bezár
 

zene

2009. 03. 27.
Vonzó huszadik század
A Kremerata Baltica a Zeneakadémián
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kremerata Baltica koncertjét meghallgatni nem nagy kockázat: az ember előre sejti, hogy jó estéje lesz. Noha ezúttal a spiritus rector, Gidon Kremer a nézőtéren foglalt helyet, cserébe fellépett Oleg Maisenberg. A huszadik századi műsor láthatólag sokakat tartott távol (még mindig!!!), holott épp egy ilyen est lehetne alkalmas arra, hogy „szűz füllel” is megkedveljük Sosztakovicsot, Prokofjevet, Brittent vagy Bartókot.
Arvo Pärtet nem. Legalábbis nekem nem megy. Tudom, hogy egy balti együttesnek kötelező műsorára tűznie a szépszerével egyetlen nemzetközi szerzőjét – Pärt művei bennem mindig az egyszerű pénzcsinálás gyanúját ébresztik. Ezen a Kremerata Baltica odaadó tolmácsolása sem változtatott – de ez volt az est egyetlen feledhető mozzanata.

Előtte hallhattuk az est egyik fő attrakcióját, Sosztakovics 1. zongoraversenyét, melyben Oleg Maisenberg ha technikailag nem is makulátlanul, mégis szuggesztív erővel, ötletesen és stílusosan vezette elő a nyaktörő zongoraszólamot (a trombitás pedig szinte pökhendi egyszerűséggel, azonban hibátlanul „kontrázott” neki). A stílusosság ennél a műnél a sokszínűséggel szinoním: Beethoven elgurult garasától a jazzig terjed. Az idősödő zongorista interpretációja mindenekelőtt szórakoztató volt, az idézőjelek – képzavarral élve – jól hallatszottak. A kamarazenekar pedig úgy kísért, ahogy karmester nélkül szinte lehetetlen. Láthatólag ők is élvezték a művet.
Kremerata Baltica (Christian Lutz fotója)
A koncert főhősei ők voltak. Az első darabként előadott Prokofjev-„egyveleg” (Rudolf Barsaj átirata) már megmutatta legfőbb erényüket: a tökéletes hangzást, mely csak a létszámára nézve kamarazenekari (noha a négy cselló, két bőgő a kategória határait súrolja). A lenyűgözően fiatal zenészeknél már ekkor feltűnt, hogy mennyire együtt élnek a zenével. Amikor a koncertmester vagy a szólamvezetők szólóztak, a többi zenész továbbra is együtt mozgott a muzsikára – ami nyilván nem tanult manír, hanem a teljes átélés legbiztosabb jele. S bár Prokofjev művét zongorán nyilván jobban ismerjük – és talán az se véletlen, hogy nem a remek hangszerelő Prokofjev írta át vonószenekarra –, ezúttal cseppet sem bántam, hogy nem „eredetiben” hallom.

Britten Lachrymae-jét – bevallom – nem ismertem előzőleg. Az eredetileg zongorán kísért brácsaszólóra írott mű (a szervezők egyébként is roppant szűkszavú ismertetéséből nem derült ki, hogy) ezúttal a szerző 1976-os saját átiratában szólalt meg. Nemcsak Daniiel Grishin brácsaszólója nyűgözött le: az előadás alapján úgy tűnt, egy jelentős zeneművel volt szerencsénk megismerkedhetni. A kísérő együttes lenyűgöző mélyvonós hangzása megmutatta: a Kremerata Balticában mindegyik szólam a zenekar erőssége. Amikor a variációsorozat végén az eredeti Dowland-téma megszólal, a hallgatóság is a könnyeivel küszködött.

És valami hasonlót élhettünk át furcsa mód Bartók Divertimentójában is. A Kocsis-féle Bartókon dresszírozott közönség egy része ugyan fanyalgott, hogy ez a Bartók nem olyan feszes, mint ahogy megszoktuk – a Divertimento azonban Bartók egyik legnemzetközibb műve (miközben végtelenül magyar), és amúgy is: szabad Bartókhoz máshonnan is közelíteni. A Kremerata Balticának sikerült: egy vérbő barokkos-klasszikus előadásmódot hallhattunk tőlük, ahol a szép hangzás, a concertáló és a tutti részek felelgetése élményszámba ment. S míg azon gondolkodtam, milyen nehéz ez a könnyedség, a végére bizony észre kellett vennem: teljesen magával ragadott az előadás, s e nevében szórakoztató muzsika a legmélyebben érintett ezen az estén.

Máskor kimondottan irritál, amikor ilyen műsor után az együttes igazi szórakoztató műfajra vált – ezúttal hálás voltam, mert így a katarzis ugyan megmaradt, de bizony jól jött a végén a feloldozás, a könnyedség. A ráadások pedig arról árulkodtak: ez az együttes tényleg bármilyen műfajban nagyszerű, s ha legközelebb tiszta könnyűben utaznának, netán valami klasszikus repertoárral állnának elő, akkor is érdemes lenne rájuk odafigyelni.

Alig két hónapja a Prágai Kamarazenekart volt szerencsém megcsodálni, egy másik együttest, mely rendszeresen lép fel karmester nélkül. Tudom, nem muszáj folyton tanulságot keresni – így csak annyit: remélem, Rolla Jánosék is hallották ezeket a koncerteket.



Oleg Maisenber és a Kremerata Baltica


Prokofjev: Visions fugitives (Tovatűnő látomások) – vonószenekari átirat, op.22
Sosztakovics: I. zongoraverseny
Arvo Pärt: Cantus in memoriam Britten
Britten: Lachrymae
Bartók: Divertimento
 
Közreműködött:

Daniil Grishin – brácsa
Manuel Lichtenwöhrer – trombita



 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mesterházi Gábor --


További írások a rovatból

Interjú Optimist Prime-mel és Transibittel
Háttérinterjú Szálka Zsuzsannával kortárs zenéről, ismeretterjesztésről, művész és közönség kapcsolatáról
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Baráth Bálint válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Baracskai Zlatko válaszol

Más művészeti ágakról

Piros Vera Eltévesztettem drágám című könyvének bemutatója
art&design

Planet Budapest 2021
Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja A Desiré Fesztiválról – Szabadka, anyák napja
Desiré Central Station 2021 – The History and You


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés