E művek általában a változó szótagszámú, rímtelen, drámai jambusokra épülnek, és egyáltalán nem szabadversek, mint ahogy első olvasásra hinnénk. A kötet címe is erre a drámai jambus-alapra utal: mintha a művek drámai monológok részletei, töredékei lennének.

Egyébként ebben a kötetben Tandori nagyon sokat tanult Pilinszky János második korszakából, a költő szintén rímtelen és jambikus verseiből. Nem véletlenül került a Töredék-kötetbe egy Pilinszkyt megidéző rövid vers is.

Tandori második könyve, az 1973-ban megjelent Egy talált tárgy megtisztítása már valóban tényleg nagyrészt szabadverseket tartalmaz, bár onnan is tudnék kivételeket hozni, például az eléggé jambikus, rímes Vízjel W.S.-nak címűt, vagy a Kavafisz-Haikut, amely formáját tekintve nem haiku, hanem harmadoló tizenkettes. Vagy éppen a címadó vers (Egy talált tárgy megtisztítása) utolsó részének (A megtisztogatás) végét, amely jambikussá válik szabadversből. Mintha ezzel a formai rendezetté tevéssel akarná kifejezni a költő a megtisztítást. Ez a rész egyébként ettől a sortól kezdődik: "visszagondolhatok..."  

De térjünk vissza Tandori legendás első kötetéhez, és nézzük meg közelebbről, milyenek is a Töredék… időmértékes versei (egyébként Tandori sokszor ütemhangsúlyt is alkalmaz, tehát nem csak mértékes versekről van szó, hanem ütemesekről is, illetve a kettő összeolvasztásáról): „Megritkulsz. Távolságaid / elszédülnek, s nem nyernek vissza többé”. Így kezdődik a Megritkulsz… című vers, és láthatjuk, hogy az első sor három spondeuszt és csupán csak egy jambust tartalmaz, míg a második négy spondeuszt és egy jambust (meg egy féllábat).

Vagyis Tandori sok spondeusz-pótlábat használ, amelyekkel lelassítja a verset, ünnepélyessé, s így ‒ a címet megtámogatóan ‒ színpadiassá teszi. Ugyanilyen ünnepélyes lassúsággal hömpölyögnek a Koan II. verssorai: „Most már egyhelyben távolabb…”, vagy a T. S. Eliot emlék-érme felütése: „Nem hallom vissza már”. Egyébként sok helyen jobb a jambusok aránya, de ez lassúság egy elég észrevehető jellemvonása a soroknak.

Elemzésem szempontjából a Két boltív című vers is érdekes formájú alkotása a kötetnek, amelyről feltétlenül érdemes szót ejtenem.

„Körbekönyöklik az asztalt” ‒ hangzik az első sor, és érezzük, hogy itt gyorsabb ritmusról van szó. Bizony, ezek már daktilusok: két és fél daktilus. Az élesebb fülűek azt is kihallhatják, hogy ez a dallam Weöres Sándor A tündér című versének dallama: „Bóbita, Bóbita táncol…”

A Tandori-vers harmadik sora („Arcod, mint gyufaláng lobog") egyfelől értelmezhető pótlábas daktilusi sornak (tátá-tátiti-tátiti), ám egy másik tagolás szerint ez egy glükóneus, tehát egy óklasszikai sor, amely az aszklepiadészi strófát idézi: tátátá-titi-tá-titá! Az óklasszikus Berzsenyi Dániel például ilyen glükóneus-sort írt: „Nem kér chínai pamlagot…” Ugyanennek a Tandori-versnek a hetedik sora („ablak a szívnek”) szintén daktilus-alapú, és voltaképpen egy adóniszi kólon. A vers utolsó sora a spondeusokkal ‒ a sor tartalmához idomulva ‒ vészjóslón ismét lelassít: „Minden rossza”.

A Koan I. szintén hagyományos versformában íródott, mely a felező tizenkettesekre hasonlít, mivel trochaikus hatosokból épül fel: „Tőled távolabb-e…” Vagyis egy új versláb is bekerült a képbe. Ebben a versben Tandori az ütemhangsúlyosságot is működteti, s a négysoros mű ritmikája eszerint így fest: 2/4 // 2/4 // 3/3 // 3/3. Mint látható-hallható, az utolsó két sorban begyorsul a vers.     

És természetesen a Töredék-kötetet nem engedhetem el anélkül, hogy ne mondanék pár szót a könyv leghíresebb költeményéről, az Hommage-ról. A vers katartikus hatását elsősorban az utolsó négy sor, vagy még szűkebben az utolsó két sor váltja ki. A sorokban ismétlődő mesteri hosszú-alliterációkról („…zokogás kockázzon koponyádban, / kopogjon…”) már mások is írtak, de arról már nem annyian, hogy az a bizonyos choriambus (tá-titi-tá) is élénkíti ezt a hatást, amely kétszer is belekerült a sorba, sőt, a sor rögtön egy choriambusszal indít: „Hogy zokogás…” 

Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani a kötet versformáival kapcsolatosan, és minden félreértés elkerülése végett hadd jegyezzem meg, hogy számomra pozitívum és erény, hogy Tandori az első kötetében kötődött a hagyományos formákhoz, még ha azokon sokszor lazított is a modern kornak megfelelő mértékben.

Borítókép forrása: Digitális Irodalmi Akadémia

Tandori Dezső portréját Szilágyi Lenke készítette.