PRAE.HU: Moholy-Nagy László The Art of Light című kiállítása egy nemzetközi együttműködés keretein belül valósult meg. Hogyan jött létre ez a tárlat?

Mint minden hasonló intézménynek, a Ludwig Múzeumnak is megvan a saját kiállítás-politikája, ami például meghatározza, hogy hány kiállítást szervez az adott évben, milyen fontossági sorrendek és sorozatok vannak, stb. Az egyik ilyen, a XX. század fotótörténetét feldolgozó sorozatunk, ami főként arra koncentrál, hogy olyan Magyarországról elszármazott, de nemzetközileg világhírnevet szerzett fotósokat mutasson be, akiknek az életműve itthon kevésbé ismert.

Ennek a záróakkordja a Moholy-Nagy László életművét egy bizonyos aspektusból bemutató kiállítás. Képtelenség lett volna Magyarországról egy ilyen mérvű anyagot összeszedni, egyrészt anyagi korlátok miatt, másrészt azért, mert ezek a munkák nem elérhetők, mivel le vannak kötve különböző kiállításokra. Ez egy többhelyszínes kiállítás volt, Oliva Maria Rubió, a spanyol La Fábrica igazgatója, a kiállítás kezdeményezője és kurátora a végső igent idén januárban adta meg. Február végére derült ki, hogy anyagilag tudjuk vállalni a kiállítást, és a dolog úgy állt össze, hogy szeptember végéig meghosszabbították a kölcsönzéseket, ezért szeptember 25-ig állhat a kiállítás Budapesten.

PRAE.HU: Ennek a folyamatnak Te melyik részében vettél részt?

Mivel dolgoztam a Robert Capa kiállításon, tavaly pedig én csináltam a Martin Munkácsi kiállítást az F.C. Gundlach Foundationnel, többé-kevésbé egyértelmű volt, hogy ezt is én koordinálom, illetve a magyar anyagra való kihegyezés is az én feladatom lesz. Mivel a La Fábrica egy olyan ügynökség, ami nem rendelkezik saját, fix kiállítótérrel, ezért ebben a történetben az én dolgom volt, hogy kitaláljam az installálási tervet, vagyis azt, hogy a kiállítási anyagot hogyan fogom a rendelkezésre álló ezer négyzetméreten elosztani, illetve arculatot adni a kiállításnak, ami az egyik legizgalmasabb része a munkának, hiszen ezzel gyakorlatilag értelmezed.

Elég nagy kihívás volt, hiszen nem vagyok Moholy-Nagy szakértő. Kemény kör volt, hogy viszonylag rövid idő alatt, egyrészt meg kellett ismernem Oliva szempontjait, másrészt az érkező anyagot. És itt kell megemlítenem Passuth Krisztinát és Bajkay Évát, Moholy nemzetközi hírű szakértőit és monográfusait, akiktől szintén sok hasznos tanácsot kaptunk az anyag szelektálása során, illetve a magyar magán- és közgyűjteményekben fellelhető dokumentumok és kiadványok egy nagyon bő listáját állították össze a kiállítás részére.

PRAE.HU: A kiállítási anyag járt már Madridban, Hágában és Berlinben. Ezekhez képest miben több és miben más a magyarországi kiállítás?

Minden helyszínen szempont volt, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelően, egy kicsit egyénítsék az anyagot. Mivel Moholy-Nagy jelentős időt eltöltött Németországban és Hollandiában, ezért a berlini és a hágai kiállítást is bővítették saját anyagokkal. Ezek leginkább arra reflektálnak, hogy az adott országban milyen kapcsolatai voltak, kikkel dolgozott együtt, mi volt az a szellemi közeg, amiben élt és mozgott. A kiállítás az életművet Moholy-Nagy fényelmélete szempontjából közelíti meg, ezért a koncepció hivatalosan 1922-től indul, amikor elkezdett teoretikusan is komolyan foglalkozni ezzel a témával.

Ekkor már rég elhagyta Magyarországot, ezért a mi szempontunk az volt, hogy egyrészt megkeressük azokat a magyar kiadványokat, fotókat, leveleket, melyek a világhírű művész munkáira reflektálnak, másrészt a még élő rokonai segítségével azokat a családi dokumentumokat próbáltuk meg felkutatni, amik eddig kevésbé, vagy egyáltalán nem kerültek bemutatásra. Harmadrészt főleg a magazinokon és a kiadványokon keresztül a 20-as és a 30-as évek hazai szellemi közegét szerettük volna bemutatni, amelyek a tipográfia, vagy a grafikai design révén valamifajta közösséget mutatnak Moholyval, vagy az ő érdeklődésével.

PRAE.HU: Ezek szerint sikerült fölvenni a kapcsolatot a még elő rokonokkal, és megtaláltátok a családi gyűjteményt.

Igen, van egy unokaöccse, egy idős, nagyon helyes és agilis bácsi, aki szinte vallásos szeretettel rajong a nagybátyjáért, és rengeteg mindent nagyon akkurátusan és precízen őriz. Nagyon örült a kiállításnak, ezért készségesen adott át sok mindent, elsősorban ritkán vagy egyáltalán nem publikált leveleket és fotókat, és még a szelektálásban is segített.

PRAE.HU: Milyen logika alapján rendeztétek el az anyagot a kiállítótér különböző termeiben?

Moholy-Nagy a Bauhaus tanáraként és bauhausos szellemiségű alkotóként nem tett hierarchikus különbséget az egyes műfajok között, tehát a festészetnek nincs nála primátusa például a fotóval vagy az egyéb alkalmazott művészetekkel szemben. A teret pont ezért bontottam meg két vetítőteremmel, hogy ne legyen egyértelmű, mitől és min keresztül hová jutunk el. Nincs sem kronológiája, sem szigorú olvasási iránya a kiállításnak. Pusztán az érthetőség kedvéért igyekeztünk a műfajokat egyben tartani, hiszen egy ilyen nagy életműnél túl zavaros lett volna, ha még a műfajokat is vegyítjük.

PRAE.HU: Említetted, hogy a fény volt a fő szervezőelv ennél a kiállításnál. Ha választhatnál egy másik koncepciót, ami alapján megszervezed ezt a kiállítást, akkor mi lenne az? Milyen szempontok alapján lehetne még ezt az életművet bemutatni?

Mivel nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is egy nagyon gazdag életműről van szó, rengeteg szempontot lehetne találni. Moholy azon túl, hogy szintetizáló művész volt, teoretikusként rengeteget írt a saját művészetéhez és korának vizuális művészeti problémáihoz kapcsolódóan is. Nyilván azért is tartják őt a fotózás szempontjából nagyon fontos figurának, mert verifikálta a műfajt bizonyos szempontból, a korábbi alsóbb kategóriákba való besorolásokkal szemben.

Például nagyon érdekesek a színes fotói, melyekből mi is vetítettünk és állítottunk ki, mert ez egy kevésbé kutatott és alig feldolgozott része az életművének, hiszen nem olyan rég kerültek elő. A koncepció miatt pont kimaradt az életmű szerintem egyik legizgalmasabb része: a layoutok és a design összekapcsolása a reklámmal, ami Moholy-Nagy erőssége volt. Óriási hatással volt nemcsak a reklámgrafikára, hanem magára a reklámra mint műfajra is.

PRAE.HU: Június 8-án nyílt meg a kiállítás. Tudod, hogy azóta hányan látták? Mennyire népszerű az anyag?

Többé-kevésbé követem, egyelőre hozza a várakozásainkat és kiemelkedő a látogatottsága, annak ellenére, hogy jegyárban a drágább kiállítások közé tartozik. A Múzeumok Éjszakáján is nagyon sokan jöttek, akkor egy nap alatt több mint háromezren nézték meg a kiállítást, ami egy nagyon masszív szám.

PRAE.HU: Egy kiállítás sikerét csak a nézőszámban lehet mérni?

A látogatószám egyértelműen korrelatív a sikerrel, ugyanakkor nem lehet elhallgatni, hogy a rengeteg befektetett pénz, a kommunikáció, s annak egy csomó alternatív és klasszikus módja rendkívüli módon befolyásolja, hogy egy kiállítás mennyire látogatott. Úgyhogy ez nyilván attól függ, hogy a sikert hogyan könyveled el. Hiszen voltak és vannak rendkívül érdekes kiállítások, melyek szakmailag nagyon fontosak, nagyon érdekesek, de mondjuk nem olyan mainstream a téma, vagy olyan ismert a név, ami a Lágymányosi híd lábához csábítaná az embereket.

Pont ilyen volt az Amerigo Tot vagy a Gerber Pál életművét bemutató kiállítás, ami hiába hihetetlenül izgalmas téma, tudtuk és éreztük, hogy nem lehet annyira tálalni szélesebb közönségnek. Úgyhogy mindenképp árnyalni kell, hogy mi a siker fogalma, de azt gondolom, hogy azok a visszajelzések, amiket a Ludwig kiállításai generálnak, akár külön-külön, akár mint irány, ahogy hozzányúl a témákhoz, konzekvensen izgalmas a közönségnek, és sokan járnak vissza.

PRAE.HU: Mi lesz a következő nagyobb név a Ludwigban?

A keleti blokk hiperrealista festészetét bemutató kiállításunk egészen biztosan sikersztori lesz, mert ez az egész hiperrealizmus téma van annyira népszerű és izgalmas, hogy mindenki könnyen tudjon kapcsolódni hozzá. Ráadásul a hiperrealista festészet kelet-közép-európai vetülete abszolút nem ismert. Ezen kívül érdekes lesz a most júliusban nyíló kiállításunk, ami a múzeumra reflektáló, kimondottan a múzeummal kapcsolatos munkákat fogja felvonultatni. Illetve idén lesz még Yona Fridemannak, majd Rita Ackermannak is egyéni kiállítása.


Moholy-Nagy László: The Art of Light,
2011. június 09. - 2011. szeptember 25.
http://www.ludwigmuseum.hu

Fotók: Bartha Máté