bezár
 

irodalom

2012. 02. 10.
Van-e Brazília a Copacabánán és a Cukorsüvegen túl?
Boris Fausto: Brazília rövid története. Equinter, Budapest, 2011. (fordította: Pál Zsombor Szabolcs és Tímár Imola)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Van-e Brazília a Copacabánán és a Cukorsüvegen túl? Van-e múltja annak az Európa méretű, dél-amerikai országnak, amely látszólag a karnevál örökkévalóságba nyújtott jelenidejében szambázza magát keresztül a történelem maelströmjén? Boris Fausto könyve ezekre a kérdésekre is megadja a választ, miközben érzékenyen követi végig Brazília sorsát és történelmét.
Brazília, a brazil kultúra, illetve egy megengedőbb kontextusban maga a luzofónia minden kétséget kizáróan trendi jelenségek az utóbbi időben. A brazil kultúra egészen elképesztő gyorsasággal és hatékonysággal terjed, megszállja és megigézi Európát. Az elmúlt évtizedben nemcsak hazánkban, hanem az egész kontinensen tanúi lehettünk a brazil kultúra eddig még nem tapasztalt intenzitású, dinamikus térnyerésének.

A telenovelák, a gomba módra szaporodó szamba- és capoeiraiskolák, a foci és a karnevál számítanak Brazília legcsábítóbb kulturális exportcikkeinek, ezeken a médiumokon keresztül közvetíti sajátos világlátását, azt az egzotikus Weltanschauungot, amely kapóra jön a szubjektum illuzórikus önkiteljesítését és önmegvalósítását, folyamatos mássá válását ünneplő posztmodern életmódnak, amely a hagyományos európai narratíváktól elfordulva, a kanonizált kereteken túl keresi a megváltást.

Brazília tulajdonképpen a par excellence posztmodern nemzet, a hibrid kultúra, a határok lebontását és újraírását játékos formában végrehajtó erő, a mutáció, a keveredés, a crossover kultúrája, mely folyamatosan leépíti és újragondolja az európai gondolkodás és metafizika bináris oppozícióit. Egy kannibálnemzet, ahogy arra már a modernizmus legnagyobb művészei is felhívták a figyelmet, elég ha csak Oswald de Andrade programadó, 1928-as Kannibál Kiáltványára gondolunk (Manifesto Antropófago), melyben Brazíliát egy olyan sajátos mezőként tételezi, amely féktelen kulturális kannibalizmusában mindent bekebelez és összekever. A kannibalizmusban az archaikus, primitív és rituális múlt, a feltétel nélküli fogyasztás, és a legkülönbözőbb hagyományok, értékek és esztétikák kreatív elkeverése lép egymással termékeny kapcsolatba. Ez a hibridizáció gyakorlatilag Brazília megszületésének feltétele és létoka egyben: a híres bossanova-énekes és író, Chico Buarque (akinek a neve a magyar olvasónak talán nem ismeretlen, hiszen Budapest című bestsellere ott van a könyvesboltok polcain és a szövevényes narrációjú regényből készített koprodukciós filmet pár évvel ezelőtt hazánkban is bemutatták) énekelte meg egyik keserédes dalában, átdolgozva Olavo Bilac versét, a három szomorú faj (três raças tristes) keveredését, amely életre hívta Brazíliát és a brazil identitást.

Boris FaustoA posztmodernizmus allegóriájaként is tételezhető Brazília talán ezért olyan vonzó az európai tudat számára, megtestesít valamit, amire Európa csak áhítozhat. A feltétlen brazil-kultusz Kelet-Közép-Európai kontextusban a 60-as, 70-es években Antonioni, Fellini, Mastroianni, és Toto Cotugno csapásvonalán kialakult olaszmánia helyét vette át a képzeletvilágban. Az elegáns és lezser "olaszság" narratívája a 90-es évekkel és egy generációs váltással egyszerűen kikopott-kimerült, és Brazília ebbe az űrbe robbant bele karneváli önfeledtségével, trópusi sokszínűségével.

Mi sem bizonyítja jobban az ország hihetetlen népszerűségét hazánkban, mint a portugál nyelv iránti egyre fokozódó érdeklődés a felsőoktatásban és a nyelviskolákban, a rendszeres időközönként megrendezésre kerülő, változatos programjaival mindig teltházat ígérő brazil kulturális hét, illetve a capoeira egyre nagyobb léptékű terjedése. Mintha megfordult volna a történelem: a 16. században kolonizált Brazília a 21. században szép lassan kulturálisan kolonizálja Európát. Ez az utópia korántsem olyan abszurd, mint amilyennek első látásra tűnik, hiszen Brazília jelenleg a világ ötödik legerősebb gazdasága, és mialatt az euro-atlanti zóna a recesszióval küzd, Brazília gazdasága szédítő mértékben erősödik és egy felemelkedőben lévő, új szuperhatalom sziluettjét rajzolja fel a világtérképre.

Mindezt egybevetve szükség van arra, hogy megismerjük Brazíliát, hogy felfedezzük azt a Brazíliát, amely a Copacabánán és a Cukorsüveg-hegyen, a karneválon és a nyomornegyedekre megbocsájtó mosollyal lepillantó, gigantikus Krisztus-szobron túl van. Boris Fausto könyve, a Brazília rövid története tulajdonképpen ezt a feladatot végzi el, amikor végigköveti az ország történelmét felfedezésétől kezdve egészen az 1990-es évekig.

Minden olyan könyv gyanús, amely azzal kecsegtet, hogy "rövid" formában próbál meg közreadni egy komolyabb szintetikus vállalkozást. Egy ország, noha "csupán" 500 éves, történelméről sokféleképpen lehet beszélni, de röviden semmiképpen sem. A rövidség Boris Fausto könyvében azonban korántsem jelent felületességet, inkább csak egyfajta kiadói stratégiának a része, amely nem akarja elrettenteni se a brazil, se a külföldi olvasókat egy maximalista és megalomán történeti munkával.

A könyv mindenesetre egyáltalán nem rövid, a sűrűn szedett szöveg közel 350 oldalt tesz ki, és Faustonak sikerül ezalatt a 350 oldal alatt végigkalauzolnia az olvasót az ország történelmén. A szerző hat, különálló fejezetre osztja fel Brazília történelmét, így a gyarmati korszaktól a császárságon és az első köztársaságon keresztül eljut Getúlio Vargas Estado Novojához, majd a 40-es, 50-es évek demokratikus kísérletei és az újfent teret nyerő katonai rezsim után az utolsó részben a demokratikus Brazíliával zárja a könyvet. Noha kronologikusan Boris Fausto a 80-as évek végéig, a 90-es évek elejéig vázolja fel a történelmi mozgásokat, az utolsó fejezetben megjelenő grafikonok és táblázatok adatai egészen a 2000-es évekig gyűrűznek. Főbb irányvonalát és történelemtudományi beállítottságát tekintve a könyv inkább egy klasszikusabb értelemben vett esemény-, politika- és gazdaságtörténetként artikulálódik, s nem kifejezetten a modern történetírást meghatározó Annales kör és a Lucien Febvre által kidolgozott histoire totale, vagy histoire tout court metodológiáját követi, de sok helyen mégis átcsillan a szövegen az Annales-i történetírás totalizáló, civilizáció- és kultúrtörténeti hangoltsága.

A könyv szerkezetében és hangsúlyaiban mindazonáltal tetten érhető a szerző személyes preferenciája. Boris Fausto legfőbb kutatási területe a 20. század és a 20. századi politikatudomány, ennek köszönhetően a könyv közel felét teszi ki Brazília 20. századi történelme, a korábbi 300 év mintegy 150 oldalas terjedelemben van bemutatva. Ez a tematikus egyenetlenség azonban korántsem megy a szöveg rovására, gyakorlatilag kiegyenlítődik az első fejezetek és leginkább a gyarmati korszak tárgyalását jellemző úgymond "mesélősebb" hangnemnek köszönhetően.

A Brazília rövid történetének az egyik legnagyobb érdeme pont a hangnem könnyedségében, a stílus gördülékenységében ragadható meg. A könyv könnyen és gyorsan olvasható, nincs túlterhelve se tudományos terminológiával, se felesleges lábjegyzetekkel, nyelvileg, stilisztikailag könnyen befogadható, a szöveg hátterében egy olyan premissza lebeg, amely szerint mindenkinek joga van a történelemhez és a történelemről való tudáshoz. Boris Fausto széles rétegek számára teszi elérhetővé ezt a tudást, így a könyvnek nem titkolt célja egyrészt hogy a dinamikusan fejlődő Brazília ismerje meg saját magát, ismerje meg saját történelmét, másrészt pedig, hogy a külföldi olvasó nézzen végre a fentebb már felsorolt kulturális sztereotípiák mögé. Mindazonáltal a könyv nem marad meg egy vázlatos és általános szinten, a szöveg sokszor merész, részletekbe menő, élvezetes olvasmány minden Brazília iránt érdeklődőnek, turistáknak, diákoknak, de történészeknek és kutatóknak is egyaránt. Utóbbi célcsoport igényeinek kielégítésére szolgál az egyes fejezetek feldolgozásának elmélyítését lehetővé tevő bibliográfia, ám a könyv stiláris ars poeticájának jegyében még a bibliográfia sem redukálódik egy szokásosan száraz filológiai adattengerre, szövegezett formában segíti a tájékozódást a kiterjedt szakirodalomban. És itt kell kiemelni a stílus gördülékenységéért felelős fordítók, Pál Zsombor Szabolcs és Tímár Imola remek és precíz munkáját. A Történelem és a Portugál szakok doktori iskolájához kötődő fiatal fordítók pontos, izgalmas szöveget hoztak létre, melynek a végső löketet a luzofón kultúrák legavatottabb ismerői és kutatói, Szilágyi Ágnes Judit és Pál Ferenc adták meg.

Brazíliáról, Brazília történelméről mindezidáig főleg útikönyvekből és sporadikus tanulmányokból, tanulmánykötetekből lehettek ismereteink, nem volt egy olyan, nagyobb lélegzetű történeti munka, melynek központjában az ország történelmének totális nyomon követése áll. Ezt a hiányt hivatott betölteni a Brazília rövid története. Ez a hiánypótló mű keretezi majd be Brazíliához való viszonyulásunkat a jövőben, mert Brazília elkerülhetetlen, pontosabban fogalmazva megkerülhetetlen, monumentalitása pedig könnyedén kiolvasható a könyv soraiból.

Az Equinter kiadó gondozásában megjelent munka – a Pál Ferenc által menedzselt Luzo-brazil sorozat második darabjaként – méltó folytatása a pár hónappal ezelőtt piacra dobott Portugália rövid történetének, és egy olyan izgalmas, luzofón orientáltságú kiadói stratégiát körvonalaz, amely mind a laikusoknak, mind a szakmabelieknek igazi csemegékkel szolgál majd.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Urbán Bálint --


További írások a rovatból

irodalom

Hol van az út Esterházy Péterhez? Hol van az út Esterházy Péterhez?
Péczely Dórával és L. Varga Péterrel beszélgettünk
Beszélgetéssorozat a 2019-es Móricz-ösztöndíjasokkal
irodalom

Zárt múzeum, nyitott tartalom 2.0. Zárt múzeum, nyitott tartalom 2.0.
A kényszerű bezárás idejére a PIM professzionális online közvetítésekkel, virtuális tárlatokban zajló múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, valamint játékos, interaktív webes felületekkel készül

Más művészeti ágakról

art&design

Mikor a lepke kikel a bábból Mikor a lepke kikel a bábból
Interjú Ronga Eszter festővel pályakezdésről, inspirációkról és a jelenlegi helyzetről
art&design

Vágyálmok és pogány életörömök Vágyálmok és pogány életörömök
Nimfa-mánia. Szinyei Merse Pál mitologikus festményei
Interjú Nánási Henrikkel a főzeneigazgatói székig vezető útról, a karmester szerepéről, pályája kettősségeiről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés