bezár
 

220VOLT

2016. 06. 22.
1952 – Nász a havon
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
1952 – Nász a havon A lagzi csupa suttogás, beszélgetés, cincoghatnak a hegedűk, alig táncol valaki. Így is várhatták: nem húztak föl az udvarban sátrat, a muzsikusok az üres konyhában munkálkodnak. De csak ritkán perdülnek ki hozzájuk a fiatalok, hogy hamar vissza is üljenek a szépszobába, osztani tovább a súlyos szót, mint az öregek a lapokat a kisebb asztalnál.   (a képekre kattintva elindul a klip)

1952 februárjában a szüleimmel fut a lovas szán a havas kónyi úton, ülnek a bakon feketén-fehéren egymás mellett, nyomukban legyezőformában száll föl a porhó. A csengettyűs lovak betrappolnak velük a templomdomb alá, ahol az egykori fogda előtt topog a bundás násznép, a Szűz Mária oszlopa alatt. Márián is kucsma van, hóból, áldón nyújtja hópalástos karját a két gőzölgő ló és a jegyesek fölé, gyönyörködik mindkét párban. A helyiek a fiús családot beszélik ki épp, tiszteletteli idegenkedéssel, apámat komoly akvizíciónak találják: szőlészmérnök, és egy kortyot sem iszik.
 

A kónyi templom télen (Kóny, 1952)

 

Apám korabeli fotóiról nemcsak egy jó vágású bajszos fiatalember les vissza ránk, de – maga József Attila! A szégyenlős-kamaszos mosoly is, és a hátratartott fej, hogy ne hulljon a haj a magas homlokba. Több ez jóval, mint véletlen hasonlatosság.
 

Falcsik József Attila (Buda, 1953)


Anyám különös virága a kónyi emberkertnek: a kereskedő-gazdálkodó Takácsék elsőszülötte, akik afféle non sanz droict büszkeséggel járnak-kelnek a közösségben. Míg Gizellájuk otthon lakik, a diákokkal bandázik, aztán nem áll be gimnazistának, de falusi menyecskének se: 16 évesen Győrbe költözik, ő az első lány a faluban, aki szakmát tanul. Azt az álmot dédelgeti, hogy textiltervező lesz, a szabás-varrással akarja kezdeni – aztán jött volna a tervezés, majd a műhely és a bolt –, ezért megy városi bérletbe kereskedőtanonc öccsével. Nagyapám, a helyi Hangya vezetője, az üzlet hozamából fizeti a szobájukat és iskoláikat, nagyanyám pakolja nekik a hazait. Hétvégeken körbeülik a gádorban a kecskelábú asztalt az otthonmaradt két kisebbikkel, és eszik az otthoni nagy ebédeket. Vakációban anyám Óvárra utazik a kuzinjához és legjobb barátnőjéhez, Ilushoz, vagy elhívja Kónyba, hogy együtt töltsék a maguk álomidejét.
 

Takács Gizella és Szalay Ilus (Kóny, 1943)


Szalay Ilus kivételes tehetség: novellákat ír, kortársakat olvas, különös zenéket hallgat, "modern mozgásokat" végez, még színészkedik is egy műkedvelő csoportban. Mágikus kis tárgyakkal veszi körül magát, amikről Ilus vőlegénye és anyám a későbbi levelekben oly szomorúan beszélgetnek. Anyám le van nyűgözve, csak azt tartja illetlennek, ahogy Ilus hangosan ünnepli a saját tehetségét. Tapsvihar volt, írja egy jól sikerült színdarabról, amiben férfiszerepet alakított, Gizus, nyíltszíni taps! Nagyon jó voltam ma este! Az én rátarti anyám persze azt vallja, bűn ennyire tudni, mit tudunk: minél különb vagy, annál némábban viseld. Ilusról az előadás után fénykép is készül: fess öltönyben, hetyke kalapban, szénnel rajzolt kackiás bajusszal áll a kamera előtt, kihívóan zsebbe csapott kézzel. Kamaszkoromban én is beleszeretek: aprógyöngy-betűkkel írt leveleit kilopom anyám szekreteréből, és évekig olvasom újra meg újra őket. Nem tudok szabadulni a hangjától.
 


Ilus férfiszerepben (Mosonmagyaróvár, 1939)

 

Anyám még soha senkivel nem érezte ilyen felszabadultan magát: együtt bújják a kónyi lápot, ahol kedvükre boronghatnak, habzsolják a verseket, amikből kibomló életük titkát vélik megismerni. Kibicikliznek Bécsbe, világot látni, és udvaroltatnak maguknak a felbukkanó fiúkkal. Bár nem nagyon veszik komolyan őket – még egymást veszik a legkomolyabban.
 
Aztán kitör a háború, nagyapámat besorozzák, és minden összekuszálódik. A világátrendezés végleg lemossa anyám álmait a jövő palettájáról. De legalább az életük, az otthonuk épen megmarad, ha álmaik nem is. Ahogy a helyzetük, gépeik, lovaik, földjeik sem. Anyámnak halottja is van, nem háborús: Ilust, a bálványozott Ilust 22 évesen elviszi az influenzajárvány.
 

Nagyapám, Takács Mihály lovas katonaképe (1942)

Nagyapám, Takács Mihály tábori lapja (1942)
 

Anyám vigasztalhatatlan. A tragédia mint valami kedélyméreg szívódik fel a vérébe. A temetés után még leveleket vált Ilus vőlegényével a közös mítoszok nyelvén, de az álomidőnek örökre vége. Elcsomagolja maga tervezte ruháit és a könyveit, köztük az Ilussal közös kedvenc Szabó Lőrincet meg a bödön zsírért cserélt szattyánbőrkötéses Dantét, és Budapestre megy. Húszévesen vág neki az útnak – annak, amit az idők engednek. Gyors- és gépírni tanul, majd mindent, amit ez irányban lehet: könyvelést, pénzügyet, ilyeneket. Irodista lesz, számokkal dolgozó, felelős, kíméletlenül precíz nő. Eltartja magát, barátkozik a kolléganőivel, olvas, beszívja, amit az új terepeken érdemesnek tart. Nem sokat: nagyon finnyás, jó alapjai vannak. És, mindvégig megmarad annak, akivé otthon vált: éles szemű, rátarti lánynak, akit önmagáért kell értékelni.
 

Takács Gizella korcsolyabérlet-képe (Győr, 1943)

 

Udvaroltat magának addig is, míg apámmal nem találkozik. De az otthoni emancipáltság után nehezen tűri a világ konzervatív szokásait. Megtudja például, hogy rendes lány nem rúzsozza élénkpirosra a száját – ezzel az érvvel egy budai középpolgár apa óvja tőle a fiát. Anyám megrökönyödik: micsoda ostobaság! Mintha a rúzsnak bármi köze volna az igazi értékekhez! Ha csak annyi nem, mint a Hercegferencznek az irodalomhoz. Vagy az operettnek a zenéhez. Majd megjelenik apám: szinte komor fiatalember, akiben egyszerre munkál a férfi felelősségérzete és a gyerek sértődékenysége. Megcsalt ex-vőlegényként hull anyám lábai elé: épp csak visszaadta a gyűrűt volt menyasszonyának. De nem habozik új gyűrűt venni: Takács Gizellában minden megvan, ami neki fontos: szív és ész, az otthonteremtés képessége. De mindenekelőtt az a per se önértékelés, amit ő a legkívánatosabb emberi tulajdonságnak tart. Ennek egyszerűen nem tud ellenállni. Mert ez őbelőle teljesen hiányzik.
 
Apám a maga részéről köszöni, ezzel be is fejezte a párválasztási kísérleteket: megtalálta, amit keresett. És ezen mit se változtat, hogy nem abban, akiben kellett volna. Apám egyáltalán nem osztja a franciák nézetét, miszerint a stílus az ember. Őt csak a tartalom érdekli. Pedig anyám az első perctől kritikusan fogadja: érthetetlen kifogásokkal, amik irritálják felcsattanó indulatait, és, mintha provokáció, a lényegtelen dolgokban erősen képviselt saját véleménnyel. Olykor meg csak alig valami lenézésféle elégedetlenséggel – de hát az is kellően szárítja a szerelem levegőjét.
 
A távolság szinte rögtön kialakul köztük, és az áthidalás lehetőségei törékenyek: apám nem találja az átjárót az el nem fogadás ködében, anyám képtelen biztonságban elhelyezkedni a váratlanul feltörő indulatosság atmoszférájában. De a megújult reményű vőlegénynek ez korántsem elég egy újabb kudarc deklarálásához. Annál is kevésbé, mivel alapvető nézeteik, világról, családról, otthonról, egyformának látszanak. Nemcsak hasonlónak: szálra azonosnak.
 

Gizella és Jóska esküvője, mosollyal, 1952Jóska és Gizella esküvője, komolyan, 1952
Esküvői mosoly                                       Esküvői komoly
(Kóny, 1952. febuár 2.)

 

Apám és anyám menyegzőjén két világrend képviselői néznek farkasszemet egymással a hosszú asztalsor két oldaláról. A lagzi csupa suttogás, beszélgetés, cincoghatnak a hegedűk, alig táncol valaki. Így is várhatták: nem húztak föl az udvarban sátrat, a muzsikusok az üres konyhában munkálkodnak. De csak ritkán perdülnek ki hozzájuk a fiatalok, hogy hamar vissza is üljenek a szépszobába, osztani tovább a súlyos szót, mint az öregek a lapokat a kisebb asztalnál. Éjfélre kirobban a konfliktus: a részeg párttitkár nekimegy a papnak, aki ágaskodva ereszti ki rá szószéken edzett hangját. A hitvitát csak az újabb hordó mátrai jó bor hűti le, amit apám, az absztinens csapra ver. A jegyesség utolsó és a házasság első vitája is ezen tör ki: anyám már nem adna több szeszt a párttitkárnak, apám inkább a papot is itatná. Összeférhetetlenül különböző semmiségek ezek.
 
Aztán beáll a tűzszünet, a bor mellett már kibírja együtt hajnalig a mindig-bipoláris magyar kompánia. Anyámék is felfüggesztik a magánháborút, indulnak a nászútra az első vonattal. Ugyanazzal, amivel bérelt vagon viszi Pest felé anyám kelengyéjét és bútorait, köztük a hússzín márványlapos cseresznyefa tálalót, amit Takács Mihály a jegyzőék szecessziós ebédlője mintájára csináltatott a lányának.
 

 

ITEM MCMLII
 
apám az északi hegyek szülötte
a bő nyugati síkoké anyám
apám egy erős mátriárcha kölyke
egy ősapa áll anyám vonalán
karján a dísz: egy nagyot mondó asszony 
apám apja meg egy pincemanó
kit a nőgazda napszámba szalasszon
s megigya a rossz bort csak arra jó
feszültek hát mit a sors összekötözött
ők is kipányvázva két pólusuk között

 

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Falcsik Mari --


További írások a rovatból

220VOLT

Fűh #3 Fűh #3
Röhögés > A hatujjú ember (életrajzi töredékek)
220VOLT

Fűh #2 Fűh #2
Szívás > Paplak (életrajzi töredékek)

Más művészeti ágakról

Háttérbeszélgetés Balog Józseffel a Thealter nemzetközi színházi fesztivál indulásáról és működéséről, kapcsolatrendszerekről, a fiatalok lehetőségeiről
irodalom

Leülni vagy nem ülni? Leülni vagy nem ülni?
A 2019-es Margódíj-átadó
Majoros Nóra válaszai a prae.hu körkérdésére
gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés