bezár
 

gyerek

2024. 01. 23.
Art-ravaló projekt a gyermekvédelemben nevelkedettekért
Februárban mutatja be új előadását az Art-ravaló
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kör címmel mutatja be új előadását a gyermekvédelemben nevelkedett fiatalok társadalmi beilleszkedését segítő Art-ravaló projekt a Jurányi Házban február 24-én és 25-én

A Kör című előadás Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című darabjából indul és az Art-ravaló fiataljainak életén keresztül alakul át saját történetünkké Borsos Luca és Szenteczki Zita rendezésében - közölték az alkotók az MTI-vel.

prae.hu

Az Art-ravaló szociális-művészeti projekt hatodik éve foglalkozik korábban állami gondoskodásban lévő fiatal felnőttekkel, akik a program keretein belül a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával kilenc hónapos komplex, ingyenes képzésben vehetnek részt.

A program komplex művészeti oktatást ad, emellett pályaorientációs, életvezetési, élménypedagógiai és egyéb területeket is lefednek a foglalkozások, segítve ezzel a résztvevő fiatalok társadalmi beilleszkedését, önálló életük elkezdését. A művészeti munka fontos része egy előadás létrehozása és bemutatása színházi szakemberek segítségével.

A Kör című produkció többek közt olyan kérdésekre keresi a választ, hogy milyen értékrendek mellett áll ki az emberiség a gyorsan változó világban, valamint hogyan hat ez az egyes emberek személyes sorsára.

Fotó: Art-ravaló hivatalos Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

Emlékest Janikovszky Éva születésének 100. évfordulója alkalmából
Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről
Molnár Krisztina Rita Ilyen kék virágok című könyvéről

Más művészeti ágakról

építészet

A lakozási válságról
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és slam felől érkező nemzedékről
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról
Az Anima Musicae Kamarazenekar tavaszi kínálata


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés