Ennek a folyamatnak a gyökerei több évtized távlatába nyúlnak vissza. Az új társadalmi jelenségek – szociális polarizáció és szegregáció – Kínában a nyitási és modernizációs politika 1978-as bevezetéséhez köthetőek. A folyamatot az 1984-ben meghirdetett városi reformok csak tovább erősítették. Sokat lazult ekkor például az országon belüli szabad mozgást megnehezítő állandó tartózkodási engedélyek rendszere (ami leginkább a valahai Szovjetunió országon belüli útlevelének logikájára működött; gyanús, aki utazik; ahol megszáll az ember, ott be kell jelentkeznie – a hatóságnak mindenki hollétéről tudnia kell, stb.). Erodálódott a mindenre kiterjedő állami általános foglalkoztatáspolitika ugyanúgy, mint a városi lakásokat kiutaló, felügyelő és működtető hivatal hatásköre. Szabadabban lehetett mozogni az országon belül: a jobb munka és keresetek reményében minden évben egyre több ember indult szerencsét próbálni a nagyvárosok felé. Megközelítőleg mintegy 75 – 90 millió gazdasági migráns van Kínában; túlnyomó többségük az ország iparosodottabb, fejlettebb régióiban keresi a boldogulását.

A belső átalakulást nemzetközi tendenciák is erősítették, mint az 1980-as években megjelenő posztfordizmus. Ekkorra a termelési rendszer lényegévé a piac vált, azaz már nem a nyersanyag lelőhelye volt az ipartelepítő tényező, hanem a kereslet és a kínálat kiszolgálását lehetővé tevő flexibilis, informatizált termelési rendszerek. Ehhez kapcsolódva alakult ki az új nemzetközi munkamegosztási rendszer, ami idővel hozzájárult a nagyvárosok társadalmi rétegeinek átrendeződéséhez. Végül az előző két tényezőből kialakuló globális világgazdasági rendszer növekedése révén a világ nagyvárosainak, városi hálózatainak fejlődése vett új irányt.

Kínában eleinte az átalakulás fő haszonélvezői elsősorban a nagyvárosok, azok közül is a négy, ún. központi fennhatóságú város: Peking, Tiencsin, Sanghaj és Csungking voltak. Ezek különálló közigazgatási egységek, melyek a központi kormányzat közvetlen fennhatósága alá tartoznak, s így az ország többi részétől eltérően a tartomány nem ékelődik a város és a kormányzat közé. Az ilyen jelentős lélekszámú városokban könnyebben és közvetlenebbül lehetett bevezetni a reformokat. Elhelyezkedésük ideális: Csungking kivételével tenger mellett, vagy közelében fekszenek, és rendelkeznek nemzetközi reptérrel.

A nyitott kapuk politikájának hatására áramlani kezdett a munkahelyek tömegét megteremtő külföldi tőke és technológia. Ez a gazdasági átalakulás két új, bár számarányában igen eltérő osztályt hívott életre a társadalom struktúrájának két ellentétes végpontján. Az egyiket a városi szegények javát adó migránsok, helyi szóhasználattal sodródó emberek alkotják: képzetlen és alacsony jövedelmű csoport. Időszakos munkákból (építkezések, ipari szalagmunka), ügyeskedésből, utcai árusításból, tartják fenn magukat.

A pólus túlfelén a vagyonos réteg helyezkedik el; jól képzett, sokszor külföldi iskolákat is megjárt, illetve más országokban munkatapasztalatot szerzett üzletemberekből és magas pozíciókat elfoglaló alkalmazottakból áll. Javuk külföldi, vagy vegyes vállalatoknak dolgozik, bár egyre több a feltörekvő hazai cég és self-made man is. A nyugati világ városaiban is tetten érhető ez a nemzetközi munkamegosztáshoz kapcsolódó tendencia, bár sokkal árnyaltabban és kisebb mértékben. Az egyik a nyomor szélén élő, alacsony jövedelműek, a másik a magas jövedelmű, újgazdagok csoportja.

A nagyvárosok társadalmi tagozódása-polarizációja három fő okra vezethető vissza.

Az első a városok funkcionális struktúráinak átrendeződése a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódás következtében. Látványos az elmozdulás a hagyományos ipari, illetve munkaigényes termeléstől a szolgáltatások és a high-tech iparágak felé. A harmadik szektor erősödése és a kínai gazdaság nemzetközi árucserébe való bekapcsolódása változó környezetet teremtett. Ebben a közegben zajlik világszerte a városok társadalmi polarizációja az elmúlt évtizedekben. Az urbanizáció egy új és jellegzetes formája követi a munka és a gazdaság globálissá formálódását. Ez a két folyamat természetesen kihat a jövedelmek és a területhasználat polarizációjára is. Ezért a(z új) társadalmi rétegződésre akár úgy is tekinthetünk, mint az új nemzetközi munkamegosztás megerősödésére és a városok funkcionális struktúráinak átalakulására adott válaszra. Megjegyzendő, hogy a pénzügy és a biztosítási iparág fejlődött a legjelentősebben az elmúlt időszakban. A globális tőke és világszínvonalú technológia által fenntartott iparágak, illetve ezek prosperitása egyre növeli a jövedelemkülönbségeket a társadalom alsó és felső rétegei között.

A következő ok a külföldi tulajdonú befektetések szerepe. Kína nyitási politikáját követően ezek elsőként a négy nagyvárosba, de főleg Pekingbe érkeztek, és szabták át jelentősen a városképet. Bár a központi kormányzat tett néhány halovány kísérletet arra, hogy a betelepülő cégek valahogy „egyenletes eloszlást” mutassanak a város ipari negyedeiben magukkal húzva a környezetüket, de ez kevéssé volt eredményes. Ahogyan a rendszerváltás utáni Budapesten is, adott kerületek, városrészek addig sosem látott prosperitást éltek meg, míg a többi lemaradt. Szórakoztató látni, hogy a Tiltott város és a Tienanmen tér nyugati tőszomszédságában a Csungnanhaj városrészben laknak napjaink Kínájának legfőbb vezetői, míg a központ keleti oldalán, a Csaojang kerület vált a külföldi tőke megtelepedésének meghatározó színterévé. Ez lett a legmagasabb presztízsű belvárosi yuppie negyed is. A (volt ?) káderek lakhelyétől észak-keletre fekvő Haidian városrész vonzza a legtöbb idegen tőkét Csaojang után. A húzóágazatok megjelenése egyszerre vonzotta a jólképzett – és fizetett – menedzsment réteget, illetve a képzetlen, alulfizetett, rendszertelen munkákból tengődő migránsokat a fenti területek irodáiba, gyáraiba.

A városi társadalom átalakulásának harmadik, jelentős tényezője pedig a – vidékről városokba tartó – masszív migráció. A négy nagyváros lakosságának megközelítőleg 20-30%-a bevándorló, és közülük is pusztán 60% rendelkezik ideiglenes tartózkodási engedéllyel. A többiek a városban illegálisan tartózkodó; minden munkát elvállaló, aprópénzzel kifizetett, a tartózkodási engedélyeket megszerezni nem képes – vagy nem akaró – fekete emberek. Napjainkban ez a két réteg egyrészt megjelenésével, másrészt téri elkülönülésével tovább színesíti a városok összképét, társadalmi rétegződését. A kínai kormányzat számára még jó ideig komoly feladatot jelent a migránsok tömegeinek kezelése, a városi szegénység csökkentése; a jómódú, felső rétegek pedig továbbra is önállóan és ügyesen megtalálják boldogulásuk útjait a globalizált világban.