bezár
 

irodalom

2012. 05. 09.
A happy end után
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A happy end után A napokban ért véget a Műcsarnokban Marina Abramović Az üresség nyolc leckéje című kiállítása. Április 22-én a Szépírók Társasága által szervezett A testről című sorozat második estjén Borbély Szilárd beszélt a testről, miközben Lantos Zoltán húzott minket súlyos meditációkba vonószenéjével.
Pár évvel ezelőtt egy házibuli végpontjaként mutatott valaki pár videót Marina Abramovićtól, így például a Lips of Thomast, ahol Abramović nyugodt mozdulatokkal ötágú csillagot karistol a hasára egy borotvapengével, hogy lassan hegedő emléket állítson a délszláv háborúnak. Ez volt az első találkozásom vele, noha a szerb származású, hatvanöt éves képzőművész nem ma kezdte. A hetvenes években már híressé vált performanszaival. Az egyik leghíresebb mind közül a Rhythm 0, 1974-ből.  Abramović hat órán keresztül egy asztalon fekve várta, hogy a mellé kikészített hetvenkét eszközzel - például rózsa, toll, méz, ostor, olló, szike, pisztoly - a közönség azt csináljon vele, amit csak akar. Így akarta tesztelni az előadó és a közönség közti kapcsolat erőit. Végül odáig jutottak, hogy a fegyvert úgy kellett kicsavarni az egyik lelkes látogató kezéből. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy huszonkilenc éves koráig Amramović édesanyja zsarnokoskodása alatt élt. Így befalcolásai és egyéb kísérletei után este tízre, akár vérző sebekkel, félájultan, önkívületben is, de otthon kellett lennie.

Lips of Thomas

1976-ban költözött Amszterdamba, itt ismerkedett meg későbbi alkotótársával, Uwe Laysiepen nyugat-német művésszel, azaz Ulayjal, akivel, néhány év eltéréssel, egy napon született. A vele való megismerkedés után kezdődött Abramović munkájának igazi kiteljesedése. Egyfajta hermafrodita állapotban éltek, kétfejű testként definiálták magukat. Ezt bizonyítandó többször is olyan performanszokba mentek bele, amelyekbe könnyedén belehalhattak volna. Így például a Breathing in, Breathing on akciójukban, amikor egymás lélegzetét szívták be az eszméletvesztésig, vagy egy másik provokációjukban, amikor Ambramović a szívének szegezett nyílvessző célpontja lett a kettejük által kifeszített, tökéletes nyugalmi állapotban lévő nyílnak. Nem csoda, hogy barátságuk lezárása is egy látványos performansz volt. A Kínai nagy fal két végéből indultak el, hogy 2500 kilométer gyaloglás után elbúcsúzzanak egymástól.

Relation in space

Abramović jelenleg New Yorkban él. Legutóbbi híres kiállításán, a The Artist is Presenten olyan sztárok álltak sorba, mint Lady Gaga,  Tilda Swinton vagy Björk, hogy pár percre leülhessenek vele szembe. Marina ugyanis egy széken ült, önmagát mint műalkotást állítva ki.
Mindezek után talán nem csoda, hogy kemény kiállításra készültem, miután Abramović hónapok óta kísértett szenvtelen arcával a jól elhelyezett plakátokon. Az Mélycsarnok kiállításán azonban nem folyt a vér, nem voltak meztelen testek, kínzóeszközök, maszturbáló művészek. Csak gyerekek és fegyverek.

A kiállítás ötlete Laoszban született meg, amikor egy rövidebb elvonulása során fegyverekkel játszó gyerekeket látott Abramović. A buddhista vallású performer a kiállítás címét is a buddhizmusból vette. A Nemes nyolcrétű ösvény Buddha egyik legfőbb tanítása. A módszer követése a szenvedés megszüntetéséhez és a megvilágosodáshoz vezető út legfontosabb gyakorlata. Az intelmek lényege, hogy a jelenségek tiszta természetébe bepillantást nyerhessünk, és megszabaduljunk a kapzsiságtól, a gyűlölettől és az érzéki csalódásoktól.

Az üresség nyolc leckéje

Az öt monitoron lejátszott nyolcrészes videoinstalláció mellett állóképszerű filmfelvételeket, werkfilmet, ceruzarajzokat láthattunk. Az installáció nyolc leckéjében a katonaruhás, kínai játékfegyverekkel játszó gyerekek és a művész a háború tipikus jeleneteit játsszák el. Ellenpontként a mesés laoszi táj képeiben gyönyörködhettünk a film elején, és láthattuk újra a film végén, átértékelve, amit a nyitójelenetben addig szépnek és harmonikusnak hittünk. Mindezeket a fegyverek elégetése, a béke, a kiüresedettség koronázta.

Hogy Borbély Szilárd hogyan kapcsolódik mindehhez, arra A Testhez című kötete ad választ, amelyben a cigaretta égette sebek, vágások, szúrások, a test letárgyiasítása tisztán rímelnek a korai Abramović-munkák főbb témáira. Borbély egyébként a kiállítással nem lépett szorosabb párbeszédbe. Számára, mint a háború után született nemzedék tagjának, a háború egy másfajta valóság, a háborút csak a szülők, nagyszülők tudatából vitte tovább. Így például gyerekként ő is sokszor, miként a kiállítás gyerekei, újrajátszotta társaival, egy majdnem tragikusan elsült akasztás alkalmával elég valósághűen is, a háborút. Abramović korábbi performanszairól pedig Hajas Tibor jutott eszébe.

Keresztesi József és Borbély Szilárd

Abramovićcsal ellentétben Borbély Szilárd eszköze, fegyvere a nyelv, így a 2010-ben megjelent könyvében is. A Testhez kötetről elég sok bőrt lehúztak már, a hazai kritikai élet minden fontosabb lapja foglalkozott vele, többnyire elismerően. Ennek következtében a beszélgetés medre nyugodtabb, sztorizgatós mederben folyhatott. Borbély Szilárd arról beszélt, hogy kezdetektől fogva az volt a célja, hogy olyan verseket írjon, amelyek az iskolában megismert hagyománytól különböznek. Nem nagy verseket akart, amelyeket lehet idézgetni, megtanulni, felmondani. Nem akart különösebben esztétikai élményt sem okozni a versekkel, sokkal inkább elgondolkoztatni, megrázni az olvasót. A Halotti pompa után számos kérdés maradt benne. Egyre inkább jelentéktelennek gondolta az ő, illetve a szüleit ért rablótámadás tragédiáját a világban lévő problémákhoz képest. Úgy érezte, ki kell mondania azokat a problémákat, amelyeket valamiért nem tudatosítunk. Singer Magdolna abortuszról szóló könyve volt az egyik ilyen kulcsmű, amely elindította a kimondás útján, és amelyből sok szöveget át is emelt. Bár nagyon nehéz volt a munka ezekkel a szövegekkel, és eléggé megviselte Borbély Szilárdot. A szövegeknek a jelentése már akkor is megváltozik, ha nem változtat rajta különösebben a szerző. Olyan, mint valaki levetett ruháit hordani, ahogyan azt tette korábban például a Fény a magasból című könyvében a jelentős mennyiségű evangéliumi szöveg beemelésével.

Borbély számára a test az erőszak tárgya, ezzel együtt pedig a tabuk gyűjtőhelye. Testünk megterheltségének kapcsán futólag egy másik érdekes probléma, a biomechanika is előkerült, amelyet rögtön testünk részeinek cserélhetősége, az abortusz, az eutanázia, a pornográfia címszavai követték.

Lantos Zoltán

Felmerült, hogy mindezek után mit lehet kezdeni a feltámadással napjainkban. Borbély kitérő választ adott Keresztesi József kérdésére. Szerinte a többség ma már nem úgy tekint a testre, mint a vallásosság zálogára, holott van egy szép metaforánk rá: templom. A fogalom tisztázása épp ezért is alapvető volna, még ha a tabuk feszegetésével is jár.

A felolvasott versek között elhangzott az E. Zsanettről szóló vers is, amelyet sokáig nem közöltek a lapok, mivel politikai versként fogták fel. A test/politika úgy látszik, egy olyan kérdés, amellyel nem nagyon tudunk még mit kezdeni. A moderátor közben az órájára nézegetett, a felolvasó is egyre többször, közben zene, zuhanás. Lantos Zoltánról csak utólag tudtam meg, hogy nyolc és fél évet élt Indiában, talán ennek is köszönhető zenéjének meditatív ereje. Meghallgattunk még pár verset Lantos-improvizációkkal alátámasztva, aztán Borbély Szilárdnak indulnia kellet a debreceni inercityre, mert ezek a debreceni a vonatok már csak ilyen kegyetlenül pontosak.

Az estről készült fotókat Földy Lilla készítette.

nyomtat

Szerzők

-- Ughy Szabina --


További írások a rovatból

Kötetlenül Pásztor Andreával
Légrádi Gergely: Alkalomadtán
Veres András: És megint elölről... – Ady, Kosztolányi, József Attila, Budapest, Balassi, 2022.

Más művészeti ágakról

Interjú Szabó Tibor Benjáminnal
Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész
gyerek

A Ciceró Könyvstúdió pályázata
gyerek

Népmesevetítés, kiállítás, kézműves program és bábszínház a Cinema MOM-ban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés