bezár
 

színház

2009. 10. 08.
Kutyakomédia
Háy János: A Gézagyerek – szabadkai vendégjáték a Tháliában
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
"Gondoltam, ha egyszer drámát írok, akkor majd igazi hősökről fogok. Kerülöm a polgári vircsaftot (kit érdekelnek a polgárok – engem nem), a lestrapált, kiábrándult feleségeket, a szerető után nyáladzó negyvenes férjeket, a kispályás konyhai jeleneteket, aztán este az ágyban: Akarsz? Nem. Tulajdonképpen én sem. De ki lesz az én Hamletem, Learem, Macbethem és Othellóm? Kik lesznek az én hőseim…?”

Háy János ugyan kicsit elkésett „újításával” („igazi hősökről” eddig is szép számban termeltek regényt, drámát novellát – lásd Spiró György Csirkefejét vagy Parti Nagy Lajos Mauzóleumát, csak hogy két korábbi kortárs példát említsek), szóval Háy nem találta fel a spanyolviaszt. De a darab eredeti (értsd: maga a mű megérdemelne egy másik cikket,  de erre itt nincs hely – itt viszont több elemzés is olvasható), és a kortárs színjátszás hamar magáévá tette (az ősbemutató 2001-ben volt a debreceni Csokonai Színházban, Pinczés István rendezte). Azóta nemcsak, hogy évente-kétévente színpadra kerül, de számtalan nyelvre is lefordították (legutóbb – nem vicc – Indiában jelent meg Háy-kötet Gézababua címmel, a Youtube-on pedig az olasz előadás is megtekinthető). Szép teljesítmény ez, ha belegondolunk, hogy a szerző, noha 1982 óta tevékeny résztvevője a magyar irodalmi életnek, legis-legelső drámáját 2000-ben írta. Ez volt A Gézagyerek.
A Gézagyerek

Ezek után elmondható, a Szabadkai Színház nem trafálhatott nagyon mellé második darabjának megválasztásával, a dolog bejött: a IX. POSzt két különdíja (Legjobb 30 év alatti színész: Pálfi Ervin – A Fidelio Est díja; a Thália Színház különdíja) mellett számos más kitűntetést is bezsebelhetett a produkció.

Gézagyerek „autisztikus férfi”, anyjával él valahol Vác és Szob között, egy kis faluban. Nap mint nap otthon ül, hiszen „hibás”, semmi normális munkára nem fogható, így szenzációszámba megy, mikor a helyi kőfejtő igazgatója, Főnöklaci munkát ajánl: a kőfejtőt megvásároló német cég csak akkor köthet biztosítást munkahelyi zűrök esetén, ha van „biztonsági személyzet”, azaz valaki, aki figyeli a köveket szállító szalagot, és vész esetén megnyomja a stop gombot. Erre Géza éppen megfelelőnek látszik. Felveszi, hát, apja kalapját, nyakába dobja régi táskáját, benne málnaszörppel és párizsis kenyérrel, és mint a többiek (Herda Pityu és Banda Lajos), megy munkába, buszozik, dolgozik, kocsmázik, vacsorál. Minden szép és jó, míg Gézagyerek meg nem elégeli a dolgot: minek ül fönt, ha közben nem kell megnyomni a gombot? Banda Lajosék végül egy véletlenül kőomlásban kimúlt kutyát raknak a gépszalagra egyikőjük ruhájába tekerve, hogy a fiú munkájának immár legyen értelme. Természetesen a csalás kiderül, a gyerekben összeomlik egy világ, és a darab végén újból a konyhakövet bámulva búcsúzunk tőle.

E siker oka a Háy-dráma, a díszlet, a rendezés és remek színészek szerencsés találkozása. Utóbbiaknak, mondhatni, könnyű dolguk volt, hiszen minden szerep karakterszerep – és mégsem, hiszen a sajátos színpadi tér szinte soha nem engedi a színészeket „lelépni” (kivétel a Főnöklaci és a buszsofőr). Színésznek, nézőnek egyaránt szokatlan, tanulandó helyzetet teremt a fából ácsolt „miniaréna”, ahol nincs elkülönítve nézőtér és színpad, néző és színész, a szereplők (mint csemegepultos, szomszéd, kocsmai részeg, sofőr) a nézők közt foglalnak helyet. A központi helyet, a konyha fekete-fehér kockaköveit stilizáló kis dobogót a Gézagyerek foglalja el; ott alszik, eszik, és ez a hely változik át nappal trónná, azzá a magaslati piros műbőr buszüléssé, ahonnan főhősünk istenként figyeli a kőbánya monoton gépszalagját, pillanatra sem eresztve el a vészmegállító gombot. (E dobogót igába fogott állatokként Banda Lajos és Herda Pityu felváltva forgatja körbe-körbe.)
 

A Gézagyerek

Magasba röptetve a gondolatot úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy közös világba vagyunk zárva, mindenki színész avagy kertbe zárt kutya, bányász a vágatban, stb. Néha különösen szorongató érzés, hogy a néző sem tudna könnyen meglógni innen; végig kell ülni az előadást – hiszen a darab egyik alapvető érzése ez a kitörhetetlenség, ha változik is valami, semmi sem változik. Menekülni nem nagyon lehet hova. A színpadi változások, finom megoldások sorát egyébként hosszan lehetni folytatni.

Szkéné színház


Minden szép és kerek tehát. Szervesen egymásra épül szöveg, díszlet és rendezés, a dráma metaforikus képei bukkannak fel mindenhol; Gézagyerek pörgő búgócsigája, a színpadra beállított Csepel-kerékpár, ahogy Gézagyerek belefeledkezik a kerekek pörgésébe, a kör alakú nézőtér, a futószalag, amely „hátunk mögött” körbefut, a szereplők körbekeringése, a járda mint futószalag, rajta a kövek, a konyhakő mint futószalag, a kutyák mint Gézagyerek, a Gézagyerek mint Isten, a kutyák mint istenek… A gond mindezzel az, hogy a néző számára semmilyen más értelmezést nem enged a dráma, mert mindent túl explicitté tesz az előadás. (Ha műfaji megjelölésként nem írják oda: istendráma, akkor is nyilvánvaló lett volna a helyzet.)


Amikor már nem csak az „autisztikus férfi” tesz fel gyermekien egyszerű kérdéseket, hanem talán ugyanolyan öntudatlan társai is filozofálni kezdenek („de úgy, érted, ahogy megyünk, érted, ahogy a kövek a szalagon, érted, hogy amikor lép az ember, olyan, ahogy a kövek a szalagon…”), nálam már rezeg a léc. Persze, jó poén, nevetünk rajta. De Gézagyerek utolsó mondatai is Isten mibenlétét firtatják; a vészmegállító gomb lassan a magasba emelkedik, és fönt kigyúlnak a csillagok…

Szinte szánkba rágják a mondanivalót, nekünk, szemlélőknek semmi szellemi küzdenivaló, munka nem marad, amin hazafelé baktatva, másnap, vagy egy hét múlva is morfondírozhatnánk. Valahogy a katarzis is elmaradt. Sejthető: minden visszatér a régi kerékvágásba, Gézagyerek továbbra is a búgócsigát bámulja otthon naphosszat. És a Nagy Kérdés ill. konklúzió sem új:


Géza: Az Isten tudja, az tudja mama?
Rózsika néni: Az biztosan, fiam.
Géza: És ha történik valami hiba.
Rózsika néni: Milyen hiba?
Géza: Mondjuk a földön, valami hiba.
Rózsika néni: Akkor, mi van?
Géza: Hogy akkor kijavítja-e?
Rózsika néni: Nem tudom kisfiam. Lehet, hogy nem.

Háy János: A Gézagyerek

Gézagyerek, autisztikus férfi: Pálfi Ervin
Rózsika néni, Géza anyja: Vicei Natália
Banda Lajos, munkás a kőfejtőben: Csernik Árpád
Herda Pityu, munkás a kőfejtőben: Mess Attila
Krekács Béla, kocsmai ember: Kovács Frigyes
Laci bácsi, főnök a kőfejtőben: Szőke Attila
Szomszéd férfi: Szilágyi Nándor
Szomszéd nő: Pesitz Mónika
Vízike, kocsmai asszony: G. Erdélyi Hermina
Karesz, buszsofőr: Ralbovszki Csaba
Marika: Körmöci Petronella

Díszlet: Sárkány Sándor
Jelmez: Kreszánkó Viktória
Dramaturg: Kiss Mónika, Brestyánszky Boros Rozália
Zeneszerző: ifj. Kucsera Géza

Rendező: Bérczes László

Bemutató: 2009. január 18.
Szabadkai Népszínház Magyar Társulata

2009. szeptember 21. Thália Színház

nyomtat

Szerzők

-- Szonday Szandra --


További írások a rovatból

A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés