bezár
 

irodalom

2012. 04. 02.
Gyógyító irodalom
Születésnapi interjú Gutai Magda orvos-költőnővel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gyógyító irodalom Gutai Magda az orvosi egyetem után szerkesztőként dolgozott a Medicina Kiadónál, később a Lipótmezőn tevékenykedett művészetterapeutaként. Orvos-írókról, versekről, tragédiákról és az irodalom gyógyító erejéről beszélgettünk. Gutai Magdát 70. születésnapja alkalmából egy interjúval köszöntöttük.
PRAE.HU: A költői pályafutása a 60-es években kezdődött, és gyakorlatilag máig is tart.

Az életművem tulajdonképpen nem túl nagy, nem írtam sok verset. Ha csak a sógoromra, Juhász Ferencre gondolok, terjedelem szempontjából egy kötetébe belefér a megjelent tíz verseskötetem. Soha nem vettem részt aktívan az irodalmi életben, nem tartoztam semmilyen irodalmi körhöz, csoporthoz, vagy egyesülethez. Általában véletlenszerűen találkoztam irodalmi barátokkal.

Például Szabó Magdával 1989 után, miután adtam neki egy kötetet a Könyvhéten, egy fantasztikus levelezés alakult ki közöttünk. Szabó Magda a leveleiben nagyon őszintén mesélt például a családjáról, a hitről, és a férjével, Szobotka Tiborral való kapcsolatáról. Egy idő után, a nevünk miatt egyszerűen csak "Másikom"-nak hívott.

GM01

PRAE.HU: Ez a "különutasság" talán abból is fakad, hogy nem bölcsészként végzett, hanem az orvosi egyetemre járt.

Életem során rengetegszer megkérdezték tőlem, hogy miért mentem az orvosira, ha egyszer költő vagyok. Erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy a költőség nem abból áll, hogy az ember folyamatosan verset ír. A versírás mellett az ember életébe még sok minden más is belefér.

PRAE.HU: Az írók, költők közül orvos volt például Csehov és Bulgakov, a francia író, Céline. Ami meglepő, hogy eredetileg Schiller is orvos volt. A magyarok közül Németh László fogorvos és iskolaorvos is volt. A magyar irodalom leghíresebb orvos-író figurája pedig Csáth Géza.

Azt, hogy az ember orvos és költő egyszerre, az köti össze, hogy mind a kettő én vagyok, és az egyik a másikba okvetlenül átszivárog. Ha már szóba került Csáth Géza, nekem ő volt az egyik legnagyobb kamaszkori olvasmányélményem. Ő nem csak általános orvos volt, hanem pszichiáter is: az irodalmi művei mellett fantasztikus pszichiátriai monográfiákat írt.

PRAE.HU: Ráadásul Csáth, amíg a drogok le nem építették, az írás mellett festett és zenélt is.


Szerintem kétféle költőtípus van: az egyik inkább a zenéhez, a másik inkább a képzőművészethez vonzódik, a kettő közül valamelyik meghatározza a látásmódjuk. Én inkább látok, mint hallok. Az életem egy korábbi periódusában sokat festettem és rajzoltam. Például személyesen ismertem Szőnyi Istvánt.

PRAE.HU: Több verset, több ciklust írt, amit festmények inspiráltak, többek között Egry József, Szőnyi István és Gulácsy Lajos képei.

Tavaly karácsonyra kaptam egy bekeretezett képet az unokahúgomtól, Juhász Annától, mondom milyen szép, kiderült, hogy ezt én csináltam 13 évesen. Rá volt írva, hogy "Ez nekem nagyon tetszik, Magduska", Szőnyi István. Nagyon örültem neki, mert egyáltalán nem emlékeztem rá. De ahhoz nem is kell költőnek lenni, hogy az ember el tudja dönteni, hogy inkább hallja, vagy látja a világot. A verseknél szerintem ezt nem lehet megtanulni, legalábbis az én verseim ösztönösen csengnek-bongnak.

GM02

PRAE.HU: A verseiben rejlő sok-sok szépség mellett, főleg a korai kötetekben nagyon erősen jelen van egy baljós hangulat, a vihar előtti csend, mintha megsejtené azt a tragédiát, ami később bekövetkezik. Csak egy idézet: "Riadalom bujkál a juharlevelekben./ Földrengés lesz./ Világosabb a fű. / Az ég egy árnyalattal sötétebb."

A versekből kiderül, hogy a 16 éves kisfiamat Madridban elütötte egy autó. Orvosként alapvetően racionális gondolkodású vagyok, de valóban úgy van, ahogy mondta: már a 16-17 éves koromban írt verseimben megjelenik egy tragikus előérzettel terhes világ, amikor a dolgok még nem következtek be, de az egész világ tele van ilyen baljós súgásokkal, és persze szép súgásokkal is. De az ember gyakran ok nélkül vidám, vagy éppen ok nélkül szomorú.

Amikor bekövetkezik valami szörnyűség, az élet az egészséges embernek nem engedi meg, hogy összeomoljon, mert például egy halálesetnél rengeteg praktikus teendőt kell ellátni: rendezni a temetést, a rokonokat fogadni, stb. Szóval az írás egy kicsit önterápia és a dolgok hárításának szublimációs módja is számomra, mert addig sem süllyedek bele a szörnyűségekbe, amíg lekottázom őket.

PRAE.HU: Nem csak saját magát, hanem másokat is terapizált versekkel.

1989-en halt meg a kisfiam, és akkor kezdtem el az azóta bezárt Lipótmezőn dolgozni ún. művészetterapeutaként a határeset osztályon.

PRAE.HU: Kik kerültek erre az osztályra?

Egy ilyen osztályon mindenkinek van egy "téglája", vagyis állandóan magával cipelt terhe, kiheverhetetlen traumája. Olyan emberek tartoznak ezek közé a betegek közé, akik vagy érzékenyebbek az átlagnál, egy egészen kis pöccintés is kiütheti őket, vagy átlagos érzékenységűek, vagy még annál kevésbé érzékenyek, de akkora rúgás érte őket, hogy abba bele is halhatnának. Ezen az osztályon egy hajszál választja el a beteget az egészséges embertől.

GM03

PRAE.HU: Hogyan lehet irodalommal gyógyítani? Mi a biblioterápia lényege?


Ez a gyógyítás a szublimáció mechanizmusával dolgozik. Ha valakivel olyan tragédia történik, amit ép ésszel nem lehet fölfogni, és extrovertált típus, valamit a földhöz vág, vagy erőszakos cselekményt követ el, esetleg önmaga ellen fordul. Egy introvertáltabb ember, akiben erősebb a kontroll, képes megfékezni az indulatait, és nem azonnal robban, de ez a frusztráció leszivárog a személyiség mélyebb rétegeibe, hogy aztán kórosan valamikor fölszivárogjon, és mindenféle szörnyű cselekedeteket hajtson végre később. Ehelyett a szublimációra való a művészetterápia, aminek az irodalmi részét vállaltam.

PRAE.HU: Miből állt egy ilyen irodalomterápiás foglalkozás?

A mi összejöveteleink szinte már házibuliszerűen működtek: nem is terápiának, hanem irodalmi körnek hívtuk magunkat. Az egészben az volt a csoda, hogy különböző műveltségű és társadalmi körből származó emberek tudtak hetente többször pár órára összejönni, az analfabétától kezdve a diplomás professzorig. A Lipótnak csodálatos nagy parkja van, egy külön erdő, ahova jó időben kiültünk, a betegek pedig hoztak üdítőt, aprósüteményt, és ezeken az irodalmi piknikeken fölszabadultak, boldogok voltak.

Sokszor egyszerűen az volt a kérdés, hogy ki mit olvasott, kinek milyen olvasmányélménye volt. Így a legtragikusabb drámáktól kezdve eljutottunk a csengő-bongó, szép és könnyed versekig. Például Kosztolányi Dezső mindenkire megnyugtató hatással volt, de sokat olvastunk Weöres Sándort, Tóth Árpádot és Juhász Gyulát is.

Mindig járkáltam a kórtermek között és meghívtam a betegeket az irodalmi körre. Egyszer hívtam egy kedves kis beteg cigánylányt, aki azt mondta, hogy még nem nagyon olvasott verset, de azért bejött. Képzelje el, a következő alkalomra felkészült, és hozta azokat a verseket, amik tetszettek neki, például Petőfi Sándort és József Attilát. Ő, mint sokan mások a terápia hatására eljutottak egy magasabb szintre.

Utólag bevallottam magamnak, hogy a fiam halála után ez nekem is ugyanolyan terápia volt, mint a betegeknek.

GM04

PRAE.HU: A Lipótot azóta különös körülmények közt bezárták…

Ez a határeset osztály eredetileg a Völgy utcában, egy külön kis szanatóriumban működött. Aztán jöttek a "rosszabb idők", először megszűnt ez a szegény szanatórium, beleolvadt a Nagylipótba, és aztán egyre jobban összeszűkült az egész Nagylipót is. A mi kis szanatóriumunknak nagyon szép múltja volt, például itt volt törzsvendég Latinovits Zoltán, Mensáros László, és még sokan mások.

Nekem szerencsém volt, mert épp a legutolsó évben, a haldoklás évében kaptam egyéves irodalmi ösztöndíjat, és elmentem egy évre fizetés nélküli szabadságra. Nagyon szörnyű volt ez az egész, és a mai napig szörnyű, mert azok az emberek, akik ki tudja mennyi időt töltöttek velem az osztályon, később is,  gyógyultan visszajártak, mert jó volt a társaság és valamilyen igényt a Lipóton ki tudtunk elégíteni. A Lipóton például házasságok köttettek, 15 év alatt 3. Szóval ez eredmény. Most ezeket az embereket nagyon leépült állapotban látom az utcán: magában beszél, ápolatlan, mosdatlan, de már nem tudok vele mit csinálni, nem tudok rajta segíteni.

PRAE.HU: Hol folytatta az egyéves ösztöndíj után?

Utána egyszerűen átléptem a nyugdíjkorhatárt. Például azóta írtam egy új verseskötetet.

PRAE.HU: Ha jól tudom, a Lipót előtt is az orvostudomány és az irodalom határterületén dolgozott.

A leghosszabb ideig a Medicina Könyvkiadónál, az orvosi kiadónál dolgoztam szerkesztőként. A munkám abból állt, hogy kaptam egy kéziratot, amit nekem kellett könyvformába hoznom. Különösen nagy feladat volt egyetemi tankönyveket szerkeszteni, mert egy ilyen könyvet általában többen írnak, és ezt kellett egységesíteni. Az orvosi könyvkiadás abban különbözik a szépirodalmitól, hogy attól, hogy valaki monográfiát ír és tudja a szakmát, nem jelenti azt, hogy befogadhatóvá is tudja tenni.

Ezt nagyon szerettem, mert ugyanolyan szabadnak érezhettem magam, mint egyetemista koromban. Majdnem végiglógtam az egyetemet, már amennyire az orvosiról lehet lógni, és a szó legjobb értelmében éltem az életemet, élveztem, hogy süt rám a nap és olvashatom a könyveket. Persze vizsgaidőszakban föl sem keltem az ágyból, mert tanultam megállás nélkül. A Medicinánál is ugyanezt a módszert alkalmaztam, megkaptam a kéziratot, két hónapig nem is gondoltam rá, legfeljebb tárgyaltam a szerzőkkel, aztán a határidő közeledtével egy hónapon át, éjjel-nappal, 2-3 óra alvással folyamatosan dolgoztam.

Nagyjából egész életem során sikerült ezt az egyetemista létformát megtartani, ami annyira tetszett, hogy úgy maradtam. Ezért is alakult úgy az életem, hogy klasszikus értelemben véve nem gyógyítottam soha.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hercsel Adél --


További írások a rovatból

irodalom

Úton lenni boldogság, frontra menni halál Úton lenni boldogság, frontra menni halál
Interjú Fehér Renátóval, a ŠVEJK 100 antológia szerkesztőjével
irodalom

A titok szaga A titok szaga
Mondatok a csodálkozásról – A) kritika
irodalom

Trigonometrikus egyenletektől az orosz regényig Trigonometrikus egyenletektől az orosz regényig
Szabados Attila felolvasóestjével folytatódott a Kötetlenül sorozat

Más művészeti ágakról

építészet

Kiállítótér egy erődben Kiállítótér egy erődben
Egy látogatásra érdemes új célpont
Interjú Varga Judittal a siker lehetséges jelentéseiről, a zenei egyetemek szerepéről és a női zeneszerzők helyzetéről
színház

Ön most Budapestet hallgatja Ön most Budapestet hallgatja
A Jurányi Ház Színház a város kísérleti előadás-sorozatáról
Tiszeker Dániel: Nagykarácsony


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés