Ha egy regényt háromnegyed óra alatt be lehet mutatni, az nem jó regény, így ő most inkább kérdezni fog, kezdte beszédét Esterházy Péter. Aztán mégiscsak ő beszélt a könyvről, arról például, hogy az 1949-50-ben játszódó történet előhívhat az olvasóban más olvasmányélményeket is, mint például a korai Nádast vagy Kertész Imre Sorstalanságát. Esterházy szerint nem egy egyszerű műfogás, hogy egy szerző végigvigye elbeszélésén az ártatlan gyermeki nézőpontot, az ártalanság és egyben a szertelenség hangnemét. A negyvenesek pavilonját ez a kettő és persze a félelem jellemzi, az a fajta, amely továbburjánzik, terjed, aminek nincs határa, és csak félelmet szül a másik emberben is.

Esterházy Péter

Esterházy vissza-visszatért későbbiekben is a félelem motívumára, arra, ahogy a regény a gyerekszanatórium világán keresztül érzékelteti, mennyire totalitárius világban élünk, ha kint vagyunk, akkor is bent vagyunk, ha bent vagyunk, akkor is kint vagyunk, nem lehet elbújni, elmenekülni. Ugyancsak visszatért a lehetséges kapcsolódási pontokhoz, például Ottlikhoz és Az iskola a határonhoz, mondván, úgyis csak azt a történetet lehet elmesélni, amit már ismerünk.  

Azért persze ígéretéhez híven kérdezett is Esterházy, elsősorban a névváltásról, hogy míg Nyerges András a korábbi műveiben saját vezetéknevén szerepeltette a főszereplőket, most  változtatott. A szerző erre több okot is megemlített, egyrészt legutóbbi regényével, a Voltomiglannal lezárult egy trilógia, így épp alkalmas volt a helyzet egy effajta váltásra, ráadásul korábban a kritikusok is furcsállották és értetlenkedtek a saját vezetéknevet alkalmazó megoldáson. Ezenkívül írás közben is megkönnyítette ez a megoldást a feladatát, hiszen több alkalommal is úgy érezte, hogy amit saját vezetéknév használata esetében igen, ezzel a megoldással  nem kell megmagyaráznia, hiszen ez nem az ő és családja, hanem fiktív szereplők története. Nyerges András arról is beszélt, hogy egy olyan történetet mesél el A negyvenesek pavilonjában, egy olyan szemszögből ábrázolja a korszakot, ami csak neki adatott meg.

Nyerges András

Az olvasó is említésre került a rövid beszélgetés során, nem csak a már említett módon, hogy milyen előképekhez kapcsolhatja a regényt, hanem abból a szempontból is, hogy Nyerges nem akarja irányítani az olvasót, nem akar szájba rágni semmit, hanem az olvasónak kell magának továbbgondolnia a dolgokat, benne kell összeállnia a képnek. Esterházy szerint is az a jó ebben a regényben (sok minden más mellett), hogy nem akar aktualizálni, nem akarja erőszakosan bizonyos összefüggésekre, vagy párhuzamokra írányítani a figyelmet, hanem hagyja, hogy a figyelem maga találjon rá fontos dolgokra.

Az utolsó kérdés arról szólt, vajon hova lehet ezt az ártatlan gyermeki hangot kifuttatni. Erre Nyerges András úgy válaszolt, hogy a regény egy kiábrándulás története. A központi szereplő kisgyerek a szülein keresztül tapasztalja meg először, hogy milyenek a felnőttek, és ezért nehezen tud rosszat feltételezni róluk, s hogy a világ mégsem ilyen, az abban a vidéki szanatóriumban kell megtapasztalnia.

A regényből a beszélgetés során Esterházy Péter olvasott  fel számára érdekes és fontos részleteket, amelyek minden bizonnyal a nézőtéren helyet foglaló népes közönség tagjai közül is sokaknak felkeltették az érdeklődését a könyv iránt.