A Feuilletonban Angyalosi Gergely Ignotus Hugó munkásságát – leginkább alkotói pályájának utolsó éveit – állítja a fókuszba, különösen a Szép Szó folyóiratban megjelent tizenhárom írását.

Hollósvölgyi István három versében a tél toposza jelenik meg. A Jéghideg kísértésben a szerelemmel vegyíti az évszak hangulatát: „Téli felnid fölszereltem, / akarsz engem főszerepben?”. A Varázs téli napfordulón című vers valaminek a végét és kezdetét ünnepli, várja a tavaszt: „Fehér helyett ígérj zöldet”.

A harmadik, Fagyos szerelmed űz-e még? című szövegben újból a hideg időszak kezdetén találjuk magunkat, melyben a szerelem fűti a lírai ént, ám ennek hiányában ő sem lát mást, csak „jégmezőt”.

A tárcatárat Balázs Attila (A napos oldal 2) nyitja, melyben Bridget Bardot és Tarr Béla emlékét idézi meg az újvidéki piacról induló gondolatmenetben. Lévai Júlia Míra Elveszett konzervnyitók című novellájában az eszköz használatának képtelensége idézi elő egy kapcsolat végét, mondhatni a konzerv helyett egy végzetes vitát nyitnak meg. Masri Mona Aicha szövege (Nem lehet nem anyámról) életképeken keresztül mutat be egy anya-lánya kapcsolatot, melyben megjelenik a felnőtté válás, és ábrázolja a párkapcsolati nehézségeket is. A jelen és az elbeszélő visszaemlékezései keverednek, és ez igénybe veszi az olvasó figyelmét. Nagy Koppány Zsolt (A gonosz) medvéje bebizonyítja, hogy sokszor nem a vadállat jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem saját fantáziánk.

Tatár Sándor versében (Jobbat vártam, mi tagadás) a mai politikai helyzetet kifigurázva egy oligarcha bőrébe bújik. Utal országunk aktuálpolitikai történéseire – „Forbes-lista!! Jámbor gyerekség!” –, de történelmi ismereteinkre is szükség lesz Néró nevének láttán. Tóth Krisztina Kapu című versében a Bújj, bújj zöld ág kezdetű népdal közismert sorát gondolja újra: „Ha nyitva van az arany kapu, rajta”. Tóth írása egy sötét februári napon játszódik, a lírai én hosszú évekkel ezelőtt elpusztult kutyája után vágyik menni, már felkészült az elmúlásra. Jézus megjelenik mind Tóth versében, mind a Károlyi Csaba által elemzett Halász Rita-regényben, melynek címe (Betonba hímezve) egy képzavar.

Károlyi kitér a szövegben összefonódó bibliai és profán utalásokra, és felveti a kérdést, mennyire elvetemült az, aki Jézust saját párjának vallja. A könyv kapcsán arra a konklúzióra jut, hogy egy őrültben ritkábban fedezzük fel a jót, mint fordítva.

A Zeck Julianna („A tenger mint seggfej”) által elemzett Eva Meijer-regényben (Tenger Most) a téli fagy újszerű megvilágításba kerül: Hollandia földrajzi adottságait alapul véve Meijer eljátszik a gondolattal, mi történne, hogyha a mélyföldön elhelyezkedő ország a klímaváltozás miatt már most víz alá kerülne, nem csak évtizedek múlva. Csengery Kristóf A szerencse fia címmel ír Arthur Rubinstein legújabb, önéletrajzi ihletésű könyvéről (Ifjúi éveim), melyben a zongorista harmincéves koráig meséli el az életét. Babarczy Eszter egy lelkész, Czire Szabolcs prédikációgyűjteményét (Megszereted az idegent) helyezi fókuszba a Létbeszéd és költészetben, melyhez személyes élmények és a Czire általi tisztelet is fűzi.

Az Ex librisben a Benczi Boglárka által elemzett négy könyv a következő: Margaret Atwood Elveszve a rengetegben című novelláskötete, Macuie Maszasitól A vulkán lábánál, Komáromi Gabriellatól Az apáca cipője, illetve Csabai Lászlótól a Szindbád Amerikában.

Vajon mi a közös a négy történetben? A szereplők útnak indulnak. Talán csak most tették meg az első lépést, de megannyi akadály gördül majd eléjük döntések formájában a cselekmény előrehaladtával, melyek egy időre meg is akaszthatják őket. Például Maszasi regényében egy pályakezdő építésszel találkozunk, aki egy tapasztalt mester mellé szegődik, hogy tőle tanulja ki a szakma csínját-bínját. Egyre többet tudunk meg a szereplőkről, ahogyan közeledik a tervrajz leadási határideje, a stresszes munkafolyamatból adódóan a kollégák érzékeny oldalát is megismerjük. Komáromi utolsó kötetének huszonöt tárcája saját pályáját összegzi, míg Csabai Szindbádot egy nyomozó bőrébe bújtatja. Road movie-ként írja le az amerikai hajszát, melyben egy sorozatgyilkost üldöz Krúdy Szindbádjának újragondolt változata.

„A mű a múlt és jelen, a valóság és a fikció játékos keveréke” – írja Benczi. 

Szolláth Dávid az ÉS márciusi könyvével, Nádas Péter Halott barátaim könyvével foglalkozik. Nádas már a címben elárulja, miről olvashatunk: elhunyt író barátaihoz – azaz Esterházyhoz, Mészölyhöz és annak feleségéhez, Polcz Alainhez – fűződő emlékeit idézi fel prózaformában. Testvéri minőségbe átcsapó barátság, apafigura vagy „mester és a fiúk” minőségű kapcsolat, méltó emlékmegőrzés – Nádas tökéletesen megkomponált jelenetekben meséli el, milyen hatással voltak az életére ezek az emberek.

Budapesten több kisebb múzeum megújítja kínálatát: Takáts Fábián (Az örökbecsű Zsolnay gyűjtői) a Falk Miksa utcában található Virág Judit Galéria Zsolnay-kiállításáról, Baranyi Ildikó (Letűnt vidéki állatok) Bukta Imre képzőművész Godot Galériában megtekinthető tárlatáról, míg Mélyi József (Holnaputánra) a Trafó Galéria Kényes egyensúly elnevezésű kiállításáról ír.

Báron György (Különvélemény) a nemrég Holtai Gábor rendezésében megjelent Itt érzem magam otthon című filmmel kapcsolatos élményeit fejti ki, és a mű megvalósításának hátteréből kiindulva a magyar politikai helyzetre is kitér. Igyekszik feltérképezni, vajon miért övezi ekkora érdeklődés a lakásba zárt, Stockholm-szindrómás főszereplőt.

A befogadót arcul csapja a felismerés, hogy „nincs különbség kint és bent között”, ha mindenhol ugyanaz az úr.

Ruff Borbála Bodor Ádám Wolf novellájának hangoskönyvbeli formátumát boncolgatja, mely egy éjszaka bizarr történéseit írja le. Gergics Enikő a Budapest Bábszínházban színpadra állított Akik már nem leszünk sosem című Krusovszky-regényadaptációról ír. Kritikájában megvizsgálja, hogy a tüdőszanatóriumban játszódó darab bonyolult cselekményére hogyan hat, ha ötvözik a bábszínház tárgyanimációs kultúrájával, mely alapvetően magában hordozza a gondoskodást és kiszolgáltatottságot.

Fáy Miklós (Szokolov kottájából) a március 12-ei, Müpában megrendezett Szokolov-koncertről számol be. Grigorij Szokolov orosz zongorista kotta nélkül ad elő, játéka szeánszjellegű. Fuchs Lívia (Balett noir) Marcos Morau koreográfusi munkáját boncolgatja a Rómeó + Júlia színpadra vitelén keresztül. Morau egyéni mozgásvilágot teremtett meg, mely annyira markáns, hogy a szakmabeliek rögtön felismerik: „táncosai úgy hajladoznak, mintha nem is lenne gerincük”.

Az újságban közölt írásokhoz Nagy Sára rajzai társulnak. Az aktuális lapszám kapható az Írók Boltjában és az újságárusoknál.