bezár
 

220VOLT

2017. 12. 16.
1967 - az ördög tinnitusza
Életrajzi töredék
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
1967 - az ördög tinnitusza Estefelé elcsendesedett a lakótelep. Nem berregett a pöcsköszörű, a házmesterek pihenni készültek nem kergették a kölyköket, a szomszédok nem üvöltöztek egymással, a házak oldalán a súrlófény volt az úr. Fülledt nyári délutánokon naplementében az idősebb görög srácok hármas-négyes csoportban felültek a pad tetejére. Előkerült két-három western gitár, zenéltek, énekeltek, doboltak a gitár hátoldalán. Mi, kisebb gyerekek a füvön fekve hallgattuk a zenét – fantasztikus volt... 

Elkezdődött a varázslat. A rádióból jól ismert számok élőben itt szóltak. Beatles, Animals, Hollies három gitáron, és valaki mindig énekelt közben. Görög dallamok is legurultak a padról, akkor hallottam először szirtakit, a Zorba, a görög zenéjét. Ha átadtam magam a zenének, elfogott valami furcsa meleg érzés, a zene izgalma, szabadsága, ugyanúgy, mint otthon a lakásban, a rádió előtt. Minden olyan könnyű lett, álomszerű, légies, varázslatos hangulat, olyan, amilyet az ember sokszor szeretne átélni. Zenehallgatás közben meglepő dolgok történtek. A kevés arra járó emberből hallgatóság lett, az arcvonások kisimultak, jókedvűek, érdeklődők lettek. Meglepő dolgokat láttam: a mi Hitlerünk titokban szélesre tárta az ablakát, a Tárgyilagos arra jártában mintha mosolygott volna… A zene lenyűgözött mindenkit. Megéreztem a mindenhatóságát, elhittem, éreztem, láttam, hogy különböző emberekből valószínűleg ugyanazokat az érzéseket váltja ki. 

Vagy mégsem? 

Nyári vasárnaponként az emberek nyitott ablakoknál ebédeltek. A lakótelepi családapák frissen mosott fehér atlétatrikóban merték a levest a tányérjukba, az asszonyok konyhai kötényben mosolyogtak a gyerekekre, akik fehér zoknis lábukat lóbálták a székeiken, marokra fogták a kanalat, és önfeledt boldogsággal szürcsölték az ebédet. Rántott hús és uborkasaláta illata terjengett a környéken – sok ember gondolta úgy, hogy ez tényleg a szocializmus legszebb barakkjának a csúcsmenüje, a jólét kezdete, maga a létező frizsiderszocializmus. Ilyenkor akkora volt a csend, hogy az evőeszközök csilingelése a fajanszokon szinte lepergett az ablakból a lábam elé, a térdemig ért, már nehezítette a járásomat: sétám erőltetett menetté vált, amint a füleimet elérték a Jó ebédhez szól a nóta iszonyatosan kedélybeteg hegedűszólamai.

Gyötrelmes képeket generált ez a zene. Úgy éreztem, mintha a füleimen keresztül megmérgezték volna a lelkemet, sötét, mélyen depressziós világba lódított ez a majdnem muzikogén sokk. Összemosódott a fejemben minden, víziómban az atlétatrikós apukák már tele szájjal röhögtek, kanalukat az asztalhoz csapkodták, az egész épület elgörbült, majd kiegyenesedett – egyszerre egy hegedűhúr elszakadva kivágódik az ablakon, a nyakamra tekeredik, és fojtogatni kezd…

Jóebédhezszólanóta, te az ördög tinnitusza vagy!

Úgy éreztem egy szörnyű pillanatra, mintha a túloldalon lennék, majdnem ugyanúgy, mint a csapatzászló-avatáson. Rájöttem, hogy bizonyos zenék a fogékony hallgatóra fizikailag hatnak, s a rosszak negatív testi tüneteket produkálnak, és nem lehet végighallgatni őket, míg más zenék hatása pozitív, és örökre berendezkedve laknak a fülben, szépen, otthonosan.

Azt is megfigyeltem, hogy az élet fájó, sokszor megalázó dolgaira nem kapok magyarázatot, a felnőttek nem törődnek az ilyesmivel, viszont a magyarázatok híján a zenéből lehet – legalábbis én tudok – tájékozódni. A mozgalmi dalok rossz érzést, szorongást okoznak, a háborúhoz kötődő marsok nem lehetnek hitelesek egy gyerek számára. Az átkozott Jó ebédhez szól a nóta műcigány muzsikája teljesen ismeretlen dallam- és ritmusvilágba ránt át, szinte agyonüti az embert az a kínlódó hangulat.

Ma azt mondják erre, hogy valami átmegy. Átjött a másik oldal is. Fel tudtam idézni magamban a Don´t Let Me Be Misunderstoodot az Animals előadásában, és, bár nem tudtam angolul, megértettem a zenét. Ez a néhány sor a szám végéből való, és milyen igaz!

Ó, bébi, tudod, ember vagyok,
Mint bárki másnak, jár az agyam,
Olykor sokáig bánt egy-egy dolog,
Egy buta kis szimpla ügy, ami a rovásomon van 

De én csak egy lélek vagyok, ki jót akar belül –
Uram, ne hagyj engem megértetlenül!
Igen, egy lélek vagyok, ki jót akar belül – 
Uram, ne hagyj engem megértetlenül! 
Igen, csak egy lélek vagyok, ki jót akar belül – 
Uram, ne hagyj engem megértetlenül!* 

Rájöttem, hogy a zenéből meg lehet érteni a világ rám eső részét. Notórius rádióhallgató lettem, ezentúl megpróbálkoztam a zenén keresztüli világlátással. Beiratkoztam az iskolai gitártanfolyamra. A szolfézzsel nem volt bajom, viszont azon a télen egy szánkó végigment a bal kezem mutatóujján, idegsérülést okozott, így nem éreztem a húrokat, abba kellett hagynom a gitártanulást. 

Ezentúl egyszer sem hagytam ki soha, ha a görög srácok kint zenéltek, emellett a rádió maradt a fő zeneforrásom. Egyelőre.  

 

The Animals
The Animals
A képre kattintva zene szól: Please Don't Let Me Be Misunderstood



* Falcsik Mari fordítása

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kreutz László --


További írások a rovatból

220VOLT

Négyujj Mester tanításai Négyujj Mester tanításai
Nem karácsonyi történet (életrajzi töredékek)
220VOLT

Palicsi anzix Palicsi anzix
Hét emlék (életrajzi töredékek)

Más művészeti ágakról

Interjú Tóth Luca animációsfilm-rendezővel networkingről, az animáció esélyeiről és a VIII. kerületről
Kemény Lili: B monitor című darabja az Ódry Színpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés