bezár
 

irodalom

2024. 02. 15.
A kultúra ellentéte a félelem
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2023. február 14-én, Bálint napon ketten vehették át a nemzetközileg is számon tartott Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjat, Fekete Vince költő mellett Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar egyiptomi arab történész és műfordító, számos klasszikus és kortárs magyar irodalmi mű arab tolmácsolója. Az alábbiakban Pál Dániel Levente díjátadón elmondott laudációját adjuk közre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sok-sok díj és kitüntetés van itthon és a világban is, két nagy halmaza van ezeknek a díjaknak és elismeréseknek. Vannak a díjak, amiket adnak az embernek és az ember átveszi azokat, munkája, teljesítménye, tehetsége szépen és elegánsan el van ismerve, és ennyi. És vannak aztán azok a díjak, amelyekben nem kevés szimbolika van, átadó és átvevő részéről egyaránt.

Az analitikus nyelvfilozófia foglalkozott valami hasonlóval – mi pedig legalább John Langshaw Austin óta tudatosítjuk is ezt, már ha van erre indíttatásunk és nem zárkózunk el a nagyvonalú párhuzamoktól –, miszerint valamit kimondani nemcsak az információ átadása, hanem maga a cselekvés is. Elismerni egy kiváló műfordító munkásságát nemcsak olyan elismerés, amivel közöljük azt az információt a közönséggel, hogy az illető műfordító megdolgozott érte és megérdemelte, hanem aktív cselekedet is, önmagán túlmutató. És mint minden kiejtett szó, súlya lehet, tetté válik, szimbolikája van, nem is kevés!

De ki is az a tehetséges fiatalember, aki most ennek részese lett? Aki nemcsak átvesz egy magyar kitüntetést, hanem ennél jóval tágabb horizontja is van az elismerésének?

Dr. Abdallah Abdel-Ati Abdel-Salam Mohamed Al-Naggar munkásságát évek óta figyelemmel követem és ismerem. Sokoldalúan tehetséges történész, műfordító és irodalomszervező.

Történészi kutatásai során sorra deríti fel a magyar-arab kapcsolatok történetének egyes epizódjait, melyeket aztán az arab és magyar tudományos publikációk mellett angolul és olaszul is közread, ilyen módon pedig eleddig felderítetlen történelmi pillanatok és személyek – legyen szó elfelejtett középkori hercegkisasszonyról vagy akár a kádári Magyarország szépreménytelenségű diplomatájáról – kerülnek hozzánk testközelbe, mely a két kultúra közti kapcsolatok elmélyítésében folyamatos hiánypótló munka. Ennek fontos lépcsőfoka és elismerése volt tavaly, amikor a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen habilitált.

Műfordítóként számos magyar klasszikus és kortárs művet, prózát és versválogatásokat, tudományos munkákat és esszéket, ültetett át arab nyelvre, többek között Petőfi Sándor, Füst Milán, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Benedek Elek, Szerb Antal, vagy kortársaink közül Vörös István, Száraz Miklós György, Gyukics Gábor, Berta Ádám, Bánki Éva különböző könyveit, és a pár éve Balassi Bálint-emlékkarddal is elismert Lövétei Lázár László, aztán pedig legutóbb magának Balassi Bálintnak a verseit.

E mellett volt energiája irodalomszervezőként és a magyar irodalom aktív népszerűsítőjeként számos magyar írónak szervezni egyiptomi, kairói könyvbemutatókat, és ezt kiegészítve az egész arab világ irodalmi és kulturális sajtójában, továbbá tévé- és rádióműsorokban megjelenési-bemutatkozási lehetőségeket, akár interjúkat, akár recenziókat, akár a legnagyobb példányszámú arab és egyiptomi napilapokban ajánlókat. Ez alaphangon 1-1,5 millió olvasót, felső értéken 15-30 milliós hallgatottságot-nézettséget jelentett.

Ő tehát az idei kitüntetett, eddigi tevékenysége önmagáért beszél, de itt jön rá minderre egy szimbolikus jelentésréteg, amit akár kultúrtörténeti, akár kultúrpolitikai aktusként, tettként is értelmezhetünk.

Ha a kultúrtörténet felől olvassuk, akkor azt látjuk, hogy Balassi Bálint versei több mint négy évszázada várják, hogy valaki – végre! – lefordítsa őket arab nyelvre. Egészen hihetetlen, hogy eddig senkinek eszébe sem jutott, igaz? Ám most már hozzáférhetőek, és az a reneszánsz életöröm és életszeretet, ami belőle, mármint Balassiból árad, most már újabb olvasni szerető milliók és milliók által elérhető, érthető és megtanulható. 450 millió potenciális olvasóról beszélünk, aminek ha vesszük a 10%-át, és annak is a 10%-át, akkor is 4-5 millióról. Ennyit jelentene, ha Balassi tananyag lenne az arab egyetemeken – erre pedig nem kevés az esély...

Ha pedig a kultúrpolitika felől olvassuk mindezt, akkor egy ellentétet látunk, és annak humanista feloldását. Ha feltesszük a kérdést, hogy mi a kultúra ellentéte, akkor hiába van nyelvünkön a fosztóképzős válasz, hogy a kulturálatlanság… Dehogyis! Hanem a félelem, a kultúra ellentéte a félelem az ismeretlentől. Az európai civilizáció megalapozóitól, a görögöktől és a rómaiaktól kezdve félünk mindattól, amit nem ismerünk, ennek számos auktora és gazdag irodalmi hagyománya van. Egyfelől. Másfelől pedig látjuk, tudjuk, megéljük az elmúlt bő évtizedben is ezt a mindent és minden szinten átjáró félelmet, amire rengeteg értelmiségi és politikusi válasz érkezett, érkezik, fog érkezni. Végső soron pedig e félelem agresszióhoz, fegyverkezéshez és egymás leöléséig vezet.

E helyett a humanizmus és a kultúra válasza más – higgyünk még ebben, ameddig hihetünk ilyen ideákban: menj és ismerd meg, amitől és akitől félsz, illetve: menj és mutasd meg magadat, hogy megismerhessenek, és ne féljenek tőled. Se te ne félj, és azt se engedd, hogy tőled féljenek! Se a vergiliusi-laokooni, se a Michel Houellebecq-i, se a szavazatmaximalizáló politikusi módon és retorikával. A félelem ellen pedig ott van az értelmiségiek eszköze: a kultúra, az irodalom, a művészet, a párbeszéd, a beszélgetés, a kérdezés, a figyelem, és igen, ennek része a nyelv is, és a nyelvek közti párbeszéd is: igen, ez a műfordítás.

Abdallah al-Naggar barátom pedig ezen eszköztárral, egy csúcsértelmiségi minden lehetséges aktivitásával és szorgalmával, ahogy előbb mind el is soroltam, tesz ezért. Hogy ez a két hatalmas hagyományú kultúrkör és a jelenben is zajló aktívan megélt kulturális-értelmiségi élet és ennek résztvevői – költők, írók, tudósok, művészek, újságírók, stb. – találkozzanak, párbeszédbe elegyedjenek egymással, és megismerjék egymást.

És mire jó mindez? Nem többre, de arra igen, hogy akik ismerik egymást, azok ugyan még háborúzhatnak egymással – mert a háborúknak sok oka lehet –, de már nem félnek egymástól. És ha nem félnek egymástól, akkor ez sokat kivesz az egymással szemben érzett indulataikból is.

És ennek lehet idén nagyon fontos szimbóluma ez a Balassi Bálint-emlékkard díj is: egy olyan kard, amelyet nem valaki ellen emelsz fel, hanem amellyel átvágod szövevényes és egész lényedet behálózó félelmeid – azaz kulturálatlanságod – gordiuszi csomóit.

És így válik egy díj szimbolikussá, a másikhoz intézett szó tetté, aktív cselekedetté egymás felé: gyere, barátom, fogd meg a kezem, és meséljük el egymásnak, honnan jöttünk, kik vagyunk, és miért vagyunk olyanok, amilyenek! Ha pedig leülünk és mesélünk egymásnak, utána megfogy a kedvünk, hogy egymás torkának essünk.

Én hiszek ebben.

És lehet máshogy is, de lehet így is élni!

Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkarddal

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, a kötet fotója: Pál Dániel Levente

nyomtat

Szerzők

-- Pál Dániel Levente --


További írások a rovatból

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés