bezár
 

zene

2010. 12. 14.
Arc helyett maszk
Death In June: Peaceful snow, NER, 2010
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Arc helyett maszk A Death In June nem riad vissza a szubverzív, az elfojtott, a tiltott tartalmaktól. Ám ez az ördögi csábítás megtévesztő, elfeledteti a hallgatóval azt a mozzanatot, amely ellentmond a könnyű besorolásnak: a zenekar műveit öntörvényű költői és szimbolikus logika uralja.  
Békés hó, vagyis pianínó és Douglas P. baritonja – röviden és felszínesen ezzel lehetne összefoglalni az angol Death In June zenekar új albumát. Az új lemezt egy, az „underground” szcénában eddig kevésbé ismert szlovák zenész, Miro Snejdr, illetve a zenekar alapító tagja, Douglas Pearce készítette el. Így az 1981-ben, Angliában indult Death In June zenekar nemcsak angol, hanem szlovák is lett – legalább a mostani lemez erejéig. 

Miro Snejdrről még fotót sem láthatunk a lemezen. Mindössze a jobb kezét mutatja egy fekete-fehér fénykép, bőrére pedig a Death In June korbácsos jelképe és Douglas P. elhíresült mondata van tetoválva: It Is The Fate Of Our Age That We Fight In Isolation. (Korunk végzete ellen harcolunk az elszigeteltségben.) A fotó ezzel a test és az identitás eltűnésének, rejtőzésének, majd művészetté válásának, metamorfózisának problematikáját veti fel. 



Douglas P. elmondása szerint nem találkoztak Snejdrrel, csak elküldték egymásnak a felvételeket, aztán megkeverték a hanganyagot a stúdióban. Az ötlet pedig úgy indult, hogy valaki elküldte a Death In June yahoós csoportjának a zenekar előző lemezének, (a) The Rule of Thirds (2008) egyik számának You Tube-on látható és hallható, Snejdr általi pianínós átiratát. Ezen a felvételen csak a zongorista játszó kezeit láthatjuk. Nem sokkal ezután napvilágot látott a Death In June új kislemeze, két új számmal: az új album címadója, a Peaceful Snow, illetve (a) The Maverick Chamber.





A két pianínós darab elsőre meghökkenthette a zenekar rajongóit. Már az előző lemez is visszafogottabb hangszereléssel szólalt meg, noha az, éppen a gitárnak köszönhetően közelebb állt a Death In June megszokott hangzásához. Douglas P. nyilatkozataiban azt állítja, hogy az utóbbi két lemezen „totenpop”-műfajt hozott létre.

Az eddigi diszkográfia alapján szembetűnő, hogy a Death In June zenéjét az állandó változás jellemzi. A Death In June létrejötte előtt Pearce punkot játszott a Crisis bandában (1977–1980), utána megalapítja a Death In June formációt (1981-ben, Patrick Leagasszal és Tony Wakeforddal), amely az első periódusában, a ’85-ös Nada! lemezig ún. post-punkot nyomott. Az ipari zajokat és az újhullámot vegyítő, félig akusztikus, félig gépi hangzást produkáló Nada!-tól kezdődően pedig csupa olyan Death In June lemez született, amely tanácstalanná tette a műfaji kategóriákat imádó rajongókat.

Az új lemez – jó ízléssel – szembehelyezkedik a Death In June által létrehozott stílus utánzóival, a magukat „neofolk”-ként betájoló zenekarok és rajongók elvárásaival. A minimális effektusok sehol sem tolakodóak, kellő időben és helyen szólalnak meg, ezzel is megkérdőjelezve azt a skatulyát, hogy a Death In June immár relaxációs zenekarrá vált volna.

A Pearce által megnevezett műfaji meghatározás provokáció: a totenpop ironikusan utal a totenkopf elnevezésre, s egyben egy olyan jelentésdimenziót kölcsönöz a stílusnak, ami a befogadót a történelmi kategóriák bevonására csábítja az értelmezéskor. Ez az egyik alapja a zenekar szimbólum-használatának is: különböző, egymással küzdő jelentésekkel feszültséget generálni a befogadói elvárások között. És ugyanez tapasztalható a zenekar új lemezen megjelenő ikonográfiáján: a fotókon egy egyenruhába bújt figurát látni, arcán kopott, fehér maszk. Továbbá ugyanígy provokatív (a) The Scents of Genocide című dal is, akárcsak a korábban sok vitát előidéző Rose Clouds of Holocaust, vagy a zenekar neve, amely többek között a hosszú kések éjszakájával is párhuzamba hozható.



A Death In June nem riad vissza a szubverzív, az elfojtott, a tiltott tartalmaktól. Ám ez az ördögi csábítás megtévesztő, elfeledteti a hallgatóval azt a mozzanatot, amely ellentmond a könnyű besorolásnak: a zenekar műveit öntörvényű költői és szimbolikus logika uralja.



Douglas P. ügyel arra, hogy nyilatkozataiban, s műveiben ne zárja le az értelmezés folyamatát. A legfrissebb interjúk szerint – többek között – ezért nem találhatóak a dalszövegek az új albumon. Pearce ugyanis fontosnak tartja a félrehallásokból született új változatokat, tekintve hogy maga is sokat vacillált egy-egy megoldáson. Én például a ’grieving’ (bánkódni) szót ’gravid’-ként (terhes) hallottam a Fire Feast következő részletében: When madness rains in this fire feast, and clarity does not come, I leave it up to my instincts, grieving sadness of the Sun, grieving madness of the Sun. (Mikor az őrület a tűzlakomán záporozik, s nem jön a világosság, az ösztöneimben bízom, a Nap hanyatló szomorúságában, a Nap hanyatló őrületében.)

Hasonlóan nyitott a Peaceful Snow zenei oldala is: elsőre a romantikus dalszerzés hagyományát eleveníti fel. A pianínó puha hangzása finom árnyalatokat kölcsönöz Douglas P. hangjának. A sűrű, de nem virtuózkodó, ismétlődő megoldásokkal élő zongorajáték és a mély vokál homogénné teszi a lemez hanganyagát. Ám a háttéreffektusok, az eltorzított refrének apró zajai egyrészt pillanatokra elidegenítik, másrészt éppen ellenkezőleg, elmélyítik az intimitást, ami a hallgató és az album között kialakul.

A romantika mellett a huszadik század eleji bárzene jutott még eszembe a lemezt hallgatva. A „deviáns dalok” bizonyára egy szadó-mazó bárban, vagy más peremre szorított kultúra klubjában csendülnének fel, ahol Douglas P. egyik kedvenc szerzője, Jean Genet is megfordulhat. A lemez verses dalainak alaptémái a gyilkosság, a történelem, Európa, az őrület, az elvesztés, az elhagyatottság, a magány, a szerelem, a transzcendencia és a halálsejtelem.

Míg korábban a zenekar munkáiban jelen volt egy bizonyos, Yukio Mishima művein keresztül értelmezett individuális „heroizmus”, az utóbbi két lemezen mintha felerősödött volna a személyes tapasztalat lírája, amely az elmúlás gondolatára rezonál. Ez alól csak a germán mitológiát mozgósító Red Odins Day a kivétel. A következő sor a gyűlöletet nem keresztény, hanem pogány felfogás szerint határozza meg: Hatred is my best friend on red Odins day. (Gyűlölet a legjobb bajtársam a vörös Odin napján.) Ám az utána jövő darab, a My Company of Corpses már sokkal intimebb: alaphangulatát a barátság elvesztéséből fakadó melankólia hatja át. Az Our Ghosts Gather viszont a bizakodás, a remény hangjait szólaltatja meg, a halálon túli lét lehetőségével vígasztal.



A folyamatos műfajváltoztatás mintha arra utalna, hogy Douglas P. számára az alkotás szüntelen átalakulásként és önértelmezésként működik. Nietzsche Túl jón és rosszon című munkájában azt írja, hogy: „A béke körülményei között a harcias ember önmagára támad.” Úgy tűnik, a Peaceful Snow dalba foglalt költeményei a befelé és visszatekintés küzdelméből táplálkoznak.

A múlt értelmezése többek között a gyakori önidézetek újrakontextualizálásával játszódik le. Pearce a régi lemezeit is többször újfajta felfogásban szokta megjelentetni: másfajta hangszerelésben és esetenként átírt dalszövegekkel. A mostani album első 3000 változata két hanghordozót tartalmaz (az USB-n további extrák találhatóak): az egyiken az új számok, a másikon a régiek zongorás átirata szerepel, vokál nélkül.

Miro Snejdr interpretációi a Death In June klasszikusok hasonmásait szólaltatták meg, új fénybe állítván az eredeti számok természetét, gyakran tompítva azok esetenkénti keménységén. Ahogyan a klasszikusok karmesteri újraértelmezésekor, itt is az apró ötletek sokasága válik érdekessé. Douglas P. hideg, jeges atmoszférájú baritonját a pianínó meleg tónusa váltotta fel, amit rendszerint a játékos, de nem túlagyalt díszítésű magasabb szólamok tettek színesebbé.

A Peaceful Snow nagyszerű alkotás azoknak, akik vonzódnak a költészethez s a finoman provokáló esztétikához. S bármennyire is más az új lemez a korábbiakhoz képest, egy valami nem változott: arc helyett – maszk.




 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Orcsik Roland --


További írások a rovatból

Christof Kurzmann és Mats Gustaffson duója az Újbudán
Bánkitó, fesztiválemlék
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.

Más művészeti ágakról

irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
Interjú a FOMO című film rendezőjével, Hartung Attilával
Majoros Nóra válaszai a prae.hu körkérdésére
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés