Salamon András (Zsötem, Közel a szerelemhez, Getno) húsz éve nem készített nagyjátékfilmet, így most az általa írt és rendezett Randomba mindent belesűrített, ami az elmúlt két évtizedben formálódott benne, és amit az emberi természetről és a címben is hangsúlyozott, nagybetűs Véletlen sorsfordító szerepéről el akart mondani. A történet sok szereplőt mozgat és szűk időkeretben, egy bő nap leforgása alatt játszódik valahol a meg nem nevezett és kissé példabeszédszerűen absztraktra növelt magyar vidéken. Az egymáshoz lazán kapcsolódó történetszálak között találunk vágyódó udvarlástörténetet, egzisztenciális krízist, spontán gyilkosságot, vérbosszút, de még szüléstörténetet és egy különös rabomobilos road movie-t is, amelyeket leginkább a viszonylagos térbeli közelség fűz össze. 

A rendező a véletlenszerűséget használja apropóként ahhoz, hogy az emberi természet legmélyébe tapintson bele. Felvillantja az élet valamennyi igazán kiemelkedő határhelyzetét, pusztítót és építőt, emésztőt és gazdagítót egyaránt. Így kerül egyetlen filmbe egymás mellé születés és halál, szerelem és gyilkosság, empátia és szociopátia.

Ez a kevercs igazi, hamisítatlan, az ezredforduló filmművészetét idéző multiplot narratívában fér meg együtt, melynek óhatatlanul kiérezhető célja valamilyen nagy, általános igazság kimondásának igénye az emberi természetről, a rideg és ellenséges világba vetett létezésről és a pusztítóan nagy szenvedélyekről.

Az időnként álszociográfiai álvidék-ízű kulisszák között játszódó film tele van lenyűgöző képekkel, amelyek között a vissza-visszatérő drónfelvételek az általános, nagy igazságok kutatását erősítik vizuálisan is, de talán éppen ezek bizonyulnak a legkevésbé izgalmas képi megoldásoknak. Ki kell emelni Szabó Gábor operatőr munkáját, mert kamerája nyomán Salamon filmje kiváló vizuális ötleteivel nem csupán párbeszédbe kerül a magyar filmművészeti hagyománnyal, hanem képes frisset és izgalmasat is mutatni a vásznon, amitől igazán jó nézni a Randomot.

Másik óriási előnye a filmnek – és ebben markánsan érhető tetten a rendező hosszú pályájának minden tudása és magabiztos víziója azzal kapcsolatban, hogy milyennek akarja látni a szereplőit – nem más, mint a színészválasztás. A korszakos nagyöregektől, mint amilyen a magyar film nagyasszonya, Monori Lili, egészen a legígéretesebb pályakezdőkig (Major Erik) és a kisebb szerepekben is tündöklő, csodálatos arcú karakterszínészekig (Katona László, Kerekes Éva) csupa hibátlan választást vonultat fel a film.

A Random azt az érzést kelti a figyelmes szemlélőben, hogy egy tőről metszett posztmodern filmet lát.

A váratlan hangnemváltások, a gyakran alkalmazott reflexív, groteszk tónus, az eredeti kontextusukból kiszakított, különböző típusú képernyők jelentéses használata – és nem utolsó sorban a széttöredezett narratívá(k)ból összeállni igyekvő nagy Egész igénye mind hangsúlyosan a posztmodern filozófiája felé mutatnak.

Ez pedig egyszerre teszi a filmet széles fesztávú, nagyigényű és korszerűtlen művé. A Random olyan filmalkotó munkája, akinek művészeti szocializációja egybeesett a posztmodern film és irodalom dübörgő korszakával, s aki éppen ezért érti és virtuóz módon kezeli annak kódjait – az pedig, hogy ez az alkotó bő két évtizeddel később juthatott hozzá, hogy mindezt megmutassa, nem más, mint rendszerhiba.

Random, magyar filmdráma, 96 perc, 2025, Rendező és forgatókönyvíró: Salamon András, Operatőr: Szabó Gábor, Producer: Incze Ágnes, Vágó: Nemes Tímea, Szereplők: Monori Lili, Hegedűs D. Géza, Kerekes Éva, Major Erik, Nagy Katica, Fodor Annamária, Thuróczy Szabolcs, Katona László. Forgalmazza a Lumiere Filmiskola. 16 éven aluliaknak nem ajánlott. Bemutató: 2025. szeptember 25.