Az eseményt Balogh Endre, a Prae Kiadó vezetője nyitotta az alábbi információval: ez volt harmadik alkalom, amikor a kiadó a Művészetek és Irodalom Házával közös rendezvényt adott. Megemlítette, hogy a beszélgetés során Méhes Károly második olyan kötetéről lesz szó, amit a Prae adott ki. Az első A fikusz téliesítésének napja címet viselte. Közölte még, hogy a kötetbemutató után a közönségnek lehetősége nyílik megtekinteni a szerző képeiből rendezett kiállítást. A kiadó vezetője ezután megkérte Bacskó Tünde színésznőt, hogy olvasson fel néhány verset. Az elhangzott művek –  Halott telefonszámok, Az élet menete, Apám kardigánja – központi témája az élet végessége, a halál állandó jelenléte az életünkben. 

Ezt követően Balogh rákérdezett arra, miképp magyarázza Méhes az „elmozdulást” az előző kötethez képest. Méhes Károly azzal reagált, hogy ő mindig ugyanarról ír verset.

Számára alapvetően visszatérő motívum és érzés a visszarévedés, a nosztalgia.

Szóba került az egyik felolvasott vers kapcsán, hogy mennyi ismertség kerül ki az életünkből, környezetünkből, ami így vagy úgy, de mindenképp hat a költészetre. Felmerült az az elgondolás, hogy a fiatalok és az idősebbek máshogy élik meg azt, hogyha elhunyt egy híresség, akit ismertek. 

Balogh Endre megemlítette, hogy Méhes Károly köteteit könnyen lehet olvasni, „idegen szavak szótára” nem szükséges a megértéshez, ami szerinte nagy erénye a kortárs költészetnek. Ezután a verseskötet szerkesztője, Péczely Dóra is becsatlakozott a beszélgetésbe. 

Péczely Dóra mesélt arról a megfigyelhető tendenciáról, miszerint a kortárs magyar irodalomban egyes költők a pályájuk előrehaladtával előszeretettel foglalkoznak az elmúlásnak, betegségnek, kapcsolatok elvesztésének témáival. 

Péczely kiemelte, ő főképp azt kedveli, hogy Méhes versei „a jelenben maradnak”.

„Vannak benne olyan versek, amik visszarévednek a múltba, de ennek ellenére szerintem a legnagyobb erősségének az egyike az, hogy nagyon sok vers valahogy a jelenben lép előre” – mondta Péczely Dóra, majd arról beszélt, hogy a lírai én a hétköznapi eseményekhez kapcsolódik. Kifejtette még azt is, hogy tartalmaz a kötet egy kronologikus évszak-ívet is, ami tovább fokozza a jelenből való kitekintés és múltba való visszatekintés érzeteit. 

Ezt követően Balogh Endre vette át a szót. Felmerült Keresztesi József neve, aki a külvilág jeleit „szűrve küldi át”. Ez alapján kérdezte Méhest, hogy íróként miféle szűrési módszerei vannak? Miket szűr pontosan? Méhes rávilágított arra, hogy a versei nem hosszas munka eredményeként születnek. Említette, hogy mozaikszerűen dolgozik, apróbb szövegelemeket rakosgat egymás mellé, amik kiegészülnek egymással, 

csupán azokkal a történésekkel, látomásokkal tud kezdeni valamit, amiket vagy saját maga tapasztal meg, vagy amiket mások mesélnek el.

Leszögezte, hogy érdemes a vers elkészülte után pihentetni azt, nem azonnal beküldeni bármilyen szerkesztőségbe, ugyanis pár pillanat múlva lehet, meggondolja magát az illető.

Balogh Endre Péczelytől kérdezte, hogy mi a magyar költészetnek a valósághoz való viszonya? Milyen típusú valóságok érdeklik?

Péczely derűsen felelte, hogy a válaszadással akár megírhatná a poétikai szakkönyvét is. Azzal kapcsolatban, hogy mi a valóság a költészet számára, a referencialitását emelte ki. Szerkesztőként szokták tőle kérdezni, hogy olvasás során mennyire érzi a megélt és a megírt valóság közötti távolságot, hol húzódik a határ a kettő között? Véleménye szerint a nyelvi kompetenciát is érdemes figyelni annak érdekében, hogy egy adott versben ne kerüljön túl messze tárgyától a költő. 

Bacskó Tünde ismét felolvasott néhány művet. A kötet címadó verse mellett az Időpecsét, a Galambocskám, az Őszi szék, valamint a Legyeskedés hangoztak el. Balogh az utóbbi szöveg kapcsán érdeklődött afelől, hogy Méhes Károly kiket olvas, és mit érez, amikor megszólalnak a múltbéli költők belső gondolataiban, verseiben. Méhes ezt nehéz kérdésnek érezte. Azokat a költőket szereti olvasni, akiket 18 éves korában ismert meg, majd „beléivódtak”. Vas István neve került elő, akivel közeli kapcsolatba került, meglátogatta őt otthonában. Tanítója, professzora volt az egyetemen Kabdebó Lóránt, aki nagyon kedvelte Szabó Lőrinc munkásságát, ez pedig Méhes Károlyra is hatott. Végül megemlítette még Tóth Árpádot és Tandori Dezsőt. 

Méhes igyekszik tájékozódni a kortárs irodalom terén. Ha egy-egy író, költő neve felmerül, kíváncsian nekiáll olvasni tőle. Balogh Endre fontosnak tartotta a folyóiratkultúra szélesebb körű ismertetését, terjesztését. Példaképp kiemelte Purosz Leonidasz költő sorozatát a közösségi médiában, melyben folyóiratokat szemléz, és következetesen kiemeli azokat a szerzőket, verseket, amelyek elnyerik a tetszését. Ennek keretében egy Méhes Károly-verset is kiválasztott. Méhes közölte, hogy a Pécsi Íróprogram kapcsán rengeteg magyar és külföldi szakmabelivel is kapcsolatba került az elmúlt húsz év alatt, aki jelentkezik a programra, annak mélyen utánanéz. 

Ezt követően Méhes Károly olvasott fel, hogy saját hangján is hallhassa a közönség a verseket az esemény méltó lezárásaként. Előtte azonban még a kötetcím történetét is ismertette. A véglegessé vált Kezdő vak csak a harmadik címvariáns volt. Két korábbi terv merült még fel: Végeredményben és Évek száma. Méhes megemlítette, hogy a Kezdő vakot nem szerette volna címnek. „Hülyén nézne ki, amikor megnyitom a fotókiállítást, akkor a kezdő vak ott idétlenkedik.” – nevetett a költő. 

Zárásként a szerző a két említett vers mellett felolvasta a Matrjoska babát, ami témájában a „régi” szó és az elmúlás tengelye körül forog. 

Képek forrása: Művészetek és Irodalom Háza  / Tóth László