A beszélgetés elején elhangzottak a gyerekirodalom fejlődésének legfontosabb mérföldkövei az elmúlt húsz évből: a kétezres évek elejétől egymás után jöttek létre a gyerekkönyvkiadók – mindegyik más-más portfólióval. Az egyre színesebb kínálatnak köszönhetően fókuszba került a gyerekirodalom, szimpóziumok, konferenciák szerveződtek, tematikus lapszámok jelentek meg, egyre több folyóiratban olvashattunk gyerekkönyv-kritikát. Gyerekirodalmi szakképzések indultak az egyetemeken, kutatói műhelyek szerveződtek. Megalakult a gyerekkönyves szakma érdekképviselete, a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum, amely minden évben kiosztja az Év Gyerekkönyve díjat.  

Minőségi könyvek támogatására, figyelemfelhívására jött létre a HUBBY, fejtette ki bővebben Vinczellér Katalin. A hét kategóriában kiosztott díj odaítélését elsőként kiadói rosta, majd komoly szakmai zsűri válogatása, valamint egyedülálló módon öt éve gyerekzsűri is végzi. Az összeállított shortlistek segítenek „eligazodni az óceánban, és olyan szigeteket felfedezni, ahol érdemes kikötni” – fogalmazott Vinczellér. A gyerekzsűri tagsága egyébként rendkívül népszerű: a januári pályázatbeadást februárban követi egy válogatási folyamat, és a kiválasztottakkal előolvasó pdf-eken és emailen keresztül zajlik a közös értékelés. Díjakat ők is adnak át, ez minden évben a Könyvhét bevett eseménye. Idén 183 csoport jelentkezett mindössze három hét alatt; ez kb. 700 gyereket és országos lefedettséget jelent. Szervezői öröm, hogy gimnáziumok mellett egyre több szakiskolai és technikumi diák érdeklődik. „Amikor a gyerekek elmondják, hogy nekik miért tetszett egy-egy kötet, a szerzőknek ez a legnagyobb elismerés.”

Gesztelyi a HUBBY és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében idén tavasszal megvalósuló, A gyerekirodalom útjai című konferenciával példázta a professzionalizálódási folyamatot. Jó, hogy vannak gyerekirodalmi programblokkok, kerekasztalok, viták, amik egyszerre tartják fent és látják el további munícióval a diskurzust, akár olyan folyóiratokban is, mint az Élet és Irodalom, de még mindig lehetne több szakmai beszélgetés.

A digitalizációnak is köszönhető fokozódó aktivitást, a gyerekkönyvek új, dinamikus szemléletét az új kiadványtípusok is tükrözik. Gesztelyi szerint ma az interaktív befogadást lehetővé tevő „játékosított” műveken van a hangsúly, amiken keresztül a fiatal olvasó, főként az óvodás korosztály olyan történetalakító folyamatot tud megélni, ami egyszerre lehet közös és egyéni cselekvés. Jó példa erre a silent book, azaz a képkönyv, ami szöveg nélkül hív a történet alakítására szabad jelentéstársításokon keresztül.

Nincs gyerekirodalmi beszélgetés kötelező olvasmányok nélkül, ez ezúttal sem volt máshogy. A CEU és a Bibó István Szabadegyetem Kötelező olvasmányok: Mit olvassanak a gyerekek? kerekasztal-beszélgetésének kapcsán sokféle hozzáállás merült fel. Egyesek a „kötelező” jelzőt törölnék, mások az ajánlott irodalom kifejezését preferálnák, és sokan kortárs irodalommal bővítenék a listát. Mások szabad olvasmányválasztásra biztatnak. Vinczellér szerint az első lépés konkrétan megnevezni az irodalom-és olvasástanítás céljait. „Mi az iskola feladata? Mi az alapanyag?” Hozzátette, az újjáalakult oktatási minisztérium nyitott a szakmai párbeszédre. „Semmiképpen sem kell a magyar sopánkodáskultúrába fulladni.”

Gesztelyi oktatóként sokszor megkérdezi a kurzusára érkező frissen végzett gimnazistáktól, hogy mennyit és mit szoktak olvasni. „Szeretem az irodalmat, de nem szeretek olvasni” – hallotta már nem egyszer a hallgatóktól. Sok hallgató fejében a két fogalom ugyanis nem kapcsolódik össze: az irodalmat, mint tantárgyat élvezhetik a szimpatikus tanár, az érdekes írói életrajzok miatt, ehhez nem kell egy könyvet sem elolvasniuk. A 48 éve mozdulatlan kánon a nemzeti kulturális hagyomány kereteit alkotja, ám ennek túlzott sulykolása kontraproduktív. Vinczellér úgy gondolja, a 10. évfolyamtól működhetnek a kötelező olvasmányok. A fiatalok meglepő módon a 20. századi irodalomhoz tudnak a legjobban kapcsolódni. A kortárstól sokszor averziójuk van. Sokkal termékenyebb, ha összekapcsolunk, párbeszédbe hozunk egy klasszikust a kortárssal – egy-egy jó párosítás mégis elvezetheti a gyerekeket az irodalmi jelenbe. Fontos, hogy „az irodalom nem kronológia, hanem hálózat.”

Nem segíti az olvasóvá nevelést az iskola sem, hangzott el a következő blokkban. „Szerencsés csillagzat kell" – egy osztályközösség, ahol presztízs olvasni, illetve egy pedagógus, aki meg tudja mutatni, hogy az irodalom nem egy tantárgy, hanem egy iszonyatosan érdekes mező, ahol rengeteg élményt lehet gyűjteni - mondta Vinczellér. Egy új hívószóra is felhívta a figyelmet: könyv helyett jobb történetet mondani a gyerekeknek, az kevésbé vált ki ellenállást. Gesztelyi kiemelte a család, mint elsődleges szocializációs színtér fontosságát. Külföldön gyakran már újszülött kortól megjelennek az államilag támogatott olvasást népszerűsítő programok, helyi, regionális kezdeményezések, babakelengyék, mint például a Bookstart. A babakönyvek mellett a szülők edukációs anyagokat is találnak a csomagban, amiket a védőnői hálózatok juttatnak el a családokhoz.

Boczán végül arra kérte a résztvevőket, ajánljanak egy gyerek- vagy ifjúsági könyvet egy űrből érkező androidnak. Vinczellér Laboda Kornél Gavarin és az álomantenna című kötetét adná az űrjövevény kezébe – már, ha van neki – amely humoros, de közben 16-17 éveseket is megmozgató mély filozófiai kérdéseket boncolgat. Gesztelyi egy silent bookot és egy Kuflit ajándékozna, előbbit leginkább azért, mert kíváncsi, mit kezdene vele a látogató, utóbbit pedig azért, mert az egyszerűen minden korosztálynál működik.

A fotókat Kabai Henrik készítette.