film
2009. 02. 03.
Miért olyan nehéz magyar filmet eladni külföldön...?
Fiatal rendezők a külföldi forgalmazásról a Szemlén
Vasárnap délelőtt 10-től 12-ig fiatal filmrendezők beszélgettek a kerekasztal körül a magyar film külföldi esélyeiről a Szemlén.
Én már az elején kicsit furcsának találtam az elgondolást – az jutott eszembe, hogy logikusan producereknek kellene erről a témáról diskurálniuk a plénum előtt, nemde? Hiszen a forgalmazás, a külföldi partnerekkel való tárgyalás elsősorban az ő asztaluk. Tételem be is igazolódott: a fiatal rendezők, köztük Gigor Attila, Mundruczó Kornél és Mátyássy Áron elmondták, hogy ők személy szerint nem igazán értenek a nemzetközi piachoz. De negatív tapasztalatokról sajnos be tudtak számolni: figyelmeztették a „kezdőket”, hogy jól nézzék meg, kivel kezdenek tárgyalni a filmjeikről. Ahogy mondták, számos olyan cég van, amely már a nulladik pillanatban lecsap egy filmre, megkötik a szerződést, aztán valahogy sosem kerül sor a külföldi forgalmazásra.
Arról is szó esett a beszélgetés során, vajon hogyan lehetne minél sikeresebben forgalmazni külföldön a magyar filmeket? Ennél a témánál Mundruczó Kornél ismét kifejtette, hogy a külföldi sajtó és a közönség mennyivel nyitottabb, mint a magyar, mert nem egyforma termékként kezelik az összes magyar filmet, hanem felismerik a kárpát-medencei filmkészítés sokszínűségét, élvezik a számos, különböző szerzői és műfaji film egyediségét. De akkor mégis, miért nem veszik a magyar filmet külföldön úgy, mint a cukrot? Kiderült, hogy a hiba az alapoknál van: már a magyarországi forgalmazás sem működik olajozottan. A forgalmazók ugyanis egyformának tekintik az összes filmet, ilyképpen teljesen egyforma reklámkampányokat készítenek – már ha készítenek – egy-egy filmnek. Példaképp Vranik Roland Faur Anna Lányok című filmjét említette, melyet mindössze 5000-en láttak. Szerinte ennek az oka az volt, hogy a forgalmazók nem célozták meg eléggé a célközönséget, sőt, valójában meg se fogalmazták magukban, kiket érdekelhet valójában a film. Pedig, ha például lakótelepeken, ottani középiskolákban, tehát olyan helyen reklámozták volna a filmet, ahol a film története is játszódik, elérték volna azokat az embereket, akikhez szól a film, sokkal nagyobb nézőszámokat produkálhattak volna.
A közönség soraiból felszólaló Durst György egyetértett Vranikkal. Arra szólította fel a fiatal rendezőket, producereket, hogy a film forgalmazását ne bízzák teljesen a forgalmazókra, nyugodtan kezdjenek partizánakciókba (mint ahogy Szabó Simon is tette a Papírrepülők esetében), csak így lehetnek biztosak abban, hogy a film eljut a közönségéhez.
A szintén a közönség soraiban ülő Dudás Viktor, a Vox főszerkesztője a külföldi forgalmazás nehézségeinek egyik lehetséges okát vetette fel: szerinte olyan csapnivalóan rosszak a magyar trélerek általában, hogy emiatt a külföldi producerek el se jutnak odáig, hogy megnézzék a filmeket. Így pláne nem kerülnek külföldi forgalmazásba a magyar alkotások. Petrányi Viktória producer elmondta, hogy bár a trélert nem feltétlenül a rendezők vágják, de sokszor azért nem engedik ki a kezükből a feladatokat, mert nincs, akire rá mernék bízni. Dudás egy érdekes és építő jellegű ötlettel állt elő: mi lenne, ha a Színház- és Filmművészeti Egyetem vágó szakos hallgatóinak az lenne a vizsgájuk, hogy trélert vágjanak egy-egy adott, frissen elkészült filmből, és a legjobb kerülne a televíziókba, mozikba, külföldre? (Megjegyzem, a vágó felvételin már évek óta vannak ilyen jellegű feladatok). Dudás kérdésére Mundruczó Kornél válaszolt, majd áttért egy másik témára (a logikai ívet nem teljesen értettem, de valószínűleg azért, mert nem vagyok elég művelt és értelmes), és valahogy sikerült megint oda kilyukadnia, hogy a közönség, és az – idézem – „elbaszott sajtó” is hibás.
Mielőtt még az indulatok túlzottan elharapóztak volna, és a beszélgetés teljesen átváltozott volna egy régi, jól ismert vitává, Petrányi lezárta a beszélgetést, hangsúlyozva, hogy sajnálatos, hogy ekkora düh van az alkotókban, mindenesetre a jövőben talán megváltozik a helyzet.
Arról is szó esett a beszélgetés során, vajon hogyan lehetne minél sikeresebben forgalmazni külföldön a magyar filmeket? Ennél a témánál Mundruczó Kornél ismét kifejtette, hogy a külföldi sajtó és a közönség mennyivel nyitottabb, mint a magyar, mert nem egyforma termékként kezelik az összes magyar filmet, hanem felismerik a kárpát-medencei filmkészítés sokszínűségét, élvezik a számos, különböző szerzői és műfaji film egyediségét. De akkor mégis, miért nem veszik a magyar filmet külföldön úgy, mint a cukrot? Kiderült, hogy a hiba az alapoknál van: már a magyarországi forgalmazás sem működik olajozottan. A forgalmazók ugyanis egyformának tekintik az összes filmet, ilyképpen teljesen egyforma reklámkampányokat készítenek – már ha készítenek – egy-egy filmnek. Példaképp Vranik Roland Faur Anna Lányok című filmjét említette, melyet mindössze 5000-en láttak. Szerinte ennek az oka az volt, hogy a forgalmazók nem célozták meg eléggé a célközönséget, sőt, valójában meg se fogalmazták magukban, kiket érdekelhet valójában a film. Pedig, ha például lakótelepeken, ottani középiskolákban, tehát olyan helyen reklámozták volna a filmet, ahol a film története is játszódik, elérték volna azokat az embereket, akikhez szól a film, sokkal nagyobb nézőszámokat produkálhattak volna.
A közönség soraiból felszólaló Durst György egyetértett Vranikkal. Arra szólította fel a fiatal rendezőket, producereket, hogy a film forgalmazását ne bízzák teljesen a forgalmazókra, nyugodtan kezdjenek partizánakciókba (mint ahogy Szabó Simon is tette a Papírrepülők esetében), csak így lehetnek biztosak abban, hogy a film eljut a közönségéhez.
A szintén a közönség soraiban ülő Dudás Viktor, a Vox főszerkesztője a külföldi forgalmazás nehézségeinek egyik lehetséges okát vetette fel: szerinte olyan csapnivalóan rosszak a magyar trélerek általában, hogy emiatt a külföldi producerek el se jutnak odáig, hogy megnézzék a filmeket. Így pláne nem kerülnek külföldi forgalmazásba a magyar alkotások. Petrányi Viktória producer elmondta, hogy bár a trélert nem feltétlenül a rendezők vágják, de sokszor azért nem engedik ki a kezükből a feladatokat, mert nincs, akire rá mernék bízni. Dudás egy érdekes és építő jellegű ötlettel állt elő: mi lenne, ha a Színház- és Filmművészeti Egyetem vágó szakos hallgatóinak az lenne a vizsgájuk, hogy trélert vágjanak egy-egy adott, frissen elkészült filmből, és a legjobb kerülne a televíziókba, mozikba, külföldre? (Megjegyzem, a vágó felvételin már évek óta vannak ilyen jellegű feladatok). Dudás kérdésére Mundruczó Kornél válaszolt, majd áttért egy másik témára (a logikai ívet nem teljesen értettem, de valószínűleg azért, mert nem vagyok elég művelt és értelmes), és valahogy sikerült megint oda kilyukadnia, hogy a közönség, és az – idézem – „elbaszott sajtó” is hibás.
Mielőtt még az indulatok túlzottan elharapóztak volna, és a beszélgetés teljesen átváltozott volna egy régi, jól ismert vitává, Petrányi lezárta a beszélgetést, hangsúlyozva, hogy sajnálatos, hogy ekkora düh van az alkotókban, mindenesetre a jövőben talán megváltozik a helyzet.
Szerzők
-- Sípos Anna --
További írások a rovatból
film
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Más művészeti ágakról
irodalom
Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
