Mindegyik alkotás újszerű testélménnyel párosult: a nézőtől megkövetelték a testbe való belehelyezkedést, a hagyományostól eltérő befogadói szerep megtapasztalását. Továbbá jellemzően a képzőművészet és táncművészet keresztezése jelent meg: installációkon, immerzív környezeteken vagy videóművészeti hatásokon keresztül.

A fentebb említett előadások és események közül a jövőben Ádám Anna Írókörével, illetve Szeri előadásával (2026. 01. 06-07., Trafó) találkozhatunk. Ádámmal készítettem egy interjút, melyben a hangsúlyt arra helyeztem, hogy milyen jelentést hordoz a szomatikus nevelés és az erre épülő Szomatikus Írókör. Szeri előadásával kapcsolatban recepciótörténet feldolgozásával próbáltam egy teljesebb képet kialakítani a szomatikához köthető újszerű befogadásról és értelmezésekről. Kutatásom mögött egyszerű szándék állt. Úgy gondolom, hogy a néző kimozdítása megszokott szerepéből továbbra is nagy kihívás itthon, főleg a testre való reflektáltság fókuszba helyezésével – a testre, amely körül mai napig sok a feloldatlan tabu. Szerettem volna megérteni és ismerőssé tenni a művészeti praxisban megjelenő szomatikus felfogást, hogy a későbbiekben a test-tudat együttes használata ne idegenszerűen hasson, hanem az áramlásának részesévé tudjunk válni.

A szomatikus felfogást beemelő művészeti gyakorlat a konceptuális művészet ellenpontjaként is értelmezhető. Megjelent egy tendencia, melyben az alkotók a megértés helyett a test általi érzékelés és tudatosság fejlesztésének adnak helyet. Az átélt és megélt test vezet el minket egyfajta esztétikai kielégüléshez, amely a mozgástól, a testbe helyezéstől elválaszthatatlan, és amely újszerű testtapasztalat identitás- és kultúraképző lehet.

(1) Ádám Anna alkotóművész, szerző, közösségi aktivista és kulturális vállalkozó nevéhez köthető a Szomatikus Írókör. A klub kifejezetten alkotói módszertan kifejlesztésére specializált, egy olyan hely, ahol Ádám a diákjait megpróbálja rávezetni a kreatív energia szabadjára engedésére a testen, az érzelmeken és a szavakon keresztül. A mai napig megrendezett alkalmak során látható egy performansz, amelyről írások készülnek. A klub végén a szövegek megosztásra kerülnek. Ádám külön tart magyar nyelvű eseményeket, amelyek heti szinten működnek egy nyolc hónapos képzés során. Emellett havi szinten meghirdetett angol nyelvű alkalmakra is lehet jelentkezni.

Mindebben a szomatikus megközelítés ott érhető utol, ahogyan Ádám meghagyja, hogy a résztvevők az alkotáskor a testi érzetekből táplálkozzanak, mint elsődleges inspirációs forrásból. „...felerősítjük az érzékelést, az érzelmeket, és próbálunk kevésbé agyból alkotni.” Kérdésemre, hogy szerinte a szomatikának, mint attitűdnek és módszernek milyen szerepe van a kortárs művészeti gyakorlatokban és a saját munkáiban, átfogó választ kaptam. Ádám szerint paradigmaváltás van.

„Épp mindenkinek kezd elege lenni a konceptuális művészetből. A szomatikus gyakorlat elég zsigeri módon ajánl fel egy kézenfekvő és befogadható alternatívát. Önmagában egy forradalom a jelenlegi diszkurzív művészeti trendben, ahol a koncepcióból és a koncepció körüli retorikából lesz alkotás, és nem fordítva. Ahol folyamatosan bizonyítani kell, szinte egzakt tudományként kezelni a művészetet. Ahol mindig mindenre kell, hogy legyen válaszod. Ahol mindig tudatos kell, hogy legyen és verbalizált.”

A Szomatikus Írókör ennek az ellenkezője. Az alkalmak során nem kérdeznek rá, hogy mi a koncepció, nem kell elméletekre utalni, sem kontextualizálni. Azt kell leírni és megalkotni a látottak és tapasztaltak után, ami zsigerből jön, intuícióból, kedvből, hangulatból. Nem kell, hogy mindenre legyen válasz.

A szomatikus munkamódszerhez Ádám egy megfigyeléséből jutott el. A diákjaiban gyakran leblokkolást, legtöbbször perfekcionizmusba bugyolált megfelelési kényszert vett észre az alkotási folyamatok során. Ezt megelőzve a szomatikus megközelítés a kreatív gátak felszabadítására hivatott. Ádám azokat az írott és íratlan szabályokat próbálja lebontani a diákjaiban, melyek megszabhatnák azt, hogy mi a „jó” szöveg. „Elkezdtem keresni azt az eszközt, ami egy kicsit kilazítja őket ebből, ami segít eltávolodni az akadémiai sémáktól, formáktól, és berögződésektől, azzal a céllal, hogy szabadabbak és önmaguk merjenek lenni.” A testi tapasztalásból való dolgozás megsegíti a résztvevőt, hogy ajtókat nyisson meg magában, és kontrollált kontrollvesztés állapotában az önkifejezést tökéletesítse. Ádám véleménye szerint, a testfókuszú klub felszabadítóan tud hatni: „Kinyit, megnyit. Feldob, felemel. Bátorságot ad. Puhít. Szépít. Olyan, mint egy hosszan tartó wellness.”

(2) Szeri Viktor független performer és koreográfus, aki 2022-ben a Fatigue című kortárstánc-előadásával elnyerte a legjobb kortárstánc darabnak járó Lábán Rudolf díjat, ezzel nagy ismeretségre szert téve. Darabjaiban jelentős szerepet játszik a kiterjesztett valóság és a digitális művészet, amely különböző (előadó)művészeti formákkal ér össze, közöttük a tánccal. Továbbá, foglalkoztatja a színházak és a galériák ideológiája és komplexitása, illetve a köztereken és elhagyatott épületekben rejlő lehetőségek. A terek felbontásában, összeolvadásában vagy kihasználásában mindig új megoldásokat keres és hoz létre, immerzív installációkat, performanszokat, melyekben a tánc, és az újmédia-művészet eszközei együtt alkotják a tartalmat. Ezen kívül a szomatikus felfogás hangsúlyosságát a testre és a testben zajló érzetekre helyezett fókuszban és a munkamódszerében látom, valamint a nézők nem hagyományos szerepben való helyzetük kialakításában. Alkotásaiban a szomatikus felfogás nem tudatosított, zsigeri terület. A befogadót mindig aktív szerepbe helyezi, ahol nem az értelemre szeretne hatni. A színpad és a nézőtér közti határ gyakori elmosásával intim világokba hív, ahol a darab érzéki élményként éri el a nézőt. Szeri „úgy férkőzik a befogadó közelébe, hogy közben jelzi, nem akar semmi különöset mondani, közölni, nem vár tőled mást, mint azt, hogy jelen legyél”.

Ezt figyeltem meg az I quit ordinary dancingnél is. Szeri a nézőket a színpad négy oldalára helyezte. A színpadon három táncos állt, viszonylag sokáig. Majd nagyon lassú mozgás kezdődött el, légzések, apró mozdulatok, hullámzás volt látható. Mindeközben, a történések kialakításában a közönségnek nagy szerepe volt. A táncosok végig a nézők szemébe néztek, és az alapján alkották meg a teret, hogy milyen reakciókat váltottak ki belőlük. A néző nevetése vagy visszatartott levegővétele hozta létre az atmoszférát. Ez a megoldás egyszerre helyezte a nézőt is a testébe, figyelte saját reakcióit, és egyszerre alakított ki benne egy testi viszonyulást magához a táncoshoz és a darabhoz. Így vált szép lassan a néző által is szomatikusan átélhető élménnyé Szeri alkotása. Egy interjújában kifejti, hogy a célja egy olyan figyelem elérése volt a befogadóban, amely nem arról szól, hogy mi ennek a mondanivalója, hanem arra ösztönzi, hogy más érzékszerveit aktivizálja az agya helyett, és ne megérteni, hanem érzékelni tudja a látottakat. Ezáltal, a táncos és a néző állapota is mélyebb értelmet nyer. A néző a történésekben lehet támogató vagy megfigyelő, valamint szabad terepet kap arra, hogy kimehessen. A néző alakító szerepe a művész tartalmat közvetítő intenciójában elengedhetetlennek bizonyult.

Úgy gondolom, a szomatika jelentősége a befogadói tapasztalat teljes élménnyé való alakításában, az érzékeket megmozgató információátadásban, a zsigeri befogadás megsegítésében áll. Ádám Annával való beszélgetésem, valamint Szeri előadása után világossá vált, hogy többletértékkel rendelkezik, hiszen új látásmódokat és „énviszonyulásokat” kezdeményez. Egy olyan irány bontakozik ki a kortárs művészeti közegben, összeérve a táncművészettel, ahol a művészetet nem megértetni szeretnék az alkotók. Az alkotók a testbe helyezéssel egyfajta ösztönös irányultságot szeretnének kialakítani a nézőben, és a test-elme integrált egészét megmozgatni. Az interdiszciplináris megoldásokkal operáló művészek nem csak „agyként” tekintenek az emberre, hanem szomatikus lényként, akinek biztosítják a testtel történő, szenzorális átélést.

Mindemellett, énünk teljesebb megélése a hétköznapokban, életviteli szinten is hasznos tudás. Egyrészről, kiszabadít minket a megfelelések hálójából, segít önmagunkról összetetten gondolkozni, másrészről a másikról való gondolkodásban is a komplex látásmódot és megértést mozdítja elő.

„Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik...”

/Tao Te King