PRAE.HU: Szimultán jelentkezett nálad a zene és a vizualitás iránti fogékonyság?

Igen, párhuzamosan bontakozott ki a kettő egész pici korom óta. Lehet, hogy ahhoz van köze, hogy ikrek vagyok. Talán a zene egy egész kicsivel előbb talált meg.

PRAE.HU: Mit jelölsz meg foglalkozásodul semleges közegben?

A zenélést említem legtöbbször, egy kicsit természetesebb, de egyenrangú vele a vizualitás. Azt szoktam ezért mondani, hogy kreatívkodom. Mivel a vizualitásból élek, az 80%-ot tesz ki, 20% marad a zenére. Jó lenne, ha ez megfordulna, de a mostani keretek között ez így kivitelezhető. Életcélom volt, hogy azzal foglalkozhassak, amit imádok. Nem kell kompromisszumokat kötnöm, gyakorlatilag a hobbimban tevékenykedem mindkét szálon.

PRAE.HU: Külföldön folytattál tanulmányokat.

Londonban tanultam több mint 4 évig, a Camberwell Egyetemen, mely Univerity of the Arts London néven öt egyetem eggyé olvadásával működik jelenleg. Digitális művészetek szakon vettem részt a képzésben. Az egész miliő, a nagy kulturális olvasztótégely annyi újdonságot kínál, csak győzze magába szívni az ember. Nemcsak a könyvtárak, meg az előadások, amikre jártam, hanem az ottani létem önmagában is nagyon sokat változtatott rajtam.

Broken from david vigh on Vimeo.

PRAE.HU: Mi az Art Mafia mitikus keletkezéstörténete?

Miután hazajöttem Angliából egy Dobos Tamással, Tombor Zoltánnal és Snoopyval folytatott baráti beszélgetésen felvetődött, hogy kreatív produkciós teamet alapíthatnánk, amely videóklipeket, reklámokat, artdirekciót, kampányokat vállalna. Belevágtunk.

PRAE.HU: Hogyan kell elképzelni az ügynökség működését?

Előremutató céges struktúra, amiben dolgozunk. Egy hub vagyunk, sejteket vonzunk be bizonyos munkákhoz, így megnövünk, amikor pedig kisebb projekt van, összezsugorodunk és csak a csapat magja marad meg, 3-4 fő. A válság és a munkák bizonytalansága hívta életre ezt a business modellt, az angolokkal is így dolgozunk.

PRAE.HU: A Poor Céline kifejezetten a Fashion Video Festivalra készült?

Nem, a saját örömünkre. Szerencsére a kommersz megrendelések mellett van lehetőségünk passzióból csinálni dolgokat. Azt vettük észre, bármennyire nem tűnik logikus befektetésnek, érdemes ilyesmire áldozni időt, pénzt, mert az ügyfelek szemében is vonzóbbá teszi ügynökségünket, hogy van erre kapacitásunk. Maréknyi tehetséges ember 2 hónapos munkáján nyugszik a végeredmény. Tombor Zoltán nagyon régóta kreatív partnerem és barátom, számos projekten, például a Nanushka kampányain is együtt dolgozunk évek óta. A Poor Céline elkészültéből kivette a részét Mészáros Orsi, Tüzes Tamás (Snoopy) és Kovalik Nati. Mindnyájuk lelkesedése, az összeadódó energiák érződnek a végeredményen. Nem beszélve az utómunka csapatról – Auguszt Olivér és Maczó László –, akik nagyon sokat segítettek a 3D-ben.

PRAE.HU: Milyen körülmények között vetődött fel a videó ötlete?

A szikra egy párizsi kis kávézóban született meg. A Poor Céline két angol producerének (Nin Bose és Nathan Collins, akikhez több mint 10 éves munkakapcsolat és barátság fűz) pendítettem meg az ötletet, és együtt fejlesztettük, tisztogattuk le érthető egységgé, Tombor Zoli hathatós segítségével.

Poor Céline from Bose Collins on Vimeo.

PRAE.HU: A magyar társadalom zöme súlyos ízlésgondokkal küszködik, vagy fel sem ismeri, hogy a design javít az életminőségen. Hogy értékeled a jelenlegi helyzetet?

Abban a generációban, amelyhez én tartozom, ez nincs DNS-be plántálva. A szépérzéket tanulni lehet és kell is; abban nem fejlődik ki, akinek nincs igénye a megismerésre, az önképzésre. A ’85 után születettek esetében másabb a helyzet, a kilencvenes évek sarjai globalizáltságuk, információhoz való szinte korlátlan hozzáférésük révén könnyebben meg tudják ítélni mi a vacak. Az én generációmra ez nem igazán jellemző, pedig rendre ez a korosztály foglal el döntő pozíciókat tévéknél, kreatív ügynökségeknél, multiknál. Még mindig érződik, hogy nem lett kifejlesztve az esztétikumra és a kreatív megoldásokra való érzékenység, csak egy nagyon vékony réteg tudja ezt felmutatni, akik nyitottak voltak, amikor ezzel foglalkozni kellett a személyiségfejlődés során. Optimista vagyok: ez változni fog és jó irányt vesz, ha nem is lesz design nemzet a magyar, mint a svéd vagy a holland, de talán nem leszünk annyira balkán, mint 15 éve. Egy 20 éves időintervallum azért szükségeltetik egy ilyen mérvű szemléletváltáshoz.

PRAE.HU: Megoldókulcs?

Fontos, hogy az ember használja a belső képképző szervét, ami a mai világban elcsökevényesedni látszik. Az képáradat elnyomja azt a szervet, mely belül apró projektorként működik. A vizuális típus ötletei mondhatni ezen vetítődnek a homloklebenyre. Megfigyeltem, hogy ha elkezdek beszélni valakivel, aki avatott és nyitva vannak a csatornái, akkor gyakorlatilag ezt a pici projektorképet képes vagyok átküldeni; ugyanazokra a dolgokra asszociál, és döbbenetesen hasonlót vizualizál, mint amit alapvetően én látok. Csodás dolog, gondoskodni kell arról, hogy ez a szerv ne mondja fel a szolgálatot.

PRAE.HU: Miben látod a magyar design potenciálját?

Nem kívülről kell építkezni. A magyar gyökereket kell behívni, de nem ám az untig csépelt matyómintát. Ha mindenki magába túr, ékszert talál. A környezet és a hatások mássága miatt a többi nemzettől merőben eltérő, de legalább olyan értékes kincsek lakoznak a kultúránkban. Elkerülhetetlenek a külső hatások, de a súlypontot belülre kell helyezni. Mindenkit arra buzdítok, ne kopírozzon és áhítson idegen értékeket, hanem büszkén hozzon létre magába nyúlva valami izgalmasat. Az eredetiség kardinális kérdés.

EXOSKELETON from david vigh on Vimeo.

PRAE.HU: A gyakorlatban hogyan lehet szert tenni láthatóságra és legitimitásra?

Az összefogás szintén lényeges, mozgalmakban kell gondolkodni. Ha van egy jó divattervező, mögötte legalább 10 másiknak kell felsorakoznia, hogy vizibilitásra tegyen szert. Az a tíz nem csupán „fedezi” azt az egyet, hanem előtérbe kerülnek általa, kölcsönösen erősítik egymást, módjuk lesz érdekérvényesítésre. A zenében is így van ez: egy rock zenekar valószínűtlen, hogy betör nemzetközi színtéren. Ha viszont van 5-6 magyar banda, akik mind világszínvonalúak, akkor figyelni kezdenek Magyarországra. A Turbo kapcsán például pedzegetik, hogy van egy kelet-európai prog rock forradalom. Ehhez kellett a Grand Mexican Warlock, a Seen, a Napokon, az Isten Háta Mögött, de ez fordítva is igaz. Alakul egy szcéna, ami erősebb, mint egy magában álló entitás. Nem a rivalizálás a járható út, mivel az együttműködés a fennmaradás és a siker záloga.

Turbo - City of satellites from Kodály Method on Vimeo.

PRAE.HU: Te kiket neveznél meg az alkalmazott művészet katalizátoraiként?

Divattervezőket tudok említeni: Nanushka és a Use világszinten is képviselik az ügyet. Fotósok közül Perlaki Márton és Tombor Zoltán zseniálisak. Öt éve áthatolhatatlannak tűnő gátakon keltek át. A zenében és a videóban még nem következett be az áttörés, de egyre több tehetséges alkotó kap teret, Veszéjes Áronék például kezdenek igen jó dolgokat letenni az asztalra, melyeknek van karaktere, egyénisége. Gyűlik a csapat, közel a kritikus tömeg.

PRAE.HU: A Turbo esetében is egy tudatosan megformált, telitalálatos vizuális reprezentációval találkozunk. Ebben nyilván közrejátszol.

Persze, ám ez interakció útján képződik meg, nem diktálok a többieknek. Fontos a vizuál, azonban a zenén van a hangsúly. Nekem különben a Turbo olyan, mint a jóga: valaki bikram jógázni jár, én a próbaterembe meg a koncertekre. Megalkuvás nélküli önkifejezés lassan hetedik éve. Mindig van benne megújuló energia. Eddig a zúzás volt terítéken, most akusztikus lemez készül: másfajta energetika, de a Turbo-fíling marad.