PRAE.HU: Úgy tudom, hogy a film felkérésre született. Könnyen igent mondott szuverén alkotóként erre az alkalmazotti szituációra?

Gőz László, a BMC (Budapest Music Center) tulajdonosa, Ugrin Julianna filmproducer és Fazekas Gergely zenetörténész hívtak fel, hogy érdekelne-e egy Kurtág Györgyről szóló dokumentumfilm. Volt bennem kétely azzal kapcsolatban, hogy érdekes tud-e lenni egy ilyen idős emberről szóló mozifilm (Kurtág György akkor 95 éves volt). Szerveztünk egy találkozót, ahol viszont azonnal kiderült, hogy elképesztő filmalany, akit fantasztikus megfigyelni, mert minden ott van az arcán, és állandóan jelen van.

PRAE.HU: Hamar beszippantotta a film univerzuma?

Fontos volt számomra, hogy a film elkészítésére bizalmat és szabadságot kaptam. De nagyon fontos volt az is, hogy lehetőségünk volt sok időt eltölteni a mesterrel, nem kellett rohanni, nem csupán néhány találkozó állt rendelkezésre. Volt idő és lehetőség elmélyedni, nagyobb gondolatokat kibontani.

Az már az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy nem egy hagyományos, történetmesélős portréfilmet szeretnék, hanem magát az embert, Kurtágot megmutatni, valamilyen módon a fejébe belebújni. Így a film nekem személyesen fontossá vált.

Akkor éri meg több évet belefektetni egy ilyen filmbe, ha az ember azt érzi, hogy önmagának is továbblépés, tanulási folyamat. A rendezőt nem domináns személynek tartom, aki mindenkinek megmondja, hogy mit csináljon, hanem valakinek, aki előállít egy olyan bizalmi szituációt, amelyben a szereplők szabadon létezhetnek, miközben a rendező a háttérből megfigyelheti minden rezdülésüket.

PRAE.HU: Mekkora kihívásnak élte meg a film megrendezését?

A legnagyobb kihívás az volt, hogyan lesz film abból a háromszáz órányi felvett anyagból, amit négy éven át forgattunk, és amit csupán önmagában végignézni is egy hónapba telt. Kurtág

elképesztően aktív életet él, mindennap munkához ül, zenét szerez és zenét tanít, de nála maga a tanítás is az alkotás elengedhetetlen része. Folyamatosan új és eredeti kifejezési formákat keres.

Ezt a folyamatot hihetetlen izgalmas volt figyelni. Azt tudtam, hogy hol vannak az anyagban a legkifejezőbb pillanatok, de azt is éreztem, hogy ha azokat egymás után szerkesztem, abból nem áll össze film, hiszen a hasonló szituációkat, például a próbákat, még ha egyesével mind lenyűgözőek is, egymás után rakva unalmassá, önismétlővé válnak. A próbák közül ki kellett választani azt az egyet, ami egymagában kifejezi azt a végtelennek tűnő, szinte időtlen, de mégis nagyon konkrét és precíz alkotói folyamatot, amiben számtalan alkalommal volt részünk, és amit mindenképpen meg akartunk mutatni. A filmben ilyen elemi részletességgel végül Pierre-Laurent Aimard-ra esett a választásunk. A világhírű francia zongorista egy lemezfelvételt készített Kurtág zongoradarabjaiból, amely során Kurtág egy emeleti stúdióból kivezetett hangszórón keresztül fáradhatatlanul instruálta napokon keresztül a koncertteremben játszó zenészt.

PRAE.HU: A háromszáz órányi nyersanyagból hogyan állt össze a végleges, kétórás változat?

Alapvetően egy válasz rajzolódott ki, mégpedig a töredékesség. Nagyon sok beszélgetést vettünk fel Kurtág Györggyel, de ezekre nem tudtuk építeni a filmet. Ő nem tudott, de talán nem is akart a nagy egészre rálátva fogalmazni, nem tudtunk az életpályája állomásain a szokásos módon végigszaladni, ezeket analizálni, fontos zeneműveinek a keletkezéséről elemzésekbe bocsátkozni. Más utat kellett választani, és a vágás során természetesen rajzolódott ki a töredékesség, az a fogalmazásmód, amilyen ő maga is, hogy foszlányokban, apró, sűrített részletekben fejezi ki magát.

Arra jöttünk rá, hogy ő és a zene, amelyet létrehoz, nem két külön dolog, hanem azonos, tehát az ember azonos a zenéjével. Kurtág György zenéje valójában a legegyszerűbb, igaz és valódi érzésekről szól.

Ez a film lehetőséget adhat arra, hogy ne csupán megcsodáljuk, hanem rövid időre bele is kerüljünk ebbe a különleges világba, a szépségeivel és fájdalmaival együtt, hogy közelebb jussunk az emberhez, és nyitottabbak legyünk arra, amit ő képvisel.

PRAE.HU: Hogyan tudta a kurtági zenei világot megérteni, ami köztudottan nagyon elvont zeneiség?

Sokáig énekeltem kórusban, és sok kortárs zenét hallgatok, talán ezért is kerestek meg éppen engem. Kurtág zenéjétől azonban óvatosan mindig távol tartottam magam, mert azt éreztem, hogy nekem túl nehéz. Ez abból is adódott, hogy korábban mindig filmek alá próbáltam elképzelni azt a zenét, amit éppen hallgattam, és Kurtág zenéje nem alkalmas erre. 

Eredetileg az volt a tervem, hogy mégis ilyen irányban próbálkozzam, és Kurtág zenéjét mint egy videóklipet mutassuk be. Nagy tanulság volt, hogy ez nem működik, mert a zene így illusztrációvá vált, ami aztán a legtávolabb áll a kurtági világtól, nála a zenei folyamat részévé kell válni, hogy megértsük azt. Kurtág zenéjéhez maga az ember vitt közelebb, akit nagyon megszerettem, és a zenei világa ezáltal nyílt ki előttem. Azt remélem, hogy a film ugyanezt nyújtja majd.

PRAE.HU: A filmben, valószínűleg a töredezettség miatt, nagyon kevés párbeszéd hangzik el, az egyik az, amelyikben Kurtág Györgyöt fiával látjuk interakcióban.

Fontos dolog megmutatni a fiával való viszonyát. A zeneszerzés mellett családja is van, apa és nagyapa is. Bár életében a család nagyon fontos volt, mégis sokszor elhanyagolta. Számára mindig a munka volt az első. Egy ilyen életnek vannak áldozatai és nehézségei.

Nem kell idealizálni ezt az életet, ő sem mondja, hogy ez az egy út van, és mindenkinek ezt kell követnie. Tele van megbánással, ezt abból is érezhetjük, ahogy a jelenben a fiához szól.

A fia az egyedüli, aki szabad emberként bármit mondhat a nagymesternek, aki kritizálhatja, amikor ténylegesen nem játszik jól. Ő az, aki meglépte azt, hogy gyerekkorában fellázadt az apja ellen. A világ minden tájáról érkező zenészek élő legendaként tekintenek Kurtágra, és az áhítat nyelvén szólnak hozzá, a fia, ifj. Kurtág György, aki szintén nemzetközileg elismert zeneszerző, szinte az egyetlen, aki szabadon felvállalja a véleményét – ezt is meg akartuk mutatni.

PRAE.HU: Mennyire merített előző Kurtág-portréfilmekből, archívumokból?

Az elmúlt harminc évben sok filmfelvétel készült a Kurtág házaspárról, de főleg koncertfelvételek vagy beállított beszélgetések. Valójában nagyon kevés olyan felvétel volt, amit használni tudtunk. Különösen értékes Kele Judit Gyufaember – Az én Kurtágom című filmje, amelyet a francia ARTE megbízásából készített a kilencvenes években. Ebből a filmből két gyönyörű képsort tudtunk használni. Az egyik egy dél-angliai felvétel, ahol Kurtág akkoriban tanított. Ezen a felvételen azt látjuk éppen, ahogy sétál a tengerparton, majd egy könnyed mozdulattal átugrik egy magas kerítésen, aztán pedig elsétál a messzeségben. Ez a kép a határokon való átlépésről, a dolgok mögé látás vágyáról és a folyamatos keresésről szól, ami fontos eleme a kurtági életműnek. A másik ritka, önfeledt pillanat, amikor egy oldott, baráti összejövetelen Mártával, a feleségével együtt elfújnak egy születésnapi gyertyát. Felhasználtuk még az egyik unoka, Kurtág Judit különleges családi felvételeit, amelyeket az elmúlt tizenöt évben vett fel a nagyszüleivel, amikor még Franciaországban éltek egy kis faluban. Nagyon hálások vagyunk nekik, hogy megkaphattuk ezeket.

PRAE.HU: Milyen alkotótársakkal dolgozott?

Kiemelkedően fontos Dobos Tamás operatőr, akivel rendszeresen együtt dolgozom. Tamás mellett Vízkelety Márton és Farkas Áron operatőrök is dolgoztak a filmben, akikkel szintén nagyon jó volt együttműködni, és akik fantasztikus munkát végeztek. A filmet egyetlen kamerával forgattuk le, és ilyen helyzetben az operatőr sokkal személyesebb képet rögzít. Az ő döntése, hogy éppen hova fordul a kamerával, egy kézfej részletét vagy éppen egy arc közeliét rögzíti. Ebben a forgatási helyzetben egy jelenetről egy beállítás készül, ami komoly operatőri felelősség, hiszen nem készülnek biztonsági képek.

Régóta fontos társam a filmkészítésben a film vágója, a belga Nicolas Rumpl, akivel több mint hat hónapot töltöttünk egy vágószobában összezárva. Ő erre az időszakra Budapestre költözött, hogy együtt dolgozhassunk. A vágás hihetetlen kreatív, de egyben nehéz alkotói folyamat, pláne egy ilyen film esetében. A film hangját Lukács Péter Benjámin készítette nagy gonddal és sok finomsággal. Ő majdnem fél évet dolgozott a film utómunkáján, nagy élmény volt vele az együttműködés. A film hangzásvilágánál is a részletekben van az igazság. Lukács Péter Benjámin nagy figyelmet fordított a testek hangjaira, a légzésekre, az érintésekre, amelyek által a kép hirtelen élni kezd. A filmet éppen ezért moziban érdemes megnézni, mert ezek a finomságok csak ott hallhatók.

PRAE.HU: Mennyire tervezték meg a szituációkat és a helyszíneket előre?

Kurtág György nem mozog, tolószékhez kötött, viszont a BMC-ben, ahol lakik, rendelkezésére áll egy elképesztő zenei könyvtár, valamint világszínvonalú próba- és koncerttermek, miközben ő az emeletek között lifttel tud közlekedni. A teljesen különböző zenészek a világ minden pontjáról érkeznek hozzá, szinte naponta, hogy személyesen vegyenek órákat tőle.

A BMC az elmúlt években zarándokhellyé vált a zenei világ számára. Tehát, egyrészt az érkező zenészek strukturálták a forgatásokat, másrészt tudtuk azt is, hogy a filmben fontos, hogy néha kilépjünk Kurtág koncentrált világából, és elmenjünk olyan tájakra, és olyan emberekhez, amelyek, illetve akik kötődnek hozzá.

Így jutottunk el számos különleges helyre, például a bánáti Lugosra és Herkulesfürdőre, ahol született, és ahol a gyerekkorát töltötte, a Fin de partie című operájának a párizsi bemutatójára, a svájci Paul Sacher Alapítvány föld alatti archívumába, ahol Bartóktól Stravinskyig számos zeneszerző életművét archiválták. A huszadik századi nagy kortárs zeneszerzők mellett most már Kurtág kéziratait is itt őrzik. Az izlandi zongorista, Víkingur Ólafsson reykjavíki otthonában is jártunk, ő gyerekkora óta nagy rajongója Kurtág zenéjének.

PRAE:HU: Jellemzően szűk körű, alkotó helyzeteket látunk, nagy koncerteket nem, és apró műrészleteket hallunk, egész műveket nem. Ez koncepció volt?

Azokat a helyzeteket kerestük, melyek nem közönség előtt, hanem valamilyen intim, személyes helyzetben valósulnak meg. Kurtág Györgyöt zárkózott embernek ismertem meg, aki igazán nagy népszerűségre sosem vágyott, egész életében magának írt, a zeneszerzést tartotta gondolatai egyedüli kifejezési formájának, amivel az érzéseit át tudja adni.

A legizgalmasabb szituációk az éjszakába nyúló próbák során bontakoztak ki. Nem igazán kerestük azokat a helyzeteket, amelyek a közönségnek szólnak.

Két olyan pillanat van a filmben, amely megmutatja, hogy mennyire népszerű zeneszerzőről készítettük a filmet. Egyrészt a fényűző párizsi operabemutató az Opera Garnier-ben, a másik pedig a születésnapja, ahol az emberek tömött sorokban állnak, hogy felköszönthessék őt. 

A filmben a zene nem késztermék, hanem egy folyamat, amely által kapcsolódhatunk valamihez, önmagunkhoz és a másik  emberhez. Tehát nem komplett zeneműveket hallunk,  hanem a zenébe kerülünk bele. Így tudtuk visszaadni Kurtág György személyiségét, mert ez áll a legközelebb hozzá. Egy végeláthatatlan folyamat részesei leszünk, ami elkezdődik, leáll, de aztán megint újraindul. A zene állandóan alakuló szerves jelenség, amelyben egy-egy pillanatra valami csodának a részeseivé lehetünk.

Képek: Mozinet