte meg a Török Zolit?, Kalligram, Budapest, 2022
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elmúlt annak az ideje, amikor a tér és az idő koordinátái a papírra nehezedtek. E kettőre felhúzott rendszer lassan porladozik, majd össze is dől. A helyzetre adott válaszban ott rejlik a tanácstalanság, mert érezzük, megszűnt az oázis. Török Zoli jött és kivágta az utolsó két pálmafát, aztán kereket oldott a fejszével. - Aaron Blumm Ki ölte meg Török Zolit című kötetéről Fekete I. Alfonz írt kritikát.

Reggel a piacon jártam. Aztán a pékhez tértem be. Ahogyan hazafelé ballagtam, elhaladtam a hodzsa háza előtt. Itt lakik Naszreddin hodzsa, mesélte nekem egyszer Aaron Blumm. Hunyorgott, amikor erről beszélt, majd kiejtette Török Zoli nevét, onnantól kezdve tudtam, az igazság most szállt fel, mint a füst.

Hiába kapnál utána, nem tudod megfogni, láttad, ott bodorodott előtted, szemedet csípte, büdös is maradtál tőle, különösen, ha szemből fújt a szél. Az pedig mindig arról érkezik. De bolond voltál, maradtál és tűrted, ahogy facsarta a szemedből a cseppeket, megszagosította a hajadat, majd a ruhádat. És ebbéli minőségedben kiléptél a társadalomból, amit láthattál, azt a gomolyon túlról figyelhetted. De bármikor átnyúlhattál rajta, így itt is és ott is vagy. Ennek megerősítéséhez mindössze annyit tettél, hogy duzzadásig pakoltad zsebeidet apró, fehér kavicsokkal. Szádba vetted őket, hogy magukba szívhassák a nyelv mérgeit, majd átlökdösted a füst másik oldalára.

A kövek viszont nem vezetnek sehová. Nincs útmutatás, csak szétszórattatás. Mindez azért is fontos, mert, ahogyan a cím sugallja, történik egy gyilkosság. Mi több, a Ki ölte meg a Török Zolit? olyan ígéretet indít el, aminek a végén értelmezhetővé válhat a történet. Noha elvárható-e még a posztmodernen (is) túl, hogy egy szöveg valamilyen igényű bizonyosságot mutasson fel? Valamiféle szilárd talajt adjon az olvasó lába alá, ahonnan elrugaszkodva megvilágosodhat. A történet labirintus vagy éppen könyvtár, attól függően, Borgest éppen milyen kedvében találta az olvasó. Elmúlt annak az ideje, amikor a tér és az idő koordinátái a papírra nehezedtek. E kettőre felhúzott rendszer lassan porladozik, majd össze is dől. A helyzetre adott válaszban ott rejlik a tanácstalanság, mert érezzük, megszűnt az oázis. A Török Szultán Török Zoli jött és kivágta az utolsó két pálmafát, aztán kereket oldott a fejszével.

Majd arra figyelünk fel, hogy „Ez a geci már megint itt van” (7). Hogy vajon a 2011-es Biciklizéseink Török Zolival című előző kötetből gurult-e át ide, vagy Csáth Géza hozta kocsin, mert már tudjuk, hogy Csáth kocsit hajt (2006), nem ismeretes. Ellenben ami igen, az a mindent legyűrő akarat, hogy „kicsinálom, ha addig élek is” (7). A felek (a narrátor és Török Zoli) ezzel felléptek a deszkákra, a téteket megtették, a kérdés immár a mód. Majd a visszafejtés során történő megértés. Persze szigorúan annak érdekében, hogy újra tudjuk-e mondani, mi történt és hogyan. De ez olyan vállalkozás, mintha borból akarnánk újra szőlőt létrehozni. A szövegszemek valóban kiadnak egy fürtöt, de minden hozzáadott újabbal megváltozik az egész. Ami látszólag hasonlított az általunk elképzelthez, az is átalakult formában jelenik meg.

Elgondolkodtató, hogy milyen szöveg az, ami arra tereli revizorát, hogy metaforákban és látszólag felfejthetetlen rébuszokban beszéljen róla. Talán maguk a részletek is lényegtelenek, mert felcserélhetőek, behelyettesíthetőek és mozgathatóak. Nő és férfi kettősére párolódik le a történet, de a körülöttük sürgő-forgó világ és annak darabkái elhagyhatóak, csak az alanyok maradnak. Bár ők sem érinthetetlenek. Amorffá válnak, mégis visszatérnek saját hüvelyükbe.

Ami viszont számszerűsíthető, az az, hogy hat fejezetből áll a kötet, valamint a végén olvasható a történelmi összefoglaló. Emellé megtalálhatjuk Maurits Ferenc illusztrációit a lapokon és a könyv- és fedőlaptervet is az ő munkájának felhasználásával készítették. Ami ezen túl van, az már játék. További valóságban gyökerező információ, hogy Aaron Blumm Vajdaságban él, a könyvkiadás és kultúraszervezés sok oldalát ismeri, mint Virág Gábor igazgató (az újvidéki Forum kiadó), eseményszervező (a kishegyesi Dombos Remix irodalmi fesztivál) és mint szerző, valamit saját megállapítása szerint hagyatéki gondnok. Mert Aaron Blumm már a múlt, így Gáborra hárult a feladat, hogy a fennmaradt kéziratokat kompilálja, és alkalmanként közszemlére tegye kötet formájában. Ezzel egy időben ott a hír, hogy a Biciklizéseink Török Zolival filmmé válik. Tolnai Szabolcs rendező, Oláh Tamás és a film operatőre, K. Kovács Ákos a forgatókönyvírók mozdítják meg a két szereplő párosodási táncát. A főszerepekben Nagyabonyi Emese, Kučov Boris, Mess Attila és Mokos Attila színészek lesznek láthatóak.

Ennél pontnál pedig megtorpanok. Át- és átsejlik a szavak sokoldalúsága, akár agyunk színházában akár a mozivásznon jelennek meg. Ennek ellenére, milyen benyomást hagy maga után a jelenlegi Török Zoli-kötet? Tudom, hogy képes vagyok kiemelni részeket a Ki ölte meg a Török Zolit? című könyvből. Jó eséllyel még arról is tudok beszélni, hogy melyik rész tetszett igazán, bár arról már nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy nem csak az agyam és a rendszerre való igényem akarja-e az oldalakon szereplő részeket összefüggő történetté gyúrni, vagy valóban, megmagyarázhatóan és vélelmezetten külső tényező alapján állítható mindez.

Beszélhetek arról az illékonyságról, amire a füsttel utaltam és meglátásom szerint a kötet sajátja. Azonban ismételni felesleges magamat. Rámutathatok arra, hogy egyes kódok felfejtése és a szöveguniverzum értelemmel való belehelése egyszerűbbnek tetszhet, mikor vélelmezem azt, hogy tudom, hol lakik a szerző és körülményeire olykor-olykor arasznyi rálátásom van. De ez részben áltatás, ugyanakkor lehetséges, hogy maszatolás a szerző részéről, elvégre miért is ne vezetné orránál fogva az olvasót.

Füst és Naszreddin tükre. Svindli és valóság egyszerre. Valóban ennyiről lenne csak szó? Kétlem. A Ki ölte meg a Török Zolit? egyszerűségeiben visszatetszik a jelen és annak szélsőséges vetületei. Két ember héja-násza időn és téren túl. Aaron Blumm továbbra is hunyorog, de csak mert zavarja füst. Mindannyian tudjuk, nem fog örökké szemből fújni a szél.

nyomtat

Szerzők

-- Fekete I. Alfonz --

1986, Szabadka. Szeged, Budapest, Szeged. Anglista. 2016, JAKKendő. Szerző: próza, kritika, tanulmány. Pannonauta és metszet.


További írások a rovatból

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Bemutatták Márton Ágnes drámakötetét

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
A 14. Frankofón Filmnapokról
Nils Frahm: Day
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés