bezár
 

irodalom

2011. 02. 20.
Zárt világ
Bodor Ádám: Az utolsó szénégetők, Magvető, 2010; 162 oldal, 2490 Ft
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zárt világ Az új Bodor-kötet úgy új, hogy régi, de a „régi” ez esetben (sem) jelent elavultat vagy érdektelenségre méltót: számomra egyértelműnek tűnik föl, hogy a Bodor-korpusz minden darabja egyfajta állandó jelenidejűségben létezik, mind a tartalom felől nézve (olvasva), mind pedig az alkotói gyakorlatot tekinte (írva és újraírva).
Az utolsó szénégetők tárcái a fülszöveg tanúsága szerint eredetileg a kolozsvári Utunk folyóiratban jelentek meg 1978 és 1981 között, s bár az Élet és Irodalom 2007–2010 között újraközölte őket, könyvben először kerülnek az olvasók elé. Nem mellékes tény, hogy Bodor 1982-es Magyarországra településéig kizárólag az Utunkban publikált, és eme 1965-től tartó időszak minden megjelent dokumentumát egybegyűjtötte a Digitális Irodalmi Akadémia — nem haszontalan összevetni a kötetbeli szövegek korábbi (ez esetben semmiképp sem lenne pontos az eredeti kifejezés használata) változatait, számba venni az átírások, módosítások mibenlétét és mennyiségét. Már a fülszöveg is utal arra, hogy eme „eredeti szándékuk szerint […] pillanatnyi […] hangulatok, kisívű történetek” leírása-megragadása céljából született darabok olyika később bővebb terjedelemben, kidolgozottabb formában megjelent „valódi” novellaként is, magam mégsem a műfaji kérdéseket érzem lényegesnek, hanem azt a sajátos világot, melyről (és amelyet) Bodor (meg)ír (és újraír).
 
Voltaképpen nem egyszerűen ír, hanem teremt: mert bár ismerősek és közelinek tetszők (olykor ijesztően azok) a szereplői, a helyzetek, melyekbe kerülnek, s ahogyan „megoldják” azokat, mégis mintha folyamatosan el akarna bizonytalanítani bennünket a szerző (vagy épp a történetek elbeszélője), hogy valóban fikció-e az, amit olvasunk. Bodor Ádám írásainak abszurdba hajló, szürreális ízű helyzeteit szinte mindig sikeresen tartja meg azon az igen keskeny határsávon, mely elválasztja a lehetséges és a létező kategóriáit, a szövegek irracionálisnak ható elemei bizonyos perspektívából szemlélve éppen hogy racionálisnak tűnnek föl, s ilyenként válik ez a világ különösképp baljóslatúvá és könnyen összetéveszthetővé a mi világunk egy periférikus szegmensével, ahogyan Az aluljáró című szöveg beszélőjét téveszti össze valaki mással egy ismeretlen: „Bocsánat, szólít meg egy egyén az aluljáróban, összetévesztettem valakivel. Ezzel máris továbbsiet.” (72)

fotó: Árvai András


Jelen kötet rövid írásait olvasva eltölthet bennünket az ismerősség generálta felemás, zavarba ejtő és egyszersmind megnyugtató érzés, hogy a korábbi (pontosabban: korábban megismert, de későbbi) Bodor-írások levegőjét szívhatjuk be ismét, sőt olykor a magabiztosságot sugárzó déjà vu csalóka érzete lengi be őket — többnyire természetesen egyértelműen nem azonosítható motívumok kapcsán. Nem egyszerűen arra a már említett tényre gondolok, hogy eme tárcanovellák egyike-másika később átdolgozva „valódi” novellaként is megjelent, s ilyenként lehet „ismerős”, hanem arra a sajátos miliőre és jellemző környezetre, mely Bodor legtöbb írását meghatározza, s mely valóban világot teremt. Ez azonban nem egy koherensen leírható, önellentmondásoktól mentes világ, hanem egy konzisztenciahiányokból vagy ‑törésekből épülő, azok révén működő, a szubjetum szó szerint értett alávetett mivoltát az „ezt már láttam egyszer” dermesztő érzésével súlyosbító világ, mely a szövegek létrejöttét és működését, illetve a kisebb-nagyobb módosítások mentén történő átalakulását is alapvetően meghatározza, mimetikusan leképezve magát mindezekben. A bodori világ belső szükségszerűsége, hogy a szövegekben megjelenő paramnéziás állapotot kiterjessze az olvasóra is; mintha az ábrázolt, nyomasztóan sötét és zárt világ kényszerítené ki, hogy bizonytalanok maradjunk egyes tények és kapcsolatok mibenlétét és intenzitását illetően — hogy a szerző bizonytalanságban tartson bennünket.
 
Mindez persze rabul ejti azt az olvasót is, akinek Az utolsó szénégetők lesz az első találkozása Bodor Ádám írásaival.

nyomtat

Szerzők

-- kabai lóránt --


További írások a rovatból

Vaktérkép
Peter Handke: Kísérlet a fáradtságról, Typotex, Budapest, 2022
Borda Réka: Égig érő csalán, Scolar kiadó, Budapest, 2022.

Más művészeti ágakról

A Prae körkérdése zeneszerzőkhőz: Mezei Szilárd válaszol
Interjú az idei Év Gyerekkönyve Díj egyik HUBBY különdíjasával, Pacskovszky Zsolttal
Kerékgyártó Yvonne: Együtt kezdtük
Egy házasság helyzete (2. évad)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés