Alice Müller Elvira és Petúnia című műve a berlini fal leomlásának huszadik évfordulója kapcsán a Goethe Intézet és a PanoDráma által szervezett After the Fall drámaírói szeminárium harmadik helyezettje lett. A német szerző mindössze három éve él Magyarországon, ennek ellenére magyarul írta meg darabját, amelyen egyáltalán nem érződik az idegen anyanyelvűség.

Az alaphelyzet szerint a két barátnő, Elvira és Petúnia turistaként érkeznek Londonba, ahol egy színházi előadás után hazafelé menet eltévednek, egyre kilátástalanabbul bolyonganak a ködös londoni éjszakában egy ismeretlen rendeltetésű kerítés mentén, míg – maguk sem tudják, hogy miért, hogyan, de – egyszer csak egy büntető eljárás szereplőivé válnak.

A felolvasáson a két női főszereplőt Szalay Marianna és Bánfalvi Eszter szólaltatta meg, bár a szerző jóval idősebb, ötven-hatvan körüli nőket szerepeltet a szövegben. Ahogy azt az előadást követő vitán elmondta, azért, mert ennek a korosztálynak a tagjai átélték a rendszerváltást megelőző évtizedeket, és éppen azzal szerette volna szembesíteni hőseit és a nézőket egyaránt, hogy a hatalomnak való kiszolgáltatottság a régóta működő demokráciákban is létezik. Ha az olvasónak Kafka és az ő megmagyarázhatatlan módon perbe sodródó hőse jut eszébe, az korántsem a véletlen műve. A per-beli helyzeten kívül az éjszakai köd, az időnként feltűnő szürreális lovas mind-mind a történelmi-társadalmi helyzettől függetlenül létező veszélyeztetettség és szorongás érzetét erősítik. A szöveg azonban nem olyan komoly és komor, ahogy az a fentiekből talán következne, van benne humor és irónia, ilyen például a sziámi ikerpár, ám lélekben egyáltalán nem rokon rendőrpáros csetlése-botlása.

A Bodor Böbe rendezte felolvasás (dramaturg: Merényi Anna) a többivel összehasonlítva inkább ellépett a színház irányába, az „asztalnál ülünk és olvasunk” formáció helyett a „belakjuk a rendelkezésre álló teret, és már majdnem játszunk” típusba tartozott. Mint kiderült, a próbák során módosítottak egyes – nem lényegtelen – jeleneteken, és a bemutatott változatot csak egy lehetséges variációnak tekintik. A következetlenségektől, egyenetlenségektől sem mentes produkció abba a csoportba tartozik, amit a látottak alapján biztosan megnéznék már kész előadásként is.

A Biblia éve alkalmából és azzal a nem titkolt céllal, hogy bemutatásra alkalmas új magyar drámákhoz jusson, a Nemzeti Színház igazgatója tíz írót kért fel, hogy a Tízparancsolatból egyet-egyet választva írjanak darabot. A megadott határidőre nyolc dráma készült el. (Ahogy Alföldi Róbert megjegyezte: "valahogy jellemző, hogy a mi Tízparancsolatunk az nyolc.") A Színházi Dramaturgok Céhének rendezésében ebből a nyolc drámából olvastak fel egy-egy rövid részletet (dramaturg: Vörös Róbert, rendező: Alföldi Róbert):

Esterházy Péter: Én vagyok a te - 1. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
Darvasi László: A gyújtogatók - 3. Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd.
Závada Pál: Magyar Ünnep - 4. Megemlékezzél a szombatról, hogy megszenteljed azt.
Háy János: A vasárnapi ebéd - 5. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ád te néked.
Vinnai András: Valaminek a második része - 6. Ne ölj.
Garaczi László: Szépet fogtok álmodni! - 7. Ne paráználkodjál.
Visky András: Pornó - 8. Ne lopj.
Rakovszky Zsuzsa: A nyolcadik - 9. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

Ha nem hangzott volna el a szerzők neve, a felolvasott szövegek többsége akkor is könnyen beazonosítható lett volna. Egy találós kérdés: kinek a tollából származhat a következő mondat? „Az, hogy iszik, nem válóok, akkor nem lennének Magyarországon házasságok.” Háy Jánost tetszettek mondani? Talált, süllyedt. Igaz, ha az „Isten nem ver bottal – mondja az Úr, miután leteszi a hólapátot, amivel agyonütött valakit" jelenetre kérdeznének rá, lehet, hogy elsőre a L’art pour l’art-ra gondolnék, de hát ők nem szerepelnek a névsorban, Esterházy viszont igen.

A rövid ízelítők ahhoz mindenesetre elegendőnek bizonyultak, hogy a drámák többsége iránt felkeltsék a figyelmet. A jövő évadban a darabokat teljes egészében felolvassák a Nemzeti Színházban, a rá következő két évben pedig a tervek szerint szép sorban be is mutatják valamennyit.

A Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Magyar Dráma Nyílt Fóruma jövőre ünnepli negyedszázados születésnapját. 2001-től ez a rendezvény is a POSzT-hoz kapcsolódik. Keretében kiadnak egy kötetet három drámával, amelyeket szakmai vitákon boncolgatnak, három másik darabot pedig felolvasószínházi formában mutatnak be. Végül a dramaturgok szavazatai alapján kiosztják a Vilmos-díjat (ami egy üveg vilmoskörte formájában materializálódik.)

Idén ezt az elismerést Maruszki Balázs kapta a kötetben megjelent Végevégevégemindennek című drámájáért. A darab a mai magyar köz- és magánállapotoknak a Jelenések könyvével összemixelt víziója, sok humorral, iróniával, melynek középpontjában a nem véletlenül augusztus 20-án megrendezett Budapesti Apokalipszis Futam és annak szereplői állnak. A vita során Kukorelly Endre a tézisdráma jelleget és a szöveg minőségét kifogásolta. Úgy tűnt, erősen eltér egymástól a darab irodalmi és színházi szempontú megítélése, a dramaturgok ugyanis egyöntetűen a dráma mellé álltak, hangsúlyozva, hogy a közéletiségnek ez a direktebb formája ritka a kortárs drámairodalomban, a szöveg pedig dramaturgiai szempontból ígéretes és színpadért kiált.

A POSzT-on kilenc felolvasószínházi előadás szerepelt, és ehhez járult még a Nyílt Fórum Füzetek 2009-es kötetében megjelent drámák megvitatása is. A fent leírtak tehát csupán ízelítőt adnak a színes és széles felolvasószínházi palettából, ami a tudósítónak azzal a nem túl meglepő tanulsággal szolgált, hogy a dráma nemcsak nézve, de fel- és elolvasva is jó lehet. Ha jó.

IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó
2009. június 4 - 13.