bezár
 

színház

2010. 03. 09.
Hajrá, Bozsik!
Újravágva - Bozsik Yvette Társulat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hajrá, Bozsik! Bozsik Yvette munkáira jellemző az önéletrajzi ihletettség. Legmarkánsabban ez a Kamrában bemutatott Lány, kertbenre igaz, ám az Újravágva esetében sem elhanyagolható szempont. Sőt. Az önéletrajziság mellett a darab erőssége az az alapkérdés, hogyan tudjuk, vagy egyáltalán tudjuk-e az eddigi élményeket, tapasztalatokat más színben, más jelmezben, más környezetben feltüntetni.

Bozsik Újravágva című előadásának új elemeit az autobiografikusság fogja össze, az teszi egységessé. A jelmezek egyszerűek, a tér csupasz, egy asztal, egy bőrkanapé és néhány fehérre festett szék látható. Olykor kivillan egy párducmintás alsónadrág, a kivetítőn gyakran felbukkan Elek Ferenc Bozsik alteregójaként hosszú, szőke parókában, régi ruhájában, ami az elhízás miatt már sajnos nem megy rá. Így válik teljessé a kép, az egész előadás groteszk, az alkotó ember tragikumát poénok sorozatával dolgozza fel.

A végtelen önirónia a darab egyik legnagyobb erénye. Bozsik táncosai rövid időre prózai színészekké válnak, kifigurázva, eltúlozva, akcentussal beszélve idéznek olyan kritikákat, amelyek a skála két szélén mozognak. Vagy nagyon elmarasztalók, s a komikum forrása éppen ebben rejlik, vagy a 
karok himnikus hosszúságával vagy a mozdulatok elképesztő poézisével emelik magasságokba.
Újravágva
Elek Ferenc koreográfusa igazi trampli, interjút ad, amelyben táncos karrierje végéről beszél. Erre rákontrázva jelenik meg a kreatív producert alakító kreatív producer, hogy jelentkezésre buzdítson minket, hiszen táncos csoportosulás élére keresnek új vezetőt a kiöregedett helyett. Mindenkiből színész válik ebben a furcsa, puritán környezetben, még a kritikák szerzőiből is, hiszen ők is megjelennek.

A „portugál fiú”, Amândio Cardoso prózai tehetségének kibontakoztatására kap teret, igazi showmanné válik, a koreográfusnő a kritikákban olykor túlfűtöttnek mondott szexualitását bravúrosan jeleníti meg, stílusparódiája az előadás egyik csúcspontja. Kiemelkedik még az „angol lány” Samantha Kettle ön- és társulatjellemző monológja, akcentusával, erős és túlzott artikulációjával igazi komika. A vak Barkó Tamás erős jelenléttel bír, a Braille-írással készült újságcikket olvassa fel, amely a szintén Bozsik nevéhez fűződő Lélektáncot állítja pellengérre, több hibát vétve, a szereplőket is összekeverve. Barkó a társulat igazi tagja, kollégái biztos kézzel bánnak vele, az egymásba vetett maximális bizalom képei bontakoznak ki. Méltóságteljes, őszinte pillanatok ezek.Újravágva

Görbe tükör, visszatekintés, önreflexió, mérhetetlen mennyiségű irónia keveredése az igazán fontos, az egyén számára olykor emberpróbáló kérdésekkel, választásokkal. A boldog kielégülés nem marad el, hiszen láthatjuk, mindig van még egy lehetőség. Mi mást is mondhatnánk tehát még azon kívül, hogy – idézve az előadás transzparensének szövegét: Hajrá, Bozsik!

Bozsik Yvette Társulat: Újravágva


Előadók:

Barkó Tamás
Amândio Cardoso
Fülöp Tímea
Gombai Szabolcs
Hasznos Dóra
Kalmár Attila
Samantha Kettle
Krausz Alíz
Tallós Andrea
Szakonyi Györk
Vati Tamás
Vislóczki Szabolcs

Szkéné színház


Zene: Philippe Heritier, Yonderboi 

Tér: Vati Tamás 

Fény: Pető József 

Hang: Kondás Zoltán 

Jelmez: Juristovszky Sosa, Tamara Barnoff 

Kreatív producer: Iványi Marcell 

Videó: Hörcher Gábor 

Videófelvételen közreműködik: Elek Ferenc


Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

Fotó: Bozsik Yvette Társulat / Horváth Judit

Bemutató: 2010. január 28.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza



nyomtat

Szerzők

-- Antal Nikolett --


További írások a rovatból

A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
Horváth Florencia és Karádi Gergő Valójában senki című zenés irodalmi, színházi estje

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés