bezár
 

gyerek

2009. 01. 19.
Szemünk fénye: Kisvakond
Kisvakond és az ökokritika 1.
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Szemünk fénye: Kisvakond Kisvakond imád autót vezetni, de utálja, hogy az autó hangos és büdös. Telipakolja a csomagtartóját, mielőtt víkendezni indul, azután rájön, hogy nincs jobb, mint pucéran rohangálni a fűben. Kisvakond kortársunk, barátunk és példaképünk. Háromrészes ökokritikai sorozatunkban megvizsgáljuk, milyen ő és miért szeretjük ennyire.
2006 nyarán egy pilseni villamoson láttuk a plakátot: Krtek ötvenéves. Az ünnepelt széles, grübedlis mosollyal integet egy tarka virágcsokor fölött. Születési dátumát persze nehéz volna megállapítani – mikor és hol születik egy rajzfilmfigura? –, tudjuk viszont, hogy az első Kisvakond-film, a Kisvakond nadrágja valóban 1956-ban kapott Ezüst Oroszlánt Velencében.

Hogyan jutott Kisvakond nadrághoz, gazdája pedig egy ezüst oroszlánhoz? A legendának több változata is elterjedt, hitelesnek azt a verziót kell tekintenünk, amelyet maga Miler mesélt el interjúiban. A hitelesség szerzői pecsétjével ellátott történetvariáns fő üzenete az, hogy Kisvakond minden tekintetben más, mint a többi rajzfilmfigura. A Bratři v triku rajzfilmstúdió, amelynek Zdeněk Miler húszévesen lett munkatársa, később pedig igazgatója, fontos állami megbízást kapott: készüljön reklámrajzfilm a csehszlovák szocialista textilipar részére, amely a gyermekek számára élvezhető, szórakoztató formában mutatja be a lenfeldolgozást. Afféle termelési rajzfilm, rövid termelési mese kellett tehát. Forgatókönyvet is mellékeltek hozzá, amely azonban nem tetszett Zdeněk Milernek. Abban bízott, hogy a megadott témához majd ő maga talál ki épkézláb történetet és rokonszenves mesefigurát.



Zdeněk kiment az erdőbe. Nem azonnal, hanem három nappal később, kétségbeesésében, mert neki sem jutott eszébe semmi. Egy állatfigurát keresett, és abban bízott, hogy ha ez a figura megvan, a történet úgyszólván jön magától. De melyik állat legyen az? Csak azt tudta, melyik ne legyen: egyik se azok közül, amelyeket a Disney-álomgyár már lefoglalt. Márpedig az összes állat, amely babamorf módon – nagy buksi fejjel, szintén nagy, csodálkozó szemmel, pisze orral – megrajzolható: kutyus, cica, kisegér, kiscsibe, őzike, nyuszi, de még a borz is, útra kelt azóta a világsiker útján. És Miler, úgymond, idegenkedett a Disney-figuráktól. Giccsesnek, affektáltnak tartotta őket is, a mozgásukat is. Új népet, másfajta rajt akart a vetítővászonra.

Szerintem igenis lenyűgözték és inspirálták a Disney-figurák. Inkább az lehetett az ambíciója, hogy bebizonyítsa: a szocialista rajzfilmgyártás versenyképes alternatíváját tudja kínálni a hollywoodi látványvilágnak. Ezért a gyerekek körében már bevált, elfogadott küllemű mesefigurákat alkalmazott, a klasszikus állattörténetek tartalma azonban valóban jelentősen eltér a megszokott sémáktól, szokatlanul merész, újszerű tematikával és történetvezetéssel találkozunk. A történetek ugyanis olykor abszurdba hajlanak, ráadásul előszeretettel foglalkoznak a környezetvédelem, az urbanisztika és a fogyasztói társadalom problémáival – figyelemre méltó módon már a hatvanas évektől kezdve. Nem indokolatlan tehát, ha az ökokritika segítségével közelítjük meg Kisvakond meséit. Az ökokritikáról e helyütt csak annyit mesélek el (hogy szavamat ne feledjem, hiszen az imént még a cseh erdőben jártunk), hogy viszonylag fiatal, a nyolcvanas évek Amerikájából indult elemzési módszer. Elsősorban irodalmi műveknek geocentrikus, környezetvédelmi szempontú – Christopher Cokinos amerikai szerző önironikus megfogalmazásában: komposztstrukturalista – elemzését jelenti.

Ott tartottunk, hogy elképzeltük, ahogyan Zdeněk kimegy az erdőbe és azt mondja magában: vagy itt és most ihletet kapok, vagy visszaadom a megbízást. Mintha tudta volna, mi a tét: minden idők egyik legsikeresebb rajzfilmsorozata. Izgatott volt és lehangolt egyszerre, ma úgy mondanánk, stresszelte a dolog. Ebben az állapotában nem csoda, hogy nem nézett a lába elé, bele is botlott – na mibe? Hát persze, hogy egy vakondtúrásba. Nem törte a fejét azon, hogy a jelet az égből, vagy a föld alól kapta-e, legott döntésre jutott, és a vakondot tette meg leendő története főhőséül. Nem volt ideje negatív gondolatra, nem firtatta, beljebb került-e a forgatókönyv ügyében azzal, hogy kipécézte magának a kissé amorf vakondot. Holott a vakond – túl azon, hogy a lennel való kapcsolatát még soha senki nem kutatta Miler előtt – inkább ijesztő, mint kedves jószág, mindenesetre kimondottan csúnya. Azt, ami csúnya vagy ijesztő rajta, Miler radikálisan másképpen ábrázolta. Szó sincs mákszemnyi, teljesen a bundába rejtett szemről, ez a vakond nem vaksi: szeme hatalmas, naiv és mindenre rácsodálkozó – egy gyerek szeme, a Disney-őstípus méltó utóda. Feje gömbölyű, vagyis a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy szűk föld alatti járatokban kússzon. Orra nem tölcsér alakú, inkább vidám-piros chilipaprika. Az orr amúgy sem a feje csúcsán, hanem a közepén helyezkedik el: ő az emberarcú vakond, aki bizalommal tekint a világra. Külön kell szólni a vakond három-öt centiméter hosszú elülső lábáról, amely talán a legijesztőbb rajta. Mivel ezzel ás, a tizenöt-tizenhét centis vakond testméreteihez képest óriási, hártyás ujjközökkel és rendkívül kemény körmökkel súlyosbítva. A mesebeli Kisvakond mancsa is mintha aránytalanul nagy lenne, ujjai viszont kedves-tömpék, és négy van belőlük. (Igaz, a Kisvakond-mesék emberfiguráinak is többnyire négy ujjuk van, kivéve, ha éppen szivaroznak – ki tudja, miért.) Mégse legyen kétségünk afelől, hogy vakonddal van dolgunk: a Kisvakond-rajzfilmek emblematikus indító képsora egy szélsebesen kialakuló vakondtúrás, majd a földkupacból kikandikáló kis fekete jószág. Ennyi elég a Vakondsághoz.



A Kisvakond életmódja és táplálkozása végképp nem emlékeztet a valódi vakondéra. Most nem térnék ki arra, hogy a vakond az eszközhasználatig sem jutott el a törzsfejlődésben, míg a Kisvakond-történetek jelentős része főhősük elemi barkácsszenvedélyéről tanúskodik, nem beszélve fő attribútumáról, az ásóról – értelmetlen volna ezt szóvá tenni egy mesefilm kapcsán. Figyelemre méltó viszont, hogy Kisvakondunk szigorúan vegetáriánus, holott valójában rovarevőnek kéne lennie, sőt – szörnyű kimondani, de így van – némely földön fészkelő madár fiókáit is hajlamos lenne elrabolni. Ezzel szemben Kisvakond tágabb baráti köréhez egy tücsök, három (nem fajspecifikus kinézetű) énekesmadár és egy giliszta is tartozik. A tücsök hovatovább nélkülözhetetlen, hiszen neki van hegedűje, ő tud rázendíteni a kellő pillanatban egy szerelmes melódiára (Kisvakond és a születés), és ő próbálja demonstrálni a művészet hatalmát az ipari termelés elidegenedett világában – sikertelenül (Kisvakond és a buldózer). Az állatok közti szolidaritás másik szép példája a bagoly, aki ezúttal lemond két fő táplálékáról, és jószándékú útmutatást ad Kisvakondnak, hogyan csillapítsa legjobb barátja, a kisegér lázát (Kisvakond és a gyógyszer).

Az állatmesék antropomorfizálnak, nincs ebben semmi különös Ezópusz óta. Érdemes viszont közelebbről szemügyre venni, milyen ember Kisvakond. Miler finom pedagógiai érzékkel, empátiával alkotta meg alakját, úgy, hogy a kisgyerek magára ismer benne, akárha tükörbe nézne. Nevet a szertelenségén, hangulati ingadozásain, oktalannak tűnő félelmein, s egyúttal csodálja benne az igaz barátot, a bátor hőst. Szereti, hogy Kisvakond körül valahogyan mindig rend van, lelki békesség, harmónia, derű. Úgy néz fel Kisvakondra, mint utánozható példaképre, aki csak kicsivel nagyobb nála, de újra és újra megvalósítja azt, amire ő maga is vágyik: az egyént közvetlenül körülvevő valóság, egyszóval a környezet harmóniáját.


Folytatása következik!
nyomtat

Szerzők

-- Nádori Lídia --


További írások a rovatból

gyerek

Ünnepeljük könnyűzenével a gyermeknapot
Május 29-én 10h-15h közt minden a gyermekeknek szól a Müpa körül
gyerek

Pagonyfeszt a Dürer kertben Pagonyfeszt a Dürer kertben
Családi program május 22-én
gyerek

Rajz- és videópályázat: „Az én kertem”
Általános iskolák számára

Más művészeti ágakról

Testközelben – Érzékiség az új német filmekben
Gondolatok Simon Márton költő, és iamyank felolvasó koncertje kapcsán
Interjú Totth Benedekkel írásról, fordításokról és a magyar irodalom lehetőségeiről külföldön


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés