irodalom

Az idei Mastercard Alkotótárs ösztöndíj "jubileumi" évhez ért, ahogy Martinovic Boris, a Mastercard Public Policy igazgatója kiemelte az eseményen, és aki maga jelentette be a győztesek nevét. 2025-ben azonban – visszaugorva az időben – már az ösztöndíj meghirdetése sem a korábbi keretek között zajlott. A pályázat leadási határideje 2025. május 30., péntek éjfél volt, és ha jól emlékszem, több mint egy hónap állt rendelkezésre a munkatervek kidolgozására. A szakmai zsűri tagjait is ekkor fedték fel: Czakó Zsófia, Halász Rita, Jánossy Lajos, Nádasdy Ádám és Székely Kriszta döntött a 10 shortlistes pályázó közül. Az előzsűri azonban – évek óta – változatlan: Antal Nikolettnek, Lapis Józsefnek és Valuska Lászlónak nem volt könnyű dolga, 53 pályázati anyagból kellett kiválasztani a legjobb tízet. Egyre gyakrabban hallom – más ösztöndíjak kapcsán is –, hogy ilyenkor a zsűri pontozni szokott, és ezt a módszert személy szerint üdvözlöm. Nincs apelláta: ha egy ponttal is, de valaki megelőz valakit, a sorrend bizonyítható.
A főzsűri tagjai is mindig „érdekesek”, a szónak abban az értelmében, hogy változatos összetételű grénumról van szó; mintha idén a színházi gyökerek és a próza világa dominált volna – ez persze felületes megállapítás. A Mastercard „összirodalmi” jellege és nyitottsága más művészeti ágak felé szintén szimpatikus.
Valuska László a díjátadón hangsúlyozta is: egy ilyen kis díjról nem gondolták volna, hogy idáig eljut. Nem kis díj, sem a támogatás mértékét, sem a szakmai visszajelzést, a szervezést, a lehetőségeket, a zsűrit tekintve.
Ahogy a pályázati felhívásban is olvasható volt: „a nyertes szerzők a pénzdíjon kívül lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, illetve egy feladatot: 12 hónapig, az ösztöndíj futamideje alatt előre meghatározott formában (tárcasorozat, podcast… stb.), havi rendszerességgel beszámolnak a munkafolyamatról a Könyves Magazin felületein és gondozásában.
Ennek során reflektálnak olyan társadalmilag releváns kérdésekre, amelyek a névadó szponzor érdeklődésének fókuszában állnak, ilyen fontos kérdések például a szegénység, a digitális leszakadás és a klímaváltozás.”
A PR-szempontok tehát fontosak, de ahogy Martinovic Boris (Mastercard) Ott Anna kérdése válaszolva elmondta, nem elsődlegesek.
A két győztes bejelentése előtt Martinovic elmesélte, hogy regionális szinten is kiemelkedő a Mastercard Alkotótárs – egyéb CSR tevékenységeik mellett. Ott Anna ugyanis arra volt kíváncsi, miért éri meg a cégnek támogatni az alkotókat. Martinovic kiemelte, hogy néhány éve (10-15 éve) szabad kezet kaptak egy projekt megvalósítására, amellyel azt szerették volna elérni, hogy beágyazódjanak a kultúra szövetébe, ugyanakkor valami valódi és értékes dolgot hozzanak létre. Amikor tavaly megérkezett a külföldi vezetőség, az egész napos – gondolom, pénzügyi-financiális – beszámoló után a CSR-kezdeményezéseket is bemutatták, köztük a Mastercard Alkotótárs ösztöndíj eddigi eredményeit, amelyet a vezető lelkesen, „csillogó szemekkel” hallgatott.
Szerintem összességében is hiteles ösztöndíjról van szó, és a Mastercard kommunikációja is ezt igazolta számomra.
Amikor nyáron felfedték a 10 döntőst – Bíró Zsombor Aurél, Borda Réka, Harag Anita, K. Varga Bence, Kali Ágnes, Kiss Dávid, Kustos Júlia, Marton Krisztián, Purosz Leonidasz, Simon Bettina – épp túlvoltunk az idei FISZ-táborban tett látogatáson, és Kiss Dáviddal együtt örültünk. Persze magam is pályáztam, idén először – újdonság: az 53 pályázó névsorát közzétették – 1. rész és 2. rész – de így is izgalmas időszak várt, megkezdődhetett a tippmix – ahogy Simon Bettinával két pogácsa között beszélgettünk az átadó után egy lehetséges fogadási projekt körvonalai jelentek meg.
A pályázatok rendre izgalmasak voltak, a politika, a kirekesztettség, és ami számomra meglepő, túlsúlyban „az anyaság” és anya motívum, valamint a gyász is megjelent – erről később. Mindenesetre volt egy-egy tippem, két különböző férfi-női párosítással. Egyébként bejött, csak „keresztbe”.
Ezúttal az átadónak nem a Margó adott otthont, hanem a Katona József Színház Kamrája. Az esemény előtt Kiss Dáviddal – ő hívott meg az átadóra, mivel idén nem volt nyilvános, hanem regisztrációhoz kötött – és Bende Tamással (Dávid másik kísérője) ittunk egy kávét az Ibolyában. Jöttek-mentek a kulturális élet emberei, végül mi is lesétáltunk a színházterembe, ahol a tévéképernyőkön az Alkotótárs tipográfiája alatt az elmúlt 4 év 8 győztesének fotója sorakozott; leadtuk a kabátokat, és helyet foglaltunk.
Máté Gábor, a színház jelenlegi vezetője örömét fejezte ki, hogy „a szervezők végre rájöttek, az átadónak itt a helye, a Katonában.”
Ismertette a menetrendet is: először a Katona színészei adnak betekintést a korábbi nyertesek munkáiba, Pelsőczy Réka rendezésében, aztán jön a bejelentés, és a laudációk.
A színpad díszlete Jánossy Lajos Itt élet című drámájából származott (amely a Jelenkor 2025/6-os számában már online is olvasható): kanapé, dohányzóasztal, kis ebédlőasztal, székek. A közönség soraiból felállt Vizi Dávid színész, és – egyszerű, laza ruhában, baseball sapkában – telefonról felolvasva előadta Mohácsi Balázs beszámolóját a két évvel ezelőtti díjátadóról. Nem nyerésének történetét. Tavaly Mohácsi Balázs megkapta a díjat, Puskás Pannival – Valuska László és Ott Anna még az est folyamán többször elmondták, megéri újra és újra pályázni, Mohácsi is megtette, ráadásul a zsűri – és így óhatatlanul az ízléskör és a szempontrendszer is – évről évre változik.
Ezután a kivetítőn, budapesti környezetben – a villamoson ülve, a hídon stb. – jelentek meg egy kisvideóban a színészek, és elhangzott André Ferenc (győztes 2021-ben) nem eltévedni című szövege: tocsogó napfény mossa ki alólunk / a rozsdásodó sínpárokat / repedésekből kibúvó füvek sárgulását / elmossa lépteid a sietést a felsértett / sarkadról a sebtapaszt / az előre eltervezett járdaszéli botlásokat / elmossa arcodról a zsírt a szégyent.
Bende Tamással többször összenéztünk, hol csalódottságunkban, hol meglepettségünkben, hol pedig azért, mert meglepő fordulatot vett egy-egy szerző pályája.
Persze Kiss Dávid tekintetét is kerestem, de csak a tarkóját láttam az első sorban, pedig Fullajtár Andrea olyan kiválóan beszélt oroszul (lásd: később), hogy muszáj lett volna odasúgnom neki: „Irina Spalko, tudni akarom!” (ref.: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága).
Béres Bence Kerber Balázs (győztes 2023-ban) Számtan holdas estékre című művéből olvasott fel, az egyik legjobb volt – legalábbis számomra, és hozzátéve, hogy
nem ismerem Kerber írásművészetét, de a meditatív, lassan csepegő líra meghozta a kedvem.
Pálos Hanna megrázóan adta elő Czakó Zsófia (győztes 2021-ben) Szívhang című könyvének egy részletét, amelyben egy kórházi szobában több nő abortuszra vár, és a beszélő úgy búcsúzik: mondhatná, hogy nem fog fájni, de ez egy olyan hely, ahonnan nem lehet elszabadulni.
Mentes Júlia Puskás Panni készülő, Nem a haláltól munkacímmel Alkotótársat nyert szövegéből olvasott fel (részleteket a Literán lehet olvasni), amelyben a szándékos provokációról is szó esett, valamint arról, lehet-e, kell-e megöregedni – méltósággal?
Vizi Dávid vette át a felolvasást, és Zilahi Anna Fogak (2023-as munkacím, a hozzá tartozó szövegmutatvánnyal és munkatervvel a szerző Alkotótárs ösztöndíjat nyert) című szövegéből olvasott fel.
A részletben – mint kiderült – egy meleg pár jelenik meg, egyikük azon lamentál, milyen foghelyreállítási kezelésre menjen el, mire van pénze, mert a fogat nem lehet csak úgy „összekincsugizni” – jól esett a humor. A szöveg végén megjelenik az állandóan félmeztelen, kigyúrt Diego – ez is jól esett. Érdekes, mert nem emlékszem a 2023-as munkatervből ilyen szálra, ha jól idézem vissza, annak fókuszában két nő állt, persze ez nem zárja ki a felolvasott részlet létjogosultságát egy jövőbeli regényben – izgatottan várjuk.
Fullajtár Andrea jelent meg a színpadon, a bal hátsó takarásból épp akkor, amikor Vizi Dávid kimondta a „kis buzi” szóösszetételt. Fullajtár átsétált az ellentétes oldalon lévő asztalhoz, és ahogy leült, kezében a papírokkal, és akcentussal elkezdte mondani: „Mi a megszállók közül vagyunk”, egészen más tónust kapott az este. Vonnák Diána: Farkasóra 2. című szövege a Litera 2flekken rovatában jelent meg. A szerző 2022-ben kapta meg a Mastercard Alkotótárs ösztöndíjat.
Végül Vizi Dávid Vajna Ádám (nyertes, 2022) Döglött kivi című, készülő versesregényéből olvasott fel részleteket. Vajna költői világa ugyanolyan meglepetés volt, mint Kerberé, de nála inkább az alig „kihallható” formai megoldásokra, viszonyokra lettem kíváncsi, valamint arra a „magányos” humorra és önreflexióra, amely a családból is építkezik. A Döglött kivi felolvasott részletét a Jelenkor 2023/3-as, online is elérhető számában lehet elolvasni.
(Suspicious ez a gyümölcsözés - vö.: Mohácsi Balázs Újabb narancsok gurulnak el című pályázati anyagával.)
Eljött a nagy bejelentés ideje – de a színészek szerencsére még nem végeztek. Ott Anna és Valuska László megkérték Martinovic Borist, hogy betűrendben jelentse be a nyerteseket. Ott és Valuska felolvasták a 10-es listán szereplő szerzőket – ha megengednek ennyi észrevételt, a 10-nek ezen kívül semmilyen szerep nem jutott. Tavaly, ha jól emlékszem, készült csoportkép – ez idén elmaradt. A velük készült interjúk elolvashatók fentebb, a nevükhöz csatolt linkre kattintva, de azért nem ártott volna az estnek, ha a kivetítőn is fel-felvillan a nevük és az arcképük, mert így tulajdonképpen csak egy-egy másodpercre, a tapstól nehezen hallatszott a nevük. Pedig erős névsor, na.
Biró Zsombor Aurél Hogyan térdeljünk munkacímű regénye „egy fiatal egyetemista öntudatra ébredése a kétharmadok Magyarországán.”
A győztest Jánossy Lajos laudálta, aki kiemelte a biztos kézzel megírt szöveget, az anyagszerkezetet, és azt, hogy a szerző 2031 című drámáját épp „ezeken a deszkákon mutatták be.” A szövegmutatványból Béres Bence olvasott fel.
Harag Anita Nevetések munkacímmel ír regényt, nyertes pályázatát Nádasdy Ádám méltatta, aki a fekete-fehér fotókhoz hasonlította Harag írásművészetét,
aki – hasonlóan a fotográfushoz – szűk eszközkészlettel is nagy hatást ér el, hiszen a fekete-fehér fotón is a szürke árnyalati dominálnak. Nádasdy felidézte Harag eddigi két könyvének gazdag recepcióját, a Nevetések anyagából pedig a színészek közösen – Pelsőczy Rékával kiegészülve – adtak elő egy részt. A Nevetések központi témája a halál, és az, hogy mikor „kell” vele szembesülni. A – majdnem azt írtam, „darabban szereplő”, mivel tényleg nagyon forgatókönyvszerű, jól kimunkált párbeszédeket hallhattunk – „szülők” arról vitatkoznak a szülői értekezleten, hogy gyermekeit milyen hullával dolgozzanak majd az órán, férfi legyen-e vagy nő, fiatal vagy idős, természetesen halállal vagy egyéb módon távozott? Banális, de ahogy Nádasdy is kiemelte: az egész banális.
A jelenet végén Ott Anna és Valuska László visszatértek a színpadra, Valuska pedig megjegyezte, nem akarja nyomasztani a színházat, de a feladat adott, reméljük a Nevetések is látható majd egyszer a Katonában.
Az átadó után még nagyjából húsz percig pezsgőztünk-szendvicseztünk és beszélgettünk, aztán persze elindultunk és hortobágyi húsos palacsintával laktunk jól. Jól sikerült este, és hát, van sok könyv, amit várni lehet – végül is ez a lényeg, nem?
Képek forrása: Litera.hu / Könyves Magazin / Kováts Zsófia