Amikor dolgoztak, az Akropoliszra képzelték magukat és görög Assos cigarettát szívtak. Mindig rágyújtottak és szótlanul néztek, miközben fejben újra átvették, kinek mi a feladata a havonta elvégzendő épületmosási szeánszon. A Hősök, ahogy szólították őket a kollégák – mert ők moshatták a Brandenburgi kaput. Végül is minden második berlini hűtőmágnesen ez van, legyen mindig szép tiszta.

Egyikük sem dohányzott, csak itt, a játék kedvéért. Így akartak megszabadulni attól a maradék csempészcigarettától, amit szüleik gyűjtöttek be harmincöt éve és amiből anno mindkét család a megkereste a mellékest. Mindig gyanús volt, hogy is lehet az, hogy mindkét családban pont ez a cigaretta halmozódott fel. Sejtették, hogy féltestvérek, de ez volt az egyetlen téma, amit sosem hoztak szóba. Szebb volt ez így.

Vili másodállásban éjszakánként a kilencvenes évekből itt maradt cigarettaautomatákat szerelt és töltött fel, ilyenkor néha becsempészett pár doboz Assost is, csak hogy fogyjon. Habár a dohány száraz volt és szinte ízetlen, soha nem panaszolták be a cégnél, mert egyesek csak azért használják még az automatákat, hogy néha véletlenül ezt a piros görög paklit dobják ki nekik. A Hackescher Markt környékén volt egy banda, akiknek új szavuk lett a szerencsére: Assos – de ez mellékszál.

Aznap, amikor Frici ért hamarabb a kapuhoz, csak felhozta a család témát. Vili csalódottan nézett rá, miért is kéne elcseszni ezt a szép szeánszot. Némán pakolták ki az esőkabátokat, slagokat, vödröket. A kaput bámulták hosszan, késleltették a melót, egyikük sem akart így nekikezdeni. Frici volt a gyengébb, hebegve azt hazudta, hogy nem kell mitől félni, az anyjától úgy tudja, hogy ő Iggy Pop fia. Vilinek sem kellett több, azonnal kontrázott: tényleg nem kell mitől tartani, mert ő pedig David Bowie-é.

És ez megint csak mellékszál, de az egyikük véletlenül tényleg igazat mondott.