Debrecen március elején harmadszorra adott otthont a kortárs magyar drámák fesztiváljának, a DESZKÁnak. A fesztivál ötletgazdája a Drámaíró Kerekasztal, melynek hagyományosan három tagja válogat előadásokat a programba. Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója karolta fel a rendezvény tervét, így most is a debreceni teátrum különböző helyszínein, illetve a Vojtina Bábszínházban tartották meg az egyes előadásokat. Egressy Zoltán, Horváth Péter és Szilágyi Andor nyolc nagyszínpadi és tizennyolc stúdió- illetve kamaraelőadást válogatott be a programba. A műsor változatosnak ígérkezett, köszönhetően a három drámaíró mellett a programot összeállító Németh Ákos drámaírónak és Vidnyánszky Attilának – derült ki abból, ahogy Horváth Péter a fesztivál budapesti sajtótájékoztatóján leírta a válogatás folyamatát.

A három kiválasztott szerző ugyanis sokallta a körülbelül száz kortárs magyar alkotó művén alapuló előadást, amelyeket meg kellett volna nézniük a válogatás során. Így elhatározták, hogy csupán a Drámaíró Kerekasztal tagjai s még néhány kiemelt író darabjait nézik meg. Az így harminc körülire csökkent előadásból pedig mindössze ötöt (Háy János: Házasságon innen és túl; Pozsgai Zsolt: Boldog bolondok; Müller Péter–Seress Rezső: Szomorú vasárnap; Tolnai Ottó: Könyökkanyar és Zalán Tibor: Rettentő görög vitéz) javasoltak a programba, amelyet azután a szervezők egészítettek ki huszonegy további előadással. Elgondolkodtató, hogy milyen képet fest az a magyar kortárs drámákról – és íróikról –, hogy a kifejezetten nekik szentelt fesztiválnak már a programjánál is nehézségek támadnak, mert a külön e célra felkért válogatóbizottságot elrettenti a tény, aminek egyébként örülniük kellene: sok kortárs drámát játszanak országszerte.



A program végül megszületett – még ha ezek után túlzás lenne is azt állítani, hogy a fent említett három drámaíró válogatta volna –, és az érdeklődők dúskálhattak a produkciókban. Igaz, nem egyértelmű, hogy mi alapján kerültek be egyes művek, hiszen akad olyan, nagysikerű, kortárs drámaíró tollából született előadás, amely nem kapott meghívást. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az irodalmi érték, a szöveg volt a szervezőknek fontos, de mivel sok meghívott produkció csak előadásszövegre, nem önálló drámára épül, ez az elvárás is nehezen teljesülhet. Az azonban biztos, hogy sok mindent kínált a fesztivál, és aki minden előadást és minden off-programot (beszélgetést, felolvasószínházat, nyilvános próbát) is végig akart nézni, gyakorlatilag beköltözhetett egy hétre a Csokonai Színház épületeibe.

Nem kérdéses, hogy ezt többen meg is tették, ugyanis az egyes előadásokon és az esti, a nap programjairól szóló beszélgetéseken újra meg újra ismerős arcokat látunk. Az egyes előadások több műfajt, stílust is lefednek, összességében mégis elmondható, hogy a program legfeljebb csak erős közepesre teljesít. Az igazán kiemelkedő előadás (például a Csíki Játékszín szépen kivitelezett Trapitija vagy a Pintér Béla Társulat vérprofi, szórakoztató, de saját könnyedségét is a helyén kezelő Soha vissza nem térő című előadása) ritka, a többi esetben legfeljebb kellemesen szórakoztatók, vagy unalmasak, néhol öncélúak az előadások.



A nap végi megbeszélések menete adott: egy moderátor vezeti a beszélgetést, s lehetőség szerint időrendben haladva feltesz néhány kérdést minden előadás valamelyik jelen lévő alkotójának. A rövid párbeszéd után a nézők is lehetőséget kapnak, hogy kérdezzenek, hozzászóljanak. A beszélgetés egyensúlya hajlamos felborulni: a Csokonai Színház előadásairól több szó esik, különösen, ha a szereplők is jelen vannak, ők is elmondhatják az élményeiket – ahogy történt ez a március 7-i beszélgetésen is.

A Csokonai Színház általában kiemelt a fesztivál során: míg más társulatok egy előadással vannak jelen, a Csokonai Színház négy produkciót is játszott a héten a fesztivál keretein belül. Érthető ez a felülreprezentáltság, ha figyelembe vesszük, hogy a színház fontos célkitűzésnek tekinti, hogy kortárs drámaírók munkáit mutassa be. Tudjuk ugyanakkor, hogy ezzel a céllal nem egyedülálló a Csokonai, más társulatok mégsem játszanak több előadást. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a fesztivál egyik célja éppen az, hogy az előadások találkozzanak „a székhelyen kívüli fogadtatás élményével”, végképp úgy látjuk, hogy ez a kivételezés nehezen indokolható mással, mint azzal a ténnyel, hogy olcsóbb és kényelmesebb a programba több helyi előadást beépíteni, mint hárommal több produkciót meghívni.



A szervezők reményei szerint a DESZKA Fesztivál hamarosan kinövi magát, és akár nemzetközivé is válhat. Ennek érdekében idén érkeztek társulatok a határon túlról (magyar és idegen nyelvű előadással is), és kritikusok, projekt-menedzserek is elfogadták a fesztivál meghívását, s részt vettek a programokon (noha elgondolkodtató, hogy – amint arra Szűcs Katalin Ágnes a sajtótájékoztatón rámutatott – a magyar kritikusok nem kaptak külön meghívást a rendezvényre). A nemzetköziesedés tehát jó úton halad, bár feltehetően érdemes eldönteni, hogy külföldön játszott magyar előadások számára nyitnák-e meg a fesztivált (idén ez volt a jellemző), vagy a nemzetközi DESZKA egyes résztvevői saját országuk kortárs műveivel vennének részt a programban.

A fesztivál látványos külsőségekben is megjelent, mind a színház falai között, mind a városban. A Csokonai Színházban az előtérben elhelyezett kottaállványokon idén is kortárs szerzők drámái álltak, ezeket bárki lapozgathatta, olvasgathatta a szünetben vagy az előadások előtt. A városban pedig a Kaposvári Színművészeti Egyetem díszlet- és jelmeztervező szakos diákjainak köszönhetően több nagy forgalmú csomóponton helyeztek el deszkából kialakított figurákat. A sematizált alakok egy-egy kortárs drámából léptek ki (ahogy azt a rájuk írt nevek alapján megállapíthattuk), s mindegyik szobron ott szerepelt a DESZKA felirat is. Igaz, saját bevallásuk szerint a debreceniek egy része nem tudta hová tenni ezeket a szobrokat, és inkább valamilyen kültéri performanszra gyanakodtak (a Cow Parade mintájára), mintsem a világot jelentő deszkákra. Az viszont kétségtelen, hogy a város ünnepi díszbe öltöztetése hangulatteremtő volt.

Általában a DESZKA Fesztivál jól áll hangulat terén. Az érdeklődés is nagy, tehát a kezdeményezés sikeresnek könyvelhető el. Ám az a tény, hogy a szervezők szerint seregszemlének tekintendő fesztiválra meghívott előadások egy része igencsak lelombozó, alapos számvetésre késztethetné az alkotókat. Jó kortárs drámafesztiválunk már van. Csak az a kérdés, hogy hol vannak róla a jó kortárs előadások. Nem válogatták be őket? Vagy meg sem születtek?

A fesztivál programja itt nézhető meg.