1515-ben az indiai szultán ajándékaként egy addig soha nem látott állat érkezett a portugál király, Mánuel udvarába: egy indiai orrszarvú (latin nevén: Rhinoceros unicornis). A különleges ajándék azonban nem sokáig maradt Lisszabonban, mert a portugál uralkodó hamarosan továbbküldte azt a római pápának, X. Leónak. A tengeri út során viszont Liguria partjainál a hajó viharba került, így a különleges ajándék is odaveszett a habokban.

De ez a rövid lisszaboni időszak is elég volt arra, hogy Európa szerte szenzációként adják hírét az orrszarvúnak. Olasz és német utazók, tudósok verses rajzokban, magánlevelekben örökítették meg az állatot. Többek közt Albrecht Dürer (Ajtósi Adalbert) egyik barátja, egy német nyomdász is tudósított az orrszarvúról. Így a magyar származású, Nürnbergben élő német festő bár soha nem látta élőben az állatot, barátja leírása alapján mégis elkészítette annak tollrajzát, amiből aztán nyomtatás céljából fametszet készült. Bár Dürer rajzán találni több kisebb pontatlanságot: az orrszarvúnak pikkelyes elefántlába van, nyakszirtjére is került egy szarv, és egész testét kemény páncél borítja, ennek ellenére a metszet rendkívüli népszerűségre tett szert. Ebből ismerte meg egész Európa, milyen is a rinocérosz, vagy más néven orrszarvú. Dürer metszetének a tudományra gyakorolt hatását jól tükrözi, hogy még 1930-ban megjelent német tankönyvek is az állat eredeti, pontos ábrázolásaként hivatkoztak rá. De nemcsak a tudományra, a művészetre is komoly befolyással bírt Dürer rajza. A rinocérosz bekerült az európai kultúra szimbólumrendszerébe. A spanyol szürrealista művész, Salvador Dali szobrot készített róla, a Franciaországban élő román színműíró, Ionescu abszurd drámát. Itthon a grafikus-író Orosz István foglalkozik vele, aki nemcsak rajzban örökítette meg többször az állatot, de tanulmányt és novellát is írt Dürer metszete kapcsán. Schein Gábor pedig Ó, rinocérosz című verses regényében szedte rímekbe a mitikusnak tartott állat történetét. 

Révész Emese most gyerekeknek meséli el Dürer rajzának históriáját, vegyítve a valóságot a fikcióval. A rinocérosz kalandos és tragikus történetéről, a Dürer rajz keletkezéséről dokumentumokra alapozva, hitelesen rekonstruálva olvashatunk. Míg a fikciós szál egy női fejlődésregény, az orrszarvút gondozó indiai kislány élettörténete. Az édesanyát korán elvesztő Babita apjával él együtt, aki a szultán állatkertjében az állatokkal foglalkozik. Az orrszarvú gondozójaként lányával együtt előbb Goába, az indiai portugál kormányzóhoz kíséri el az állatot. Majd miután a kormányzó továbbadta az értékes tárgyat, Lisszabonba kerülnek. Itt Babita kezdetben idegennek érzi magát: „Mivel ekkor még alig tudtam a nyelvet, és továbbra is otthonom viseletét, a szárit hordtam, a helybeli lányok nehezen fogadtak be. Apám sokat dolgozott, Ganda pedig olyan volt nekem, mint idegen földön egy emlék a hazámból.” De végül Babitának sikerül alkalmazkodnia az új környezetéhez, sőt az idegenségéből, saját kulturális örökségéből tőkét kovácsolnia és sikeres, önálló üzletasszonyként helyt állnia ebben az idegen világban: „Miután szerencsésen túléltük a katasztrófát, apámmal visszatértünk Lisszabonba, ahol ő az udvari állatkert megbecsült állatgondozójaként dolgozott, én pedig felelevenítettem a selyemfestés ősi indiai technikáját, amit még anyám családjától tanultam.  Nyitottam egy kis műhelyt a városban, ahol a magam tervezte festett selyemsálakat árulom. Kedvenc díszítőmotívumom az orrszarvú alakja, amit számtalan, szivárványszínben pompázó sálra festünk. Így Ganda, az én behemót barátom mindig velem marad, és boldog súlytalanságban repül a színes selyemsálakon Lisszabon rózsaszín palotái felett.” Babita beilleszkedését, másságának elfogadását nagyban segített az is, hogy Portugália ekkoriban kiterjedt gyarmatbirodalma révén a világ egyik központja volt. Nemcsak Dél-Amerikában és Afrikában, de Ázsiában, az indiai Goában is hatalmas területekkel bírt, így a főváros, Lisszabon tengeri kikötője révén igazi multikulti világvárossá nőte ki magát: „Amikor feltárult előttünk a portugál főváros hatalmas kikötője, úgy éreztük, a világ középpontjába érkeztünk. Mintha a föld minden népe ide gyűlt volna össze, megannyi bőrszín, nyelv, színpompás és különös ruhák kavalkádja fogadott. Távoli földrészekről érkező kereskedők kínálták portékáikat, illatos szegfűszeget, fahéjat, szerecsendiót, ízes borokat, ritka gyümölcsöket, különleges kelméket.”

A Ganda és Babita utazása a művészettörténet egyik ikonikus alkotásának születését dolgozza fel, így fontos szerepet kap benne a vizuális látványvilág. A könyv borítóján olvasható kettős szerzőség is jelzi: Herbszt László nem csupán illusztrátora volt a kötetnek, de társszerzője is. Ezek az alkotások pedig az alkalmazott technika, illetve az ábrázolásmód szempontjából is különlegessé teszik a könyvet. Herbszt a MOME Techparkjával együttműködve egy különleges japán sokszorosítási eljárást használt, amely ötvözi a fénymásolás és a szitanyomás elemeit. Ez a technika nemcsak olcsósága, gyorsasága és környezetbarát volta miatt vonzó a művészeknek, de azért is, mert az így elkészült képek a nyomtatásból fakadó következetlenségükkel az egyediség, a kézzel készített alkotások érzetét keltik. A festményszerű képek pedig a történethez igazodva egyszerre merítenek az indiai miniatúrafestészet és a középkori európai művészet képi világából, szépen ötvözve a kettőt. Külön figyelmet érdemel a könyv kihajtható melléklete. A külső oldalain a Nürnberg városát ábrázoló kép a Dürer által használt fametszettechnika modern átírása, míg a belső lapokon magával a fametszet készítésének, nyomtatásának eljárásával és a német mester rinocéroszrajzával ismerkedhet meg az olvasó. A megjelenésében is különleges, egyedi könyv így ritka példája annak, mikor a szöveg szolgálja a képet és nem fordítva.

Bár a kiadó hétéves kortól ajánlja a könyvet, az olvasást éppen elsajátító gyerekek számára önálló feldolgozásra talán korai lehet. A szöveg apróbetűs, sűrűn szedett, megjelenítése a színes grafikákon nem elég kontrasztos, illetve a rizográfiai nyomtatás eredményeként kissé elmosódott. Ezenkívül olyan történelmi, földrajzi, kultúrtörténeti információkat tételez fel, amelyekhez egy hétévesnek még hiányozhat a háttértudása. Ezért a kiadói és a szerzői szándék eleve a közös élményszerző olvasást proponálja, felnőtt támogatással.