„Sokkal inkább szól a magányról, mint García Márquez híres regénye” – foglalta össze véleményét egy résztvevő Márai regényéről, összehasonlítva azt a Száz év magány című művel. Péczely Dóra, a program szervezője és az est moderátora, egy bemelegítő kérdéssel indította a beszélgetést. Miről szól A gyertyák csonkig égnek? „Teatralitásról drámai feszültség nélkül, öregedésről, a kommunikáció hiányáról, és egy férfi ragaszkodásáról a búbánathoz” – csak néhány az elhangzott válaszok közül. A Megosztó Művek eddigi alkalmai közül ezen az esten hangzott el a legtöbbször a „miért?” kérdése, ami remekül megmutatja, hogy A gyertyák csonkig égnek rövidsége ellenére is kiváló alap egy különböző szempontokat vizsgáló, háromórás olvasószemináriumhoz.

Elsőként a regény szerkezetéről és kommunikációs helyzetéről osztották meg nézeteiket a résztvevők.

A csend mint írói eszköz, nem működik a feszültség hiánya miatt. A főhős monológja szinte értelmetlen, mivel olvasóként nem látjuk a másik oldalt. Henrik végtelenül hosszú dikciója üresnek és unalmasnak hat. Többen azon a véleményen voltak, hogy a történet kiváló, de a kivitelezés nem hibátlan. „Mintha egy regényvázlatot olvastam volna” – osztotta meg gondolát az egyik résztvevő. A kommunikáció kapcsán a végletek is felmerültek. Az egyik szereplő végletek nélkül sorolja a sérelmeit és gondolatait, a másik viszont gátlástalanul hallgat. Sokak szerint a fő konfliktus nézeteinek csak egyik felét ismerjük, emiatt

„nincs meg a regény egyensúlya”.

Felmerült a kérdés, miszerint meddig hallgathat egy főszereplő anélkül, hogy összedőlne a regény szerkezete? Többen dicsérték az első oldalakon kibontakozó, izgatott várakozást, hozzátéve, hogy a szereplők találkozója abszolút nem úgy alakult, ahogy várták volna. „Természetesen beszélgetésre számítottam” – jegyezte meg egy jelenlévő. A regény atmoszféráját is pozitív tényezőként említették meg, a régi magyar világ ábrázolását sokan kellemesnek találták. Az iskolai leírások kapcsán Ottlik Géza Iskola a határon című regénye került elő. 

Az egyik legtöbbször felmerülő kérdéskör az életszerűség hiánya volt.

Maga a regény alapszituációja is életidegen: valaki negyven évet vár csak azért, hogy monológ formájában megoszthassa sérelmeit.

Egy résztvevő szerint „zseniális lett volna, ha ennyi várakozás és egy ilyen hosszú szónoklat után nem jön el a várt fél”. Szintén valószerűtlen, ahogy a kellemetlen incidens után Henrik nyolc évig nem beszél a pár kilométerrel arrébb élő feleségével. Az életidegenség apropóján elemezték a főhősök barátságát. Henrik egy fegyelmezett, katonai rendben élő, egyenes férfi, Kondrád pedig finomlelkű és művészi. Közös gyermekkori élményeiken kívül semmi sem köti őket össze; más érdeklődési körrel és teljesen különböző anyagi háttérrel rendelkeznek. Érthető, hogy kérdések merültek fel a barátságuk alapjára és kölcsönösségére vonatkozóan. Lehetséges, hogy Konrád jobban ragaszkodott a barátjához, mint fordítva. A valószerűtlenségről szóló közös gondolatmenetet összegezve jegyezte meg egy jelenlévő, hogy a mű „annyira nem életszerű, hogy inkább szimbolikusan kéne értelmezni”.

A résztvevők az olvasás során felmerülő más problémákat is megvitatták, egyesek szerint a szerző nem segít az olvasónak és sokszor „ledob a történet”. Henrik karakterével nagyon nehéz azonosulni, nem lehet megérteni a cselekedeteit. Egyes elképzelések szerint azért nem tudja túltenni magát hosszú évekig az őt ért áruláson, mert az a lelki csapás teljesen váratlanul és védtelenül érte. Sikeres és boldog emberként nem számíthatott arra, hogy a világa hirtelen romjaiba dől. Az olvasó nem kérdőjelezi meg Henrik becsületességét, akinek jelleméből adódóan „nem szerepel a szótárában” az árulás, így nem tudja azt feldolgozni.

A karakterek mellett a regény stílusa és nyelvezete is megkérdőjeleződött,

többen dagályosnak és sziruposnak nevezték Márai stílusát. Ennek szemléltetésére az egyik jelenlévő felolvasott a műből egy többszörösen összetett mondatot, amit ezután Péczely is felolvasott teljesen más hangsúlyozással. Ez a momentum remekül megmutatta, miért is lehet ennyi különböző véleménnyel gondolkodni erről a regényről. Egy másik jelenlévő kiemelte a morálfilozófiába hajlást és a párhuzamot Senecával, a sűrűn elhangzó általános igazságoknak köszönhetően. A folyamatos kinyilatkoztatásokat páran irritálónak tartották, másokat egyáltalán nem zavartak olvasás közben. „A tartalom nem bírná el az ennél rövidebb eszmefuttatást” – hangzott el egy újabb vélemény.

Szóba került a regényben található krimiszál is, ami a bizonyíték hiánya miatt fontos. Nem lehet biztosan tudni, hogy Konrád valóban le akarta-e lőni Henriket, ennek tudatában pedig teljesen más nézőpontból tekintünk az eseményekre. Konkrét bizonyíték arra sincs, hogy Konrád és Krisztina között valóban történt valami. A viszony kapcsán felmerült a számonkérés elmaradása a férj részéről. Az, hogy Konrád akkor nem kérdez semmit a feleségétől, sem a legjobb barátjától, jelzi hiányos épelméjűségét. Erre reflektálva jegyezte meg az egyik jelenlévő, hogy „nincs teljesen egészséges lelkületű híres regényalak”.

Konrádot illetően több kérdés is elhangzott, amire nehezen találtunk válaszokat. Miért megy el a trópusokra, és miért látogatja meg Henriket több évtized után? Felvetődött a bűntudat lehetséges megoldásként, de ezzel nem minden résztvevő értett egyet.

Az est egyik legfontosabb kérdése Konrád hallgatására vonatkozott. Nem született egyező vélemény arról, hogy miért nem szólal meg Henrik monológja közben.

A beszélgetés végül az életszerűtlenség témaköréhez kanyarodott vissza. A szerző életét végiggondolva kétségbevonható, hogy a szereplők valóban hiteltelenek-e. Márai 1989 januárjában saját kezűleg vetett véget életének, csupán hónapokkal a magyarországi rendszerváltás előtt. Ezt egy regényben olvasva talán szintén életszerűtlennek találnánk.

A következő alkalomra ősszel kerül sor, témája Ottlik Géza Iskola a határon című regénye lesz.

Fotók: Babos Zonga Rebeka