bezár
 

film

2011. 01. 28.
Fapados kalandtúra Velencében
Florian Henckel von Donnersmarck: Az utazó
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vajon tényleg leesik minden pasi álla, ha Angelina Jolie ellibben előtte? Nem hinném. Az utazó jeleneteinek nagy százaléka mégis ebből szeretne profitálni. Na jó, meg persze Velencéből, amitől azért jogosabban marad tátva a száj, mint a rögtönzött divatbemutatóktól. A kérdés az, hogy vár-e még ránk extra meglepetés a fapados velencei fenékriszáláson kívül Florian Henckel von Donnersmarck filmjében.
Nem fér a fejembe, hogy az amerikai filmgyártás miért próbálja mind a mai napig koppintani a francia zsánerfilm színe-javát. Viszonylag sikeresnek mondható francia produkciók stílusa és sztorijai köszönnek vissza amerikai színekben, mégpedig azzal a céllal, hogy visszaadják egy jellegzetes kultúra nehezen átültethető sajátosságait. A 10. Francia Filmnapok keretében bemutatott, majd csöndesen eltűnt Anthony Zimmer (2005 - Jérome Salle) is remake-sorsra jutott, mégpedig Florian Henckel von Donnersmarck német rendezőnek jutott eszébe újra felskiccelni ezt a film noir-os beütésű történetet. Igen, annak, aki nem is olyan rég egy szakajtónyi díjat gyűjtött be A mások életével. Kilépve az európai „művészfilmes” rendezői skatulyájából, von Donnersmarck valami olyanhoz nyúlt, amihez nagyon nem ért. Az eredmény, a klasszikus hollywoodi stílusból és a francia karikatúra-humorból összelopkodott katyvasz, ami még ráadásul kémfilm is – vagy a jó ég tudja, mi -, akkora nulla, amekkora rá se fér a filmvászonra. Tulajdonképpen azért rossz, mert rémesen semmitmondó, még jóhiszeműen se tudjuk összerakni, hogy fenékriszáláson, csetlés-botláson és impozáns várostúrán kívül mi jót kapunk még a filmtől.



Jérome Salle-nak elsőfilmesként sem kellett szégyenkeznie annak idején, mert bár nem aratott zajos sikert az Anthony Zimmerrel, mégiscsak értékelhető munkát küldött a mozikba. Kicsit unalmasra sikeredett, de kétség kívül minden gesztusa őszinte: nem tűnik túlzásnak a Riviéra, a sokszor átműtött Zimmer, de még a melltartó nélküli Sophie Marceau sem, mert a stabilan elnyújtott suspense jól tartja magát, a történet pedig sallangoktól mentesen bomlik ki. Az utazó amellett, hogy hozzápakol egy pár ostoba toldalékot a sztorihoz, megpróbálja humorosra venni a formát. Angelina Jolie és Johnny Depp tényleg megmosolyogtató a két szerepben, de nem a sziporkázó poénok, hanem az erőlködés miatt, amivel megpróbálják komolyan venni a filmet. A királynői arckifejezésbe fagyott Jolie és a bugyutának álcázott Depp ahelyett, hogy megmentené a selejt rendezést, még lejjebb húzza a filmet, mert a legtöbb jelenetről ordít, hogy szerencsétlenségükre még ők is rosszul lettek instruálva. Angelina ruhafogasként funkcionál a legjobban, báli sminkje, kontya, ruhája egyenesen Sophia Loren fénykori imázsát idézi, Johnny Depp viszont legjobb pillanataiban is csak másnapos kalóz, ezúttal kosztüm és füstös szem nélkül.



Párizst és Velencét szeretjük nézegetni, néha még a blődséget is hajlamosak vagyunk megbocsátani, ha cserébe felszállhatunk egy vonatra a Gare de Lyon-on vagy átevezhetünk a Sóhajok hídja alatt. A rácsodálkozó turistaélménytől nem foszt meg a film – amiben mellesleg ki is merül minden kreativitása –, mégis képtelenség lelkes mosollyal üdvözölni szándékát, ha azt vesszük, hogy a két legelhasználtabb várostoposzt rángatja elő a kincsesláda mélyéről. Lehetne vitát nyitni arról, hogy a gyönyörű környezet javít-e valamit a filmen vagy már egyszerűen édes mindegy, hogy hol játszódik, mindenesetre nekem itt bevillan az Anthony Zimmer diszkrét viszonyulása a francia riviérához. A tisztán komponált Nizza-képekhez képest Az utazó kövérebbnek akar látszani, a sok cicoma miatt viszont elveszti az atmoszféra alkotó felhasználásának lehetőségét. A sztori szerint Elise Clifton-Ward (Angelina Jolie) párizsi kávéházak és utcácskák, velencei lagúnák és cifrapaloták által „kikövezett” úton keresi dörzsölt kémszerelmét, Alexander Pierce-t, és követi utasításait, de van egy kis bökkenő: nem tudja, hogy most éppen hogy néz ki. Johnny Depp úgy jön a képbe, hogy kell egy balek amcsi matek tanár, név szerint Frank Tupelo, akiről a titkosszolgálat és a maffia elhiszi, hogy ő a titokzatos Alexander Pierce. Na hát ebből származik a sok bonyodalom.



A szerelmi szállal feldobott kémtörténet annyi kérdést hagy maga után, amennyit nem szégyell. Attól az apróságtól kezdve, hogy miért kell valami csokispuffancs szerűséget szervírozni a főhősnőnek, amikor croissant-t rendel egy párizsi caféban, egészen addig terjed az érthetetlenségek garmadája, hogy vajon miért lett ennyire bejósolható a duplacsavaros befejezés. Kamu ízű „mintha-történet” Az utazó, amiben vacakul haknizik a két nagyágyú és csöndesen elbújik pár jobb képességű melléksztár (Paul Bettany, Christian de Sica, Timothy Dalton). Hiába a mondén környezet (és a mondén költségvetés), ennek a filmnek csak turistaosztályos stílusra futotta. Ami Jolie-t illeti, megkövetem, igazán gyönyörű a filmben, a csípőmozgásával sincs baj, de a laza selymeken, csipkéken átütő izom- és csontkollekció hatására nem tudtam szabadulni az atommellű, lenyalt copfos Tomb Raider-víziótól. Pedig az már régen volt.


Az utazó / The tourist
 
Színes, magyarul beszélő, amerikai-francia thriller, 103 perc, 2010.

Rendező: Florian Henckel von Donnersmarck
Forgatókönyvíró: Julian Fellowes, Christopher McQuarrie, Jeffrey Nachmanoff, William Wheeler
 
Szereplők: Angelina Jolie, Johnny Depp, Paul Bettany, Steven Berkoff, Timothy Dalton, Christian De Sica, Alessio Boni, Daniele Pecci, Rufus Sewell
 
Bemutató dátuma: 2010. december 29.
Forgalmazó: Intercom
nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés