Noha a film a részletgazdagságát és az eredeti mű cselekményének hű követését tekintve még a legvérmesebb rajongók megelégedésére is számot tarthat, a feldarabolást a dramaturgia érezhetően megsínyli: a rövidsége ellenére terjengős, a polgári szomorújátékok stílusában túlbeszélt „expozíció” után elindul a két és fél órán át tartó akciófinálé. 

A Halál Ereklyéi első etapját nem túl eredeti módon, ám annál nehezebben követhető gyorsmontázzsal foglalják össze az első percben, majd in medias res Dobby halála után találjuk magunkat, ahol a szereplők jóformán egy még érkezésünk előtt megkezdett beszélgetést folytatnak. Harry Potter (Daniel Radcliffe) és barátai tehát bujkálnak a rájuk vadászó Voldemort (Ralph Fiennes) és csatlósai elől, miközben igyekeznek felkutatni és megsemmisíteni a horcruxokat, melyek a Sötét Nagyúr halhatatlanságát biztosítják.


 

Talán azért, mert végre érdemben történik valami, talán mert ez már a kellően emelkedett befejezés, mindenesetre a legutolsó rész lényegesen jobb és összeszedettebb, mint önnön sehová sem tartó első fele. Az élvezhetőséghez nagyban hozzájárul az is, hogy a főszerepekben tündöklő ifjú színészek beértek a franchise végére, s megtanulták, hogy a kevesebb több (de legalábbis kevésbé zavaró), elhagyták a manírokat és az iskolai színjátszás kelléktárából kölcsönzött mimikát. Azt ne feszegessük, hogy ez mennyiben köszönhető az előző filmhez képest nagyságrendekkel kevesebb lélektaniság és a helyébe lépő akciódömping egyensúlyának. Az utóbbi néhány HP-film betegsége azonban itt is makacsul felüti a fejét: mióta egyértelműen kilépett a sztori a gyerekfilm közegéből és gótikus horror, valamint (tini)melodráma elemekkel felturbózva kitágította a fantasy alapú film műfaji határait, furcsa mementóként újra meg újra felbukkannak, és rendre tönkrevágják egy-egy jelenet drámai feszültségét a szellemesnek szánt, ám valójában infantilis poénok, amivel mintha a gyerekközönségnek is szórni akarnának mégis egy-egy morzsát. A forgatókönyvet jegyző Steve Klovesnak már régen észre kellett volna vennie, hogy mostanra minden humor kihalt a sorozatból.


 

S bár az erőteljes irodalmi anyag adaptációjának technikai problémái – melyek ebben az opuszban is számosak – most is mindvégig ott húzódnak a téma fölött, a film nagy kérdése mégis sokkal inkább az, hogy vajon fenntartható-e a teljes játékidőn keresztül a – mégoly grandiózus fejlődésregény-fantasy eposz – voltaképpeni csúcspontja. Óhatatlan ugyanis, hogy csaknem 140 percnyi tömény végkifejlet és drámai csúcspont esetén egy idő után az izgalmasnak szánt és egyébként látványos, pörgős részek is leülnek, a néző figyelme pedig ellankad, ha nincsenek közbeiktatva lazábbra vett epizódok. Az egymás után sorjázó akciószekvenciákban a 3D látvány sem tud nélkülözhetetlenné válni, noha helyenként ügyesen átszabták a cselekmény egyes pontjait, hogy kiaknázhassák a technológiában rejlő lehetőségeket, ha már a papíralapú sztori nem egy 3D-kompatibilis spektákulum-gyűjtemény. Ez a körülmény különösképpen a fináléban kellemetlen, ahol az újfajta térélmény szinte semmit nem tud hozzáadni a film élvezetéhez. A szándék értékelendő, helyenként egészen ügyes megoldásokkal élnek, összességében azonban a kivitelezés nem elég fantáziadús.


 

A széria már pusztán hihetetlen népszerűsége okán is vitán felül helyet vívott magának a tömegkultúra panteonjában, igazi erénye mégis az általa felölelt epikus időtartamban és a változások mélyreható ábrázolásában áll. A csodákkal teli világban való kiválasztottság tündérmeséjétől a horrorba oltott kamaszkor idegenségén és vívódásain át végül eljutunk a Gonosz végleges legyőzésével beteljesülő fantasy-megváltásig. Harry Potter mégis a felnőtt kor kisrealizmusával búcsúzik tőlünk, ez a zsánervonás azonban végképp elüt a paletta többi színétől, emiatt a zárójelenet is furcsa, idegen testként működik a filmben. A szimbólumokkal zsúfolt, hosszan és aprólékosan bonyolított fejlődéstörténet utoljára még felvillant valamit abból, ami ezután következik: a „boldogan éltek, míg meg nem haltak, de közben ők is középkorú, megtokásodott varázslók lettek” cseppet sem katartikus, ám annál hosszabb korszakából. A húsz évvel megöregíteni igyekezett ifjú szereplők zárójelenete tagadhatatlanul valami furcsa szájízt hagy maga után. Igazán kár, hogy ez az egész Harry Potter-univerzum záróakkordja.


Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part II.)
Színes, magyarul beszélő, angol-amerikai fantasy, 131 perc, 2011.
Rendező: David Yates
Forgatókönyvító: Steve Kloves
Operatőr: Eduardo Serra
Zeneszerző: Alexandre Desplat
Szereplők: Daniel Radcliffe (Harry), Ralph Fiennes (Voldemort), Emma Watson (Hermione), Rupert Grint (Ron), Alan Rickman (Piton professzor), Helena Bonham Carter (Bellatrix Lestrange)
Forgalmazza: InterCom