(R)evolution Forte módban / Nigel Charnock rendezéséről / PRAE.HU

A brit rendező-koreográfus a Forte társulattal forradalmi revüt csinált, „musicalt intelligens embereknek”, hogy őt idézzem. Nem fizikai színházat, ilyen-olyan táncszínházat, koreográfiát, hanem ahogy ő mondta volt: színházat. Simán, jelző nélkül. Munkája során ilyen kertelés és jelzőzés nélkül merített a budapesti utcákról, saját identitásából, a történelemből úgy általában, a klasszikus, a techno, a népi és a (főként magyar) slágerzenéből. A mozgássorok a standard társastánc mozdulatoktól kezdve a folklór és a partikultúra elemein át a fizikai színház terminussal jelölt technikáig értek, miközben nem maradtak el az összes fellépőre komponált, magas fokú összehangoltságot megkövetelő kombinációk sem.

Ez a profizmus majdnem annyira provokálta a közönséget, mint a színpadon elhangzó kiáltványmondatok vagy a közönség két oldalán sorfalat álló táncosok mimikája, akik olykor át is küzdötték magukat az ülők sorain. Megküzdve velünk, nézőkkel, egymással, a hatalmas nemzetiszín lobogókkal, a hajba akadó vörös parókákkal, a halált jelző és testeken szétkenődő homokkal, a szövegekkel.

Volt szó forradalomról, győzelemről és elbukásról, győzőkről és elbukottakról, az elnyomással együtt járó elnyomottságról, nyomorról és elnyomorodásról, szolgálatról és kiszolgáltatottságról, a magányról, a közösségről, a vágyról és a vágy utáni vágyról. Ken és Barbie is megjelent, tündérmeséket játszottak az örök szerelemről, mai hercegekkel. És számos hétköznapi mesét láttunk, töredékeket, veszekedésekkel-kibékülésekkel vegyesen.

Ami evolution volt a Revolutionban, hogy élvezhetően termékeny anyaggá lett a színész, holott Charnock saját bevallása alapján régi rendezői iskolát képvisel, ahol a rendező az előadás alfája és ómegája, a színész apja-anyja-barátja-ellensége egyben. Valóban. Mintha megsejthetnénk mindazt, amit Charnock is figyel munkája során: melyik táncos milyen ruhában mozog kényelmesen, mi a kedvenc színe és a kedvenc József Attila-verssora. Szinte minden új jelentben, új ötletben érezhetően anyagivá vált a mozgás, a kifejezés energiája. Felszabadultsággal párosult a Forte és a közreműködő művészek jó kondíciója és haladó tudása. A Gondolatiság, a Mondanivaló, a Keretek nem szabtak gátat a művészetnek. A művészet nem szabott gátat az élőnek, mert élettel telítetté vált.

Nézőként csak ebben az áramlásban kellett részt venni. Ez pedig a tiszta ajándék. A többi, az értelmezés lehetősége, a saját olvasatomban önmagam sajátos kiteljesítése csak ráadás. Az előadás végén elhangzik, hogy vége a forradalomnak. Fehér leplek alá bújnak a testek, vörös szegfűk hullnak az égből. Ha akarom, gyönyörködöm ebben a képben, ha akarom, gondolkodom rajta. Ha akarom, itt kezdődhet a forradalom. Ebben a szabadságban, ami igazán felszabadító.

Revolution

Forte Társulat

Andrássy Máté

Arany Virág

BlaskóBorbála

Gracsó Zoltán

Juhász Kata

Kádas József

Krisztik Csaba

Sinkó Beatrix

Sipos Vera

Újvári Milán