bezár
 

gyerek

2009. 01. 20.
Kisvakond barkácsol
Kisvakond és az ökokritika 2.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kisvakond barkácsol Nincs az a föld alatti üreg, amelyben elférne mindaz, amit Kisvakond összegyűjtött az elmúlt ötven esztendőben. Ökokritikai sorozatunk második részében azt vizsgáljuk, hogyan kerülnek Krtekhez, és milyen szerepet töltenek be életében (akár csak egy-egy epizód erejéig) a tárgyak.
Zdeněk Miler kis számú interjúban és igen szűkszavúan nyilatkozik hőséről. A legtöbb, amit mondani tud róla, hogy Krtek „semmilyen nyelven nem beszél, mégis mindenki számára érthető, amit mond. Szinte soha nem mérges, nem haragszik – csak sír, nevet és csodálkozik. Talán ezért annyira közkedvelt a gyerekek körében. Ilyen a természete. Kedves lény, a kellemetlen dolgokat is viccel oldja meg. Azt hiszem, ezt szerethetik benne a gyerekek.”

Ebből is látszik, hogy Miler egész felnőttkorát egy totalitárius rendszerben élte le. Ravaszul elhallgatja ugyanis a lényeget: a Kisvakond-filmekben nyilvánvalóan jelenlévő kritikát a fennálló rend és rendetlenség ellen. Félreértés ne essék: kritikája nem ideológiai természetű. Kisvakond az első olyan mesefigura, aki nemcsak az archaikus hősök és modern másolataik által modellezett szimbolikus út ábrázolására képes, amelynek során a gyermekből integer felnőtt személyiség, de legalábbis szocializált lurkó válik; még kevésbé elégszik meg holmi didaktikus értékközvetítéssel vagy a gyilkolászás feszültségoldó mechanizmusával. Viselkedésével kifejezetten a társadalom egyre feszítőbb globális gondjainak enyhítésére kínál megoldási mintákat, mégpedig a szó szoros értelmében alulról jövő kezdeményezések formájában. Kisvakond az első öko-anarchista mesefigura. És amennyiben Kisvakond a gyerek tükörképe, Miler valószínűleg a gyereket is par excellence öko-anarchistának tekinti.



Krtek személyiségében különös módon keveredik a félénkség és az arrogancia. Mondani sem kell talán, hogy ebben is különbözik a rejtőzködő, állandó defenzívában élő vakondtól. Annál inkább hasonlít a gyerekekhez, akiket a visszavonulás vagy a közeledés mérlegelésekor soha nem tekintély- és kompetenciatisztelet vagy más egyéb társadalmi elvárás vezet, kizárólag a félelem és a kíváncsiság, az idegenség és a rokonszenv termékeny feszültsége. Amikor Kisvakond élőhelyén megjelennek a minden fát letaroló láncfűrészek, majd feldübörög az első buldózer, együtt reszket egy fenyőfa tönkjén kis társaival. Ám amint egy rejtélyes pecsétes papír birtokába jut, annak révén pedig sértetlenül csöppen bele az újonnan épült nagyváros forgatagába, első rémületét olyannyira sikerül legyőznie, hogy még a mozgólépcsőt is meghekkeli (Kisvakond a városban).

A barkácsszenvedélyről, a molyolás, matatás, gyűjtögetés, rakosgatás gyermeki öröméről esett már szó, vegyük közelebbről is szemügyre. Kisvakond kedveli a különleges tárgyakat, márpedig őneki minden tárgy különleges, akárcsak a külvilággal ismerkedő két-három éves gyereknek. Szívesen kipróbálja a tárgyakat, játszik velük, alakítgatja őket, még ha különös hangjaiktól olykor meg is ijed; akár a gyerekben, őbenne is felülkerekedik a kíváncsiság. Ráadásul rendkívüli, mondhatni emberfeletti ügyességgel reparálja meg a tárgyakat, majd mulatságos kalandokba keveredik velük, s e kalandok során a tárgyak is életre kelnek, ragaszkodni kezdenek kis gazdájukhoz, aki új életet lehelt beléjük. Erre a történettípusra a legjobb példa a Kisvakond és az esernyő című film.

De hogyan kerülnek a tárgyak Kisvakond természetes élőhelyére, az erdő-mező világába? Egyes epizódok nem néznek szembe ezzel a dramaturgiai problémával, a tárgy egyszer csak ott van, Kisvakond olykor szó szerint felbukik benne (Kisvakond és a rádió). Más tárgyak, mint az esernyő is, guberálás révén kerülnek Kisvakond tulajdonába, ez utóbbi az igazán izgalmas eset. A guberált, talált tárgy többnyire hibás, működésképtelen, az Ember egyszer már fogyasztásra alkalmatlannak ítélte és kidobta, mint az erdőszéli villa láthatatlan lakója az esernyőt, vagy a kisfiú az alkatrészeire szétszedett játékautót a Kisvakond és az autó című epizódban. A pusztulásra ítélt tárgy immár szabad préda, nem merül fel tulajdonjogi kérdés és ezzel a lopás problémája, ami azért is fontos, mert Kisvakondnak természetesen nincs pénze, ráadásul egy példakép nem lop. (Sajnos e szabály alól éppen a Kisvakond és az esernyő záró eseménysora kivétel: a derék dinnyeárust Kisvakond bizony meglopja, kis tettestársai pedig még dinnyemag-sortűz alá is veszik a jogosan felháborodott kereskedőt.)

Olykor azért tudtán kívül fogyasztóként viselkedik, de szerencséjére elfogadják tőle fizetőeszközként a sastollat (Kisvakond és a sas), vagy a nyalókát (Kisvakond és a gyógyszer). Ezekben a pillanatokban tündérmesébe illő módon szűnik meg a pénz varázsa, helyét el tudja foglalni egy be nem teljesült gyerekkori álom, mint a sasos történetben a pincér régi vágya, hogy igazi indián fejrevalója legyen. Kisvakondot a szerzésben olykor kifejezetten a bírvágy mozgatja (Kisvakond és az autó), de többnyire nem akar mást, mint egy jót játszani, zenét hallgatni (Kisvakond és a rádió) vagy utazni (Kisvakond és a szőnyeg, Kisvakond és a rakéta). A fogyasztási javakhoz fűződő viszonynak ez utóbbi módja igazán ideálisnak tűnik, mint ahogyan álomba illően gördülékeny a folytatás: a talált tárgy megtisztítását (Kisvakond és a szőnyeg), megjavítását és új életre keltését kis hősünk különösebb bajlódás nélkül, ökonomikus mozdulatokkal, csekély anyag- és eszközigénnyel valósítja meg, minden teketória nélkül, közvetlenül azután, hogy a tárgy elnyerte tetszését és felgyújtotta a képzeletét.



A tárgyak többnyire egyszerre szolgálnak játékszerül, búvóhelyül, eső és szél elleni menedékképpen, hajlék vagy jármű gyanánt, olykor fegyverként – az esernyő például mindegyik felsorolt szerepre kiválóan alkalmas. Kisvakond példásan vigyáz tulajdonára, karban- és tisztán tartja, ám az epizóddramaturgia úgy kívánja, hogy a következő történetben már nyoma se legyen a féltve őrzött tárgynak. Nincs az a föld alatti üreg, amelyben elférne mindaz, amit Kisvakond összegyűjtött az elmúlt ötven esztendőben – sóhajtanak fel a kisgyerekes anyák, és ők is egy ideális rendezőről álmodnak, aki Zdeněk Milerhez hasonlóan, fájdalommentesen eltünteti, mi antik, ócska…


Folytatjuk!


A cikksorozat első része erre a linkre kattintva található meg.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Nádori Lídia --


További írások a rovatból

gyerek

Fejbecsap és fogvatart Fejbecsap és fogvatart
Beszélgetés Péczely Dórával, a Szevasz antológia szerkesztőjével
gyerek

Kalandra Fül Fesztivál gyerekeknek
Klasszikus zenei fesztivál gyerekeknek
gyerek

Ki az, aki odaadja az életét másokért... Ki az, aki odaadja az életét másokért...
Lackfi János húsvéti gyerekkönyvéről

Más művészeti ágakról

Balogh Máté és Tornyai Péter kantátáinak előadása
Neked már megvan a heti Praedád?
színház

Erőszakra teremtett tér Erőszakra teremtett tér
Tóték a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
Lully–Molière: A kénytelen házasság


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés