Szavak által életet játszani

Aki kezébe veszi az Alföld februári számát, Halmai Tamás szonettkoszorújával találkozik az első oldalakon. A Medalion egy kollektív eredetre való visszaemlékezésre törekszik; a táj és ember kettősége, a halál és élet asszociációi, a biblikus motívumok – mint például a teremtéstörténet és Jézus sorsa, akit „az árulás váltott meg a világtól” –, illetve a mitologikus képek, például Eurüdiké és Orpheusz említése egy hatalmas, végtelen látomásként egyesülnek a műben.

Krusovszky Dénes Hikikomori című novellája egy speciális takarítóbrigád munkáját mutatja be. Az elhunyt személy két síkon rajzolódik ki az olvasó előtt: egyrészt a fertőtlenítésre váró, szeméttel és szennyeződéssel felhalmozott lakása által, másrészt pedig a képek, újsághirdetések és az unokahúga által, melyek egy átlagos múlttal rendelkező, hétköznapi ember képét adják. A takarítás leírásába beékelődik az elbeszélő magánéleti válsága és a kulturális ellentétek is.

Filip Tamás Félig bevallani című verse az élet versbe írását dolgozza fel, feltéve azt a kérdést: mi az, amit megmutatunk magunkból, s mi az, ami rejtve marad? A költői őszinteség kérdése a Jóslás a múltról című költeményében is megjelenik. Égetnivaló című verse az elődök és utódok viszonyát tematizálja; a tűz és a fa az ősök gondoskodásának és előrelátásának motívumaivá válnak.

A lármás és örökkön változó világban, ahol már a csend is fenyegető, még mindig létezik a jóság és a feltétlen szeretet, léteznek „Miskin hercegek”, akik mindenüket a másiknak adnák

– hirdeti Az utolsó hal című szöveg.

„Vannak percek, mikor közel van Isten!” – nyitja meg A vágy című versét Deák Botond, majd a védelmet és szabadságot állítja szembe a valóság kegyetlenségeivel. A test és a szellem című verse a címben jelölt fogalmak elválaszthatatlanságát hangsúlyozza, azt állítva, hogy „utolsó búcsútáncukat is közösen lejtik”. A Budapest szonáta párbeszédes formája két egymástól eltérő magatartást ábrázol: egy bizonytalan, keserű és egy életigenlő, derűs szólam váltakozik egymással.

Beck Tamás novellája (Álmaink városa, Bécs) egy Sanyi nevű kisfiúról szól, akinek testi és lelki egészségét bántalmazó szülei bécsi karrierjük és előrejutásuk oltárán áldozzák fel, ezzel megpecsételve fiuk sorsát.

Péntek Imre verse (Pár korsó sör) megidézi azokat a rég elmúlt, szép estéket, „amikor eltemették a lélek nyavalyáit”. Prósza című szonettjében a lent és fent közötti ellentétre helyezi a hangsúlyt; bár létra és mások segítsége is lírai én rendelkezésére áll, mégse képes feljutni az „égi magosba”.

Együd Rebeka Ideje van című versének felütése („Ideje van mindennek.”) a Prédikátor könyvének soraira emlékeztet, miszerint mindennek előre elrendelt ideje van és az elkerülhetetlen. A kút mélységének veszélye, az „ördög arcának” nyomasztó képe, a kiáltás visszhangzása, illetve az intimitás gesztusai („kezed a hajamban”) váltakozása és ismétlődése nyugtalanító atmoszférát kölcsönöz a műnek. A folyónál című versében a segítségkérés reménytelensége kerül a fókuszba.

Balogh Endre verseinek témája a köztes állapot: A homokóra két tartálya közt című versében a múlttal, az emlékekkel, az elhunyt szerettek történeteivel és szellemi örökségével néz szembe a lírai én, és meghatározza saját helyét ebben a nagy viszonyrendszerben. Befejezetlenül című versének helyszíne a kórház, ahonnan a betegnek már „csak egy út vezet tovább”, az élet és halál közötti szűk és bizonytalan határon mozog, már csak elbúcsúzni akar.

Farkas Arnold Levente metanarratív prózája (A tévedés árnyéka) „a szavak által játszik életet, halált és hallgatást”,

egy hatalmas antológiaként fogható fel: vegyíti a fikciót a valósággal, például Mikes törökországi leveleinek formáját és tartalmi pontjait bibliai történetekkel, a kortárs magyar és világirodalmi szerzők szerepeltetésével, popkulturális alakok megemlítésével, illetve a klasszikus zene és irodalom nagyjaival.

Bordás Máté a szavak védőerejéről ír Pajzsaink című versében, és megidézi Nemes Nagy Ágnes gondolatmenetét és „téli fáit” is a Tanulni kell verséből. Honnan-hová című költeménye a vidék-főváros közötti ellentétet helyezi a középpontba. Macskák című versében egy kóbor macska mozgását követheti az olvasó.

Csehy Zoltán egy híres Rilke-idézettel kezdi Du mußt című versét: „Változtasd meg az élted.” A mű végére Csehy azonban egy antitézist állít fel: valójában nem megváltoztatni az életünket számít nagy dolognak. A Peter Berlin beleesik a Styxbe versében a címben jelölt német fényképészben a „bukott angyalt”, a camp hőst, a „pajkos lelkületű férfiszirént” ünnepli. Egy másik versében az ókori Ibükoszt és kortárs költőtársát, Fábri Pétert egyszerre idézi meg (Ibükosz-variáció Fábri Péter-sorokban). A költészet, az alkotás cselekedete és az évszakok metaforái keverednek a Túl sok már a poén című versében.

A szépirodalmi blokk után Száz Pál Prága egy városnegyedének, Libeňnek jelenét és történelmi múltját tárja az olvasó elé Hrabal műveinek evokációjával. Bónus Tibor 2024-es utazásairól számol be: visszaemlékezik és újraértelmezi nagyanyja tompaháti portáján eltöltött nyarakat, kitér berlini kutatóútjára és a német festészet rá gyakorolt hatására, illetve Nyugat-Franciaországban tett látogatását és impresszióit is elmeséli.

A februári Alföld közli Kulcsár Szabó Ernő az MTA 2025. június 4-ei Nyelv – költészet – igazság (Csupán szép vagy igazat is mond a költészet?) című konferenciáján elhangzott előadásának szerkesztett változatát. A szerző azt a tézist fogalmazza meg és bontja ki a tanulmányában, hogy „a költészet mibenlétének megértése nem lehetséges létmódjának eredendően történeti lényege nélkül”. Eisemann György ugyanezen konferencián tartott előadását is közli a folyóirat, melyben a dallam és líra kapcsolatának történetét veszi górcső alá, ókori példáktól kezdve Arany János balladáin át egészen Babitsig.

Gáspár Sára kritikája Kiss Tibor Noé Olvadás (Magvető, 2025) című regényének „félelmekkel átszőtt, ide-oda ugráló” narrációját a szarvas mozgásához hasonlítja. Kitér arra, hogy milyen indokot tulajdonít a történetek és tájak folyamatos váltakozásának, továbbá felmerül a történetek lezárhatóságának kérdése is.

Hocza-Szabó Marcell kritikájában Balázs Imre József Avantgárd séták látványban és láthatatlanban (Prae Kiadó, 2025) című könyvét elemzi.

Soltész Márton új Szabó Magda monográfiájáról (Önmaga hőse és áldozata; Ráció Kiadó – Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2025) Bakó Endre gondolatait olvashatjuk.

Szendrei Boglárka kritikája Fancsali Kinga Nem a haláltól (Fiatal Írók Szövetsége; 2025) című debütkötetét mutatja be.

Az Alföld februári lapszámában Reining Vivien grafikái is szerepelnek.

A szétáradó, fekete gyász

Schein Gábor versei nyitják a Jelenkor februári lapszámát. Protonsugár című költeménye a „köd mögül leskelő véletlent” tematizálja – a teremtést, Káin történetét, a puskapor feltalálását, azt ahogy a protonsugár telibe talál egy repülőgépet vagy az egyéni veszteség tragikumát –, melyeket egy közös ősi forrás köt össze. Kettős fasor című versében az ember mozdulatlansága és behatároltsága áll ellentétben a természet elemeinek mozgásával és végtelenségével.

Wirth Imre Mondjuk ehhez nincs sok közöm, anyám, című versében a képzelet, a babona és a realitás összecsúszása tapasztalható. Az anya-fia párbeszédben a szellem és a kuvik jelzik a halál közelségét. A Nem tudom, mire lesz jó majd című versben egy deszakralizált istenképpel találkozhat az olvasó, aki legyint és szotyolát köpköd egy mezőt jelképező abroszra. Hová sietsz, halott testvér című versében a gyász nyelvi szinten is artikulálódik az ismétlődésekkel, és újra meg újra ugyanahhoz a gondolatkörhöz tér vissza, miközben az élet mellette megy tovább. A Nem tudom, mit jelent: gyerek. című versében egy meg nem született gyermek hiánya kerül fókuszba, akit a lírai én emlékezése magával hordoz.

Darvasi László a prózájában (A barcelonai előadás) Arcadius professzort és az általa bemutatott Dámaso Alonsó nevű költőt állítja főszerepbe, aki „zárkózott életet élt, keveset publikált, a világhálót pedig egyenesen kerülte”. A cselekmény helyszíne egy egyetemi előadás, mely során a költő a novella műfajának leáldozását a magyar és világirodalom nagyjainak halálozási körülményeivel állítja párhuzamba:

„Az olvasó elárulta a novellát, hagyja megőrülni, lelőni, hagyja éhen halni, hagyja tüdőbajban, májrákban elpusztulni.”

Szvoren Edina novellájának (A gyehenna feliratú szalvétáról) elbeszélőjének egy ismerős kislányára kell vigyáznia, miközben egy egyesületi közgyűlésen felvett hangfelvételt kivonatol, készít belőle jegyzőkönyvet.

Podmaniczky Szilárd naplórészlete (Örök élet meg egy nap) 2024. november 9-től 2025. január 1-ig kíséri végig az elbeszélőt élete kisebb-nagyobb történéseiben: születésnapok, testsúlyának alakulása, piacjárás, adománygyűjtés, hóesés, könyvbemutató, továbbá a valóság és fikció közötti különbségen való elmélkedés.

Mesterházy Balázs készülő, a Fennjárók című regényéből olvashatunk egy részletet (Keats madara), melynek elbeszélője megtanulja szeretni a nehézségeit. „[…] a tragédia után is lakozik bennem egy egészséges ember” – fogalmazza meg. A betegség és az egészség egymás tükrében nyernek új perspektívákat számára.

Kustos Júlia Egyvicces királylány című versében egy túlgondolt, túlgyakorolt, de ártatlan viccet ismételgető királylányt mutat be, aki egyszerre uralkodói és gyermeki szerepkörben is látható – ez különleges feszültséget eredményez. A „haha” a folyamatos repetíciók során keserűvé válik, kellemetlen reflexszerűség jellemzi őket, majd végül erőszakba – kivégzésbe – torkollik. A vers értelmezhető egy serdülőkor küszöbén álló fiatal lány világgal való első, tragikus szembenézésének.

Locker Dávid a tavaszi tervek hiábavalóságát és a nyári kapkodást tematizálja Vakáció című versében; az örök halogatás, tétlenség és a lehetőségek eltékozlása bár bűntudatot kelt a lírai énben, viszont nem sarkallja őt változtatásra. A gyász szétfeszíti a racionalitás és az idő keretét a Valami a gyászról című költeményében: nem lesz vége, csak a módja és az iránya változik meg.

Endrey-Nagy Ágoston Az amfora helye című verse az áldozati és elkövetői lét közötti választás kényszerét tárgyalja. A varjak szeméről című művében a borsszem a kulcskép, melyre ha ráharapunk, „kirobban, szétárad” a sötétség. Így működik az emlékezés is, melynek során a lírai én felismeri önmagában azt, amitől egész életében menekülni vágyott; megszökni a felismerés elől azonban nincs lehetőség. Szent broméliák című versében a migrén és az eső képei egy hatalomfantáziát gyúrnak a versbeszélő fejében, ezzel megteremtve a Darázskirály zsarnoki alakját. A mű végére a kezdeti akarat elhagyja a „napba és vérbe öltözött uralkodót”, és csak azt a kérdést teszi fel, hogy mi marad belőle az akarat nélkül.

A Jelenkor a februári lapszámnak egy szegmensét grandiózus és sokoldalú módon szenteli az idén 100. életévét betöltő Kurtág Györgynek.

Forgách András Egy soha meg nem írt darab előérzete című írása nyitja meg ezt a sort: a 2003. október 14. és 21. között tartott Kurtág-mesterkurzuson készült jegyzeteinek egy részét közli. Grabócz Márta kísérletet tesz a Nyolc duó hegedűre és cimbalomra (Op. 4) első tételének elemzésére. A zeneszerzőt pályatársai (Bali János, Balogh Máté, Csapó Gyula, Dargay Marcell, Dukay Barnabás, Horváth Balázs, Horváth Bálint, Mihalicza Csenge, Serei Zsolt, Szőcs Márton, Tornyai Péter, Tihanyi László, Vajda Gergely, Virág Anna Virág) is köszöntik, a tiszteletére írt zeneművek kottáit, illetve Kurtág Op. 2-es Fúvósötösének kéziratát is közli a lapszám.

Az idei év elején elhunyt Tarr Béláról is megemlékeznek: Gelencsér Gábor a 2004-es Prológus című ötperces filmjéről ír elemzést. Úgy véli, bár a film egy kései darab a Tarr-életműben, mégis megtalálható benne stílusát és világnézetét tekintve minden, „ami művészetét összetéveszthetetlenné teszi”. A Prológust középpontként jellemzi, mely körül a további filmek koncentrikus körben helyezkednek el. őket.

„A Prológus, ahogy az egész életmű, az ő vagy a hozzájuk hasonló számkivetettek méltóságáról szól” – állapítja meg.

Földényi F. László írása Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvének szerkezetét egy katedrális felépüléséhez hasonlítja következetességében és logikájában. A mű keletkezésének körülményeit, a szerző nehézségeit és misztikus megtérésének történetét is közli. Kiemeli azt is, hogy miként szólhat ez a XVI. századi mű a mai olvasóhoz, miért számított újdonságnak a saját korában és milyen hatást gyakorolt a kereszténység reformjaira.

Anghy András elemzésében a Csontváry Kosztka Tivadar tájképeit meghatározó fenséges fogalom felől közelíti meg a festő természethez való viszonyát, annak látását és ábrázolását. „Csontváry már tekintetbe vette a modern turista felszínes, szétszórt figyelmét, számított rá, belekalkulálta művészetébe, […]” – írja Anghy.

Tillman J. A. Vizek, partok, strandok című esszéjében a vízhez kötődő emlékeit, asszociációt írja meg: a születés utáni kórházi fürdetéstől indulunk, majd a gyermek- és fiatalkori strandolások, végül pedig a gőzfürdők világa elevenedik meg előttünk.

Az Alföldhöz hasonlóan a Jelenkor kritika rovatában is felbukkan Kiss Tibor Noé Olvadás (Magvető, 2025) című regénye: ezúttal Zsembery Borbála gondolatait olvashatjuk róla. A tájak és a beszédmódok váltakozását mint narratológiai szervezőpontokat emeli ki, és a műfaji sokszínűséget is hangsúlyozza: „Az Olvadás sokrétű regény: gyásztörténet, traumaelbeszélés, párkapcsolati regény és tájpoétikai kísérlet egyszerre.”

„Regény a regényíróról.”

– jellemzi Förköli Gábor kritikája Bognár Péter Elmész, visszajössz, sose halsz meg (Magvető, 2025) című regényét. A kritika szerzője szerint Bognár nemcsak leporolja, hanem újra érdekessé és megkerülhetetlenné teszi a metafikciót.

Csondor Soma szerint Halasi Zoltán lírája a kortárs költői életművek egyik leggazdagabbja – ezzel a felütéssel indítja a költő legutóbbi, Megváltás vég nélkül (Kalligram Kiadó, 2024) című válogatáskötetének recenzióját, majd a nyolc ciklus átfogó képeit, metaforáit elemzi kiemelt versek segítségével.

Mohácsi Balázs kritikájával zárul a lapszám, aki André Ferenc új, Százhúsz csikorgó télen át – Hangjátékok József Attilára (illusztrálta: Hatházi Rebeka; Gutenberg Kiadó, 2025) című kötetét vizsgálva újraértékeli az életmű korábbi darabjait is. A szerepverseket tartalmazó kötet koncepciójáról értekezik, kiemelve a kötet legerősebb pontjait (például az Orbán Ottó-változatot), és a kevésbé sikerülteket is (például a Bogozd ki című 30Y-dal találkozását József Attila stílusával). Méltatja az André Ferenc műve mögötti olvasásérzékenységet, arra biztatva a kritika olvasóit, hogy olvassák el a kötetet és tanuljanak a kortárs költőtől.

Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári számai kaphatók az Írók Boltjában, valamint az újságárusoknál.