A JAK korábbi elnöke, Menyhért Anna 2005-ben levélben fordult az akkori kultuszminiszterhez, Bozóki Andráshoz, hogy indítson egy olyan programot, melyben 1000 könyvet vásárolnak a könyvtáraknak. Már csak ezért is az ennek szellemében megalkotott program mellett kell érvelnem a JAK jelenlegi elnökeként, de ezt könnyű szívvel teszem. Hiszen tény, hogy sikeres és színvonalas irodalmi, ismeretterjesztő szakirodalmi munkák, melyek segítségével lépést tarthatunk a világgal szellemileg és nyelvünkben is, kizárólag piaci alapokon nem jöhetnek létre. A piaci viszonyokat pedig az állami és ezzel párhuzamosan az adókedvezmények által serkentett céges, valamint magánmecenatúra egészítheti ki. Utóbbi kettőre jelenleg, irodalmi törvény híján nincs igazán mód, a jól meggondolt állami támogatásról felesleges lenne lemondani, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által kidolgozott program pedig ilyen pozitív kezdeményezés. Nem véletlen, hogy Szőcs Géza , a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára azt kérte az érintett szervezetektől, hogy július 1-ig állítsák össze javaslataikat, majd augusztus 1-ig az államtitkárság is kidolgozza az MP módosítását.

A politika szereplői, a MKKE és az írószervezetek (FISZ, JAK, Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága), valamint a könyves szakma képviselői ugyan hosszan tartó és helyenként éles vitát folytattak, de végkövetkeztetésképp úgy tűnik, hogy a váz, amire az MP épül, nem vitatott. Azaz meglátásom szerint közös pont volt az L. Simon László (Fidesz) az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elnöke által meghívottak közt, hogy könyvtárakba kerüljön évente mintegy 900 millió forintért 1000 cím, melyeket egy erre már létrehozott Márai Testület állít össze. Az MP-t megalkotók azt tervezték, hogy évente felülvizsgálják a rendszert. A kormányváltás miatt lehetőség van arra, hogy az igen nagy összhangot képviselő írószervezetek véleménye is becsatornázódjon az MP-be. (Korábban a négy legnagyobb írószervezetet egy kötetlen beszélgetésre hívta az MP kapcsán Harsányi László, az NKA elnöke.)

Vita meglátásom szerint azon van, hogy
- ki kell-e terjeszteni jobban a határon túli könyvtárakra a rendszert;
- szabadon rendelhessenek-e a könyvtárak az 1000 címből, vagy valamilyen szabályok korlátozzák-e őket (vajon eljussanak-e például a kevésbé reklámozott fiatalok kötetei is a könyvtárakba);
- a könyveken szereplő ár mekkora százalékáért vásárolják a köteteket (40-60% közt, kiadói felajánlás szerint, esetleg egységesen 60 vagy 70%-ért);
- az 1000 cím mekkora százaléka legyen irodalom, és miképp részesülhessenek belőle az írók – ha már egy íróról, Márai Sándorról nevezték el a programot;
- mi történjen a fennmaradó, kommunikációra szánt 100 millió forinttal – az NKA idén elmaradó alkotói ösztöndíjának helyettesítésére, könyves rendezvényekre szánható, távlatilag ösztöndíjprogram dolgozható ki belőle, és ki döntsön erről: a Márai Testület vagy a Szépirodalmi szakmai kollégium;
- minél több magyar szerző legyen azok közt, akiknek a könyve így jut el az olvasókhoz. (Emellett felvetődött még számos kisebb probléma, mint például az, hogy a későbbiekben ne csak elkészült, hanem tervezett könyveket is megrendelhessenek a könyvtárak, illetve az NKA által támogatott kötetek mindegyike automatikusan felkerüljön-e a listára etc., melyeket jelzek, de amelyekkel most nem foglalkozom, a részletes jegyzőkönyv előbb-utóbb megtalálható lesz a Parlament honlapján.)

Ha jól megvizsgáljuk, ezek a szempontok csak távolról tűnnek akadálynak.

Mire alapozom ezt a feltételezést?

Minden érintett szakma elismeri például, hogy a határon túli magyar írók, olvasók a nemzet, a magyar kultúra részei, köteteik ott is lehetnek az MP ezres listáján, így jogos elvárás, hogy helyben is olvasni lehessen a magyar nyelvű könyveket, és Magyarországon a határon túli magyar könyveket. (Ez ugyan kissé bonyolult logisztikai folyamat, de előremutató, és az EU-ban leomlott határok szellemében nagy lehetőség a nemzet kulturális egyesítése terén.) Kifejezetten örvendetes lenne, hogy a határokon átívelő terjesztés gondjait így kicsit sikerülne áthidalni.

Több olyan lehetőség van a könyvtárak rendelésének szabályozására, amit a könyvtárosok sem feltétlenül tekintenek kiskorúsításnak. A kiadói, a könyvtári, a szerzői oldal egyaránt abban érdekelt, hogy a jövő íróit is ismerhesse meg a szélesebb közönség. Az például, hogy egyes csomagok, például a fiatal, így kevésbé reklámozott írók pozitív diszkriminációban részesülnek, a konszenzuskeresés irányába tett lépés része lehet.

A kiadói és az írói oldal valószínűleg egyaránt abban érdekelt, hogy az 50-55%-os terjesztői árrésnél jobb feltételekkel juttathassa el a köteteket a könyvtárakba – melyek kissé ellenérdekeltek, hiszen kisebb árrés esetén kicsit kevesebb könyvhöz juthatnak. (Talán a terjesztők kevésbé lennének hálásak egy ilyen „árrésletörésért” – ez a kérdés azonban nem az MP által lenne megoldandó, illetve részben igen, hiszen az 50-55%-os árrés Európa-szerte egyedülállóan magasnak számít.)

Ha íróról nevezünk el egy programot, akkor az egész társadalom az irodalomhoz köti. Eleve engedmény az írószervezetek részéről, hogy ebben az esetben nem kizárólag szépirodalom kerül a könyvtárakba. Mégis, abba nem könnyű beletörődni, hogy a világirodalom és a magyar, ezen belül a kortárs irodalom, a klasszikus és a gyerekkönyvek csupán 40 százalékban vehet részt az MP 1000 címében – az ismeretterjesztő szakirodalom pedig 60 százalékban.

Mivel a kommunikáció az MP esetében jórészt automatikus, hiszen azt kellene ismertetni, hogy a könyvtárakban könyvek vannak, sok akadálya nincs annak, hogy e költségek nagy részét az írókra fordítsák – erre utaló változások már történtek az utóbbi hónapokban. Az alkotói ösztöndíjakat és a könyvekkel kapcsolatos kisebb rendezvények, rendezvénysorozatok eddig is a Szépirodalmi Szakmai Kollégium fennhatósága alá tartoztak – érdemi kritika nem érte ezt a munkáját, ami miatt a Márai Testülethez kellene utalni a róluk szóló döntést. Ráadásul a Márai Testület tagjainak megbízólevele jelenleg nem is tartalmaz ilyen jellegű feladatokat.

Nehéz a műfordítókat és a szakfordítókat nem megbántva tárgyalni azt a kérdést, hogy mekkora részben legyenek jelen az MP ezres listáján a magyar szerzők, hiszen a honosítás, a fordítás is a magyar kultúrát formálja. Azonban a könyvtárak ezeket a könyveket más forrásból is beszerezhetik, illetve itt is lehet egy egészséges arány kialakításán gondolkozni.

Végezetül: látható, hogy komolyan veszik az érintett szakmai képviseletek a Márai Programot, hiszen a magyar irodalom összességében nem kap 1 milliárd forintos állami támogatást egy évben, és ha az MP nem is csak az irodalomra fordítódik, azért fontos tényező lehet. De mi ez az összeg ahhoz a 6,5 milliárd forinthoz képest, aminek az elköltésével a hírek szerint a Magyar Mozgókép Közalapítvány nem tud elszámolni?! 

Korábban a Márai Program kapcsán:
Márai-morzsák fiataloknak (Népszabadság)
Egy évet csúszhat a Márai Program (Magyar Rádió, Szombat délelőtt, Nej György riportja velem és Harsányi Lászlóval)
A polcnak vagy a kölcsönzőknek - Kinek jó a Márai-program? (Urfi Péter összeállítása a Magyar Narancsban)
A szerző legatyásodása (Zipp)