bezár
 

gyerek

2024. 01. 29.
Ez egy új élet kezdete
Interjú Somfai Annával
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Év végén, az ünnepek közeledtével mindig lehet számítani olyan könyvújdonságokra, amiket szívesen tesznek a szülők a karácsonyfa alá, de csak az új év elején kerülnek „feldolgozásra”. Ilyen kötet a Karácsony a világ körül is, amelyben Somfai Anna tizenhárom ország ünnepi hagyományait fogta össze. Az első kiadás pár hét alatt elfogyott az üzletekből.

PRAE.HU: Székesfehérváron nőttél fel, eredeti végzettséged szerint fizikus vagy. 2014 óta jelennek meg írásaid. Hogyan és miért igazoltál át a betűk birodalmába?

Életem első néhány évét Tolna megyében, Pincehelyen töltöttem a nagyszüleimnél. Később is szépek voltak ott a nyarak, de valójában Fehérváron nőttem fel, ott jártam iskolába. Már gyerekkoromban kitaláltam történeteket, meséket, verseket, és le is írtam őket. Aztán tizennyolc éves koromban el kellett döntenem, merre induljak. A fizikát nem nagyon lehet máshogy megtanulni, mint hogy az ember beiratkozik az egyetemre, írni viszont lehet mellette. Egy darabig inkább a fizikára koncentráltam, aztán akkor kezdtem el újra foglalkozni az írással, amikor megszülettek a gyerekeim. Először naplót írtam, majd történeteket találtam ki nekik. Később Lackfi Jánoshoz jártam a Kreatív Írókörbe. Ott kezdett el komolyan érdekelni a dolog.

PRAE.HU: Az eredeti szakmádat is gyakorlod? Netán inspirálja egyik a másikat?

Általában az írói lét mellett mindenkinek van egy szakmája, ami meghatározza a gondolkodását. Esterházy Péter matematikus volt, Örkény István gyógyszerész, vegyészmérnök, és ezt lehet is érezni az írásaikon. Egyik könyvem sem inspirálódott közvetlenül a fizikából, a Karácsony a világ körül is csak annyiban, hogy a szakmám miatt nagyon sokat utaztam, és sokáig, tizennyolc évig éltem más országokban. Az ott szerzett tapasztalatokat használtam fel a könyvhöz.

PRAE.HU: Barátságháló című regényed kéziratával 2017-ben megnyerted az Aranyvackor pályázat különdíját, az első és a harmadik kötetre Szívünk rajta matrica is került. Van valami valóságalapja a könyv lapjaira került kalandoknak?

A fizika egyik határterületénél szó van kapcsolati hálókról, emberek közötti kapcsolatokról. Ezt nagyon érdekesnek találtam, és szépen lehet modellezni. Amikor a barátságról kezdtem el gondolkozni, akkor ezek a kapcsolati hálók jelentek meg a fejemben, hogy hogyan lehetne ezekkel egy globális képet kapni az emberek közötti barátságokról, mit jelent számunkra az, hogy létezik ez a háló, milyen alakot ölthet, mi történik, ha megszakad egy ponton. Volt egy koncepció a fejemben, ez lett a kiindulópont. A másik pedig, hogy nagyon szerettem volna olyan gyerekekről írni, akik egy picit nehezen barátkoznak, érzékenyebbek, befelé fordulóbbak, és hogy ők miképpen nyitnak a többiek felé, hogyan illeszkednek be, hogyan kötnek barátságot, hiszen ők is fontos tagjai a közösségnek. Nagyon érdekelnek az introvertált gyerekek. Én is az voltam, és nekem is van kettő, így adta magát a téma. Soha nem tudom előre, melyik az az élmény, ami később inspirál egy történetet, vagy valamiképpen megjelenik egy könyvben. Egyszer például Horvátországban jártam, ahol megnéztünk egy nagyon szép botanikus kertet. Volt ott egy szökőkút, ahol sok időt eltöltöttem. Később ez is megjelent a Barátságháló egyik jelenetében, ahol véletlenül pont kapott egy helyet, és fontos szerepe lett. Ezt nem tudtam volna megmondani előre.

PRAE.HU: 2023 novemberében jelent meg a Karácsony a világ körül című mesekönyved, Litkei Juli illusztrációival, a Cerkabella gondozásában. Honnan jött az az ötlet, hogy különböző kultúrák hagyományait összegyűjtsd? Milyen forrásokból dolgoztál?

Azoknak az országoknak a hagyományaival tisztában voltam, ahol éltem, ilyen Hollandia és Anglia, de Japánban is többször jártam. Tizenhárom mese van a könyvben, az egyik Magyarországról szól. A többi tizenkettőből nyolc országban jártam, és ezekről mindenképpen szerettem volna írni. A maradék négy számomra is teljesen újdonság volt.

Ahogy nézegettem a karácsonyi hagyományokat szerte a világban, volt néhány, ami annyira gazdagnak bizonyult, hogy készen állt a forrásanyag arra, hogy használjam. Például nagyon érdekes volt számomra az izlandi legendakör. Ezt élőszavas meséléssel mondta el valaki videóban. Görög legendák ugyancsak inspiráltak. Afrikából is szerettem volna egy országot, de nem volt ismeretanyagom, így egy ghánai ismerősön keresztül szereztem információkat. Ugyanez történt Venezuelával is, amivel kapcsolatban a Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium igazgatónőjét, Dr. Cselik Ágnest kérdeztem. Igyekeztem hiteles információkat felhasználni. Ez a keresgélés nagyon érdekes része volt a munkának. Izgalmas volt rájönni, mennyiféle különböző szokás létezik a világban, illetve egy adott országon belül is rengeteg a karácsony köré kapcsolódó szokás, amikre nem is gondol az ember, de csinálja, mert mindig így szokott lenni az ünnepen. Minden országból kiválasztottam azt az egy szokást, ami valamiért megragadott, és köré építettem egy történetet. Két-három hetet mindig foglalkoztam egy mesével. Utánanéztem a legendáknak, a népmeséknek, a mostani hagyományoknak, a környezetnek, és minden egyes olyan információnak, ami csak fellelhető volt az adott országról. Mire ezzel megvoltam, már össze is állt egy történet a fejemben.

Még nem beszéltünk az illusztrációról. Nagyon szép lett a könyv. Nem tudtam pontosan, hogyan fognak kinézni nyomtatásban a színek, hiszen papíron sokszor teljesen máshogyan mutatnak. De amikor kezembe vettem a könyvet, úgy éreztem, Litkei Juli nagyon jól ráhangolódott a történetekre, és színben, formában is nagyon jól eltalálta. Annak külön örültem, hogy nem harsányabb külsőt, rikítóbb színeket választott, és annak még inkább, hogy így is megtalálták az olvasók.

PRAE.HU: Rám különösen nagy hatással volt az ukrán karácsonyi történet, A csodatevő pók. Téged melyik történet fogott meg leginkább?

Ukrajnában nagyon speciális a karácsonyi pók története, mert sehol máshol nem jellemző. Másrészt foglalkoztatott az ukrán háború. Kollégám is volt Ukrajnából, így ebből a szempontból is kapcsolatba kerültem vele.

Az izlandi történetbe elég sokat beleírtam magamból, és valamennyit az angol és a holland mesékbe is. Ez utóbbiaknál tényleg nagyon jól ismertem a környezetet. Angliában több karácsonyt is töltöttem. Amikor megszületett az első gyerekem, már nem utaztunk többet haza karácsonyra, inkább a nagyszülők látogattak minket. Ez egy az egyben inspirálta az angliai mesét. Hollandiában pedig a Mikulás a fő családi ünnep, ő hozza a gyerekeknek az ajándékokat. Karácsonyra legfeljebb édességet kapnak, tehát fordítva van, mint nálunk.

PRAE.HU: Mindegyik történetben történik valami csoda. Mennyire tartod fontosnak a csoda megjelenését egy mesében?

Nem mindig fontos. Persze lényeges eleme a mesének, hiszen a mese valamennyire különbözik a valóságtól, de sokszor a valóság elemei is összeállhatnak olyan formában, hogy érdekes legyen a történet. Az ukrajnai történet egy kicsit a csoda és a valóság határán mozog: nem tudjuk meg a történetből, valóban megmozdult-e a pók. A kislány úgy látja, éppen akkor érkezik a telefonhívás, és ha belegondolsz, a valóságban is gyakran vannak olyan történetek, amik éppen úgy állnak össze, mint egy-egy mesebeli fordulat. Mondjuk találunk valamit, vagy találkozunk valakivel, akire éppen gondoltunk. Maga a valóság is nagyon érdekes és az is, mit nevezünk annak. A mese is egyfajta valóság, és ennek a határa nem mindig olyan világos, még a tudományban sem. Én részecskefizikusként dolgoztam, ott is vannak olyan fogalmak, mint például a virtuális részecskék, amiket beleszámol az ember abba a képletbe, amellyel foglalkozik, ugyanakkor ezek valamekkora valószínűséggel felbukkannak. Vannak is, meg nem is.

PRAE.HU: December 9-én az Allee-ban, 16-án pedig a szentendrei Parti Medvében került sor a könyvbemutatókra. Milyen volt a közönséggel való találkozás?

Számomra is nagy meglepetés és öröm volt az Allee-nak az a döntése, hogy ebből a karácsonyi kötetből készítenek óriáskönyvet. Elmondták, hogy háromszor három méteres lesz, mégis elképesztő volt élőben látni. Monumentális ötlet kortárs mesekönyvből installációt készíteni egy bevásárlóközpontban, ahová nem olvasni járnak az emberek, mint egy könyvtárba. Miután megszoktam a gondolatot, hogy létezik, sokáig csak álltam a korlátnál és néztem, hogyan reagálnak rá az emberek. Rengeteg kisgyerek odahúzta a szüleit, hogy nézzék meg, lapozzanak bele. Láttam egy fiatal párt, akik hosszan beszélgettek a japán mese előtt, és kielemezték, mások az ukrán mesét olvasták szívesen. Nagyon nagy élmény volt, hiszen egy író ritkán látja, amint éppen olvassák. Jó dolognak tartottam ilyen módon közelebb vinni másokhoz az olvasást, az irodalmat. Egy mesekönyv talán könnyebben megragadható, de ezt más könyvekkel is jó ötletnek tartanám.

A Parti Medvében sokkal intimebb szférájú beszélgetés történt, mivel az egy kis könyvesbolt. Sütikóstolással volt egybekötve, eszegettünk, forró csokiztunk, igazi karácsonyi hangulatú beszélgetés volt. Amikor keresgéltem ezeket a hagyományokat, elég sok receptet találtam. Kiderült, hogy az ünneplésnek mindenhol van egy karácsonyi ebéd vagy vacsora jellegű központja. Néhány édességet megpróbáltam elkészíteni: kaptam segítséget is, a fiam és a férjem is besegített. A könyvben szereplő helyszíneket is nagyon jól kellett ismernem. Ahol nem jártam, például Venezuelában, ott nagyon sok időt töltöttem videók nézésével. Már le tudnám rajzolni Caracas főterét karácsonykor. Emiatt regisztráltam a TikTokra, ott sok olyan videó van, amit frissen osztottak meg, és pontosan láttam, milyen ott a karácsony. Ehhez az is hozzátartozott, hogy mindenhol leírták, mi szokott lenni a főétel vagy a desszert. Nagyon érdekes dolgok derültek ki. Afrikában, Ghánában nincs is igazán desszert, a gyerekek sem azt várják, hanem a karácsonyi rizst, amit Jollof rizsnek neveznek, ez csirkés rizst jelent. Ők a húst várják, mert az a ritkaság. Édesség alig van, karamellizált mogyorót fogyasztanak, de ez nem került bele a könyvbe.

PRAE.HU: A kötet gasztronómiai kalandozás is, hiszen minden történetben szerepel néhány jellegzetes ünnepi étel. Neked milyen csodás karácsonyi emléked maradt meg gyermekkorodból?

Nagyon kötődtem a nagypapámhoz, gyerekkoromban rengeteget foglalkozott velem. Erdész volt. Valószínűleg innen indul minden, mert sokat mesélt nekem, és utána én is mesélni kezdtem magamnak. Mindig mondta, hogy írjam le ezeket a történeteket. Karácsony napján vele mentünk sétálni, és néztük, hol hozta már meg Jézuska a karácsonyfát. Ez nagyon kedves emlék, bele is írtam az angliai mesébe. Egy másik lényeges mozzanat, hogy a karácsonyfánkon volt egy öröklődő csúcsdísz, egy csillag. Szerintem a dédszüleim is örökölték. Viszonylag egyszerű kis csillagról van szó, de az egyik oldalán volt egy 18. század végi angyalkép, ami az első színes printek világát idézte. Mindig nagyon szerettem ezt a díszt. Arra is szívesen emlékszem vissza, hogy nálunk nagyon sokáig gyertyák voltak a karácsonyfán azokkal a csíptetőkkel, amiket szintén a dédszülőktől örököltünk. Később nehezen tudtam megszokni az égőket.

PRAE.HU: Olvastam is rólad, hogy nagypapád mindig fejből mesélt. Azért meghatározó gyerekkönyvek is maradtak a kezdeti időkből?

Csak egy-két régi mesekönyvem maradt meg, amiket még a nagyszüleimtől kaptam. Akkoriban Benedek Elek meséi voltak a családoknál. A Többsincs királyfi és még egy másik, most már a gyerekeim polcán vannak. Elég sokat költöztünk mi is és a szüleim is, a könyvek minden egyes költözés során szétosztódtak. Egy Mary Poppins könyvet is őrzök. A zöld fa tündére című mesés kötetet az apai nagyszüleimtől kaptam, és már akkoriban is ősréginek számított. Pöttyös könyvek közül is tettem el néhányat. Az egyiket, a Megérjük a pénzünket címűt nemrégiben olvasta a kislányom, és szerencsére neki is nagyon tetszett. Érdekes volt vele újra olvasni. Annyit változott a világ, hogy egyes részek, amik akkoriban természetesek voltak, most magyarázatra szorultak.

PRAE.HU: Nagyon szeretem a Pedagógiai Folyóiratban megjelent Bújócska című költeményedet. Írsz még verseket?

Egy időben, mielőtt elkezdődött a gyerekkönyves korszak, sok verset írtam. Elég sok gyerek- és felnőttverset publikáltam a Szitakötőben. A karantén alatt megjelent egy versantológia, A bebábozódás, amelyben szintén szerepeltem egy verssel. A Liget Műhely oldalán is sok versem van. Amikor elkezdtem írni a hosszabb történeteket, kevesebb időm maradt a versekre. Az utóbbi két-három évben kevesebb vers született és több próza.

PRAE.HU: Azt írtad magadról, hogy soha sehová nem indulsz el könyv nélkül. Milyen olvasmányok szoktak magukkal ragadni?

Nagyon szeretem a POKET könyveket. Mostanában például újraolvasom A Mester és Margaritát. Akárhova megyek, mindig a hátizsákomban van. Emellett azt is magammal viszem, amit aktuálisan olvasok, akármilyen nehéz. Ezért is van, hogy néha rossz helyen szállok le. Ki akarom használni az időt, belefeledkezek a könyvbe, a villamos meg megy tovább…

PRAE.HU: Tavaly májusban a Milyen félni című novellád bekerült a Körtánc nemzetközi gyerekirodalmi antológiába, de jól emlékszem Az örökké nyíló jégvirág meséjére is, a 2022-es megjelenésű Hamupogácsában. Milyen célok lebegnek a szemed előtt, amikor csupán egyetlen írásod kaphat helyet egy gyűjteményben?

Az antológiák általában valamilyen tematikára épülnek. A Körtánc esetében maga a cím volt a hívószó, meg néhány mondat arról, hogy az írás valamilyen értelemben az összefogásról, közösségről szóljon. Az írásnál engem alapvetően az ösztöneim vezetnek. Van egy gondolat, ami felbukkan, és eljön egy pont, amikor már tudom, hogy ez az, amit meg szeretnék írni, ami nagyon erősen foglalkoztat. Ez kapcsolatban van olyan dolgokkal, amik részben tudatosak, de valahogy mégsem azok. Itt például nem tudtam pontosan, miről szeretnék írni. Csak azt tudtam, mik foglalkoztatnak mostanában a közösséggel kapcsolatban. Amikor rájöttem, miről fogok írni, az a pillanat volt, amikor a kislányomat elkísértem az uszodába. Együtt úszott a többiekkel, de láttam, hogy lemarad, láttam, hogy nehezen veszi az akadályokat. Előtte pár hétig beteg volt, ez utána történt. Amikor mentünk hazafelé, elmesélte, hogy fél felfeküdni a vízre. Abban a pillanatban beugrott egy nagyon erős gyerekkori emlék, ami szerepel is ebben az írásban. Rájöttem, hogy ez sokkal jobban foglalkoztat, mint gondoltam, és abban a pillanatban állt össze, hogy ez egy olyan történet, amit szeretnék megosztani. Sokszor nem is én találom ki a történetet, hanem a történet talál meg engem. A szerkezet összerakásán azért szoktam gondolkodni, főleg a hosszabb lélegzetű írásoknál, de inkább csak olyan dolgokat nézek, hogy például megértettem-e pontosan az adott szereplőt, működik-e a történet, a szöveg. Általában nem szokott olyan célom lenni, hogy hatásos legyen egy-egy írásom, így külön meglepetés volt számomra, hogy a karácsonyi történetek mások számára is érdekesek. Nem voltam benne biztos, hogy másokat is érdekel egy mese a Yule macskáról.

A Hamupogácsa az érzelmekkel foglalkozó antológia. Írás előtt kaptam egy listát, milyen érzelmekről lehet írni. Volt a listán félelem, hazugság meg mindenféle szorongás. Engem leginkább a klímavédelem kérdése foglalkoztatott magánemberként, és tudományos szinten is. Rettenetesen kötődöm az állatokhoz, akkoriban elég sokat olvastam a sarkvidékről és a jegesmedvékről. Nekem master fokozatom van atmoszferikus- és űrtudományokból, meteorológiát is tanultunk. Ez régen volt, akkoriban még nem foglalkoztatta annyira a közösséget a környezetvédelem, de akkor is létezett az El Nino hatás. Azóta is nyomon követem, hogyan, mitől erősödik föl, és aggodalommal kísérem. A mindennapi életünkben azt szoktuk meg, hogy a fizikai jelenségek eléggé megjósolhatók a modellekben. Viszont én fizikusként máshogyan látom. A Föld légkörével, egyáltalán az éghajlattal kapcsolatos jelenségek nagyon nehezen láthatók előre. A modellek sokszor elérhetnek egy olyan tartományba, ahol többé nem lineárisan változnak a jelenségek, hanem hirtelen, ugrásszerűen. Ez az, ami engem fizikusként aggaszt, hogy ne érjük el ezt az ugrásszerű tartományt, amikor, mint egy cascade, minden összedől körülöttünk. Ennek a hirtelen változásnak a lehetőségéről, a sarkvidéki jég olvadásáról, a jegesmedvék helyzetéről szól a mese. Ebben picit talán több volt a tudatosság, mint más meséimben, komolyabb felkészülés állt mögötte. Ugyanakkor ebben a helyzetben én is csak aggódni tudok, mint mindenki más.

PRAE.HU: Megfogadtál valamit az új évre?

Ez az év kicsit különleges számomra. Amerikában végeztem, Michigan-ben szereztem PhD fokozatot, és elég sok helyen dolgoztam, de leghosszabb ideig talán Cambridge-ben voltam, a Stephen Hawking vezette Alkalmazott Matematika Tanszéken. Magyarországon pedig majdnem tíz évig dolgoztam az Elméleti Fizika Tanszéken, egészen addig, amíg le nem épült az ezzel kapcsolatos kutatócsoport. Úgy tűnik, az elméleti kutatásokra kevesebb az igény mostanában. Ezt sajnálom, ugyanakkor ez csak egy része volt az életemnek. Januártól már nem dolgozom fizikusként, mivel rendkívül nehezen tudtam beosztani az időt, különösen az utolsó hónapokban. Most már más dolgok váltak fontossá, több időt tudok írással foglalkozni. Ez egy új élet kezdete.

Somfai Anna portréját Balogh Kata készítette

nyomtat

Szerzők

-- Márkus Judit --


További írások a rovatból

Interjú Gévai Csilla író-illusztrátorral
gyerek

Családi napot tart a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szombaton

Más művészeti ágakról

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés