bezár
 

irodalom

2010. 01. 03.
Paradigmaváltás elhalasztva
Kiss Judit Ágnes: Üdvtörténeti lexikon, Európa Kiadó, 2009.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magány, különös anya-gyerek kapcsolat, női gondok csendes tűzijátéka jól megfér Kiss Judit Ágnes új kötetében. Különösen szép versek gyűjteménye az Üdvtörténeti lexikon, még ha néhány kakukkfióka is feltűnik benne.

prae.hu

Két verseskötet, egy pályanyertes regény és egy blog (Kiss Judit Ágnes Naplova) alkotja a fiatal költőnő eddig létrejött életművét, kibővítve a 2009-ben megjelent Üdvtörténeti lexikonnal. Az Európa Kiadónál kiadott kötet halványpiros borítóján látható kép egy bezárt árnyalak kijutási szándékát ábrázolja - talán magát Kiss Judit Ágnest -, a fájdalmába zárt árnyék, aki folyamatosan görget egy gömböt, értelmetlenül vagy abban reménykedve, hogy az talán egyszer megpattan és széttörik a megváltás kihegyezett pillanatában.

Az Üdvtörténeti lexikonban a szonettől kezdve a tercinán, villanellán át az alkaioszi strófáig mindenféle formával találkozhat az olvasó, Kiss Judit Ágnes mindegyikkel könnyedén, bravúros virtuozitással bánik. A kortárs költészetben mintha mára kiveszőben lévő kötött formák Kiss Judit Ágnesnél új líraértelmezésként tiltakozást jelentenének a forma és a klasszikus értelemben vett lírai hagyomány védelmében. Lássuk be, ami jó volt Kosztolányinak és Weöresnek, az miért ne lenne jó a mai lírikusoknak? A dal és a dalszerűség örök időktől fogva maradandó és jelentős szerepe vitathatatlan a magyar irodalomban. És ha már megemlítettem Kosztolányit, nem tagadhatom, több vers olvasásánál fedeztem fel a nagy előd „kézjegyét” Kiss Judit Ágnes versein. "Azt embernyelven úgy mondják: halál. / Mióta létezem, oson mögöttem, / én lankadok, de az el sosem fárad. / Az liheg rám? Vagy mégsem az talán? / Hazudom, hogy nem is az, mert különben / meg kéne állni, megfordulni. Ám az. (Az)." A Kölcsönlakás című vers távoli asszociációként vonta magával a Hajnali részegség halhatatlan sorait. "Úgy élek itt e földön, mint egy kölcsönlakásban, / kaptam ugyan egy kulcsot, de csak néhány órám van, / hogy élvezzek, szeressek szorongó idegenben, / ha józanul nem megy, hát félig önkívületben." Halálértelmezése jól illeszkedik a magyar költészet évszázados eljárásaihoz. Egy olyan lírauniverzumban, ahol paradigmaváltásokról, Krusovszky Dénesekről, Pollágh Péterekről, új líranyelvekről beszélünk, ott igenis helye kell legyen egy ilyen dalszerű, hagyományelvű, a szubjektivitás érzetét fenntartó költészetnek.

Régiségében új, eredeti nyelv a Kiss Judit Ágnesé. Míg mások a nyelv széttöredezettségével, az én kivonásával teremtik meg költészetüket, addig a költőnő megtartja, rendezi azt és a szavai a jelentésük helyi értékén maradva szólnak és hatnak.



A kötet oldalain az ábécé betűinek segítségével tájékozódhatunk. Nem egészen érzem ugyan ezt indokoltnak, nehezen eldönthető az is, vajon a kiadó ötlete volt-e, vagy a költőnőé a lexikonjelleg erősítése. A kötet A-tól Z-ig vezet, esetleg a lezártságot hangsúlyozná ez a furcsa felosztás, ami után nem kizárt, hogy egy teljesen új Kiss Judit Ágnest ismerhetünk meg az ezt követő kötetben. A fájdalom megemésztődött, lezárult a szomorúság hosszú időszaka, következhet valami más, valami új.
A szerkesztés módja miatt elvetődik a ciklusba rendezés lehetősége, nincs megállás, lélegzetvételnyi szünet, mint ahogy Kiss Judit Ágnes fájdalma sem osztható részletekre. "Amikor hanyatt fekve sírsz, / karodon, lábadon / kicsapódik a desztillált, / vegytiszta fájdalom." (Éjjel három után).

Érdekesen játszik a női szereppel a kötetben beszélő narrátor: míg egyes versekkel rácáfol a női líra megnevezésre, másokkal épp azt erősíti. A férfihoz való viszony tematizálódik például a Gyerekférfiak balladája című versben: "Mert nő vagyok, oltalmat vágynék, / de megtanultam, nem lehet, / hiába szerelem, jó szándék, / a férfi min csak kisgyerek", az anyaságról szól a Céltalan című vers:"Tavasszal kéne szülni, / tavasszal jó lehet, / A napfényben cipelném,  / Az újszülöttemet." Egy öregedő nő keserve szól az Óbordal soraiben: "Mert harminc fölött, azt mondják, a bor / nem élvezhető, azt mondják, a nő sem, / hát mit akarok én ennyi idősen, / míg egyre fanyarabb lesz a szagom / a kislányos virágillat helyett? / A férfiak már másnak udvarolnak, / ha társaságban többen vagyunk, s holnap / eliszonyodik, aki szeretett." Ezek a költemények mind-mind jól kivehető vonulatát sejtetik a „nőies” lírának.

A kortárs költészetben a magánmitológia, ironikus, csúfolódó önmegszólítás számos példájával találkozhatunk. Míg más különféle tárgyakkal, esetenként egy tájjal, képzeletbeli lényekkel mutat az én-re, Kiss Judit Ágnes önmagán keresztül, saját énjét "lemeztelenítve" keresi a megoldást, feltárva egy belső valóság vidékeit, fájdalom és szenvedéscsúcsait. "A fotelok olyan magasra nőttek, / Hogy támlájukra ült a mennyezet. / Én ringatom csak magam az ölükben, / És néha magammal fogok kezet." (Kozmosz a hálóban). A „csak másban moshatod meg arcodat” ez estben a csak magadban moshatod meg arcodatra változik, ez a költészet éntől-énig, önmagától-önmagáig tart.

Kiss Judit Ágnes halál és elmúlásversei a kötet legmegrázóbb és egyben legszebb darabjai közé tartoznak. "Ne mondjátok, hogy mennybe szállt!/Lehetett, már nem lesz sosem/Mozart, da Vinci, Bach, Gaugin." (Halotti beszéd és könyörgés az elvetettekért). A fájdalom forrása talán az, ahogy a pusztulás mellett a szerelemben sem igazán találni időtálló védelmet, a világ feloldhatatlan fájdalma a versekbe, sorok közé száműzi őt. Vége a harcnak, itt az idő, hogy/számot vessek végre magammal:/itt is, ott is megsebesültem,/a lényeg az annyi, hogy élve maradtam." (Boldog békeidők). Az öröm, a boldogság és derű töredezettsége ellen a formával, a zárt egésszel védekezik. Minél lehetetlenebb a személyes ént körülvevő világ, annál szigorúbban zárt versekbe botlik az olvasó. "Rosszkedvünk tele jön. Nem melegít a nap, / nincs most bennem erő még gyakorolni sem. / Nem küldök levelet, már nem is olvasok, / önsajnálni ez épp elég." (A tél közelít). A formában néha Berzsenyire, egy másik áthallásban Vörösmarty Zalán futására ismerhetünk. "Régi dicsőségünk késel csak az éji homályban" (Keserű whiskydal).

A magány, különös anya-gyerek kapcsolat, női gondok csendes tűzijátéka jól megfér az ábécé szerkezetű kötetben. Különösen szép versek gyűjteménye ez a könyv, még ha néhány kakukkfióka is feltűnik benne. "Gazdag és érzékeny, kell ennél több? odafönn elszúrták, úgy tűnik, / De lényeg, hogy jó volt a szándék, / Biztos, hogy ez már egy másik élet, / De talán ez is ajándék." (Karma).
nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

Kocsis Gergely és Tallér Edina könyvbemutatója a Margó Fesztiválon
Mi köze mindehhez Nádas Péternek?
Bemutatták Locker Dávid: Beszédkényszer című verseskötetét
Kovács Dominik és Kovács Viktor Lesz majd minden című regényéről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Bartók György szerzői estje a Fugában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés