A tömegpánikot megjelenítő történet elemei mindannyiunk számára – legalábbis azoknak, akik a ’90-es években vagy utána születtek – ismerős lehet; technó buli, villódzó fények, a „VIP”, drága ruhatár és fröccs, csíkok a mocskos WC-ben. Mintha csak a Skins-ből (vagy a Z-generáció számára inkább az Euphoria-ból) kaptak volna ki és nyújtottak el egy bulijelentet az alkotók, Regős Simon és társszerzője, Réder Ferenc. Megszokott arcok – a gimi álompárja, a menő srác kevésbé menő barátja, a stréber lány, a tesztoszteronos biztiőr – és megszokott jelenetek – álompár veszekszik, legjobb barát búslakodik, stréber lány kirúg a hámból, tesztoszteronos biztiőr uralkodik apró birodalmában – egy megszokott helyen, a Keleti Blokk nevű szórakozóhelyen, a HEVöN partiban. A történet egyszerű: tömegpánik tör ki egy szórakozóhelyen, ami tele van „drogmámorban úszó, zavarodott fiatalokkal.” Mindezt egy nagyobb keret foglalja magába, az esetről a janicsárképzőn tart előadást Daráló nyomozóhadnagy.

Az előadás immerzívnek ígérkezik, de már a jegyvásárlásnál eldönthetjük mennyire szeretnék aktív részesei lenni az eseményeknek – ami elméletben remekül hangzik, nem is tudom, az elmúlt években ki rukkolt elő ilyen működőképesnek tűnő ötlettel az immerzív színház kérdéskörében. Kadétként Daráló nyomozóhadnagy előadásán veszünk részt, amit a janicsárképzőn tart. A számunkra láthatatlan részleteket és közeli képeket a TV-ken és a kivetítőn megjelenő, olykor biztonsági felvételnek álcázott kamerafelvételek teszik láthatóvá, zarándokként pedig testközelből tapasztalhatjuk meg a bulit. A kulcsszó azonban sajnos az „elméletben” marad, hiszen a kadétok informáltsága a kamera működésétől függ, ami, bár köszönhetően Mohácsi Júlia és Hivessy Menyhért hozzáértő munkájának és folyamatos színpadi jelenlétének, az esetek többségében jól funkcionált, a premieren mégis a tömegpánik kiindulópontjának bemutatásakor romlott el. Ugyanakkor ez persze összecsenghet azzal, ahogyan a hatalom visszatart és eltussol bizonyos információfoszlányokat az efféle történetekből – már ha mentegetni szeretnénk.

A látvány (Németh Anna Rebeka munkája), ami a Sirokkós darabok esetében a történettel és a mise-en-scéne egyéb elemeivel szinte mindig egyenértékű eleme az előadásnak, ismét csodálatos volt, nyers és új, mégis megszokott, kínos, de mégis valahol szép. Mivel a darab gyakran kisebb etűdökre bomlott szét (amit tulajdonképpen lehetne kritizálni, de ez a jelenség bármilyen buli sajátja, ha egy színházi előadásnak feltétlenül nem is), a kiemelt kompozíciókra és képekre nagyobb hangsúly került. Ezen a téren semmiképpen sem okozott csalódást az előadás – az erőszak-jelentben a kamera az áldozat arcát vette, aki maga is az egyik TV-n támaszkodott, a diszkógömb fejű Justicia és még sorolhatnám. A zene a Keleti Blokkban is élő, de nem is ez a legérdekesebb benne, hanem az, hogy az elektronikus zene keveredik a musical-szerű songokkal és a liturgikus hatású énekekkel, attól függően, hogy milyen nézőpontot elevenít fel a jelenet. A koreográfia – utalva a Sirokkó fizikai színházas gyökereire – szintén fontos szerepet játszik az előadásban, olykor eltalálja a giccs megfelelő szintjét, ám néha elmegy a kínos végletbe.

Az egész előadás nagyon lendületes, élő és ötletekkel teli, de félő, hogy ezúttal a gondolati tartalmat feláldozták a technika oltárán.

A leginkább artikulált gondolati szál a hatalom kérdését fejti fel, az előadás több aspektusában. Egyrészt a szereplők körében: férfi-női dinamikákon keresztül mutatják be, hogyan nem változott a társadalmi rend 18000 év alatt. Ez leghangsúlyosabban a biztonsági őr, Kaszás Árpi (Juhász Tibor) és a neki „felajánlott” stréber lány, Horán Hanna (Gellért Dorottya) történetében mutatkozik meg, ami aztán a tettlegességig fajul, ebből alakul ki a már említett erőszakjelent. A hatalom kérdése jelen van továbbá a kerettörténetben: a nézők, vagyis a janicsárképző kadétjai élőben tapasztalják, ahogy az állam megvalósítja a társadalom fejében a maga erkölcsi keretrendszerét, amiben a deviancia hatalmi kérdéssé válik.

Az eseményeket Angel karaktere (Juniki Noémi) emeli szürreális szintre, amikor konfrontálódik Daráló nyomozóhadnaggyal. Ebben a jelenetben a börtönből frissen szabadult Angel a kadétok füle hallatára vonja kérdőre a hatalom szimbólumát, akiről kiderül, hogy jelen volt a bulin, mentségére szóljon, „civilben.” Ezzel artikulálódik a hatalom kettős mércéje és a morális iránytű tudatos formálása. Angel alakja – ahogy a neve is sejteti – szellemként van jelen a darabban, ő a tudatmódosítók forrása, tehát a rosszba viszi a történet végére halálos áldozattá váló szereplőket, ugyanakkor egyedül ő száll szembe a hatalommal, szóval tulajdonképpen pozitív is. A filozofikus megfejtések főleg az ő szájából hangzanak el, különös tekintettel a kedvencemre: „Szánalmas az önfeledtségük, de még szánalmasabb, aki nem az” – ezzel mintha intően felénk is szólna, nemcsak mint nézők, de mint emberek felé is.

Már csak egy kérdésem maradt: tényleg szükség van 18000 év időbeli eltávolításra ahhoz, hogy a fiatalok menekülési és kilépési technikáiról, vagy a hatalomról beszéljünk?

Fotók: Hivessy Menyhért