bezár
 

film

2012. 02. 23.
Amerikai pszichó
Steve McQueen: A szégyentelen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Amerikai pszichó A szégyentelent megelőzi a híre: az USA-ban megkapta a független filmek halálos ellenségét jelentő, azokat financiális bukásra predesztináló NC-17 korhatárt, a tulajdonosok ráadásul nem voltak hajlandók a szokásos procedúrát követve megvágni filmjüket. Ami a felnőtt tartalmakat illeti, A szégyentelennek különvéleményem szerint nagyobb a füstje, mint a lángja, viszont erős, felkavaró drámával gazdagodtunk.
A szégyentelen író-rendezője (Steve McQueen, nem azonos a filmsztárral) és vezető színésze (Michael Fassbender) nem először dolgoznak együtt, nevükhöz fűződik a 2008-ban bemutatott Éhség, mely brit-ír független filmként 33 díjat hozott nekik, többnyire “legjobb rendezői debütálás" illetve “legjobb színész" kategóriákban. A már szép művészi karriert maga mögött tudó McQueen filmjénél valóban kevés érettebb debütálás van a filmtörténetben: színes bőrű angolként merészen választott témát az éhségsztrájkjáról ismert ír politikai fogoly, Bobby Sands történetének filmrevitelével, mindezt ráadásul az angol realista hagyományokba, a független- és művészfilm profiljába is illeszkedő, ugyanakkor szokatlan egyéni stílusban tette. A szerepért éhségsztrájkkal felérő fogyókúrát vállaló Fassbender színészi pályája addigi egyetlen kitűnő alakítását abszolválta (azóta persze már többször is bizonyított), McQueen pedig a következő Danny Boyle-nak, illetve fekete rendezőként Spike Lee-nek ígérkezett.
8
Fassbender és McQueen eleinte nem terveztek további közös munkát, most viszont olyan filmmel tértek vissza, melyhez képest az Éhség életrajzi és történelmi témája, na meg a “nagy átalakulás" színészi kliséje miatt díjvadász függetlenfilmes blockbusternek tűnik. Fassbender ezúttal egy new york-i yuppie-t alakít, aki sikert sikerre halmoz munkájában, ám a magánéletben súlyos szexfüggő (alkalmi partnerek, prostik, pornó és önkielégítés minden mennyiségben), pályája csúcsán ráadásul beköltözik hozzá csinos, de  szeleburdi húga (Carey Mulligan), alaposan felforgatva olajozott életét. A McQueen-Fassbender duó látványosan “többet ugyanebből" alapon játszik: az ismét bergmani és hitchcocki egyszerűségű című mozi újfent “hősfilm", fő célja protagonistájának minél teljesebb analízise, filmes felboncolása.
   2
A két film sokban hasonlít, ezzel kiadva McQueen és Fassbender közös szerzőiségét. Az író-rendező egyszerre rögrealista és művészfilmes stiliszta: bevallása szerint tükröt akar tartani a kurrens társadalom felé, emiatt a leginkább profán dolgokról sem fordítja el a kamerát, filmje egy páratlanul hosszú párbeszédes jelenet köré épül (az Éhség 22 perces, néhány snittből álló nagyjelenete után szabadon), ám minden a lehető legfotogénebb formában kerül a vászonra, a film intenzív-szuggesztív tetőpontján a frenetikus alakítást nyújtó Fassbender arca szinte absztrahálódik, és a kisrealista film észrevétlenül válik expresszionistává, a pornógiccs magas művészetté.
4
Sorolhatnánk tovább a hasonlóságokat az Éhség és A szégyentelen között, de fontosabbak a különbségek. Előbbi egy valós személy mélyelemzése volt, a brit történelem egy szőnyeg alá söpört eseményét mutatta meg, ezzel szemben A szégyentelen teljesen fikciós, itt már a felszín alatt van a lényeg. A film drámaként kevéssé érdekes, hősünk húgának felbukkanása nem elég jó bonyodalom és a kibontása is foghíjas, ahogy a befejezés is hagyhat hiányérzetet. E filmet a főhős szexfüggősége és annak ábrázolása emeli ki az áltagos független kamaradrámák közül, nem véletlen, hogy ez a leginkább vitaindító szegmense, erről szól a legtöbb cikk, erre épül a film promóciója és a körülötte lévő hype.
7
Bár felnőttfilmes korhatárt kapott, az nem kérdés, hogy pornográf-e A szégyentelen. A legkevésbé sem, ezt már a nyitány elárulja. A pornográfia tárgyát képező szex a teremtéshez kapcsolódik, viszont A szégyentelen felütésében ennek az ellentétét, a bomlást reprezentáló anyagcserét látunk (konkrétabban: Fassbender karakterének reggeli vizelése nincs a fantáziánkra bízva). A szégyentelen éppen a pornográfia ellen megy: a főhős pornóbuzi, ahogy függővé válik, egyre durvább és durvább anyagokat keres, így válik szenvedélybeteggé. A pornó jelensége a szex, az ember és az élet elgépiesedését, kiüresedését, hanyatlását is reprezentálja, A szégyentelen tehát abszolút rémálmát, disztópiáját eleveníti meg a szexuális szabadság legtöbb prófétájának, például D. H. Lawrence-nek (aki szerint a pornográfia “mocskos kis titkot" csinál abból, aminek a legszentebb dolognak kellene lennie). Fassbender hősének démoni drogja a szex, melyet gépies freudi pótkielégülésként él meg az ideális dionüszoszi egyesülés helyett, és amikor életmódváltásként megpróbál érzelmi alapon kezdeni kapcsolatot, befuccsol.  
1
Ami A szégyentelen szex-ábrázolását illeti, kevés újdonsággal találkozunk, McQueen filmje kevésbé fut jól a tabudöntögető anti-szextörténetek mezőnyében. Nyomába sem ér  irodalmi kvázi- elődeinek, például a “modern ember és a szex", vagy akár csak a modernitás problematikáját jobban tematizáló Karambolnak, illetve Chuck Palahniuk vagy Bret Easton Ellis regényeinek. A szégyentelen történetéből adódóan lehetett volna egy nem hivatalos adaptációja az Amerikai pszichónak, mely annak idején egy erős, de a regényhez képest kiherélt filmverziót kapott, ám a két film közül mégis ütősebb Mary Harron és Christian Bale filmje. Ami a filmes rokonokat illeti, A szégyentelen hőse átlagos és elnagyolt karakter olyanokhoz képest, mint A nap szépe vagy a Ken Russell-féle Szenvedélyes bűnök kettős életet élő protagonistája, McQueen pedig használhatta volna a szintén Russell rendezte A prosti fekete humorát és nyílt álomgyár-ellenes attitűdjét. A hedonista függőség ábrázolásában McQueen tanulhatna Kathryn Bigelow opusaiból is, a tabudöntögetés műfajában pedig nem kapunk olyasmit, amit ne láttunk volna már hosszú évtizedek óta, elég például Bertolucci, Paul Verhoeven vagy Gaspar Noé filmjeire gondolni. Ez viszont egyúttal azt is jelenti, hogy A szégyentelen nem vádolható különösebb hatásvadászattal, fokozási kényszerességgel sem.
9
Amiben viszont jelentős darab A szégyentelen, az a NC-17 korhatár-besorolás: sokak szerint a cenzúra-történet mérföldköve lehet. Kis gyorstalpaló: ez a korhatár ellenjavallja a filmet a 17 éven aluliaknak, egyúttal limitálja a reklámozhatóságát és terjesztését (a nagyközönség nem tudja meg, hogy létezik a film), a múltban számos cég tette feketelistára az ilyen korhatárba eső (többnyire nagyon figyelemreméltó) filmeket, emiatt kevesen vállalják be eme besorolást, inkább választva a filmcsonkítást. Arról nem is beszélve, hogy az MPAA korhatár-bizottságát a stúdiók pénzelik, részükről ez afféle ál-öncenzúra, a független filmek ellenben konkurenciaként diszkriminációt szenvednek el (erről bővebben lásd a This Film Is Not Yet Rated című meggyőző dokumentumfilmet). Az MPAA ráadásul egyáltalán nem allergiás a valóban rossz példát mutató erőszak-ábrázolásra (éljen a fegyverlobbi), ha viszont egy ítész kényelmetlenül érzi magát egy szex-szcéna alatt (avagy ne szeretkezz, háborúzz), akkor jaj a filmkészítőknek. A cenzúrával pedig az a probléma, hogy meghamisítja az alkotók elképzeléseit, így az sem derül ki, ha azok kivételesen tényleg rosszindulatúak, a cenzorok pedig ritkán vannak demokratikusan választva.
1233
A Fox Searchlight amerikai forgalmazótól tehát merész döntésnek tűnik az NC-17 korhatár vállalása, hisz ilyen besorolású film sosem nyert komoly díjat (az Éjféli cowboy kapott Oscart, de az még az X kategória volt) vagy lett kasszasiker (a csúcstartó Verhoeven félreértett Showgirls-e, mely még így is bukott). Az amerikai forgalmazóknak ugyanakkor nem sok választása volt: a film drámaként vitatható, szex nélkül nem szenzáció, viszont a szóbeszéd és a hype hozhat szolid sikert. Innen nézve viszont A szégyentelen egy afféle független exploitation (independentploitation?), mivel fő relevanciája abban áll, hogy olyasmivel próbálja ellensúlyozni hátrányos helyzetét, amihez a jelenlegi filmes rezsim túl prűd és bátortalan (Cronenberg valami hasonló ars poeticát fogalmaz meg a Videodrome-ban).  



A szégyentelen
kapcsán arról is beszélnek, hogy ez a film leszámolhat az NC-17 mítoszával, bizonyíthatja, hogy szó sincs diszkriminációról. Eddig nem úgy tűnik: a kisebb-nagyobb díjakkal jól álló filmet hat kategóriában vitték volna az Oscarra, Fassbendert borítékoltam volna a legjobb férfi főszereplő díjára, de a film  végül botrányos módon jelölést sem kapott, pedig az Akadémia legalább megpróbálhatta volna leplezni üzleti elfogultságát és prüdériáját egy jelképes jelöléssel. Még korai lenne megmondani, hogy mennyire lesz jelentős mozi A szégyentelen, de az Oscar-díjas filmek listájánál is van szebb lista: azoké a filmeké, amelyek nem kapták meg ezt a díjat, és ennek a listának az eleje felé foglal helyet A szégyentelen

Shame - A szégyentelen
(Shame)
Színes, feliratos, angol filmdráma, 101 perc, 2011.
 
Rendező: Steve McQueen
Forgatókönyvíró: Steve McQueen, Abi Morgan
Zeneszerző: Harry Escott
Operatőr: Sean Bobbitt
Producer: Iain Canning
Vágó: Joe Walker
 
Szereplők: Michael Fassbender (Brandon), Carey Mulligan (Sissy)


Bemutató dátuma: 2012. február 23. (Forgalmazó: Budapest Film)       

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Lukas Dhont: Közel
Londonban láttuk az Azt mondta című filmet, amely november közepén érkezik a hazai mozikba is

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Sándor L. István könyvéről, Ács Jánosról, Máté Gáborral
Bíró Bence drámájának ősbemutatója a Centrál Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés