Amikor beléptem a terembe, a várakozásaimmal ellentétben meglehetősen nagy tömeg fogadott, fiatalok egy csoportja már csak a földre tudott leülni – egy zsúfolásig telt terem, Dosztojevszkij népszerűségének élő bizonyítéka.

A beszélgetést Goretity József, a Debreceni Egyetem professzora moderálta és arról kérdezte vendégeit, hogy halhatatlan-e Dosztojevszkij, vagy pedig halott – már abban az értelemben, hogy senki sem olvassa.

A válaszkeresés egy, A mester és Margarita című regény emblematikus jelenetének felidézésével kezdődött, amikor Korovjev és kísérője, Behemót be akarnak menni a Gribojedov étterembe, de a bejáratnál megállítja őket egy hölgy, követelve, mutassák be az írói igazolványukat. Erre a következő párbeszéd zajlik le:

- Tehát ahhoz, hogy meggyőződjünk róla, író-e Dosztojevszkij, igazolványt kell kérnünk tőle? Nézze meg bármelyik regénye bármelyik öt oldalát, és mindenféle igazolvány nélkül meggyőződhet róla, hogy éppenséggel íróval van dolga.
- Maga nem Dosztojevszkij.
- Hát, ki tudja, ki tudja? – felelte Korovjev.
-Dosztojevszkij meghalt.
-Tiltakozom! Dosztojevszkij halhatatlan!

Pavel Fokin – habár Bulgakov regényének szereplőivel ellentétben ő nem a Sátán kísérője, mégis –  hangsúlyozta, egyet kell értsen velük abban, hogy Dosztojevszkij halhatatlan. Ezután arról beszélt, hogy az író máig töretlen népszerűsége azért is meglepő, mert halála óta több, mint 140 év telt el, ezidő alatt pedig a világunk a felismerhetetlenségig átalakult, életünk ritmusa nem hasonlítható Dosztojevszkij idejével. Megjegyezte továbbá, hogy Dosztojevszkij sok kortársa feledésbe merült már, talán csak a könyvtárak polcain találhatjuk meg műveiket, ezzel ellentétben őt még a mai napig olvassuk, új kiadásokat jelentetünk meg, új fordítások születnek. Dosztojevszkij még a mai, modern világunknak is a része tud maradni, de még mindig fenáll a fontos kérdés: mi lehet ennek az oka?

Horváth Géza úgy döntött, hogy érdemes lehet a fiatal generációt kérdezni arról, hogy nekik személyesen mit jelentenek Dosztojevszkij művei, ők miért olvassák őket, így hát megkérte diákjait, írják össze gondolataikat. Nagyon érdekes, hogy mennyi formája van az irodalomhoz való közelítésnek és milyen meghatározó lehet bármi, amivel kapcsolatba kerülünk. Van, aki szerint Dosztojevszkij feltár olyan dolgokat, amelyeket mi sem tudunk megfogalmazni önmagunk számára, miközben megmutatja az élet kevésbé napos oldalát, a lét mélyének torzulásait. Van olyan is, aki egy anime sorozatban találkozott Dosztojevszkij nevével (ugyanis a szereplők egy részét híres írók ihlették), és amikor rájött, hogy egy valós személyről van szó, elkezdte érdekelni a dolog. Fokin itt nevetve hozzátette, hogy Dosztojevszkijt ebben a sorozatban egy fiatal fiúként ábrázolják, akinek feltétlen usankát kell viselnie!

Fotó a Bungou stray dogs című animéből

Majd azzal folytatta, hogy műveit nem csak diákok és bölcsészek olvassák, ennél sokkal szélesebb rétegeket mozgat meg. Szerinte a titok abban rejlik, hogy Dosztojevszkij tulajdonképpen nem is író – abban az értelemben, hogy nem az a célja, hogy elmeséljen egy történetet, hanem, hogy megmutasson „valami mást”. És ez a „valami más” már nagyon fiatalon, 17 éves korában tetten érhető, amikor egyik, bátyjának címzett levelében így ír: „Az ember rejtély. Meg kell oldani, és ha egész életed a kibogozásával töltöd, ne mondd azt, hogy elpocsékoltad az időd. Én azért tanulmányozom e rejtélyt, mert ember akarok lenni.”

Az „emberi rejtély” egy még ma is érvényes megfogalmazás, hiszen gyakran még önmagunkat sem ismerjük. Fokin hangsúlyozza még, hogy Dosztojevszkij népszerűsége talán abban rejlik, hogy hőseit közel érezzük magunkhoz, kortársainkként tekintünk rájuk. Ugyanis az író

nem nyomja el az olvasót, hanem társként kezeli, nagy szabadságot hagyva arra, hogy elbarangoljunk a létezés ritkán tapasztalható mélységeiben.

Horváth Géza még hozzáteszi, hogy minden alkalommal, amikor újraolvassa Dosztojevszkij műveit, felfedez bennük valami újat. Észre kell venni, hogy már az első regényében, a Szegény emberekben micsoda írói zsenialitásról tesz tanúbizonyságot. A nyelvezet segítségével példátlanul élesen érzékelhetjük a főhős, Makar Gyevuskin lényét anélkül, hogy Dosztojevszkij bármilyen leírást az olvasó elé tárt volna róla. Ez a nyelvezet – maga a mélység. Emlékeztetett még Gogol szavaira Puskinról, miszerint Puskin minden szavában új tér nyílik meg. Úgy gondolja, hogy

Dosztojevszkij esetében is a térről van szó, de ez nem egy üres tér, hanem ebben a térben jelenik meg az ember.

Goretity József lezárásként nevetve hozzáteszi, hogy milyen jó is ez, hogy a beszélgetés elején feltettek egy kérdést, eldumáltak 50 percet, és a végére nem született válasz.

(A mester és és Margaritából vett részlet Goretity József fordítása, amely 2025-ben jelent meg a Lazi Könyvkiadónál. A regényrészlet nem teljes formában jelenik meg.)

Fotók: rossaprimavera.ru; mc.eduirk.ru